Katie Fforde: Francia kaland

A borítóba beleszerettem, ráadásul valami könnyedebbre is vágytam most. Aztán amikor az első lapokon túljutottam, rájöttem, hogy azért nem ennyire könnyedre gondoltam. Majdnem félretettem, annyira bosszantott a két főszereplő lánynak a buta, ostoba csacsogása. Persze időnként kellenek ilyen jellegű kis könyvek is, a végére ráadásul relatíve egészen feltornászta magát nálam, úgyhogy valamelyest békét kötöttünk.

Az angol Gina és Sally Makepiece nagynénjük haláláról kapnak hírt, és ezzel szinte egyidőben megtudják azt is, hogy a Francia Ház nevű régiségüzletben egy bolthelyiséggel is gazdagodtak az örökség révén. A ház tulajdonosa, Matthew az, aki körbevezeti a lányokat, ismerteti velük a lehetőségeket, erősen utalva rá, hogy szerinte inkább adjanak túl rajta, úgysem fogják tudni állni a sarat. Gina, aki egyébként marketingesként dolgozik, azonnal meglátja a lehetőséget a házban, egyből elkezdi tervezgetni, miképpen futtatja fel az üzletet. Arról viszont megfeledkezik, hogy régiségekkel foglalkozó cégről van szó, ahhoz is kéne némiképp értenie.

Több kudarcos próbálkozás után Matthew melléjük ál, támogatásáról biztosítja őket, és még Gina is kiélheti kisebb-nagyobb nyomakodásokkal marketinges felbuzdulásait. Matthewnak eleinte nagyon sok a lány személye, viharos forgószéllel kavarja fel az ő leülepedett, múlt század hangulatával átitatott életét, bár a kémia szinte az első pillanattól fogva próbál utat törni kettejük között.

Miközben dúlnak a viharok kettejük között, a férfi egy másik fronton is próbál helytállni, mivel volt felesége egy nagy összegű tartozást próbál rajta behajtani, ezzel a ház eladására kényszerítve őt. Matthew számára sokat jelenet a Francia Ház, nem csak a megélhetést, hanem hatalmas szellemi értéke is van. Gina próbál mindent kitalálni, mivel menthetné meg a férfit, illetve a régiségüzletet, de pechjére mindig a férfi mögött szervezkedik, így kapcsolatukban is egy lépést előre, hármat hátrafelé haladnak.

A borító, a stílus jó befejezést ígér, de az út odáig nagyon nehézkes.

J. Sterling: Hibátlan játék

Nincs problémám a kiszámítható történetekkel, a romantikus, szerelmi sztoriknál ugye borítékolva van a boldog végkifejlet, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen módon van megíva.

Próbálkozom ezzel a műfajjal, mert igenis vannak itt is gyöngyszemek, de ezúttal is egy hibás gyöngyre bukkantam.

Azt már megszokhattuk, hogy az ilyen történetek zömében a lány álomszép, a fiú is tökéletes, esetleg kicsit agresszív és gondjai vannak az érzelmek közlésével.

Tulajdonképpen kár részletesebben elővezetnem a sztorit, mert klisék halmaza.

A gyönyörű Cassie sosem akar a nagyképű, beképzelt, macsó, és szexi Jack barátnője lenni, dehogy áll be a nyálcsorgató lányok sorába. Ennek ellenére egymás karjaiba sodorja őket a szerelem vagy mi.

Ehhez asszisztál Cassie barátnője, és Jack öccse.

Egyébként nem sok minden történik velük, általában kilépnek vagy épp belépnek valahová ahol Jack is tartózkodik, vagy meccsen ülnek - Jack baseball játékos. Erről a remek sportágról is vannak unalmas részek a könyvben,

Aki szereti a szappanoperák világát, azt ahol sokadik rész után sem történik semmi eget rengető és a stílus egyszerű, annak jó kikapcsolódást lehet a könyv. Engem csak untatott a sok ismétlés.
Én is szoktam káromkodni, úgy egy hónap alatt csúszik ki annyi a számon, mint itt egy oldalon!

