Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia

Több szempontból ódzkodtam ettől a könyvtől. Egyrészt több vélemény szerint nagyon unalmas, vontatott, másrészről pedig féltem, hogy túl mélyre vágó, kielemezgetős, filozófálgatós lesz az egész. Részben igaz, valóban nem egy gyors sodrású, izgalmas regényről van szó. Nagyon lassú, részletekre törő történetet olvastam. Én élveztem minden ízét! Elemezgetős is, persze, hogy az, mi más is lehetne, de egyáltalán nem bántam, mert nagyon élvezhető módon van megírva. Az egész szó szerint is rettentő életszagú, -szerű. Egyébként pedig nagyon jó értékeléseket kapott, na!

Az író az elmúlást helyezte a középpontba, végig azzal foglalkozik elég mélyrehatóan. És ki ne foglalkozna az elmúlás gondolatával, ki így, ki amúgy. Azt nem mondom, hogy közelebb kerültem a megértéshez, elfogadáshoz, mindenesetre nagyon elgondolkodtató az összes szereplő nézőpontjából szemlélve.

A terapeuta, Julius Hertzfeld egy nap, teljesen váratlanul megtudja a rossz hírt, áttétes, gyógyíthatatlan melanomája van. Körülbelül 1 évet jósolnak neki, amit talán még megfelelő színvonalon tud leélni. Az első sokk után számot vet életével, és a legnagyobb kérdéssel találja szemben magát. Vajon tudott-e segíteni bárkinek is praxisa során? Vajon nem volt-e hiábavaló egy életöltőn át munkálkodni az emberek életének jobbá tételén? Szükségesnek találja, hogy felkeresse évekkel azelőtti pácienseit, számított-e valamit a munkája? Választása Philipre, a szexmániásra esik, akit az egyik legnagyobb kudarcának tart, hiszen évekig tartó terápia után sem tudott segíteni rajta. A késleltetett gyógyhatásban reménykedik, így felveszi vele a kapcsolatot.

Az egykori rovarirtó szereket feltaláló, később filozófussá váló figura ennél antiszociálisabb már nem is lehetne, ráadásul bizarr módon ő is terapeuta szeretne lenni. Kapóra jön Julius megkeresése, felkéri korábbi pszichiáterét, hogy segítsen neki jó szakemberré válni. A férfi ugyan "gyógyultnak" mondja magát, bár nem a Julius által hitt késleltetett gyógymód hatására, hanem a pesszimista Arthur Schopenhauer tanainak köszönhetően, amelyet teljesen magáévá tett.

A két minden szempontból teljesen ellentétes személyiségű ember hatalmas feszültségek között kompromisszumot köt. Philip vállalja, hogy részt vesz egy 6 hónapos terápiában, amely abból áll, hogy egy meglévő csoporthoz csatlakozik, ennek fejében Julius tanácsokkal látja el, támogatásáról biztosítja terapeutává válásával kapcsolatban.

A meglévő csoport összetétele sem elhanyagolható. Különböző problémás hátterű emberek, komolyabb, kevésbé komolyabb problémákkal. Persze kinek mi a komoly? És ide bekerül Philip a szemkontaktust felvenni képtelen, emberektől, társaságtól viszolygó, eleinte pszichopatának tűnő tag.

Mindenki egy külön személyiség. Nagyon érdekes karakterekből áll ez a csoport, én mindegyiket nagyon megkedveltem. Egymás, saját maguk előtt való megnyílásuk a szemünk előtt történik. Félelmetes volt átérezni az ő helyzetüket. Persze sokat hallottam már csoportterápiákról, de ennyire részletesen sosem láttam még bele ebbe a fajta pszichiátriai munkába. Vért-verejtéket nem kímélve, hatalmas munkát végez itt mindegyik résztvevő. A cél, a tét a megnyugvás, a béke megtalálása, azon az áron is, hogy sokat sejtetően nem sok remény van a halál elkerülésére.

A legtöbb résztvevő számára fontos ez a pár hónap, leginkább Juliusnak!

Igazán kedvem támadt részt venni egy jó kis terápiás csoportban! Komolyan!

Arthur Schopenhauer (Danzig, 1788. február 22. - Frankfurt am Main, 1860. szeptember 21.) német metafizikus, aki ismertségét főként A világ mint akarat és képzet című fő művének és a maró hangulatú esszéinek köszönhette. A köztudatba „a pesszimizmus filozófusaként” vonult be, mivel a világunkat, s abban életünket egy rossz tréfának tartotta. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Arthur_Schopenhauer)

A kép forrása:
http://ebooks.adelaide.edu.au/s/schopenhauer/arthur/index.html

Alessandro D'Avenia:Fehér,mint a tej,piros,mint a vér

Korábban már megígértem magamnak,hogy óvatos leszek az ifjúsági irodalommal. Amikor megláttam könyv borítót,na meg a címet minden óvatosságomat sutba dobtam és rohantam a könyvért.

Igazi ,igényes ifjúsági irodalmat olvashatunk D'Avenia tollából aki tanár,és ez az első regénye.Ha mindenképpen hasonlítanom kellene valamelyik nemrég olvasott ifjúsági történethez akkor az Alaska nyomában -jut eszembe,ami hasonlóan színvonalas és kissé lehangoló olvasmány,ám ha kellő hangulatban talál meg a történet akkor nagyon élvezhető.

Én kissé nehezen nyeltem a keserű szavakat,de a kíváncsiságom nem engedte,hogy félbehagyjam a könyvet.

Leo éli a tizenhat évesek gondtalan életét,ám még mielőtt pillanatok alatt kénytelen felnőni egy megrázó esemény okán,már előtte is az a tipikus önmarcangoló,mindenre választ kereső fiú volt.

Egyrészt irigylem az ilyen örökké kutató,kérdező típusú embereket,másrészt valahogy jobban örülök neki,hogy nem szeretem mindig mindennek firtatni az okát.Vannak dolgok amiket el kell fogadnunk úgy ahogy vannak,ilyen egy szeretett ember elvesztése is,a létünk értelme és még sorolhatnám.

Felnőtt fejjel is nehézséget okoz elfogadni bizonyos dolgokat de egy kamasz számára egyenesen földbe döngölő.

D'Avenia mint tanár nagyszerű beleérző képességgel bújt Leo bőrébe,és mutatott be egy olyan tanárt is aki érzékeny minden olyan rezdülésre ami arra utalhat,hogy tanítványa nehéz helyzetbe került.

Egyedül vagyunk mikor megszületünk és egyedül is halunk meg,de a két esemény közötti úton ha a szeretet kísér végig minket ,ha szeretve vagyunk,és viszont szeretünk-ennél többet nem kívánhatunk.

Szép szavak,gondolatok,szomorúság jellemzi a könyvet,de mindenképpen érdemes elolvasni,érettebb kamasz kezébe adni.

A borító nagyon szép!! A cím pedig ennél kifejezőbb nem is lehetne!

Alessandro D'Avenia

S.J.Watson:Mielőtt elalszom

Az Athenaeum kiadó egy igazi kincsre bukkant a szerző személyében!!Remélem,hogy olvashatok még tőle.

Már nagyon régen volt ilyen könyv a kezemben,amitől kirázott a hideg,és oldalanként esett le az állam!

Olyan ez a sztori mint egy sötét szoba,belépsz,becsukódik az ajtó ,csak halvány pici fénysugarak jelennek meg itt-ott,próbálod minél előbb felismerni a tárgyakat,a lehetséges veszélyeket…aztán kiderül,hogy a tárgy amit fogasnak hittél egy lámpa, a fal csak egy paraván- ha elvéted,újra és újra az ajtó előtt találod magad…az időd fogy, a pánik elhatalmasodik rajtad…

Christine minden reggel úgy ébred,hogy nem tudja kicsoda,hol él,mennyi idős..egyszóval minden nap újra kell kezdenie az életét.Naponta szakad a nyakába az egész élete,sőt minden nap megtud még egy kicsit,még szélesebbre tárja a sötét szoba ajtaját..

Két férfi,férje és orvosa egyengeti Christine útját.Néha az orvosra,néha a férjre gyanakodtam,aztán feltűnik a volt barátnő aki szintén gyanús lett nekem.

Annyira logikus,hihető az egész történet,hogy este lefekvéskor már-már rettegni kezdtem,hogy reggel úgy ébredek mint Christine.

A szerző regénye teljesen a fantázia szüleménye,ugyanakkor Watson-nak amnéziás betegek segítettek történetükkel.

Olvasás közben sokszor kiabáltam Christinnek mikor szerintem nem megbízható személy szavára adott-vagyis teljesen a könyv hatása alá kerültem.

Milyen lehet mindent elfelejteni? Hányszor gondolunk egy rossz emlékre úgy,hogy bárcsak elfelejthetnénk...hányszor gondolunk egy-egy emberre,hogy bárcsak sosem ismertük volna meg-ezután a könyv után valahogy minden emlékünk fontosabb lesz mint eddig.

