Catherine Ryan Hyde: A jövő kezdete

Az ötlet úgy nagyszerű, hogy egyszerű. Egy kisfiú szorgami feladatként megváltoztatja a világot az elgondolásával: mindenki segítsen három emberen, akik a segítséget másik három embernek adják tovább.. Egyszerű, de nagyszerű. 

A könyv, a történet, az irodalmi alkotás is egyszerű, de épp emiatt nem olyan nagyszerű. A könyv rövid fejezetekből épül fel, minden fejezet a történet egy-egy fő- vagy mellékszereplőjének szemszögéből íródott. Könnyen, gyorsan olvasható, gyorsan emészhető fejezetek ezek, kicsit instantak, kicsit amerikaiak, mint egy gyorséttermi burger. Ha már eléd került, gyorsan megeszed, olykor jól is esik, de maradandó élményt nem okoz.

De az ötlet... az az ötlet... az azért mégis nagyszerű, nem?

10/6

Karácsonyfaerdő (válogatta és szerkesztette: Hunyadi Csaba Zsolt)

Egyik nap, mikor a barátnőimmel a színházban a Diótörőt néztük (nem felvágásból írom, most láttam először), eszembe jutott, milyen speciális érzés is ez a karácsony előtti... És szinte mindegy, hogy fehér karácsony van, vagy fekete, van-e a bejgliben elég mák és a forraltborban igazi szegfűszeg, vagy hogy TV-ben adják-e idén is a budspencert... Megfoghatatlan valami ez, talán az emberek nyüzsgésében, a karácsonyfa díszeinek csillogásában lakik vagy a kemény tél füstös illatában, nem tudom. A könyv tizennyolc elbeszélése legalább tizennyolc választ ad erre a kérdésre. Némelyik talán kissé erőltetett, túlságosan tanmeseszerű, propaganda ízű, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig meglakol; akadnak köztük giccsesebb mesék is, ahol az angyalok trombitálnak a felhők fölött. De vannak kevésbé hagyományos történetek, ezek ha lehet mondani, sokkal jobban tetszettek. Kosztolányitól 'A szegény kisgyermek karácsonyi panaszai' zseniális szerintem, de Mikszáth, és Herczeg Ferenc egy-egy novellájáért is érdemes kézbevenni karácsony előtt a válogatáskötetet.

VII.
Az év siralomvölgy, a kötelesség a földi élet: a karácsony a túlvilág, a mennyország. Aki nem viselkedik illedelmesen, az elkárhozik, karácsonyra nem kap semmit.
VIII.
Apám a kellékes. Ő tárgyal az angyallal, egy titokzatos égi bankárral, aki a csekklapján minden elképzelhető s el nem képzelhető játékot kiutalhat. Anyám az ügyelő, a felügyelő, a rendező, az áldott súgó, aki titokban értésemre adja, mit kell hazudnom apámnak.
IX.
A világosító - a fölvilágosító- az a barátom, aki már évekkel ezelőtt közölte velem, hogy a karácsonyfát nem az angyal hozza, hanem a sánta viciné, s az egészet a nagyok találták ki, mert életük oly sivár és szürke, hogy szeretnének gyönyörködni a gyermekek tudatlanságában és ártatlanságában.
X.
Épp ezért tilos őket felvilágosítani. Kegyetlenség volna. Hadd higgyenek egyetlen káprázatuk boldog hazugságában. Csitt, ne beszéljünk a felnőttek előtt. Inkább zsaroljuk őket mi is, a magunk módján, az úgynevezett "tág gyermekszemünkkel".
XI.
Én erre a napra mindenesetre fehér kívánati lapot kapok, melyet kedvem szerint töltehetek ki.
XII.
Mit óhajtok? Várjatok, hadd gondolkozom! Nem olyant, mint tavaly, hanem másmilyent. Olyan gömbölyűt, amit ki is lehet nyitni és be is lehet csukni, olyan sárgát, olyan kereket, ami muzsikál is, olyan furcsát, olyan görbét, nem szabályost, de azért mégis egyenest, ami magától megy, süstörög, robban, tündököl, ezenkívül föl lehet kapcsolni a fülemre is.
...
XIV.
Olyant akarok, amit még senki nem látott, ami érdekes és borzasztó, ami csodálatos. Olyant akarok, ami nincs.
XV.
Csodát nekem, a csodát, ide a kezembe. Más nem kell.

(Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek karácsonyi panaszai)

Talán jólesett volna egy melegebb színű borító, és hasznos lett volna tudni az elbeszélések keletkezésének idejét is, de összességében megér egy ünnep előtti olvasást.


10/6

Kate Chopin: Ébredés

Örültem, hogy megjelent magyarul ez a kisregény, mert angolul már egy ideje megvan, de valahogy nem volt kedvem hozzá.