"...csak néztem rá ellenségesen, szűkre húzott szemmel." - Cassie nincs tisztában azzal, hogy ez szemizélés korai ráncokat jelent!

"Gyorsan összehúztam az ajkamat" - Ezt muszáj nekem is megtanulnom!!!!

"...elégedetten szemléltem, hogyan feszül a popsim ívére a csípőfarmerem." - Hova, mi feszül??

"Cicus!" -mijáúúúúúú.

10/3

Samantha Young: Dublin Street

Nehezen kezdtem hozzá az értékelés írásához, mert nem annyira nyűgözött le a könyv. Borítón, a szép, irigylésre méltóan sima bőrű leány feje felett, nekem szembetűnő felírat: „cseppet sem szürke!”. Ezt a megemlített szürkét, még nem olvastam, de azt hiszem, mostanában nem is fogom, főleg ha hozzá hasonlítják.

Izgalmasan indult a történet, amikor is Jocelyn megtudja, hogy szülei és kistestvére egy autóbaleset következtében meghaltak. Gyorsan ugrunk négy évet, amikor is Jocelyn már, hátat fordítva tragikus múltjának, Edinburh-ban kezdett új életet. Joss nem adja át magát a gyásznak, nem néz szembe a démonaival, és senkihez sem akar igazán közel kerülni, de miután beköltözik Dublin Street-i fantasztikus albérletébe, lakótársnőjének jóképű bátyja, Braden, fenekestül felforgatja féltve őrzött magánéletét.

Braden Carmichael az a fajta ember, aki mindig megszerzi, amit akar. És ő most Jocelynt akarja az ágyába csábítani. Braden, miután megtudja, hogy Joss irtózik a komoly kapcsolatoktól, alkut kínál, amelynek keretében átadhatják magukat a vágyaiknak anélkül, hogy „túlbonyolítanák” a dolgokat. Jocelyn merő kíváncsiságból belemegy az egyezségbe, miközben nem is sejti, hogy a skótot egyetlen cél vezérli: a lelkéig lemezteleníteni a konok lányt…

Eleinte, a múltja miatt, a múltja okozta pánikrohamai miatt, nagyon sajnáltam Josst. Értettem miért nem szeretne közel engedni magához senkit, örültem, hogy szakemberhez fordult, aki szimpatikus és segít rajta. De azután elkezdtem nagyon haragudni rá. Szememben önzővé vált, aki a régi barátait is hanyagolja, kitér előlük. Milyen barát az ilyen!?

Braden karaktere túl erőszakosra sikeredett. Ha csak ránéztek Jossra már emelte a kezét és szépen sorban röpültek a fogak. Tényleg az kell, hogy egy férfi így „védelmezze” az általa kiszemelt hölgyet? Le nem tudom írni mennyire idegesített, egy idő után, hogy Josst, Jocelynnak hívta, hiába mondta neki a lány, hogy ne tegye. De persze ő a macsó, neki azt kell tenni, amit a lány nem akar. Joss lakótársának szerelmi konfliktusa sokkal jobban a szívemhez szólt. Csak megemlíteném az amerikai szirupos véget, ami giccsessé tette az egész sztori befejezését.

Nem olyan rossz ez a könyv, sikerült belőle az összes negatívumot kiemelni, ha ez egyáltalán negatívum. Romantikus történet felnőtt tartalommal. Lehet, az irigység szól belőlem egy ilyen igazán férfias férfi után!? Nem, nem hiszem. 

7/10

J. A. Redmerski: A Soha határa

A Gyönyörű sorscsapás, Dublin Street, Egyszeregy  után itt az újabb baklövésem... bár a felsoroltak közül még ez volt a legolvashatóbb, sőt mi több voltak részek amik kifejezetten tetszettek.

Vigyázat, sok-sok cselekmény leírást tartalmaz!!!!!