"Kitalálunk magunknak emlékeket.Anélkül,hogy tudnánk róla. Ha elég sokszor mondjuk magunknak,hogy valami így vagy úgy történt,elkezdünk hinni benne,és innen már csak egy lépés ,hogy emlékezzünk is rá."

Dennis Lehanne is elismerően nyilatkozott a könyvről-nem véletlenül!

Karin Alvtegen: Árulás

Azt a mindenit, de jó volt ez a könyv! Olyan kis jelentéktelennek tűnt, pedig micsoda fordulatokkal, izgalmakkal van tele!

Két szálon fut a történet, amit egyszerűen felfogni nem voltam képes, hogyan fog kapcsolódni egymáshoz.

Jonas magatehetetlen szerelme mellett virraszt éjjel-nappal a kórházban. Egy kényszeres emberről van szó, aki csak a lány mellett érzi biztonságban magát, mellette találta meg boldogságát az életben, vele ki tudna gyógyulni pszichés betegségéből. De a lány mozdulatlan, talán örökre ágyhoz kötött marad.

A másik szálon Eva és Henrik házassága igencsak kihűlőfélben van. Gyakorlatilag a párbeszéd is megszűnt közöttük, bár ez különösebben nem gyanús a nőnek. Amikor véletlen elszólásból kiderül, hogy megcsalja őt a férje, már késő. A nő észérvekkel próbál férjére hatni, mindent megtenne, hogy visszaszerezze a férfit, aki hajthatatlan, borítani akar mindent.

Henriktől egyébként végig felállt a szőr a hátamon gerinctelensége miatt. Egy piponya, málészájú, szerencsétlen alak.

Szóval a szálak teljes mértékben összegubancolódnak, az izgalom a tetőfokán. Ki kit szeret, ki kicsodán áll bosszút, és milyen módon? Akinek kell, annak lesz-e módja elmenekülni? Van-e esély a túlélésre? Eszméletlen gyorsaságban peregnek az események, tényleg szó szerint nem bírtam letenni a könyvet, az utcán gyalogolva is olvastam, amire még nem volt példa.

És a szálak tényleg összekapcsolódnak, de micsoda furfanggal, szenzációs csavarral...

Óriási élményt adott a könyv. A krimi meghatározás kicsit túlzás, mert a hagyományos értelemben vett "gyilkos, aki lelövi az áldozatát, aztán a rendőrség nyomoz és elkapja stb." nincs a történetben. Mind a tíz körmömet széjjelrágtam, nagyon klasszul használja fel az idegtépés hangulatát az írónő szinte minden pillanatban.

Aki nem olvasta el a fülszöveget, ne is tegye, ugyanis szerintem egy olyan kulcsfontosságú személy kilétét fedi fel benne, amely a könyv legalább egyharmadáig nem derülne ki. Persze így is van elég izgalom benne, de miért ne halmozzuk az élvezeteket!? :-)

Robert Goolrick: Házasság céljából

Vigyázat, mert a fülszöveg olvasata után másra számíthat a kedves olvasó, aztán meg jól meglepődik. Ennek elkerülése végett ajánlom a "Különös hálával" című oldalacskát a könyv végén, amiből kiderül, milyen indíttatásból írta meg Goolrick ezt a könyvet. Ennek tudatában máshogy fogjátok olvasni a könyvet.

A múlt század elején járunk, a jeges Wisconsinban. Ralph Truitt kétségbeesett ember, aki egymaga tartja el a várost kiépült vállalkozásával, az iparosodás lehetőségeinek kihasználásával. 20 év telt el azóta, hogy felesége elment, azóta él egyes egyedül a vággyal, a magánnyal. Egy hirdetés megváltoztatja az életét, ugyanis feleséget keres házasság céljából, és indítéka gyakorlati. A sok jelentkező közül kiválasztott Catherine Land érkezik meg a kisvárosba. Indítéka neki is gyakorlati, ami nem más, mint a pénz.

Romantikus regényre számítottam, de itt szó sincs erről. Beteg emberek találkoznak, akik lelkül legmélyén már meghaltak, de egy utolsó remény szikráját látják az új lehetőségekben. Közben az unalmasnak vélt amerikai kisváros újságai tele vannak hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságokkal, legyen az brutális, vagy alattomos, mérgezés. Azt gondolnák, hogy ez a két személy az, aki észnél van, akit az élet még nem gyötört meg, és lehet, hogy csalódunk.

A történet maga nem rejteget nagy meglepetéseket. Legalábbis én sokszor láttam, olvastam már hasonlót, és szinte minden nagy fordulatot, amit a fülszöveg is sugall, kitaláltam. De nem is ezen van a hangsúly, hanem a lelkek küzdelmein, fáradozásain. Egy megcsalt és meggyötört apa próbálkozásai, hogy visszaszerezze fiát, és bocsánatát. Egy szüleit hirtelen elveszítő lány viszontagságos élete után kitörni vágyik, de mit szól ehhez a szív?

Érdekes könyv ez. De ha nem úgy olvassátok, ami valóban, csalódhattok kicsit, mint én. Megmondom őszintén, néha unatkoztam az olvasás közben, de ez ugye az én hibám, mert kevésbé szeretem a lelket boncolgató kérdéseket, és néha elég mélyen elmerült ebben az író. Pár bloggerről viszont el tudom képzelni, hogy tetszeni fog nekik. :)

Robert Goolrick: Házasság céljából. Athenaeum Kiadó, 2010.

Szy Katalin - Hullámkeltő

 Ezt a könyvet a Bézs.hu magazin jóvoltából olvastam!

Szy Katalin klinikai szakpszichológus, aki onoklógiai betegek támogatására specializálódott. Magánkiadásban megjelent első kötete a Hullámkeltő amely 13 novellát ölel csokorba. Az írások rövidek de artalmuk annál gazdagabb. Bepillantást enged az onkológiai betegek és az őket támogató orvosok hétköznapjaiba és problémáikba. A TÁMOGATÓ szó használata ez esetben nagyon is helyén való hiszen a legtöbb betegen már nem lehet segíteni, nem lehet meggyógyítani és már csak az a biztos, hogy egyszer eléri őket a vég. De novellák mégsem a halálról szólnak. Fonyó Gergely filmrendező szavait idézném:

“Ugyanis ezt a könyvet Rólad írták. Neked, kizárólag, senki másnak. Rólad szól, nem a hírességekről, a nem létező bulvárminta figurákról. Úgyhogy kezdj neki az olvasásnak! Mert itt nem mások életében turkálnak majd, hanem Rád kiváncsiak. Miért vagy itt, mi a fontos az életedben, miért kell úgy a szeretet, és miért gyűlölsz, ha nem szeretnek, miért vagy gyenge, esendő, mégis hatalmas és legyőzhetetlen?”

A lényeg az ember, és az ahogyan az ember érez. Szy Katalin bátor, mert írni mer arról amit sokan még csak gondolni sem merünk. Más emberek érzései viselkedése és szimplán a jelenléte is hat ránk a nap minden másodpercében. De kevés olyan van közöttünk aki szavakba és nyomtatott lapokra merné helyezni azt az érzést amit egy haldokló beteg kivált belőlünk. Mert kimondva kimondatlanul mindenkiben feltámad az élni akarás és ragaszkodás az élethez és az öröm amit azért érünk mert nem tudjuk meddig élhetünk. Kéz a kézben megjelenik ugyanakkor a bűntudat is, mert úgy érezzük tiszteletlenség és nem helyénvaló, hogy örömöt és hálát érezünk más nyomora láttán. De ilyenek vagyunk mi emberek. Furcsák és kiszámíthatatlanok és nehezen megfejthetőek. Olykor a legkissebb problémákat hőlégballon méretűre fújjuk ahelyett, hogy kis lufiként elengednénk a zsinórt hadd lebegjen tova. Nem mindig tudjuk mi a helyes és sokszor bénán viselkedünk. Van sok hibánk amivel meg kell tanulni együtt élni és mások hibáit is el kell fogadni. A nyitott szív és a szeretet, emberi létünk esszenciája.

“Fenyőszaga töltötte be a egész szobát, de kezdett karácsonyi hangulatot árasztani. A szívem tele lett szeretettel, ahogy nézett rám, kérte, könyörgött érte. Könyörgött a szemével, némán, hogy szeressem, bármilyen is ő. És én tudtam szeretettel visszanézni rá, láttam a kisfiút, a kedveset, a bohóckodót, hogy mindent megtenne, csak szeressem. De nem kellett tennie semmit, csak nézett rám, és a szívem tele lett szeretettel...”

Kevés könyv van amire ezt mondom, de ez Kötelező olvasmány. 

Todd Strasser: A Hullám

Erről a könyvről én csak akkor hallottam először, amikor hirdették a mozifilmet is. Akkor még fogalmam sem volt hogy a könyv történései a valóságon alapulnak, csak a fülszöveget olvasva került mindez a tudomásomra.