Igazából azért is szereztem meg, mert angol szakos Molyos ismerőseim többen is nagyra értékelték.

Arról szól, hogy van ez a nő, Edna, aki feleség, családanya a XIX. század Amerikájában, lenn délen, New Orleansban. 2 kicsi gyermeke van, férje dolgozik, ahogy azt kell, ő meg otthon unatkozik, a nyarakat pedig a tengernél tölti egy kellemes társasággal. Itt ismerkedik meg Robert-rel, akivel együtt tölti a napjait és aki közelebb kerül hozzá, mint a férje valaha is.
A nyaralás, a tenger, a természet közelsége, a szabadság szele és persze ez az új, izgalmas ismeretség ébreszti őt öntudatra, hogy ő igazából nem akar tovább a házasság és az élet által a nőkre kényszerített börtönlétben tengődni tovább.
Zajlanak az események, felborítva Edna addigi teljes életét, lelkét és szellemét. A végén viszont valamelyest letisztulnak a dolgok, az írónő nagyon ravaszul feltárja a női lét disszonanciáját.

Egyszerű kis regény ez, mégis vannak benne fantasztikus mondatok, nekem nagyon megragadta az érzékeimet és a gondolataimat helyenként. De legtöbbször csak zajlanak benne a felületes szemlélő által unalmasnak is ítélhető események, viszont ha jobban elmélyülünk benne, látható, hogy Chopin mennyire érzékeny az apró, nüansznyi dolgokra. Ezért emlékeztetett engem Virginia Woolfra, bár annál kevésbé ideges és sokkal tisztább a szöveg, de szerintem ez a nagyszerű fordításnak is köszönhető.

A vége nálam majdnem ütött, tetszett, ahogyan az írónő ebből a viszonylag egyszerű alapszituációból ilyen mély, megcsavart, a regény elejéről származó halvány áttűnésekkel átszőtt helyzetet hozott létre. Ami a mai napig nem veszítette aktualitását, éppen ezért fontos ez a regény.
Nekem a vége olyan volt, mint amikor megszólal az előadás végét jelző hangos gong, de a közönség csak döbbenten ül maga elé meredve a nézőtéren.

Szenteste- A szeretet ünnepe (Szerk: Hunyadi Csaba Zsolt)

Most kaptam ezt a könyvet, de gyorsan ünnepi hangulatba kerültem a szombati délutánon, így el is olvastam.
Ünnepi hangulatom még nincsen, de adventi van. Hiszen várakozom. Sajnos a munkahelyi év vége, az ottani felhők beárnyékolják és sötétebbé teszik az örömeimet, de próbálom nem hagyni magam és tenni a kellemetlen ellen az ilyenkor áradó melegséggel, fényekkel.

Szenteste….
Amikor Jézus születését ünnepeljük. Amikor az emberek hitüktől függetlenül a szeretetet próbálják ünnepelni. Ki így, ki úgy.
Én soha nem tagadtam, hogy irigylem a régi karácsonyokat, amikor még nem az ajándékdömping volt a lényeg, amikor a családok képesek voltak napokat együtt tölteni hol itt, hol ott. Irigylem azokat ahol ez a momentum még mindig lényeges.

Szenteste…
Ez a kis könyv egy történetekben és versekben gazdag kincses sziget. Sziget, mert ha belemegyünk, nehéz lesz a kijutás. Nehéz lesz, mert a történetek olvasásakor elönt az érzés, hogy legalább azt az egy történetet végigolvashassuk a meghitt nyugalomban. Sziget, mert a könyvvel jól érezzük magunkat a mi kis szigetünkön. Én jól voltam. Próbáltam beleolvadni és eggyé válni az olvasmánnyal, vagy az aktuális kis verssel, de tudom, hogy az elképzelés kevés az átéléshez. Kevés ahhoz, hogy megértsem a hatalmas nagy nélkülözéseket, a nagy havakat, a sokgyermekes családok szegény és hideg-tüzelőmentes karácsonyát. Kevés, hogy megértsem, hogy egy gyertyának is nagyon lehet örülni.

Szigeten voltam, és fuldokolni kezdtem, amikor belemerültem. Mert, bár élveztem és örömmel olvastam, de mindig találtam asszociációkat, amitől sírva, ill. könnyekre fakadtam, amitől emlékeztem egy valamikori karácsonyra, vagy éppen valakire.

Szenteste…. Kinek mit jelent…. Amit nekem jelent, azt próbálom áthagyományozni az ajándékot kereső, izgatottan kibontó gyermekeimre, hogy egyszer nekik is azt jelentse, amit nekem: az örömöt, a szeretetet, az ajándékozás örömét, a feltétel nélküliséget, a zenét, az együttlétet, a csendes éjt, a királyokat, a csillagokat, az angyalokat, a hitet, a csendet, az esetleges nélkülözés elfogadását, a...