Ebben a történetben már kissé idősebbek a szereplők, Camryn húsz, Andrew huszonöt éves. Mindketten menekülnek...szó szerint. Egy buszon ismerkednek meg amíg a busz járatok amik átszelik Amerika államait, van idő az ismerkedésre.
Camryn barátja meghalt, testvére börtönben ül, anyja a férfiakat próbálgatja, ki lehetne az új társa, barátnője fiúja pedig rámozdul szegény főhősünkre. A lány besokallva a sok-sok problémától találomra buszra szál, hogy minél messzebb legyen az otthonától.
A buszon, minő öröm feltűnik a jóképű, tetovált, laza srác Andrew-beszélgetnek, zenét hallgatnak...aztán kiderül, hogy a srác apja haldoklik, és a fiú a kórházba "siet".

A történet jó része, az volt, hogy itt a testiségen kívül azért volt valódi ismerkedési szakasz, volt jó pár meghitt pillanat, vagy éppen humoros rész, és tetszett az is, hogy csak úgy neki indulunk a nagyvilágnak, hátunk mögött hagyva a szürke hétköznapokat.

A baj az volt, hogy ahogy haladt a történet egyre csökkent a színvonala, na meg a bébi és moccanatlanul szavaktól már sikíthatnékom volt. Sajnos megint előtérbe került, a szex, ennek is a vulgárisabb része. Amit le lehetett volna írni szépen, vagy éppen finoman, azt itt nem sikerült megvalósítani. Na meg a tökös srác imázs sem hiányozhat a történetből, aki kiveri mindenkinek a fogát, a lány meg természetesen álomszép stb.

A történet elejétől folyton lebegtetve van, hogy a fiúnak van még egy nagy-nagy titka, amit én kb. az 5. oldalon már kitaláltam... be is jött, a végén persze van nagy dráma, meg minden, hogy minél boldogabb lehessen a befejezés.

Sokszor emelgettem a szemöldököm-szerintem egy agydaganatos fiúnak, aki oké, hogy állandóan kanos, nem hiszem, hogy pont egy kézimunkára van szüksége egy kórházi ágyon, ahogy azt sem tudom elképzelni, hogy a súlyos beteg mellé, befekhet a barátnője melltartóban bugyiban, hogy aztán a kórházi pecséttel ellátott takaró alatt egymást kényeztessék...
Persze a két fiatalnak volt pénze utazgatni, ennivalóra is futotta, meg motelekre-ez nem is volt kérdés.
Ha volt kedvük megálltak itt-ott zenélgetni, mit ad isten a srác gitározik, remek hangja van, na meg kiderül, hogy a lányban is egy Celine Dion veszett el.

Szeretem ha az ilyen romantikus történetek némileg a realitás talaján maradnak, és most itt főleg az érzelmekre gondolok. Nekem túl sok volt, és túl giccses. Mindenkinek van múltja, vannak problémái, a szüleivel, magával az élettel stb. unalmas volt folyton visszakanyarodni ezekhez a dolgokhoz, és nyafogni meg rágódni rajtuk, főleg, hogy nem voltak akkora horderejű dolgok. A fiú apjának haldoklása meg kissé háttérbe lett volna szorítva, én valahogy többet vártam a vagány fiútól, nem csak annyit, hogy néha sóhajt egy nagyot...

Sajnálom ezt a könyvet, mert a szerző jól ír, jó stílusa van. Azt hiszem ez a könyv áldozatul esett a most tomboló divatnak.

Charles Martin: A tücskök éneke

„Sokat olvastam gyerekkoromban, …. Halott írók suttognak a fülemben folyamatosan, ez élteti bennem a lelket.”

A könyv kinyitása előtt tudtam, hogy sokat fogok sírni. Milyen igazam lett, már a 21. oldalon könnybe lábadt a szemem, a történet végére pedig sikerült elhasználnom jó pár papír zsebkendőt. Igaz kiszámítható a történet, biztosan tudod már a 70. oldal környékén, hogy mi lesz a vége, de ahogy Charles Martin leírja, azt nem szabad kihagyni. Regénye szívszorító történet, amelyben megmutatkozik a szerző mélységes humánuma és az emberekbe vetett hite.