A könyv:

Ben Ross az egyik legnépszerűbb tanár a suliban, nem unalmasak az órái és általában valami újjal rukkol elő. A végzősöknek épp a II. világháborút tanítja videó anyaggal illusztrálva, amikor is felvetődik a diákokban a kérdés, hogyan lehet az hogy magukat jónak tekintő emberek vakon követtek egy örültet és teljesítették annak minden kívánságát? Ben Ross hiába jó tanár nem tudja ezt kellőképpen elmagyarázni nekik, ezért úgy dönt ha képletesen is, de bemutatja nekik az akkori diktatúra alatt működő csoportosulások összetartó hatalmát és erejét. A Hitler Jugend mintájára megalapozza azt a fegyelmen alapuló mozgalmat, amit a Hullámnak nevez el, jelszavakat, karlendítéses köszöntést és hatalmi szimbólumot is kitalál a kellő eredmény eléréshez. Még maga sem tudja, hogyan fognak reagálni a gyerekek, és azt sem tudja még mennyi időre terjed majd ki a kísérlet, de a kezdeti sikerek láttán eltökélt lesz: folytatja addig amíg jó sül ki belőle. Csak azzal nem számolt, hogy a hatalom majd az ő gondolkodását is elhomályosítja, és elérkezik az a pont amikor kicsúszik a kezéből az irányítás, és a Hullám nevű mozgalom szinte a saját életét kezdi élni. Aki nem lép be arra sötét kilátások várnak, aki rosszat mer mondani a mozgalomra jobb ha a háta mögé néz ezentúl. Azok sem lehetnek teljesen nyugodtak akik beléptek, hisz a besúgók figyelik minden beszélgetésüket.  Aztán elérkezik az a pont amit ha átlépnek már nem lesz visszaút. A szülők őrjöngve rohanják meg az igazgató irodáját, és Ben Ross az akinek fel kell kötnie a gatyáját.

A valóság

1967-ben egy kaliforniai középiskola egyik történelemóráján, amit éppen a II. világháborúról tartottak elhangzott egy kérdés: Itt is megtörténhet? Nem értették a diákok, hogyan lehetnek az emberek ennyire vakok és hogy lehet az hogy nem szálltak szembe egy olyan véres hatalommal ami embereket öldökölt halálra.

Ron Jones történelemtanár elhatározta hogy kézzelfogható és „interaktív” példákkal mutatja be egy játék formájában a diákoknak, hogy milyen erős is tud lenni a közösség összetartó ereje. Két hetesre tervezte a kísérletet amelyben egy diktatúrán alapuló közösséget hozott létre az osztályában. A mozgalomnak a Harmadik Hullám nevet adta, karszalagokat és jelmondatokat is kaptak a gyerekek. Egy hétfői napon kezdetét vette a játék. Amint az osztályba lépett lejjebb vette a világítást, feltett egy Wagner lemezt és a FEGYELEM szót írta fel a táblára, majd megkérte a diákokat hogy üljenek kihúzott derékkal és hátratett kezekkel a padban, ha szólni kívánnak jelentkezzenek és ha felszólítják őket álljanak fel vigyázz állásba és csak akkor beszéljenek. Másnapra (kedden) elértek a KÖZÖSSÉG EREJE részhez, bemutatta nekik az ezentúl használatos köszöntés formáját (egyik karral hullám mozdulat) és feladatul adta, hogy az órákon kívül a folyosókon is így köszöntsék egymást. Ekkor már jelentős figyelem és fegyelem javulás volt érezhető az osztályban, és a tananyagot is hatékonyabban vették. Harmadnapra (szerda) amikor a CSELEKVÉS EREJE részhez értek már 60 diák vett részt a mozgalomban, a hét végére pedig már több mint 200. Akkor kezdett kicsúszni az irányítás a tanár kezéből, amikor néhány diák kitalálta, hogy besúgják azokat akik nem megfelelően lelkesednek az ügyért. Ekkor már Ron Jones maga kezdett aggódni azon diákok épségéért akik nem akartak csatlakozni a Harmadik Hullámhoz, és ennek hatására beszűntette a kísérletet. A közösség nem fogadta egyöntetűen a történteket. Volt aki egy hősies és okos tanárt látott benne, míg mások kommunistának kiáltották ki, de az általános döbbenet mindenkinél megvolt: egyetlen hét alatt csírázni kezdett az Egyesült Államokban ugyanaz a magocska ami alig több mint 20 éve a Holocaust útjához vezetett.

Bár Jones is megírta a maga elbeszélését, a nevek átdolgozásával ifjúsági köntösbe öltöztetve Todd Strasser írta meg a könyvet, hogy az elkövetkező generációk is okuljanak a történtekből és ne kelljen ehhez egy kísérlet alanyainak lenniük.

Ron Jones jelenleg San Fransiscoban él, és több könyvet is írt már a kaliforniai események óta.

De most térjünk vissza Todd Strasser (akit egyébként néha Morton Rhue néven is megjelenítenek) könyvéhez. Nem hosszú, alig 176 oldal és nagyon könnyen olvasható. Nem rendelkezik kiemelkedő irodalmi stílussal és nem jeleskedik túlzottan a részletek leírásában (sokszor még bekezdés sem jelöli hogy egy jelenetnek hol van vége máris belecsöppenünk valaki más gondolataiba) de mindenféleképpen elgondolkodtató, és különösen a végén „átjön” az üzenet. A könyv ereje tehát nem az író tehetségében rejlik, hanem abban az igazságban ami megörtént és megtörténhet bárhol, bármikor. Szerintem a végét jól kitalálta az író, csak nagyon rövidnek tartom az eszmefejtést, szerintem még boncolgathatta volna egy kicsit a tanár és lehetett volna egy kissé sokkolóbb is.

Kiváló könyvnek tartom? Nem.

Elgondolkodtatónak tartom-e? Igen

Ajánlom-e másoknak is elolvasásra? Igen!

Ha lenne történelem órán is kötelező olvasmány, akkor azért ezt elolvasatnám a középiskolásokkal. Nem hosszú, nem unalmas, tanulságos és érthető.

A két elkészült filmből még egyiket sem láttam.

Amerikai verzió (1981) http://www.imdb.com/title/tt0083316/

Német verzió (2009) http://www.youtube.com/watch?v=NZaklzYxZhA

A német verzióról azonban már most az előzetesből látni „kicsit” durvább lett mint a könyv, ezt pedig emésztgetnem kell mielőtt kikölcsönözném a DVD-t…

Ajánlom azoknak akik szeretik az ilyen lélektani könyveket, vagy feltettek már magukban a könyvbéli diákokéhoz hasonló kérdést.

Sylvia Plath:Az Üvegbura

1963-ban jelent meg a könyv,és ebben az évben véget is vetett az életének a szerző.Az önéletrajzi könyv tulajdonképpen magyarázatot is ad arra,hogy mi vezet arra egy fiatal,tehetséges nőt,hogy a sütőbe tegye a fejét...
Kicsit tartottam attól,hogy hasonlóan a Prozac ország-nál képtelen leszek elolvasni egy depressziós szenvedését...de Plath érdekesen,tárgyilagosan,elfogadóan írta le harcát ezzel a betegséggel.
A könyvben Esther a főszereplő aki egy sikeres ösztöndíj elnyerése után New Yorkban él,ahol újságcikkeket írnak,fogadásokra járnak,és kinyílnak az ajtók előttük a nagy divatlapoknál..
Esther már itt sem tudja teljesen kiélvezni a szerencsét ,ami az ölébe pottyant...aztán egyre keserűbb,magányosabb lesz...végül orvoshoz kerül.Intézetről,intézetre jár,elektrosokk kezelést kap,erről még olvasni is ijesztő volt,nemhogy átélni...a mai tudomány szerint ez a kezelés inkább kínzás volt mintsem gyógymód.
Esther élete szinte hajszálra megegyezik Sylvia Plath életével:A korán meghalt apuka, az anya aki rosszalkodásnak!!!tekinti lánya betegségét,az önmagát tehetségtelenek tartó fiatal lány,aki mindenkit jobbnak,többnek lát magánál...
Sajnáltam hogy nem volt öröm ennek a lánynak az életében...hogy nem tudta meglátni a természet szépségeit,élvezni egy csésze kávét,egy macska szőrének puhaságát,eg gyerek mosolyát,egy jó könyvet,egy szép virágot...helyette az állandó önmarcangolás, és a próbálkozások az akasztástól, a vízbefúláson át annak reményében,hogy egyszer sikerül...
Esther számomra érthetetlenül gondolkozott,és elég sok furcsasága volt,de ez mind a betegségnek köszönhető..sok érdekes momentum van a történetben,az egyik legmeghökkentőbb számomra a mikor Esther beveszi az összes altatóját,anyjának egy sort hagyva:Hosszú útra megyek-majd elbújik a pincében meghalni...az anyja pedig tényleg azt hiszi,hogy Esther csak elment!!!Napokig keresi a rendőrség...Esther jóval az eset után kapja meg ismerősétől az előle eldugott újságokat ,címlapon az Ő képével...Az anya figurája olyan sivár volt,mint egy kietlen táj,semmi megértés,szeretet,csak kötelesség.
Sok Sylvia jár köztünk,vívódik,őrlődik,keresi a helyét,azt a különleges embert akitől Ő is különlegesnek érezhetné magát.
Olvasás közben örültem...örültem,hogy nincsenek ilyen negatív gondolataim,hogy bár vannak hibáim elfogadom magam,hogy szeretnek és szeretni tudok.Esther nem tudott kötődni senkihez,az általa megismert fiúkat,férfiakat olyan tulajdonságokkal ruházta fel amikre vágyott egy férfiban...aztán hamar kijózanodott,és csak a hibákat látta..keserű lett,és újra kergetni kezdte a szívében elültetett vágyakat....