Szenteste… bár a karácsony nekem távol áll a könyv kék színétől, a kötetben lévő -számomra jobbára ismeretlen- versek és történetek meghitten elröpítettek arra a szigetre, ahol tudok emlékezni és készülni karácsony szent ünnepére.

Erdős Renée: Végzetes vonzalom

Dráma, dráma, dráma. Meg egy kis egzotikum és századelős misztérium. Báró Herzfeld Clarissz és a birtok intézője, a szilaj Szergej elerotizálja magát a tragikus végkifejlettig, amelyhez egy indiai táncosnő és számtalan kérő asszisztál.
Eleinte nem tudtam hova tenni ezt az egészet, felettébb unatkoztam Clarissz filozofálgatásain. De valahogy a többedik erotikus jelenet után beindultak az események és rájöttem, érdekel, mi lesz ezzel a cédával, akit tulajdonképpen utálok. Elsősorban is nagy francz lehetett ez az Erdős Renée, másodsorban remek jellemábrázoló, már ha az indulatok kiváltása volt a célja! Erre csak később jöttem rá, miközben puffogtam Clarissz játszámáin és a mellékszereplők sorsán. Hát nem ez volt a cél?
Egyetértek @entropic-kal, a cím ellenére a könyv megérdemli az olvasást. Kékharisnyák előnyben!

8/10

Henryk Sienkiewicz: Quo vadis

Nem szoktam történelmi regényeket olvasni, pedig biz'Isten ráférne a történelmi tudásomra egy kis frissítés. Ez a könyv például, mióta az eszemet tudom, a családi könyvtár szerves részét képezi (második szekrény, alulról a harmadik polc), és azt is tudtam, hogy a szüleim egyik kedvence, de ha nem lett volna lehetőségem az új kiadáshoz hozzájutni, valószínűleg még évekig nem került volna a várólistám legsürgetőbb helyére... És milyen kár lett volna érte! Hetekkel ezelőtt olvastam, de csak rágtam-rágtam magamban az olvasottakat, és nem jött számra a fogalmaznivaló... Bár @Frenki-től megtudhattuk közben, hogy Kosztolányi szerint Sienkiewicz középszerű prózaíró (remélem, helyesen idézem), rám mégis nagy hatással volt a regény. Szerettem, hogy nem egy kivételesen gondolkodó patrícius a főhős, hanem fajtájának tipikus képviselője, és szerettem, hogy a rossz sem úgy rossz, és nem is úgy bűnhődik, és a jó sem úgy nyeri el a jutalmát. A keresztényüldözés naturalisztikus leírása eléggé megviselt az utolsó fejezetekben, de azt gondolom, a kegyetlenség ilyen mértékű ábrázolása egyáltalán nem volt öncélú, minden mondatnak helye volt. Chilon története pedig... (spoiler!) a legmegrázóbb, amit valaha olvastam...
Igazi hittanlecke és ezt most a jó értelemben írom...

Ebben a pillanatban a hypogaeumból kilépett egy aggastyán, s vállán csuklyás palásttal, de födetlen fejjel, fellépett a máglya mellett heverő kőre. Láttára hullámzani kezdett a tömeg. Vinicius mellett suttogó hangok hallatszottak: "Péter! Péter!..." Egyesek letérdeltek, mások kezüket nyújtották feléje. Olyan mély csend lett, hogy hallani lehetett a fáklyáról lehulló minden apró zsarátnok neszét, a Via Nomentanán haladó szekerek távoli zörgését s a szél susogását a temető mellett sorakozó néhány pínea lombjai között.
Chilon Viniciushoz hajolt, s úgy súgta:
-Ő az. Krisztus első tanítványa, egy halász!
Az aggastyán pedig felemelte fejét, s a kereszt jelével köszöntötte az összegyűlteket, akik most térdre borultak. Vinicius és társai, nem akarván elárulni magukat, követték a többiek példáját. Az ifjú egyelőre nem bírta összeegyeztetni benyomásait, mert úgy érezte, hogy az előtte álló ember olyan parasztféle, de egyben rendkívüli is, s ami fő, rendkívülisége éppen egyszerűségéből fakad.