Egy georgiai kisváros közelében, a Burton tó partján a világ zajától távol, visszavonultan él Jonathan Mitchell, barátainak Reese, az egykor jónevű és híres szívspecialista. Zárkózottságának okát csak a közelben élő sógora, Charlie ismeri. Reese hátat fordított az orvoslásnak, a kórháznak, amelyben dolgozott és az embereknek, most minden idejét csónakok javításával tölti. Egy napon a sors és egy autóbaleset az útjába sodor egy veleszületett szívbetegségben szenvedő árva kislányt, Annie-t, aki a kisvárosban limonádét árul adományokat gyűjtve a rá váró életmentő műtétre. Az illúzióit vesztett férfi és a reményeinek élő kislány története ettől kezdve összefonódik. Időben ugrálós sztoriba csöppenünk, ahol egyszer Reese múltjában, másszor Reese jelenében vagyunk. Megtudjuk miért is lett szívsebész és mi vezetett addig a lépésig, hogy feladja pályáját. A könyvben egy varázslatos mese olvasható az élni akarásról, a barátságról, a szeretet és a hit gyógyító erejéről.

„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.”

Kivételesen nem a főszereplőket szerettem meg a legjobban, hanem Charlie-t, Reese sógorát. Reese szomszédságában lakik és vak. Vaksága egy szörnyű eseményhez kapcsolódik és szerencsétlenségére ez a látvány marad meg lelki szemei előtt örökre. Ő mégis feldolgozza, már amennyire lehet, a történteket és megpróbál a lehetőségekhez képest normális életet élni. Rengeteget segít sógorának, támogatja őt lelkileg. Fantasztikus ember lehet, egy igazán jól kidolgozott karakter.

Furcsálltam a könyv címét, de erre is választ kaphatunk a történet folyamán.

Nagy sajnálatomra, azonban le kell vonnom csillagokat, mert a vége már túlságosan sok volt. Rengeteg minden történik pár oldal alatt, a lelkemet jól fel is zaklatta, de agyilag eltúlzottnak tartottam. Apukám erre mondta régen: giccs. Persze attól nem ment el a kedvem, hogy Martin többi könyvét is elolvassam, nagy szeretettel várom.

8/10

Maggie Stiefvater: Lamnet- A Látó szerelme Tündérdallam 1.

A sok zombi után kis nyugalomra vágytam, és bele is csöppentem a tündérek világába.


"S a királynő ihletet nyerve az ifjú álmodozásából, kitépte annak lelkét, és kalitkába zárta, a testétől távol"

Deirdre tizenhat éves, mondhatnánk, hogy szokványos kamaszéveit éli, de a lány sokkal zárkózottabb társainál, barátja is csak egy van, James.  Mondjuk én örültem neki,  hogy nem a szokványos barátnős felállás van, az a téma már rendkívüli módon ki van aknázva, úgyhogy üde színfolt a történetben a humoros fiú, akit az első mondattól kedveltem.

Deirde vagyis Dee (nekem kissé nyelvtörő ez a név.) azonban nem sokáig él abban a tudatban, hogy ő aztán még az átlagostól is átlagosabb,  mert már a történet elején elkezdődnek körülötte a furcsaságok, kezdve Luke Dillon megjelenésével, aki egy fellépés alkalmával siet Dee megmentésre.  Dee csodásan hárfázik de a lámpalázat nem tudja kezelni,  Luke azonban felajánlja,  hogy együtt játsszanak, ami oly annyira jól sikerül, hogy Dee és Luke meg is nyerik a zenei fesztivált...

Ettől a naptól kezdve Luke, Dee élete részévé válik, és együtt próbálgatják Dee Látó mivoltát felfedezni...
Tetszett, hogy haladt a történet, nem álltunk meg aggodalmaskodni, meg töprengeni, ahogy egyre több szereplő és momentum bukkan fel a történetben, egyre több a feladat is.
A lóherék különös felbukkanása, és a családtagok fura viselkedése mellett, egyre többet tudunk meg a tündérekről is.