Sylvia Plath tehetséges író volt,csak túl későn,halála után ismerték el..miért??? Talán a siker erőt adott volna neki,hogy meglássa az élet szépségeit.















Sylvia Plath sírja a heptonstall -i templomnál

Torey Hayden: Szellemlány

Vége. Befejeztem. Gyorsan.

Kezdek megcsömörleni a valós sztoriktól. Kezdem elveszíteni a naiv "bájamat" :-D.
Túl sok igaz történetet olvasok. Szívom magamba a való világot (jujjjjj, ezt a műsort kimondottam utáltam).
A Szellemlány neve Jadie (természetesen csak a könyvben), ő egy 8-9 éves kislány. A történet kb. egy évet ölel fel. Torey Hayden gyermekpszichológus tollából született meg ez a könyv, aki ismeri a történet főszereplőjét. Főszereplő? Olyan furcsa, hogy így említem, hiszen Jadie a kislány nem lett megalkotva. Nem lett kitalálva. Ő egyszerűen megszületett, történt vele valami, aminek hatására a személyisége átalakulásba kezdett, testalkata megváltozott, és szelektív némaságba burkolózott.
Torey a tanítója, aki egy merőben ösztönös pillanatában úgy döntött, hogy kutatói munkáját lecseréli egy "kisegítő osztályos tanítói munkára".
Itt ismerkedett meg év közben (januárban) az osztályába járó 4 db hat-nyolc éves gyermekkel, akik nagy méretű és mélységű problémákkal küzdöttek, ezekkel éltek. Jadie nem beszélt, aztán beszélni kezdett..... Beszédéből, szavainak tartalmából sok minden kiderült. Hihető? Nem hihető? Hisszük vagy sem, elgondolkodunk vagy sem, nyomozunk vagy sem, a tény, hogy érdekes könyvet alkotott a valóság alapján Torey Hayden.
Kíváncsian lapozunk, faljuk a sorokat, miért nem beszél Jadie?; miért viselkedik úgy?; miért ilyen?; mindeközben csóváljuk a fejünket, hogy történjen már valami pluszban, derüljön már ki valami. Izgulunk, kíváncsian várjuk a megoldást. Lesz-e megoldás?

Mostanában dokumentum-jelleggel olvasom ezeket a történeteket. Bele sem gondolok, mi lenne ha az én családommal lenne olyasmi, amikről olvasok.
A vége előtt 20 oldallal, az epilógus előtt elmorzsoltam egy könnycseppet. Talán örültem én is...annak a szónak, mondatnak. Örültem Jadie-nek.

Nem tudom értékelni a könyvet.
T.Hayden fantasztikusan összefoglalta, papírra vetette az eseményeket. De a tény, hogy ez egy valós történet, hiába jó nem tudom rárakni az ötös osztályzatot és a csillagokat, mert a könyvben az igazság rettenetes. A moly-on 5-öst adtam *csodálkozótekintet*

Polcz Alaine: Egész lényeddel

Régóta készültem Polcz Alaine könyvet olvasni, bár a Rend és rendetlenséggel szerettem volna kezdeni!

Ezt a könyvet kölcsönkaptam, egyből rá is ugrottam!

Hmmm... Hol is kezdjem? Az írónőről tudom, hogy nagy szerepe van a hospice szolgálat létrehozásában, alakításában. Nagy hangsúlyt fektetett életében a haldoklók megsegítésére, otthonápolására. Ehhez hasznos tanácsokat fogalmazott meg a családtagok számára is. Ebben a könyvben saját életéből merített.

Férjéhez fűződő nagy szerelméről ír, bár ez a rész számomra csekély mértékben nyilvánult meg a könyvben. Főként az időskori betegségéről, a halálba kíséréséről szól, és ahogyan ezt az írónő megélte. Felidéz régmúlt- és közelmúltbeli eseményeket, élményeket, sérelmeket.

Egy leírásban azt olvastam, hogy ezzel a könyvvel segíteni szeretne a hasonló élethelyzetben lévőknek, főként azoknak, akik félnek a haláltól. Megmondom őszintén engem rettentően nyomasztott az egész könyv hangulata, bár tudom, hogy a téma maga nem egy felemelő olvasmány! Ha eddig tartottam a dologtól, most még inkább!

Nem tetszett a könyvben az sem, hogy rengeteg szőnyeg alá söpört, kapcsolatukban folyamatosan jelenlévő konfliktust, sérelmet ír le. Szerintem ezt utólag igen felesleges volt az olvasók "orrára kötni"!

Hasznos tanácsot én nem tudtam meríteni a könyvből, bár ezt tényleg félve írom le, mert nagyon személyes hangvételű könyvről van szó, így fura a "kritika".

Ettől függetlenül mindenképp szeretnék még az írónő tollából származó könyvet a kezembe venni!

10/4

Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában

Kedves Balázs!

Hadd kezdjem a beszámolómat egy neked írt nyílt köszönőlevéllel, mert félévnyi könyvkölcsönzés után úgy gondolom az a minimum, hogy veled kezdjem. Ha valamilyen csoda folytán idetévednél, akkor szeretném, hogy tudd, hogy ezerszer is köszönöm a figyelmességedet és a türelmedet egyaránt. Figyelmességed, mert látva hogy szeretek angol nyelvű könyveteket olvasni, levetted az otthoni polcról ezt a regényt és kölcsönadtad nekem, de a türelmedet köszönöm a legfőképp, mert elkényelmesedve azon állításod felet, hogy ráér bőven visszaadni, hónapokig képtelen voltam elolvasni, te pedig tűrted mindezt hősiesen. Remélem nem vettem el a kedved attól, hogy másoknak is kölcsönözz könyveket. :)

Köszönettel,

Szilvi

Egyébként bámulatos milyen multikultúrális ez a könyv :)

Német órán angolul kaptam kölcsön, amit most magyarul értékelek.

Tehát: mint az már bizonyára kiderült a könyvet kölcsönkaptam, aminek én nagyon örültem mert Mark Haddon ezen írását már akkor kinéztem magamnak, amikor egyik Karácsonyra megkaptam az „1001 könyv amit el kell olvasnod mielőtt meghalsz” című vaskos könyvet. Húha! – gondoltam, ha már benne van ebben a listában akkor csalódás nem érhet (ezen gondolkodásmódom megdőlt Mohácsnál …. akarom mondani Ian Banks Darázsgyáránál) és felírtam a könyvtári listámra. (ami terjedelemben egyébként vetekszik Mikulás bátya beszerzendő listájával). Aztán valahogy mégsem került rá sor hogy kivegyem, mindig valami más volt ami megszédített.

Amikor meg már kézbevettem az „akkor most aztán mindjárt nekikezdek!” lelkesedéssel, valami oknál fogva mégis mindig hátrébb és hátrébb tettem, mert hiába a dicsérő szavak és a szívhez szóló ajánlások mégiscsak egy kutyáról és annak meggyilkolásáról szól ez a történet, és a szomszéd kisfiúról aki autista és elhatározza detektív lesz…. És én mindebből azt szűrtem le hogy ez biztosan olyan nyomozós, állatbarátos, mindenki szenved és mégis „happy” iromány lesz, amolyan gumicukorral meghintett édes élet keserű pirulával módon.

Hát nem!

Tényleg egy autista kisfiúról és egy meggyilkolt kutyáról szól, de csak az elején, mert minél többet tud meg a fiú és minél tovább kutakodik, annál több minden derül ki a saját ismertnek vélt életéről. Amiről eddig azt hitte, hogy megingathatatlan most dőlni látszik, és amire eddig lehetetlenként gondolt most megvalósulni tűnik. Egy fiú, aki a számok világában érzi biztonságban magát, most hosszú útra indul, hogy – egyáltalán nem tudatosan – többet tudjon meg magáról és eddig ismertnek vélt korlátairól.

A könyvnek mindenféleképpen különlegessége, hogy az eddig autizmussal foglalkozó regényekkel ellentétben ez első szám első személyben íródott, így pedig sokkal jobban betekinthetünk egy autista ember észjárásába. Persze tudom, hogy az autizmusnak több válfaja van, ezért nem is lehet általánosítani. És Christopher - ha ki lehet ezt egyáltalán jelenteni - nem a legsúlyosabb típusában „szenved”. Bár a szenvedés is érdekes és elgondolkodtató meghatározás, mert bár magától a betegség esetében nincs szó szenvedésről – hisz nem igazán érti meg a normális világot , így nem is érzi azt hogy hiányában szenvedne – de több velejárójától már nagyon is helytálló meghatározás. Szinte fizikai fájdalmat érez, hogy ha hozzáérnek (ölelésről, pusziról szó sem lehet), sikít és üvölt hogyha tömegbe kerül, ha pedig az imádott számaitól választják el akkor lelki fájdalom marja és letargiába kerül.