Vinicius nem tudta, alszik-e, vagy gondolataiba mélyedt. Nézte a leány arcélét, lehunyt szempilláit, ölében összekulcsolt kezét, s pogány fejében nagy nehezen kezdett megfogamzani az a tudat, hogy az idomaira annyira büszke, öntelt, görög és római mezítelen szépség mellett van a világon valami más, valami új, valami végtelenül tiszta szépség is, amelyben lélek van.
Ott még nem tartott, hogy ezt keresztényi szépségnek nevezze, de ha Lygiára gondolt, már nem tudta őt elválasztani a tanoktól, melyekben hitt. Sőt azt is megértette, hogy ha mindenki nyugovóra tért, csak éppen Lygia virrasztott mellette, éppen ő, akit annyira megbántott, ezt azért teszi, mert vallása parancsolja. S noha ez a gondolat csodálattal töltötte el ama vallás iránt, egyúttal kellemetlen is volt számára. Jobban szerette volna, ha Lygia ezt az iránta való szerelemből, arcáért, szeméért, szoborszerű alakjáért, egyszóval mindazért tette volna, amiért nyakát annyiszor ölelték át hófehér görög és római karok.
De hirtelen megérezte, ha Lygia olyan lenne, mint a többi nő, akkor valami nem tetszenék neki benne. Erre elámult, s maga sem tudta, mi történik vele, mert észrevette, hogy benne is valami új érzések, új hajlandóságok támadnak, amelyek teljesen idegenek attól a világtól, amelyben eddig élt.
Közben Lygia kinyitotta szemét, s látva, hogy Vinicius nézi, odalépett hozzá, s így szólt:
-Itt vagyok melletted.
Ő pedig így felelt:
-Álmomban láttam a lelkedet.

Thomas Hardy: A zöldellő fa alatt

"Erdőkkel körülvett elbűvölő falu Mellstock, ahova tanítónőként tér vissza Day gazda lánya, Fancy. A szépséges, de hiú és kacér lánynak - orgonajátéka hallatán - rögvest több kérője is akad. Kezéért vetekszik az egyszerű, de becsületes és nyíltszívű fuvaros, Dick, a jól képzett és elegáns lelkész, Arthur, valamint a gazdag birtokos, Mr. Shiner, aki nem mellékesen a lány apjának teljes támogatását is élvezi. Vajon melyikük nyeri el végül Fancy csapongó szívét, melyikükkel lép frigyre és tartja meg a lakodalmat a falu határán lévő ősrégi nagy fa zöldellő lombjai alatt? Thomas Hardy első fennmaradt kisregénye briliáns humorral és finom iróniával fűszerezve fest megkapó képet a vidéki életről, megörökítve egyúttal annak letűnő hagyományos értékeit is, mielőtt végleg elsodorná őket a modernizálódás árja."

Vannak olyan szerzők, akik előbb vagy utóbb de megkerülhetetlenek lesznek számunkra. Thomas Hardy nevével már rengetegszer találkoztam, sőt még a könyvveivel is szemezgettem, de valamiért mindig úgy alakult, hogy soha nem akadt egyik sem a kezembe. Végül nem bírtam ellenállni A zöldellő fa alatt című regényének, mely már az első mondataival elvarázsolt.

"A szellő legyintésére a fenyők sóhajtoznak és nyögnek, és ez épp annyira hallható, mint amennyire a hajladozásuk látható; a magyal önmagával való viaskodása közepette fütyül; a kőris reszkető lombjának terhe alatt sziszeg; a bükk pedig, miközben sima ágai le-föl inganak, susog."

Ugye? Szerintem is gyönyörű és magával ragadó. Azt hiszem egy ilyen bekezdés után nem lesz olyan olvasó, aki ne akarná majd folytatni a könyvet. Rengeteg ehhez hasonló mondattal találkozhatunk, úgyhogy kössétek fel a nadrágot mert iszonyat mennyiségű sóhaj fogja majd elhagyni az ajkaitokat. Az az igazság, hogy a könyv egyszerűsége teljesen eltörpül Hardy stílusa mellett, hiszen a történet egy szerelmes ifjúról szól, aki megpróbálja elnyerni szerelme szívét. Természetesen, ahogyan az lenni szokott, semmi sem ilyen egyszerű, mert a hölgynek több kérője is akad, úezérta szerelmes lovag reszkethet, hogy végül övé legyen a szíve választottja. Mindezt az író olyan köntösbe bújtatta, hogy mi észre se vesszük a történet egyszerűségét, hiszen hol a főhősért izgulunk, hol felnevetünk egy-egy vicces szituáción.

Fancy és Dick a két főhős, előbbi tipikusan olyan nőszemély, akin nem lehet kiigazodni. Néha nem tudtam eldönteni, hogy csak játszik Dick szívével, vagy tényleg nem tudja eldönteni, hogy valójában mit is szeretne. Mindig vártam, hátha kiderül valami turpisság róla, hiszen néhol nagyon titokzatosan, néhol pedig nagyon bután viselkedik. Dick viszont igazi szerelmes, szinte elvakult. Egyfolytában keresi Fancy kegyeit, néha ő is kétségbeesik a hölgy furcsaságain és titokzatosságán. Persze a vége heppiend lesz, de így is tartogat nekünk meglepetéseket.

