Jack és Zena

"Mire a megsárgult falevelek elszáradtak,s az avar halomba gyűlt a járdákon,minden kétséget kizáróan tudtam,hogy Jack az a férfi,akivel le szeretném élni az életem."

Gondolhatnánk mi sem egyszerűbb,hisz mi akadály lehet két Angliában élő,szerelmes fiatal előtt?Az akadály Zena családja aki Pakisztáni,és bár felvilágosult,modern embereknek  tartják magukat a hagyományaikat,vallásukat szigorúan betartják és gyakorolják. Ennek tükrében Zena  előre elrendelt házasságban fog élni,annak a férfinak az oldalán akit már gyermekkorában kinézett neki a család. "Természetesen" Zenának semmi beleszólása sincs ebbe. Zena olyannyira szerette  szüleit ,hogy csak nővére házasságakor hasított bele a felismerés,hogy bármekkora is a szülei szeretet felé,ez nem jelenti azt,hogy rá ne vonatkoznának ezek a dolgok.
A 90'es évek elején járunk Zena huszonegy éves,Jack tíz évvel idősebb,sok bujkálás és átsírt éjszaka után döntenek úgy,hogy Zena családja miatt megszöknek,bár mindketten tisztában vannak vele,hogy az életüket kockáztatják.

"-Számomra meghaltál Zena,azon a napon,amikor megszöktél-váltott hangnemet apám.-Nem bujkálhatsz örökké előlünk.Ha elkapunk benneteket mindkettőtökre halál vár."

A könyv naplószerűen tárja elénk menekülésüket,hol Zena hol Jack gondolatait olvashatjuk,olvasás közben sokszor elképedve álltam meg töprengeni ,hogy ennél hajmeresztőbb már-már krimibe illő történet nem lehet igaz! Sajnos az,és a két szerelmes kálváriája a mai napig nem ért véget-remélem Zena és Jack ma már békében,nyugalomban élnek.
Én alaposan elfáradtam olvasás közben már elképzelni is szörnyű ,az évekig tartó szegénységet,éhezést,bujkálást stresszt,ami teljesen felőrölte a két fiatalt ,azon sem csodálkoztam volna,hogy ha feladják a küzdelmet.Ráadásul a lány családja nem csak a fiút tekinti ellenségnek,hanem Jack testvére,és édesanyja,zaklatások,fenyegetések kereszttüzében él.
Nem tudni az évek során elfáradtak-e az üldözőik, a fejvadászok,magán nyomozók,és Zena fiú testvérei.
Néha telefonálnak...szeretnék egyszer azt hallani,hogy hazamehetnek

Elképesztő, szomorú és szívbemarkoló történet a szerelem erejéről.

Jostein Gaarder: A történetárus

"Minél több mondanivalója van két embernek egymás számára, annál lassabban mennek egymás mellett."

Én nem is tudom, mit és hogyan írjak erről a könyvről. Nem azért, mert nem tetszett, sőt! Nagyon is tetszett. Amolyan kis ékszerládika, tele kinccsel, de emésztgetem, gondolkodom rajta, ugyanakkor nem tudom a gondolataimat megfogalmazni. Azt sem tudom, mire számítottam, amikor belevágtam, pedig régóta készülök rá, hiszen nagyon  nagy becsben tartják könyvmoly ismerőseim. Nem az a fajta könyv, ami a befejezése után nagyon nyugton hagyna.

Mindannyian szeretjük a meséket, a történeteket, de nem mindenkinek van képessége arra, hogy jól, illetve legyen mit mesélnie. Ebben a könyvben a főszereplő Péter, aki előtt már gyermekkorában világos, hogy a történetmesélés lesz az élete, szó szerint. Eleinte az iskolában adogatja, cserélgeti el a történeteit, így húzván hasznot "tehetségéből", később aztán valóban ebből él. Csak Pók néven ismerik, személyét szigorú titok övezi. Akár könyvek tucatjait adathatná ki saját nevén, de ő úgy dönt, hogy inkognitóban marad, a neve ismeretlen az írói társadalomban, történetei pedig beterítik a piacot. Ő lesz a szó szerint értendő történetárus. Hihetetlen pontossággal, diszkrécióval végzi munkáját, mindent a részletekig menően megszervez, viszont egy idő után saját hálójába gabalyodik bele...

Furcsa, de nagyon szép könyv.

Isla Dewar:Tánc a világ végén

"Kedd reggel tizenegy óra. 1968 februárja.Csehszlovákiában zavargások fenyegetnek,a Beatles fönt van a toplistákon,Iris diáklányai pedig három hüvelykkel a térd alatt végződő szoknyát viselnek,és legtöbbjük Paul McCartneyba szerelmes.A fiúk kedvence George Best.Iris élete gyökeres változás előtt áll."