Nekem az érzéseivel sikerült nagyon nehezen azonosulnom. Ismeri a félelmet és a ragaszkodást. De nem volt egyértelmű számomra hogy érti-e és érzi-e a szeretetet és a gyászt. A legkevésbé a történet végén érzett aggodalmát tudtam megérteni, és az állandó zsebkés markolászást. (Aki olvasta tudja miről beszélek, csak nem szeretnék semmit elárulni előre). Ez utóbbitól már kifejezetten közveszélyesnek gondoltam a gyereket és azon tűnődtem, hogy szülei miért vettek neki egyáltalán kést? Megőrültek? Hisz minden alkalommal amikor megijed valakitől első gondolata, hogyha még egyszer „bántják” akkor a fűrészes oldalával már vágni fog.

És most, aki már olvasta az jelölje ki bal egér gombbal az alábbi szöveget, mert SPOILERT tartalmaz: lehet hogy szégyen és megvetendő de csak rövid ideig tudtam pálcát törni az anya felett. Így hogy jobban megismeri az ember ezt a bonyolult lelkivilágot már jobban meg tudtam őt érteni. Ez nem azt jelenti, hogy én is biztos elhagytam volna a gyereket, de egyöütt tudok vele érezni.

A történetbe időnként bekerül egy sor matematikai érdekesség is, hisz Christopher egyik kedvenc elfoglaltsága a számolás és a rejtélyek megfejtése. Ebben a történetben pedig akad belőle bőven. Lerajzolja nekünk az utcát ahol lakik, a táblákat amiket lát, az arckifejezéseket amiket nem bír felismerni és így tovább. Ezek kifejezetten tetszettek, ahogy az is hogy a fejezeteket nem a hagyományos módon sorszámozza, hanem egymást követő prímszámokkal jelöli.

A magyar borítóról mit is mondhatnék, mint azt hogy nem értem hogy miért ilyen, amikor az Európa kiadó tud ennél sokkal jobbat is. Ráadásul az a borító amivel a kölcsönkönyvem rendelkezik még szimbolikus jelentéssel is bírt, hiszen Christopher abszolút kedvenc színe a piros (azonban utálja a sárgát és a barnát) amivel kapcsolatban egy elméletet is gyártott. Ha iskolába menet egymás után 5 piros autót lát a buszról, akkor szuper klassz napja lesz. Ha azonban öt sárgát, akkor az már fekete napszámba megy és ilyenkor egész nap nem is szól senkihez egy szót sem. Tehát az a verzió ami az én kezembe került - a piros borítón a feldobott pacskerű fekete kutya - szerintem sokkal jobb választás lett volna.

A gyerekirodalomhoz sorolják, de mivel ennek megértéséhez kell egy bizonyos alapérettség, ezért én részemről 14 éves kortól felfelé ajánlanám.

Összességében annyira nem érintett meg a könyv, mint vártam. Ez nekem nem az "elolvasnám újra" kategória volt, ezért sajnos nálam „csak”:

Borostyán, 2010. január 12.

Bartis Attila - A Lázár Apokrifek

„Mert ahol semmi nincs, onnan föltétlenül tisztábban látja az ember a dolgokat. Az egészet , egyben. Nincs ez túlmisztifikálva, vannak helyek, ahonnan a dolgokat másképpen látni. Persze, lehet, hogy nem tisztábban, jobban, de mindenesetre másképp, egyben az egészet. Hogy merről jön a fény, és hová esik az árnyék.”

Már régóta terveztem Bartis Attilát olvasni. Eddig csupa jót halottam róla. Általában ezek a várakozásaim mindig csalódással zárulnak, de most nem így történt. A Lázár Apokrifek című kötet 12 rövid történetet, tárcát foglal magába. A tárca műfaji meghatározása szerint aktuális témájú, könnyed hangulatú kisesszé, amelyet az újségok tárcarovátaban közölnek. Bartis Attila 12 tárcája, nevezhető könnyed hangvételűnek, de a témái amelyeket feldolgoz egyáltalán nem az. A történetek középpontjábanaz Úristen áll, több nézőpontból megközelítve. Van amikor Isten léte bizonyos, van amikor keressük de nem találjuk, van amikor megtaláljuk, de nem úgy jelenik meg ahogy várnánk és olykor minden sejtünkel tagadjuk létezését.

12 igaz történet, 101 oldalon. Olvasmányos és könnyed stílusú, de ha vesszük a fáradtságot és a sorok mögé nézünk egy kicsit, hosszú percekig gondolkodásra késztet. Ezért újra és újra vissza kell lapozni, elolvasni egyes részeket.

A borító szintén az író keze munkája, amelyért külön dicséret illeti. Remekül illik a könyv hangulatához és hosszan lehet töprengeni azon a sok-sok dolgon amit magában hordoz ez a fénykép.

Sarah Dessen:Figyelj Rám!

Valahogy a borító és a cím miatt azt gondoltam, hogy ifjúsági irodalom, de a könyvtárban a felnőtt könyvek között van,amit nem is értek. Annabel utolsó éves gimnazista,szabadidejében modellkedik és szerető családja van. A lánnyal egy bulin olyan dolog történik ami miatt ,elveszíti mindkét barátnőjét, sőt kicsit önmagát is. Családját nem meri terhelni a gondjaival, a magányával, és azzal, hogy tulajdonképpen már csak anyja miatt modellkedik.Törékeny ugyanis a családi egység: Annabel egyik nővére súlyos anorexiával küzd,amely az egész családot megviseli, másik testvére pedig New Yorkba megy tanulni, anyja pedig depressziós volt,és mostanában kezdett csak újra élni. Apjuk pedig bár igazán jó apa akar lenni.ritkán van otthon. Annabel így magában őrlődik, viaskodik a rémálmaival még az iskolakezdéskor megismerkedik Owen-el aki szintén magányos.

A szerző remekül átlátja egy tinédzser lelkét,gondolatait. A szülőknek is nagyon hasznos lehet a történet. Mialatt azt gondoljuk minden rendben van a gyerekünkkel, lehet épp akkor van a legnagyobb bajban.

Az anyuka vakságát nem is nagyon értettem, az anorexia jelei egyértelműen felismerhetők, de csak azért homokba dugni a fejünket, hogy magunkat védjük, idiótaság!!! A szülők ugyanúgy követnek el hibákat, mint bárki más. Nem az a megoldás ha nem vesszük észre őket,és várjuk, hogy az idő vagy az iskola, a barátok megoldják helyettünk. A ki nem mondott, meg nem beszélt problémákat sem értem, bárki lehet beteg, veszítheti el a talajt a lába alól-de a gyerekkel ezt is meg lehet beszélni őszintén-anya, apa beteg stb.... Természetesen Annabel élete helyre kerül. De nem minden fiatal ilyen szerencsés.

A Twilight és hasonló ifjúsági irodalom mellé nagyon ajánlom!!!

Cziegler Orsolya - Baj van a gyerekemmel?

„Gyermekeink a mi kisugárzásunkból merítenek erőt, kapnak példát a helyzetek optimális megoldásához.”

Cziegler Orsolya az Én? Te? - Mi! című kötete után újabb darabbal gazdagította a Saxum kiadó „Az Élet dolgai” sorozatát.

Baj van a gyerekemmel?

Ezt a kérdést minden szülő számtalanszor felteszi önmagának és másoknak is. A szerző ezen kötetében a csecsemő és a kamasz kor közötti időszakban leggyakrabban előforduló pszichológiai problémákat és az ezekhez kapcsolódó konkrét panaszokat foglalja össze. Ezzel segítséget nyújt, hogy idejében felismerjük gyermekünk betegségét és megtegyük a szükséges lépéseket. A szülők gyakran bizonytalanok, hogy melyik az a pont ahol szükséges orvost vagy szakértőt bevonni. A könyv olvasása nem helyettesítheti a szakértői vizsgálatot, de iránymutatást adhat ahhoz, hogy melyek azok az esetek amikor elkerülhetetlen segítséget kérni.

A szerző a leggyakoribb pszichológiai problémák mellett egy egész fejezetet szentel a szülők talán legnagyobb félelmének a drog és alkohol problémáknak is.

Rövid, tömör, de annál tanulságosabb olvasmány amely mellőzi az átlagember számára nehezen érthető szakmai nyelvezetet. Ajánlom azoknak akiknek gyermeke van, vagy majd lesz, vagy csak egyszerűen érdeklődik a gyermekek lelki fejlődése iránt.

Amy Tan:A száz titkos érzék

Amy Tan már levett a lábamról a Tűzisten asszonyával, de ez a történet még azon is túl tesz.

Tulajdonképpen mese, felnőtteknek.

Olívia egész életében anyja szeretetéért küzd,úgy érzi rá mindig kevés az az idő, törődés, ami jut.

