2014. október 30., csütörtök

Katja Millay: Nyugalom tengere (The Sea of Tranquility)




A Nyugalom tengerén hajóztam két napig. Tegnap kerültem bele a közepébe s eveztem ki, s végig azon gondolkodtam, hogy vajon a két fiatal tényleg eléri-e a tengerpartot. Olyan volt, mint akik csak hánykolódnak a vízen, mint Pi, ők is viaskodnak magukkal, a bennük lévő emlékekkel, titkolóznak, nem beszélnek. De legalább rájönnek a nagy titokra: számíthatnak egymásra.

Nastya
Nastya - Drew
Nastya - Clay
Nastya - Drew - Josh
Nastya - Josh
Josh - Drew
Josh

Még fel lehetne mindenféle szövevényes kapcsolati hálót írni, rajzolni a történetben szereplő fiatalokról, mindenféle algoritmusban, hiszen a tanév zajlik, telnek a napok, a szótlan napok, a sokszor magányos napok, a bulik, a jófejségek, az intrikák, és a többi hasonló. De talán nem is fontos kiemelnem.

Nastya egy fiatal lány, aki két órányi távolságra utazott el otthonról azért, hogy megpróbálja újrakezdeni az életét, vagy megrázva másképpen mondva, hogy új fejezetet nyisson az életében a nagynénje oldalán, az ő lakásában, vele. Néma, szótlan, az iskolai névsorokban egy megjelölt név, akit a tanárok hagyjanak békén, ne piszkáljanak. Neki még az új imázst, az utcalányos kinézetet is elnézik az iskolában. Gyakorlott ember máris megállapítja, hogy a lány rejtőzködik, vajon mi a titka?

Josh egy iskolai társ, néhány órára együtt járnak, de a lánynak azonnal feltűnik a szótlan, mindig egyedül üldögélő fiú, aki igazán csak a technika teremben érzi jól magát. Magányos, visszahúzódó, mindenki elkerüli őt, az erőterét. Nem hallunk szülőkről csak egy nagypapa jelenik meg az első oldalak egyikén. Neki vajon mi van a háta mögött, mi rejtőzik a múltjában?

Igen-igen. Ez a két fiatal megismerkedik egymással. Vagy inkább a néma, szótlan lány rátelepszik a fiúra, annak garázsában. Néz, figyel. A másik dolgozik, figyel. ....s egyszer csak közel 500 nap után Nastya megszólal. Csak Joshnak. Senki mással nem beszél. Közöttük kialakul egy baráti kapcsolat, amely több lehetne ennél, de nem veszik észre, és persze ott van Drew is.

Drew: az iskola szépfiúja, Josh barátja, a női szoknyák megkurtítja, a lányok sírásainak okozója. De mégis olyan karaktert sikerült alkotnia az írónőnek, hogy nem hibáztatjuk. Jófej, jó barát, de van egy téma, amit nem beszélnek meg egymással, ez pedig Nastya. Drew és a lány úgy tesznek, mintha..., mert ez nekik jó. Ad nekik egyfajta védelmet. A lány vele is beszél, támaszaik egymásnak.

Nastya éjszakánként Josh garázsában és lakásában van, a bulikat Drew-val tölti, fittyet hánynak minden szóbeszédre, Nastya menekül önmaga elől. Ennek arcait ls megjelenésit tudja Clay fantasztikusan ábrázolni. Ők így kerülnek kapcsolatba egymással, s végig a szótlanság játszik szerepet. Nastya bújdokol, de Clay meglátja őt az álarc mögött.

A Nyugalom tengerét kellene megkeresniük, azaz a tengerpartot, de önmaguk sem tudják hol vannak, merre kellene menniük. Különböző okoknál fogva egyedül állnak, próbálnak egymás támaszai lenni, de az elég nehéz lehet, ha az egyik nem nyílik meg, nem engedi a segítséget. Talán azért, mert ez a tengerpart nem létezik. Egy csak egy nagy, sötét árnyék a Holdon.

A könyv az ő történetük. Titkok. Életek. Barátságok. Szerelmek. Újrakezdések. Túlélések.

Gyorsan olvastam, mert érdekelt. Valamiért a kiállítási résszel nem voltam kiegyezve, olyan gyors volt, de ötletem sem lett volna, hogyan kellett volna. Meglepődtem a végén is, úgy gondoltam, hogy Brighton továbbra is 2 órányi távolságra lesz. tudom, hogy ez így homályos és érthetetlen, de spoilerezni, vagy a végéről bővebb véleményt kifejteni nem szeretnék.

2014. október 15., szerda

Grecsó Krisztián: Megyek utánad

Eljutottam oda jó pár Grecsó könyv után, hogy lassan bárhová mennék utána. :) Bármennyire is ódzkodom a kortárs magyar irodalomtól, vannak viszont olyan jelenségei, amelyekért rajongók. Az egyik ilyen Grecsó Krisztiánnak az írásai.

A megszokott velős, lényegre törő mondatokkal "dolgozik",  de valahogy
már sokkal inkább letisztultabb, világosabb az egész. Hamarabb beránt a
gépszíj, ha lehet így fogalmazni.

Daru életútja töredékeinek lehetünk részesei, egészen a kamaszkortól kezdve, amikortól küzd az elfogadásért, a szebb életért. Leginkább szerelmein, a nőkön keresztül mutatja be ezt az életet, és gondolkodunk, hogy milyen szerepet, miért töltöttek be az életében (életünkben)? Ők formálják, teszik azzá, amivé felnőttként válik? Ott lesznek akkor is az élmények, a sérelmek, a barátok, a szerelmek? És vajon el tudja majd fogadni önmagát, egyáltalán meg tudja ismerni saját magát a múlt által?

Húsz év "utazása", ami messzi vidékről, Tótvárosból Budapestig tart egy férfi lecsupaszított lelkének megismerésével.

Miközben Daru életével voltam telve, a saját múltam is folyton betört, emlékeztetett sok mindenre, elgondolkodtatott. Úgy vagyok vele, hogy kerülöm a múlton való elmélkedést, nem szeretek túlságosan emlékezni, pedig nem biztos, hogy nem válna a hasznomra. Azok is hozzám tartoztak, azok miatt is lettem az, aki vagyok.
"És a szerelmek egymásra íródnak, mindig ugyanoda, ugyanarra a sorra, és a másik nem látszik."
10/10