Thomas Hardy szórakoztató, kellemes regénye hamar belopta magát a szívembe, ha a többi regénye is ilyen akkor szinte biztos, hogy hamar a kedvencek közé kerülhet. Jane Austen rajongóknak kötelező!

Anne Brontë: Agnes Grey

"Anne Brontë híres nővéreihez, Charlotte-hoz és Emilyhez hasonlóan szintén megírta a maga nevelőnő-regényét, amely önéletrajzi ihletésű írásnak is tekinthető, hiszen az írónő szintén papcsaládból származott, széleskörű műveltségre tett szert és több helyen is dolgozott nevelőnőként, akárcsak regényének főhőse. Mindkettejük életét megnehezítették munkaadóik, nem is beszélve a neveletlen és sokszor nevelhetetlen gyerekekről. A műből azonban kitűnik a boldogság utáni vágy, Agnes élete ugyanis idővel más, kedvezőbb fordulatot vesz, mint a tragikus sorsú írónőé. Agnes két családnál is dolgozik, előbb Bloomfieldéknél, majd Murrayéknél. Bloomfieldék elkényeztetett és rosszcsont gyermekeinek viselkedéséért a szülők Agnest okolják anélkül, hogy engedélyt adnának a nevelőnőnek, hogy megfelelően fegyelmezze őket. A Murray család két kamaszkorú leányával se sokkal könnyebb a dolga. Rosalie-t sokkal inkább a bálok, a ruhák és a kacérkodás, valamint a minél gazdagabb és előkelőbb férfiak meghódítása érdekli, mint azok az erkölcsi nézetek, melyeket Agnes mindenáron belé akar verni. Matildát viszont hidegen hagyja a hölgyektől elvárt viselkedés, és legszívesebben a lovakkal és a kutyákkal tölti idejét. A gazdagok sekélyessége és nemtörődömsége taszítja Agnest, de itt tartózkodása örömet is hoz: megismerkedik az új segédlelkésszel, Edward Westonnal, akihez vonzódni kezd, ám a köztük kialakuló kapcsolatot kezdetben számos tényező nehezíti."

Az előző bejegyzésemben az Agave kiadó által kiadott gusztusosan kinéző borítót dicsértem, és most megint egy olyan regény került a kezembe, melynek borítója megérdemli a csillagos ötöst. Gyönyörű, hívogató, olyan ami mellett az ember biztos nem menne el úgy, hogy ne vessen rá legalább egy pillantást. Szerintem senkit nem fogok meglepni azzal ha azt mondom, hogy a fantasztikus borító miatt került előre a regény az olvasási listámban. :) Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki szereti a nyálcsorgató gusztusos könyveket, hiszen az ember sokkal szívesebben vesz a kezébe egy ilyet, mint egy olyat aminek semmitmondó a kinézete. Nincs igazam?

Ezt a röpke kétszáz oldalas történetet az ember együltő helyében kiolvassa, ha a hangulata magával ragadja. Engem elvarázsolt Agnes Grey stílusa, aki naplószerűen írta meg a családja és a saját szerelmének történetét. Először nem gondoltam, hogy lesz részem romantikában ám a könyv második felében feltűnt a várva várt lovag. Csodálatos és választékos szavakat használ az író, ami az olvasót kiragadja a megszokott hétköznapokból. :) Legalábbis nekem nagyon jól esett visszarepülni az időben, amikor az emberek még tudták hogyan kell magukat szebbnél szebb szavakkal kifejezni. Ilyenkor mindig előbújik az a romantikus énem, amelyik legszívesebben évszázadokat visszautazna, hogy részese lehessen ezeknek a kosztümös éveknek. Ám mindezek ellenére nem tudom megadni a maximális pontot, mert a rövidsége miatt kicsit összecsapottnak érzem a történetet. Bár ha jól tudom Anne Brontënak nem ez a legjobb regénye.

"… már ismerem egyházközségem minden hölgyét s ebben a városban is sokakat, látásból, hallomásból pedig még többet; de feleségnek egyik sem illenék hozzám: ilyen teremtmény csak egy van, és ez maga; tudni szeretném, mi erről a véleménye."

Anne Brontë rövid, de kellemes történetet alkotott és nekünk olvasóknak az a feladatunk, hogy észrevegyük a benne rejtőző értékeket.