Amikor apjuk a halálos ágyán bevallja a családjának, hogy Kínában is van egy lánya Olívia katasztrófaként éli meg. Kínából hamarosan megérkezik Kuan aki Olívia nővérévé lép elő, egyúttal örök kolonc lesz a lány nyakán.

Kuan nem rejti véka alá,mennyire szereti az amerikai családját, mindenek előtt Olíviát. Kuan minél inkább ragaszkodik, Olívia annál inkább menekülne előle, ráadásul Kuannak Jin szeme van, ami annyit jelent hogy látja a halottakat,sőt ugyanúgy társalog velük mint a húgával, akit az őrületbe kerget a kísértethistóriákkal. Kuan ontja magából a történeteket,amiket vagy a halottak osztanak meg vele, vagy Kuan előző életéről szólnak.

Olívia hozzámegy ahhoz a fiúhoz, aki szintén egy halott lánnyal viaskodik, mindezt Olívia már csak akkor tudja meg mikor már túl késő.....

Évekkel később Kuan még mindig Olívia nyakán lóg, habár mindketten férjhez mentek, de ez nem akadály arra, hogy hajnalban telefon ébressze Olíviát - Alszol Te még Libbi-a??? - féle kérdésekkel, zaklatva Olíviát. Kuan annyi minden más mellett húga nevét sem tanulta meg.

Olívia házassága válságba kerül, Kuan pedig úgy gondolja ha Olívia és a férje, az ő társaságában Kínába utazik minden rendben jön.

Kínában pedig életre kelnek a történetek amiket Kuan húgának mesél. Hihetetlen humorral, érzékenységgel, misztikummal teli történet!

Annyi érzés van a történetben, hogy teljesen a hatása alá kerültem.

A történet nem úgy végződött ahogy vártam, nagyon szomorú lettem. Ennek ellenére mindenképpen érdemes elolvasni!!!

Kevin Brooks: Lucas

Erre a könyvre az Amazonon bukkantam rá. Rengeteg jó kritikát kapott és miután elolvastam a rövid ismertetőt fogtam magam és megnéztem az FSZEK-t hogy vajon nekik megvan-e. Legtöbbször negatív visszajelzés érkezik, vagyis a szimpla "Nincs találat" kifejezés jelenik meg a bal felső sarokban, de most máshogy alakult. Kevin Brooksnak egyetlen könyve jelent meg magyarul, méghozzá ez.

Égi jel! (Én hajlamos vagyok hinni benne) így aztán felírtam arra a bizonyos listámra és nem sokkal később ki is vettem.  A borítója fura, egyszerű és lényegében szinte semmit nem mond. A fülszöveg sem árul el sokmindent ígyhát az már említett ajánlásokra kellett hagyatkoznom.

Belekezdtem és kicsit meglepődtem. Nem az események miatt hanem azért mert a történet szerint egy 16 éves lány írja le nekünk a tavalyi nyár történetét. Ezen meg az volt a meglepő, mert a stílus ahogy írt, ahogy gondolkodott megállja a helyét egy 16 évesnek. Sőt egy lánynak! Nem tudom eldönteni, hogy az író ennyire jó, vagy minden könyve hasonló stílussal dicsekedhet. Nem olvastam még mást tőle, így nincs viszonyítási alapom.

A történet elején Caity McCann elmeséli miért is írja le ezt a történetet, és hogyan is kezdődött minden. Másszóval mikor és milyen körülmények között látta meg először a szőke kék szemű Lucast, akinek pillantása olyan tiszta és olyan értelmes, hogy minden elcsendesedik ha ránézel. A fiút sokáig nem bírja kiverni a fejéből, a dolgok pedig úgy alakulnak, hogy beszélni is tud a fiúval. Fura bogár, (nem a szigeten lakik ezt már elsőre tudja) vándor életet él és egy nagyon sok mindenhez jól ért. A szigetlakók csürhe bandája szimplán elnevezi őt "cigánynak" (életükben nem láttak még cigányt szerintem) mert aki vándorol csak az lehet. Aztán úgy alakul egy napon, hogy Lucas megment valakit a halál torkából, de egy félreértés miatt hála helyett fröcsögő szavak és fenyegetés lesz a jussa. Ahogy a banda vezére Jamie Tait elkezdi elhinteni a különböző pletykákat a fiúról egyre többen fordulnak ellene míg végül egy lányt ért támadást követően az életéért kell menekülnie. A vége felé úgy tűnik, hogy csupán egyetlen normális család akad az angliai szigeten: Caity családja. Próbálnak segíteni neki ahogy tudnak, de félő hogy erre már az ő erejük is kevés lesz, a tömeg immár különálló lényként, egyetlen ember, Jamie Tait gondolkodosával mozog. Jamie pedig vért akar.

Mindent egybevetve nekem tetszett a könyv, bár meg kell vallanom őszintén, hogy az ilyen igazságtalanságok annyira felkavarnak általában, hogy nehezen olvasom végig az ilyen könyveket. Most sem voltam hűtlen magamhoz, és néhány bekezdést megvallom őszintán átugrottam, mert nem bírtam idegekkel.
A végét pedig kissé bejezetlennek éreztem, mintha egy végső lezárás lemaradt volna.

Kicsit utánaolvasva az író könyveinek azt találtam, hogy hasonlóan komoly és elgondolkodtató témákban írja könyveit. A Lucas 2002-ben jelent meg, azóta is majdnem minden évben megjelenik legalább egy könyv tőle.

15 éves kortól ajánlanám, olyan tiniknek akik nem csak a mostanában teljes sebességgel dübörgő ifjúsági fantasy könyveket szeretik olvasni. (Nincs az ilyen könyvekkel bajom, sőt én is kedvelem őket - hisz tudjátok, de sok helyen olvastam, hogy azok akik eddig nem nagyon olvastak és mostanában is csak ilyen könyveket vesznek le a polcról, nekik nem valószínű hogy tetszeni fog.) Felnőtteknek pedig mindenképpen, főleg ha szeretik az ilyen jellegű könyveket.

A magyar kiadást a Könyvmolyképző jelentette meg még 2006-ban egy, a Kultúra 2000 alapítvány által megítélt támogatási alapból, amelynek keretében még 8 másik könyvet is megjelentethettek magyarul.

Borostyán, 2009. augusztus 13.

Eredeti cím: Lucas

Cecelia Ahern: Bennem élsz

Cecelia Ahern úgy tűnik felnőtt és megérett. Ez a könyve most kilépett a romantikus, sablonos mesevilágból. Bár a romantikus szerelmi szálat Ahern nem tépte ugyan el, de ez legyen a legnagyobb baj.

Joyce kisbabáját várja amikor egy balesetben elveszíti magzatát, és ekkor rádöbben, hogy tulajdonképpen a házasságának is vége, hisz már csak a születendő baba tartotta volna vissza őket attól, hogy elváljanak.

Joyce a felépülése idejére visszaköltözik szülei házába, ahol apjával próbálják feldolgozni a baba elvesztését, és Joyce házasságának végét. Csakhogy Joyce furcsán kezd viselkedni, olyan érzése van mintha két énje lenne, olyan dolgokat mond és tesz amit előtte sosem, az építészetről mindet tud, és a televíziós vetélkedők untatják mert mindenre tudja a választ. És ha ez nem elég, olyan emlékeket tud felidézni amik nem vele történtek meg.

Barátnőivel lassan kibogozzák, hogy Joyce egy férfi emlékeit, érzéseit, tudását is magában hordozza, és mindez a balesetének köszönhető amikor is vérátömlesztést kapott, a tudomány szerint a vér képes emlékezni!

A történet két szálon fut, egyrészt Joycet követhetjük nyomon amint hirtelen elhatározásból Angliába utazik, hogy megtalálja azt, aki megmentette az életét, nem is sejtve, hogy már találkoztak!

Másrészt Justint is megismerhetjük, aki a vért adta, és aki válása után új életet kezd, nyakán bátyjával és annak feleségével, valamint tini lányával.

És persze a végén kiderül, Joyce megtalálja -e megmentőjét, vagyis végre találkoznak-e és ha igen, mit várhatnak a másiktól??

Többrétű és izgalmas könyvet sikerült Ahern-nek összehoznia, ahol nemcsak a furcsa, hihetetlen és megfoghatatlan valami az, ami végig fenntartja az érdeklődésünket, de Ahern remek humorral mutatja be, milyen az, ha két generáció megpróbál együtt élni, és egyik kalandból keveredik a másikba.

Kiadó: Athenaeum

Anne Tyler: Vacsora a Honvágy étteremben

Anne Tyler ismét remekművet alkotott!!! A Minden földi jó stílusa után már tudtam, hogy a kedvenceim között lesz Tyler.