Dewar könyve ,mint minden igazi kincs,véletlenül került a kezembe.A Molyon nagyon dicsérték,nekem meg megtetszett a cím,aztán a fülszöveg is.

Iris átlagos férjezett,kétgyerekes családanya.Talán így is hal meg ha férje nem hal meg váratlanul,és nemcsak az özvegységet nehéz Irisnek megszoknia de azt is,hogy akivel évtizedekig együtt élt,nem az az ember volt akihez feleségül ment.

A helyzet olyannyira drámai fordulatot vesz,hogy Iris kénytelen egy hegyvidéki iskolában állást vállalnia.

"De egy ilyen faluban mint Green Cairns a telefonfülke az egyedüli fény az éjszakában."

Iris ellen nemcsak két kamaszgyereke lázad ,hanem anyósa is aki csak halott fiát tudja sajnálni.

A kietlen hegyvidéken még inkább magára marad Iris,semmi vigasztaló vagy felemelő sincs a helyben.Még az alapvető dolgok is mint a bevásárlás is akadályokba ütközik,egyetlen "francbabolt" van,ami annyit jelent,hogy szinte semmi sem kapható,az a kevés ami meg igen iszonyat drága.

"Néha ránézett az órájára,és arra gondolt,ejha,hát ez fantasztikus.Kerek negyed óráig egy szemet sem aggódtam."

Iris mégis próbál gyökeret verni,új életet lehelni egyetlen osztályába-ebből áll az egész iskola-és próbál jó anya lenni,két dacos kamaszgyerekének.Lassan a helyiek is megnyílnak Iris előtt.

Nagyon megszerettem ezt a könyvet,olyan szép,megható de közben kellően ironikus is amikor az élet nehézségeit ecseteli.Iris belopta magát a szívembe.

Iris mindenkiben meglátja a jót,nem tökéletes de olyan szeretetreméltóan küzd,hogy letehetetlen a könyv.

Milyen szerencse,hogy a szerzőtől van még két magyarul megjelent könyv!

Marianne Fredriksson: Anna, Hanna és Johanna

Anna, Hanna és Johanna.

Olvastam, és azonnal rájöttem, hogy nem tetszik a nevek hasonlósága. Az agyam szabad és friss módon működő kapacitása nehezen fogadta el ezt a hasonlóságot, nehéz volt megjegyeznem, visszaidéznem kivel is történt az a valami, amiről éppen olvastam, vagy visszautalás volt rá.
"Nem értjük a világ dolgait, jutott eszébe. De legalább a kis dolgokat illetően lehetnek sejtéseink."

A könyv nagyobbik részén unatkoztam. A történet olvasásakor találkoztam egy olyan családregénnyel, ahol a nők kapták a főszerepet. Anna, a középkorú nő életén keresztül kapunk információkat Johanna, az édesanyja és Hanna, a nagymamája életéről.

Ez egy svéd történet, az ott megtapasztalt női szerepek leírása a szereplőkön keresztül. Olvastam a nők kemény fizikai munkájáról, a más szerepekről, a nők megaláztatásáról, megerőszakolásáról, kihasználásáról, a női becsület elvesztéséről, a szex, mint "ilyen a női sors; hálni kell a férjjel"-témáról, a cselédségről. Olyan dolgokról, amik máshol is előfordultak, amiket egyéb könyvekben is olvashattam, amiből ismét leszűrődött, hogy sokat változott a világ az elmúlt században. Másként élt a nagymama, másképpen a következő nemzedékek. Anna kapcsán jutottam el a XX. század végére, ahol már az egyéni házassági problémák tűntek a legnagyobb problémának.

Egyszerűen nehéz felfognom, hogy miért volt kiemelve, tkp. előkelő helyre került a tény, hogy a lányok utálták az anyukájukat. Ezek a mondatok, részek valahogy belecsillogtak a szemembe. Végül, ahogy a képe, a történet állt össze egésszé, akkor az indokokat kezdtem el keresni, de nem találtam.
Nagyon haragudtam. Először Johannára, majd Annára. Mindig a saját életem, a szüleim, a nagyszüleim jutottak eszembe, és eszembe sem jutott, hogy a könyvben leírtakhoz hasonlóan lenézzem a nagymamámat és nagypapámat nagyon vidéki életük és stílusuk miatt. Velük éltem, ők neveltek részben. Mások voltak, nehéz lehetett nekik ez a sok változás. De nekünk nem lesz az?
Előre féljek, hogy a "maradiság" vagy a "más"- idősebbekre jellemző gondolkodás miatt nem fognak szeretni a gyerekeim?- Á! Quatsch!, Hülyeség!

6/10