Charles Dickens: Kis Dorrit

Nagy elégedettséggel tölt el, hogy Dickens nevét végre így, a címsorba írhatom le a blogban. Egyrészt mert már régen szerettem volna valaki nagynevű klasszikustól olvasni, akinek az írásmódja még tetszik is. Másrészt nagyon büszke vagyok rá, hogy kiolvastam ezt a könyvet, mert azért ez nem volt kis teljesítmény... Próbára tett rendesen ez a több, mint 800 oldalas, apró betűs regény a terjedelme miatt is, meg amiatt is, hogy meglehetősen nehézkesen, kerülőutakon, rettentő szószátyár módon jutottunk el A-ból B-be.

Viszont Dickens stílusa már az első fejezetben megvett magának. Választékos, de nem érthetetlen, finom humorú, nagyon jó emberismeretről tanúskodó.

A történet meglehetősen sokrétű. Legelőször is a címszereplő, Amy Dorrit sorsát követhetjük nyomon, aki a Marshallsea nevű londoni börtönben látja meg a napvilágot, ott is nő fel testvéreivel együtt, mert édesapja adósként ide került és úgy néz ki, hogy itt is fogja leélni az életét. Érdekes ez a börtönvilág, mert a családtagok ki-be járhatnak amikor kedvük tartja, a rabok nem cellákban, hanem lakás-szerű, berendezett szobákban élnek. Úgyhogy az egész Dorrit család gyakorlatilag itt a börtönben éli hétköznapjait, bár csak apjuk az állandó börtönlakó. Kis Dorrit apróbb munkákat vállal házaknál, például varrást, hogy családját segíteni tudja. Egy munkaadójánál ismerkedik meg Arthur Clennammel, aki pártfogásába veszi a fiatal lányt, az ő és egész családja sorsát próbálja egyengetni, már amennyire tudja. És hogy ez hogyan sikerült neki? Na, erről szól a regény.

A történetben nagyon sok mellékszereplő van, akikről listát kellett írnom, ami eddig még sosem fordult elő... Az ő látszólag mellékesnek tűnő történeteiket is meglehetősen részletesen - már-már érthetetlen figyelmet fordítva rájuk - meséli el nekünk Dickens. De a vége felé persze kiderül, hogy egyetlen kis mozzanat sincs feleslegesen említve ebben a nagyívű történetben, mert nagy kerülőkkel ugyan, de minden erecske megtalálja a maga medrét a hatalmas tóhoz, hogy ott kerek egésszé álljon össze.

Nem volt meglepetés a regény vége, mindvégig benne volt a történetben, hogy mi lesz ennek a kedves és szerény, önfeláldozó lánynak a sorsa. A meglepetés - mint említettem - számomra az író fergeteges stílusában rejlik. Nagyon éles szemmel, szociológiai érzékenységgel, hitelesen ábrázolta ebben a regényében gyakorlatilag az egész korabeli angol társadalmat a legalsóbb rétegektől a legfelsőbbekig. A kifejezőkészsége, szóhasználata, humora, iróniája pedig egészen figyelemre méltó. Azt hiszem a fordítás külön megérdemel egy nagy-nagy dicséretet, szerintem nem lehetett egyszerű ezt a meglehetősen aprólékos és bőbeszédű szöveget ilyen frappánsra és nem terjengősre átültetni.

Nagyon szerettem olvasni a könyvet és ha maga a történet nem is kap tőlem maximális pontszámot, az biztos, hogy megértettem, hogy miért emlegetik Dickenst a világirodalom egyik legfontosabb és legnagyobb írójaként.

Nagyon szeretnék még olvasni tőle, a Két város regényét szemeltem ki következő áldozatul. Az szerencsére rövidebb :)

Jane Austen: A klastrom titka

A molyon Jane Austen Könyvklub indult @Esmeralda vezetésével. Ez volt az első könyv, ami "kötelezőként fel volt adva"... Régebben, olvasva a Büszkeség és balítéletet, és látva a belőle készült, remek BBC sorozatot, azt gondoltam, nincs is olyan ember, aki ne szeretné Austent, hiszen vicces, okos, kellőképpen irónikus regényeket ír. Aztán a könyvklubnak köszönhetően kiderült, nem mindenki van oda a könyveiért, de éppen tőlük olyan színes a klub, amilyen... Viszont az ő szempontjukból talán nem volt túl szerencsés, hogy ezt a könyvet választottuk első Austen-olvasmánynak.