Ezúttal egy családregényt olvashatunk,Pearl halálos ágyán visszaemlékszik életére ,attól a a naptól kezdve,hogy vénlányként lemondva a családról felbukkant egy átutazó ügynök és levette a lábáról a fiatal lányt.Beck Tull feleségül kérte Pearl-t majd miután három gyermekük született egy nap kilépett az életükből.Pearl büszke nő lévén,úgy tett mintha mi sem történt volna,gyerekei,családja,ismerősei mit sem sejtettek Pearl tragédiájából.A család élete egycsapásra megváltozott,Pearl gyakran nem tudta fékezni indulatait,olykor kegyetlenül bánt a gyerekeivel,szóval és tettlegesen egyaránt,minek hatására mindhárman igyekeztek minél előbb elszabadulni a családi fészekből,annak ellenére,hogy nem voltak jó testvérek-Cody,Jenny és Ezra csak nagy néha próbáltak igazi testvérekként viselkedni.Cody szinte örökölte anyja kegyetlenségét,és gyakran Ezrán vezette le dühét..

Cody ugyan olyan életet választott mint az apja,állandóan utazott, Jenny gyermekorvosnak tanult és vagy házasodott vagy elvált, Ezra pedig egyedül maradt az anyjával,és egész életében egyetlen öröme egy megörökölt étterem ,ami a ritka családi együttlétek színhelye.Bár minden étkezés kudarcba ,veszekedésbe fullad.

Hol Pearl,hol valamelyik gyermeke életéhez,gondolataihoz csatlakozunk olvasáskor,ami nagyon jól szemlélteti,hogyan tud egyazon dolgot különbözőképpen látni négy ember.

És Pearl temetése napján ismét vacsorázni indul a család a Honvágy étterembe,de ezúttal csatlakozik hozzájuk valaki aki miatt anyjuk elvesztette a gyermekei szeretetét.

Engem nagyon megrázott ez a történet,és egyben nagyon tanulságos is.

Igazi töprengős történet,tehát nem strandoláshoz való.

Mohás Lívia - Ki vagy te?

Önismereti könyv önjáró fiataloknak, akik okosak, de néha egy csepp eszük sincs

Időről-időre kezembe fogok egy pszichológiai témájú könyvet. A legutóbbi néhány alkalommal a Saxum kiadó gondozásában megjelenő „Az élet dolgai” sorozatból választottam. A témák nagyon sokfélék így könnyen meg lehet találni az éppen megfelelőt. Bár komoly pszichológiai kérdéseket dolgoznak fel ezek a könyvek, mindezt olvasmányosan teszik és nem többszász oldalon keresztül, hogy a végén már megunjuk.

Mindenki ismeri ezeket az önjáró fiatalokat, jónéhányan talán még emlékszünk milyenek is voltunk a gimiben, középiskolában. A mai fiatalok viselkedésén sokszor megáll az ember esze. Ezért is érdekelt, hogy hogyan látja őket egy pszichológus, hátha nekem is sikerül megérteni. Mohás Lívia ebben a kötetben olyan témákat érint mint a slágerlelkűség, depresszió, kudarckeresés, szekták, alternatív fiatalok stb.

Csupa csupa érdekes dolog amivel talán egy kicsit közelebb juthatunk a mai tinédzserekhez, vagy megérthetjük, hogy régen mit miért csináltunk. Olvasás közben az író kérdéseire válaszolva, egy kis önvizsgálattal (ami sosem árt) közelebb kerülhetünk saját magunk megismeréséhez is.

Ajánlom ezt a könyvet minden önjáró fiatalnak, szüleiknek, tanáraiknak, azoknak akik nem értik ezt a generációt, kisgyermekeseknek, mert úgyis felnőnek egyszer.

Jodi Picoult: A nővérem húga

Borostyán véleménye

Mostanában egyre többen beszélnek Jodi Picoultról és még többen veszik meg a könyveit. Szerencsére, mert ez azt jelenti, hogy a későbbiekben is várhatjuk könyveinek magyar megjelenését. Nekem ez volt az első olvasói élményem tőle, de biztosra veszem, hogy korántsem az utolsó.

Először Könyvmoly társaim emlegették az írónőt, még az abban az időben, amikor a közös blog ötlete még fel sem merült bennünk. A legtöbbet a Nővérem húgát hozták fel akkoriban, amit nem is csodálok. Már maga az alaptörténet is viták alapja lehet, hát még az, ahogy a szereplők némelyike gondolkodik és cselekszik. Nem könnyen emészthető regény, és garantáltan változtatja véleményét az ember az egész könyv folyamán. Jodi Picoult pengeélen táncolt amikor megírta ezt a könyvet, de varázslatosan oldotta meg, hogy nehogy erkölcsi viták és tiltakozások alapja legyen.

Nem is tudom már hány éve volt, de emlékszem rá (a magyar híradók is beszámoltak róla), amikor hatalmas vihart kavart Amerikában egy házaspár, akik úgy hozták létre legkisebb gyermeküket, hogy megmentője lehessen a nagyobbik testvérének. A betegségre már nem emlékszem, arra azonban igen, hogy a házaspár egy halom jogi akadályba és tiltakozók tömegébe ütközött. Nem hiányoztak közülük sem az egyház tagjai, sem a háziasszonyok.

Ebben a könyvben nem ennek a procedúrának a végigjárásáról esik szó, ez már múlt idő a történetben. De Anna Fitzgerald a család legkisebb tagja pontosan így született, mert fiúk Jesse nem volt alkalmas donor. Úgy programozták genetikailag, hogy Kate-nek a leukémiás nővérének donorja lehessen. Tizenhárom év telt el azóta, Anna már sok minden odaadott magából, de most komolyabb dologról an szó: a veséjéről. Ahhoz, hogy Kate - akire azt mondták 3 éves korában, hogy csak pár évet élhet még - most 17 évesen még kaphasson egy kis időt, Anna egyik veséjét kell megkapnia. Az eddig engedelmes kislány most fellázad, és ügyvédet fogad. Nem más a tét, mint saját rendelkezési joga önnön teste felett. Más szóval: ezentúl ne a szülei döntsenek vele kapcsolatban orvosi ügyekben. A család már majdhogynem romokban hever, ez pedig újabb döfés a mindennapi életükbe. Sara és Brian a gyerekek szülei különbözően reagálnak az eseményre. Jesse, Kate és Anna bátyja, már elveszett lélek, drogozik, autót lop és az iskola WC-jét robbantgatja, meg ki tudja még mit művel, amikor nincs szem előtt. A házból is kiköltözött, helyette a garázs fölött lakik. Kate haldoklik, rövid időn belül meg kell kapnia Anna veséjét, hogy reménye maradhasson még pár hónapra vagy évre. Anna pedig egyfolytában vívódik önmagában, hisz imádja a nővérét, ugyanakkor felteszi a kérdést: ma a vesém, holnap mi. Gyakran változtatja a véleményét, de egy dolgot biztosan tud, ezt most végig kell csinálnia, és érezhetően nem mond el valamit, valami nagyon fontosat. Ügyvédje Campbell Alexander maga is titkokat cipel és már nagyon régóta nem figyelt oda a jogi dolgokon kívül senkire. Lehet ezúttal másképp lesz.

A történetben most Anna a főszereplő, és nem Kate, akinek mindig aktuális állapotára alapozzák a családi programot. Bár Sara és Brian nagyon sokat megtesz Kate-ért (a legtöbbet maga Sara) a legtöbb lemondást Annától várják el. Nem mehet táborba, szülinapi zsúrra is csak kis időre, a jövőjét tekintve álmodozni sem merhet egy távoli jónevű egyetemről, mert anyjában ilyenkor az fut végig: mi lesz akkor Kate-tel? Mi van, ha pont akkor Annától valami? (Helyesebben AnnáBól valami). Jesse-re már szinte nem is figyelnek, feladták, hogy foglalkozzanak vele, ahogy Jesse is csak Kate és Anna miatt figyel még a családra.

A legkedvesebb szereplő számomra Anna volt, aki korához képest nagyon is felnőttesen gondolkodik, ugyanakkor még mindig gyerek bizonyos dolgokban.

A legkevésbé Sarat az édesanyát kedveltem. Nem azért mert Kate miatt feláldozza a család többi tagját és többször is hangoztatja mennyire szereti a gyerekeit, MINDEN gyereketé, hisz természetes, hogy egy anya bármit megtesz gyermekéért, amit csak tud, hogy életben maradhasson.

SPOILER veszély!
Az olyan apró dolgok miatt nem szerettem őt, mint az, hogy:
- Röviddel Anna születése előttig még csak nem is gondolkodtak a neveken, annyira nem gondolt úgy gyermekére, mint egy gyerekre, hanem mint Kate megmentőjére.
- A másik pont ahol ez egyértelművé válik, az amikor Anna megszületik. A legtöbb anya első kérdése: egészséges? Sara azonban csak a köldökzsinór épségéért aggódik (ebből veszik le a szükséges őssejtet Kate számára) meg sem kérdezi mi van Annával.
- Amikor kiderül, hogy Kate számára még több dolog kell Annától, a tétovázó apának ezt mondja: Amikor Annát vállaltuk tudtuk, hogy Kate donorja lesz.
- És végül: a könyv elején panaszkodik, hogy némely orvos mennyire nem együttérző. Ezen felháborodását odáig jogosnak is tartom, amíg másik gyermekének szenvedését nem méri Kate-éhez és nem kezd el úgy gondolkodni, hogy mennyire szeretné sajnálni de nem tudja, mert Kate rosszabbul van. Erről csak annyit: ő sem különb az orvosoknál, akik láttak még ennél is sokkal csúnyábbat és napi szinten találkoznak súlyosan beteg emberekkel. Nem értem felháborodásának okát.
- A másik ami miatt haragszom rá az Jesse. Amikor Anna beadja a keresetet megállapítja, hogy biztosan ő is csak több figyelmet szeretne mint régen Jesse, és talán el kéne vinni egyszer moziba…. Mi van? Egy este a moziban biztosan sokat segít egy lelki beteg tinédzseren… Ha Jesset is így akarták megtartani a családban akkor nem is csodálom, hogy elveszítették.
- Anyáskodik Kate felett és mindig ott van neki, elintéz mindent, de SOHA nem kérdezi meg, hogy Kate mit szeretne. A betegségén kívül szinte semmit nem tud a saját lányáról, a legbensőbb érzéseit csakis Anna ismeri.
SPOILER vége.

