A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Görög író. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Görög író. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 9., szombat

Alkyoni Papadaki: A Hold színe


Miről szól a könyv? Az életről..
Tehát nem is érdemes foglalkozni vele, hiszen, életünk csak hömpölyög, szerintem kitérőket tehetünk, de úgysem változtathatjuk meg a dolgokat...
Az életről szól, egy család életéről: a nagymamáról, a menyéről (Nina), két fiúunokáról (Fotisz és Petrosz) és két lányunokáról (Angeliki és Hrisztina). Az ő történetük hömpölyög, tele kétségbeeséssel, munkával, kitörési szándékokkal, és bölcsességgel.

Kiről szól mégis?:
Nináról, aki aggódós, idegeskedős;
Fotiszról, a legértelmesebb gyermekről, a legidősebb gyerekről, aki nem elégszik meg a dohányültetvényes sorsával, és kitörni vágyik;
Nagymamáról, aki egy tündér vagy egy angyal.., aki bölcsességeit, nyugalmát tanulni szeretném;
A cseresznyefáról és a csillagról , akik megtestesítették nekem a nyugalmat és minden jót.
Vagy..... a többi gyerekről, akikkel mindenféle dolog megesett?

Á, nem is ez a lényeg!

„Az élet szép. Higgy nekem. Megéri, hogy megszüless, még ha fájdalmas is olykor. Értelek én. Azt hiszed nem értelek? De mindig tartsd eszedben, kis barátom, hogy holnap megvirrad, és új nap kezdődik. Az élet sehol nem áll meg. (...) Az ember, olyan mint a fa. Virágzik gyümölcsöt hoz, lehullajtja a levelét, aztán kezdi elölről."

"Sose engedd, hogy a jelen túllépjen rajtad. Ne hagyd, hogy az élet kifolyjon az ujjaid között, mint a homok. Élj! Érted? Élj! Ne hallgass azokra a kishitűekre, akik a jelent zálogként adják a holnapért. A jelen a tiéd, barátom. Becsüld meg!"

"Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? (...)
- Nem... nem. Nem annyira ritkák. Csak hát... az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az -hogy mondjam neked?- szív ügye."

Ők megtalálták az életükben a boldogságot? Nehéz elmondanom, nehéz megértenem. Olyan sok keserűség és bánat van benne, hogy nehéz elfogadni a sok-sok receptet a boldogságra. Keressük a titkot, ami segít? Ami átkattintja a fejben lévő fogaskerekek forgását? Valahogy születni kell az optimizmusra, hogy képesek legyünk a rosszban is a jót keresni. Szerintem nem mindenki képes erre. Vagy a helyzet miatt, vagy a személyiség miatt, vagy egyéb külső-belső tényező miatt...

"Ne törődj a fiúval- mondta kisvártatva a csillag.- Egy nap megismeri majd a titkokat.
- Vagyis mik azok a titkok?
- A madarak mennek, majd visszatérnek. A nap lenyugszik, és minden reggel újra ébred. És az a kövér és szőrös hernyó a káposztaleveleken, arra vár, hogy szárnya nőjön, és pillangó lehessen. Mondjak még mást is? A virágok nem élhetnek, ha a lelküket nem adják oda a méheknek. Nézd azokat a százszorszépeket...
A fa megrázta magát.
- Meg kell találnom a módját, hogy megtaníthassam a srácnak a titkokat.
- Ne fáradj... Képtelenség. Van egy szűk ösvény a csillagok között. Az ember egymaga találhat rá. Egyedül! Amikor kétségbeesetten és meztelenül fut ki az esőbe. Egyedül! Ki az éjszakába, a meztelenségbe és a viharba!"

Én készülök egy futásra.


2008. április 26., szombat

Alexandrosz Papadiamándisz: A gyilkos asszony

Szamarakisz után arra gondoltam, a görög irodalom jó. Persze nagyon veszélyes ez az általánosítás, de mégis kiváncsi voltam a görög "légkörre", már amit egy szépirodalmi mű tud adni. Elsősorban ezért választottam ezt a könyvet, s csak másodsorban a címe miatt: "húúúúha, miről szólhat?!" felkiáltással.

Egy idős asszonyról szól, akinek nehéz sorsa arra vetemíti, hogy kisgyermeket gyilkoljon - kezdve saját unokájával - , méghozzá tiszta jószándékból: ebben a nyomorúságos világban mindenkinek jobb, ha a csecsemőből nem lesz kisgyermek, a kisgyermekből eladósorban lévő lány.... Mindamellett kenyerét azzal keresni, hogy a gyógyfüvek kivételes szakértője, s bárkit bármilyen betegségből meggyógyít. (Amit mégis kiemel az író az az, amikor egy megerőszakolt lánytól veszi el magzatát, miután ez senki másnak nem sikerült.) Gondolom, ennek a kettősségnek szerepe van. Gondolom, de nem érzem.

Nekem nem tűnt annyira durvának a sorsa Hadula anyónak, hogy emiatt ilyet tegyen. Más okot meg nem tudtam a sorok közül sem kiolvasni (az én hibám?). A meneküléséről, bújkálásról szól sokkal inkább a történet, mint a lelki folyamatoktól, amit joggal várnék el egy ilyen című könyvtől.

Zavaró tényező számomra, hogy mindenkinek legalább két (és magyarajkú számára egyáltalán nem is hasonlító) neve van, így többször kellett visszalapoznom, hogy kiről is van szó, bár végülis tökmindegy.

A csattanó a könyvhöz képest jól sikerült, de a nagy ürességen kívül nem sok minden maradt bennem.