A klastrom titka ugyanis (három elolvasott könyve után állíthatom) nem egy tipikus Austen-regény. Az írónő már az elején siet leszögezni, Catherine-ből hiányzik minden, ami egy valamire való hősnő sajátja. Sem nem elég bölcs, sem nem elég büszke ahhoz, hogy igazi tragika váljék belőle (szemben a Büszkeség és balítélet főhősnőjével, Elizabeth Bennettel). Mi az, amiben mégis különleges? Nehéz másképp fogalmazni: tökéletesen lökött! Meglehetősen naív és éppen annyi fantáziával van megáldva, hogy egyik galibából a másikba keveredjen (a gótikus regények bűvkörében éli mindennapjait, és ezért hajtja a vágy, hogy rejtélyeket derítsen fel). Legyen bármennyire is antihősnő, azért helyén van a szíve, és ő sem kerülheti el sorsát, ami (vigyázat, spoiler!) természetesen egy minden szempontból tökéletes fiatalemberrel való házasságot jelent.

És hogy miért jó Jane Austent olvasni? Mert egyáltalán nem az a habos-babos, rózsaszín szerző, mint ahogy azt egy 19. századi lányregény írójától várnánk. Minden mondata tele van iróniával és csipkelődéssel; és remek jellemábrázoló mindemellett. A klub soros ülésén ráébredtünk, hogy három különböző fordítás van forgalomban; azt mondanám az általam olvasottra, hogy kissé túl modern fordulatokat alkalmaz olykor, ("...netalán mással flörtölt volna...") de összességében véve én elég könnyednek éreztem az egészet. Tetszett a könyv, de kedvenc két okból nem lehet: mert klasszisokkal jobb a Büszkeség és balítélet, és mert néha leül a történet.

8/10

Elizabeth Gaskell: Szerelem és gyötrelem

Ez az első könyvem Elizabeth Gaskelltől, és meg kell mondjam nálam sajnos túllő a romantika mindennemű határán. A fülszöveg nagyon kecsegtető volt, mint ahogy az szokott történni. Anglia az iparosodás derekán, ahol mély szakadék húzódik a munkások és a munkáltatók között. A gépek felváltják az emberi munkát, egyre többen veszítik el az állásukat, hiszen a megnövekedett termelőkapacitást nincs az a piac, ami képes legyen felszívni, nincs kereslet, nincs munka, nincs pénz, csak a korgó has, és a betegségek.

Ebben a közegben ismerkedünk meg Mary Bartonnal, aki elveszítette édesanyját, és apjával éldegélnek. Mary varrónőnek áll, apja pedig a szakszervezetek munkáját próbálja előmozdítani. Hasonló életkörülmények között él a Wilson család is, ahol Jem Wilson Mary kezét óhajtja. Beleszól a történetbe az egyik gyár gazdag csemetéje is, Hanry Carson, akit megigézett Mary bűbája és gyönyörűsége. Az ifjú Carson azonban gyilkosság áldozata lesz, de ki a gyilkos, mi az apropó, és megtalálja-e mindenki a boldogságot?

A történet nagyon lassú iramban folyik, a gyilkosság is már jóval a könyv fele után történt. Azonban a cselekménynek kevés meghatározó szerepe van a műben, hiszen sokkal inkább fontosabb az a kép, amit Gaskell elénk tár az iparosodás szélén álló Anglia munkásosztályának életéről. A szörnyűséges körülmények, az éhezés, az ebből adódó gyengeség, betegségek és halál. Rengeteg haláleset van a könyvben, a végére a szereplők már szinte megszokják, hogy megtörténik, sőt, néha várják is, hogy hozzon végre megkönnyebbülést a szenvedő számára. Oldalról oldalra csak a puszta fájdalommal találkozunk, így nagyon rossz hangulatban sose olvassuk, mert magába tud szippantani, és csak rontaná a helyzetünket. Néhol kicsit nyálasnak találtam a nyelvezetet, és Gaskell remekül kimeríti a hogyan írjunk semmiről oldalakat fogalmát.

A szereplők kedvesek, szinte nem is volt olyan, hogy ne szerettem volna valakit, csak Jem és Mary esetlenségétől voltam ideges néha. :) De ez kellett is a történetbe, különben nem lett volna ennyire csavaros. A jó elnyerte a méltó jutalmát, a gonosz meg a büntetését. Felfedezhető benne jellemfejlődés is, tanulság is. Hiába vagyunk gazdagok vagy szegények, mind emberek vagyunk és a fájdalom egyenlővé tesz minket. A szeretetnek óhatatlanul is nagy ereje van (itt volt nyálas csak igazán, mintha Kozsót hallottam volna. :D).

Mindeközben megismerhetjük a munkásosztály küzdelmét a jogaiért, a szakszervezetek ténykedését, a sztrájkok okait. Gaskell összeütközteti a gyártulajdonosok és a munkásosztály álláspontját, talán kicsit a saját véleményét is tükrözte a mondanivalója. Mégsem állt senkinek az oldalára, elismerte, hogy lényegében mindenkinek igaza van, és egy arany középutat kellene elérni mind a lét fél részéről.