Más szóval Sara iránt részvéttel viseltetek, de egyáltalán nem nőtt a szívemhez.

A történetet egy jó része egyébként személyes tapasztalatok alapján született meg. Jodi Picoult középső gyermeke ugyanis súlyos betegégben szenvedett, amikor kicsit volt. Mindkét hallójáratára tumor nőtt, ami nem volt rossz indulatú, de félő volt, hogy súlyos problémákat fog okozni. Majd’ egy tucat műtétet követően mára már jól van a fia, de elmondása szerint Sara belső tipródása ismerős számára.

A narrátorok egyébként mindig mások: Anna, Jesse, Brian, Campbell, Júlia, és Sara aki a múltra és a kezdeteket meséli el. Egyetlen egyszer sem Kate az elmesélő. Az ő gondolatait nem ismerjük meg. Mi is csak a betegségéről leszünk igazán jól informáltak.

Júniusban mutatják be a filmet Amerikában. Íme az előzetes.
Az édesanyát Cameron Diaz játssza, az édesapát Jason Patrick, Annát pedig Abigail Breslin, akit mostanában nagyon felkapott Hollywood. Legnagyobb meglepetésemre az ügyvédet Alec Baldwin játssza. Úgy tűnik, hogy visszatér? Jó színész, de Campbell a könyvben jóval fiatalabb nála, még csak 35 éves…. Alec Baldwin pedig 50! Arról nem is beszélve, hogy átírták a könyv végét! Pont attól volt annyira szívenütő, annyira emlékezetes. Az írónő maga is sajnálattal értesült róla a filmesektől, de mint mondta nincs mit tenni, és úgy érzi, attól még nagyon szépre sikerülhet a film. Lefogadom valamilyen habos-babos hollywoodi véget kreáltak neki. De majd meglátjuk, nem ítélek előre. Remélem, hogy nincs igazam.

A magyar kiadásról: igényesnek tartom, a fordítás nagyon jó, a borító is tetszik, de az eredeti még jobban, mert az szimbolikus értelmű (ahogy az idősebb nővér a fiatalabb vállára támaszkodik). Az eredeti cím is: My sister’s keeper annyira kifejező. A magyar címet nagyon szépen megoldották, mert az eredeti lefordítása igen kacifántosra sikeredhetett volna.

Jodi Picoult stílusa megnyerő és élvezetes. Még többet szeretnék olvasni tőle.

Biztos vagyok benne, hogy az édesanyákat nagyon szíven fogja ütni, én magam is végigbőgtem a végét. Apukák is olvassák csak el nyugodtan! Olyanoknak is akiknek beteg a testvérük. De mindenki másnak is szívből ajánlom, mert megtanulhatjuk azt is belőle, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik és sokszor sok minden kimondatlan húzódik meg a dolgok mögött.

Eredeti cím: My sister’s keeper.

Borostyán, 2009. május 1.

f-andi véleménye

Miután megkerestem a leesett államat, összeszedem gondolataimat.

Nem taglalom a tipikus amerikai családot, elég az, hogy van két testvér, a 2 éves Kate és az 5 éves Jesse, anyukájuk abbahagyta jogi pályafutását, hogy nekik szentelje életét, elég az apa fizetése a megélhetéshez. Ekkor a kislánynál a leukémia egy nagyon súlyos fajtáját állapítják meg. Itt kezdődik a regény.

Nem merülök bele, mit tehet meg Amerikában egy szülő, hogyan van rendelkezési joga a gyereke teste felett? Nem tudom, hogy megtörténhet-e a könyvben leírt esemény, vagy sem. Azaz feketén-fehéren leírva: kémcsövekben összehozhatnak-e a testvérrel azonos génkombinációt? Az anya, a szülők rendelkezhetnek-e az egészséges gyermekének szervei felett a beteg gyermeke javára? Stb…

Tény: A 13 éves Anna bepereli szüleit, mert információnk szerint nem szeretné egyik egészséges veséjét odaadni a rákos nővére számára. Ügyvédet fogad. Miközben a könyv lapjain keresztül megismerjük a rövidke per lefolyását, képet kapunk a Fitzgerald család történetéről, kálváriájáról, Anna megszületésének történetéről, Kate betegségéről, Jesse devianciájáról, a szülőkről.

Ennyit a történetről. Spoilereket nem írok, a könyvet mindenképpen érdemes elolvasni. Ha gyermekünk van azért, ha még nincsen, akkor azért.

Az olvasás közben érzett érzéseimet szívesen megosztom, a fülszöveget elolvasva ezzel semmi újat nem árulok el:

1. Anna egy gyerek. Egy 13 éves kislány, akinek fel kellene korábban nőnie. Aki egyre többet ért meg az élet nehézségeiből, aki mindenkinek a kedvére szeretne tenni őszinte bájával, természetességével. Aki nem csak Kate génazonosságában tökéletes, hanem egy okos, értelmes, segítőkész lány. De kinek segítsen. Magán? Szülein? Kate-en? Kételkedése az egész regényen végighúzódik.

2. Nem kedvelem Sarat, az anyát. De megértem. Soha nem szeretnék a helyében lenni, soha nem szeretnék elveszíteni gyereket, vagy a közelében lenni ennek az érzésnek. Átéreztem milyen nehéz lehet neki. Próbált ő jó döntéseket hozni, de az olvasás közben az derült számomra, hogy a beteg kislányért feláldozta a másik két gyerekét. Az ilyen mondatokért nagyon haragudtam rá: „Erre a kislányra csak abból a szempontból gondoltam, hogy tud-e majd segíteni a már meglévő lányomon. (….) …hiszen azt várom tőle, hogy megmentse a nővére életét.” Haragudtam rá, mert mindkét egészséges gyermekét elnyomta. Jesse magatartásával a peremen egyensúlyozott, Anna pedig annyira jó gyerek, hogy az irántuk való szeretetből teljesít minden szülői kérést. A nehéz helyzet elvakítja a gondolkodást, de itt voltak nagyon klassz éveik. De akkor is ilyen gondolatai voltak: „..ki tudja mikor következik be megint egy krízis? Márpedig ha bekövetkezik, szükségünk van Annára –a vérére, az őssejtjeire, a szöveteire- tehát kéznél kell lennie.”

3. Nagyon sajnáltam Jesse-t, akire nem figyeltek, aki mindig másodlagos tényező volt, akinek már 5 éves korától meg kellett érteni a felnőttek cselekedeteit, dolgait. Akit annyira megviselt a húga betegsége, hogy egyre mélyebbre süllyedt; egy eset utáni gondolatai „Valójában semmit sem gondoltam. Éppen csak valahol szerettem volna lenni – egy olyan helyen, ahol végre rám figyel valaki.”

4. Briant az apát igazán megkedveltem. Mint „férfiagy” sokkal tisztábban látta át az eseményeket, de félt ezt önmagának is sűrűn kimondani. Hezitált, de szimpatikus.

5. Campbell egy jófej ügyvéd. Számomra. Mondjuk az ő szerelmi szála nem kellett volna a történetben, de ettől eltekintve, ill. ezt figyelembe véve is tetszett a szerepe. Jó karakter. Julia tette a dolgát, számomra maradandót nem jelentett.

6. Kate. A beteg Kate. A halálos beteg Kate, akinek kevés saját gondolatát ismertem meg a naplószerű regényből. Mindössze az utolsó néhány oldalt szánta Picoult a lány gondolatainak tolmácsolására. Természetesen életét, betegségét, megpróbáltatásait megismertük. Aki a remélt 5 éves korát túlélte.

Mindenképpen ajánlom elolvasásra. Bevallom én nem sírtam a könyvön, mint sokan. A végén egyetlen könnycseppet elmorzsoltam. Inkább úgy fogalmaznám, hogy fontos gondolatot közvetített számomra a regény.

Inkább olyan élményt adott, amihez nyúlhatok, ha ilyen, vagy ehhez hasonló helyzettel találkozom.

A filmet várom, nekem semmi kifogásom nincs Cameron Diaz ellen, végülis idén már a 39.évét tölti.

Baldwint viszont én is idősnek találom.

Bejegyzés ideje: 2010. február 14.