Nagyon hosszú volt a könyv, így volt, ahol felvettem a fonalat, és kíváncsi voltam mi fog történni a következő oldalon, de voltak fejezetek, amikor már nagyon untam a semmiről való fecsegést. Tényleg csak azoknak ajánlom, akik szeretik a viktoriánus regényeket, bele tudnak mélyülni a hideg téli estéken, át tudják érezni az eseményeket. Nem mondhatnám azt sem, hogy Gaskell szépen ír, nekem személy szerint nem nagyon tetszett. Tele volt olyan kifejezésekkel, ami utalt pl a Bibliára, vagy bármi másra. A kiadó segítségünkre is sietett, mert bőszen megmagyarázta mi miért is van.

Száz szónak is egy a vége, most már tudjátok, hogy mire számítsatok a könyvvel kapcsolatban. Mindenképpen pozitív, hogy egy új megvilágításból láttatja Angliát, nem csak folyton az arisztokrácia ablakán keresztül, hanem képes lejjebb "süllyedni", és foglalkozni azokkal is, akik annyira nem képezik a regények tárgyát, vagy legalábbis én még nem találkoztam vele. :)

Elizabeth Gaskell: Szerelem és gyötrelem. Lazi Könyvkiadó, 2010.

Nyirő József: A sibói bölény

Nehezen rágtam át magam a könyvön. Nem vagyok hozzászokva a szép, míves magyar íráshoz. Ez pedig gyönyörűen megírt könyv, tele történelemmel. Ez utóbbival is hadilábon állok, úgyhogy ez is lassította a könyv olvasását. Sokszor úgy éreztem, hogy a nyelvezetre való koncentrálás, annak megértése elvette a figyelmemet a történetről. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a könnyű nyelvezetű könyvekhez vagyok szokva. De ez persze az értékből nem vont le. Ez az én hiányosságom!

A sibói bölény maga gróf Wesselényi Miklós. A név nem véletlen. Erdélyért vívott kemény küzdelme van sorokba öntve. A magyarság küzd az európai szellem ellen. Wesselényi ezekben a vészterhes időkben az eszméiért végletekig kitart, ami II. József császárnak nincs ínyére. A küzdelem viszonylag plátói, mert a személyes találkozásra nem kerül sor, így tényleg eszmeharcról beszélhetünk.

Végigvonul a történeten Cserey Heléna (Wesselényi felesége) és Nemes Zsuzsa harca a férfiért. Cserey a tiszta, feddhetetlen, jólelkű asszony, Nemes pedig az a nő, aki a céljaiért szinte bármire képes, márpedig Wesselényi megszerzése a céljai között szerepel. Számomra elképesztő volt a feleség kitartása minden helyzetben férje mellett.

Nem mondom, hogy mindennap hasonló olvasmányra vágyom a fent leírtak miatt, de gyakrabban be fogok iktatni hasonló kaliberű könyveket.

A Bézs.hu oldalán is olvashatjátok véleményeinket az általunk olvasott könyvekről.

10/10

Rideg Sándor: Indul a bakterház

A könyvért köszönet a Bézs Magazinnak!

Gondolkodom, mit is fűzhetnék hozzá ehhez a klasszikus alapműhöz! Bár a könyvet most olvastam először (nem utoljára), a filmet ezerszer láttam! Kétlem, hogy van olyan viszonylag felnőttkorú ember, aki ne olvasta/látta volna a művet!? Ezért is vagyok bajban a jellemzéssel! Mindkettő szenzációs!

Úgy éreztem végig, hogy Rideg Sándor időutazást tett anno, és a fiamról írt könyvet! :-) Csak tudnám, ez esetben miért tudtam végig nevetni...???

Regős Bendegúz bakterházban töltött mindennapjaiba tekinthetünk bele. A fiú a szolgálóéveit tölti a bakterházban, mint tehénpásztor. Napjai azzal telnek, hogy a sérelmeit okozókon kitöltse humorral teleszőtt haragját. Különösen a ténsasszonnyal vívott parádés harca nevettetett meg. Az ősbutaság végig kiütközik a könyvben, de persze ilyen formán ezen is végig nevettem.

Gyerek(ek) nélkül pár óra alatt végigolvasható! Stresszes napok után (vagy csak úgy is) mindenképpen ajánlom!

Mit nem adnék ilyen humorért!!! :-)

Rideg Sándor ajánlása mindent elmond, nálam nagyon célba talált:

"Jelen munkámat annak idején azért írtam, hogy olvasóimat megajándékozzam a szertelen vidámság és a nevetés örömével. Ez alkalomként szolgált nekem arra, hogy támadást intézzek a határtalan butaság világa ellen, amelyet tiszta szívből utáltam."

Idézetek itt találhatók!

10/10