Ebben a történetben a tündérek nem éppen a jó oldalukról mutatkoznak be. Önző módon minden kell nekik ami szép és csillogó, vagy fiatal, de az emberi könnyeket is örömmel gyűjtik.

A könyvben lassan fény derül arra is, hogy Dee családja is érintett tündér ügyben. Közben  Dee közvetlen környezete is belesodródik az egyre komolyabb harcba ami a könyv elején még nem tűnt ennyire véresen komolynak.
Luke -ról sokáig nem tudni kinek az oldalán is áll, az ő kilétének felfedése engem kissé meglepett, egészen másra gondoltam vele kapcsolatban.

Mondhatnánk, hogy a történet nem nagy durranás, nekem mégis olvasmányos volt, a szerzőnek remek a stílusa. Itt-ott lehetett érezni, hogy nem tejes mértékben van kidolgozva, kitalálva a két világ, ennek ellenére nagyon tetszett, és kíváncsi vagyok a folytatásra is.
A borító szerintem nagyon szép lett.

Mary Nichols: Lány a tengerparton

Nagy lelkesedéssel vágtam bele a történetbe a jól megírt fülszöveg, a szépséges tengerpartos borító és a kemény könyvfedél kellemes fogása miatt. A General Press érdekes könyveket ad ki, gondoltam most sem kell csalódnom. Sajnos egy picit kellett.

A nyolcéves árva Julie Monday egész életét meghatározza egy csodálatos kirándulás a tengernél. A parton megismerkedik a nála valamivel idősebb Harry Walkerrel, és az együtt töltött néhány boldog órának köszönhetően a két gyerek között elszakíthatatlan kötelék szövődik. A nap végén azonban mindkettejüknek vissza kell térniük megszokott életükhöz.

Julie és Harry egy évtized múltán találkozik újra. Biztosan tudják: őket egymásnak szánta a sors. Házasságkötésük után a jövőbe vetett megingathatatlan hittel vágnak bele közös életükbe, gyermekük nevelésébe, ám boldogságukat összezúzza a második világháború. Harry a felesége iránt érzett szerelem és a hazájával szembeni kötelességtudat között vívódva végül úgy dönt, csatalakozik a légierőhöz, így Julie-nak, a babájukkal egyedül maradva, kell szembenéznie az egyre nagyobb élelmiszerhiánnyal és a Londont sújtó bombázásokkal. Egyik nap közvetlen találat éri az óvóhelyet, ahová az utcáról menekült. Julie ugyan életben marad, de súlyosan megsérül, és amikor magához tér, nem emlékszik semmire a korábbi életéből. A lány új személyazonosságot kap mint Eve Seaton, de múltjának megmagyarázhatatlan és megfoghatatlan emlékképei egyre kísértik. Döntést kell hoznia: új életet kezd, vagy talán hiábavaló kísérletet tesz múltja apró darabkáinak összeillesztésére. Ilyen lehet egy háború, párkapcsolatokat tesz tönkre és épít újakat, családokat bombáz szét és barátságokat hoz létre.

Julie a szememben egy fantasztikus nő, aki szülő nélkül nő fel, amikor kikerül az árvaházból háztartási alkalmazottként talál munkát, „egyedül” vészeli át a londoni bombázásokat, elképzelhetetlen küzdelmet folytat amiatt, mert elvesztette emlékeit, múltját, az előző 20 évét. Harry-t nem sikerült megkedvelnem, egy romantikus könyvhöz képest kevés érzelmes jelenetet kapott az írótól.

Sok mellékszereplővel találkozhatunk a könyvben, valakire nagyon haragszom, mert rondán kihasználta főhősnőnket, de egyvalaki, Julie barátnőjének anyukája, személyében megismertem azt, akinek úgy kellett volna viselkednie, mint Harrynek. Energiát, pénzt, időt nem sajnálva kutatni kellett volna szerelme után. Na, ekkor lett volna igazán romantikus a történet.

Kicsit túlzás volt a sok háborús részletes leírás is. Mert ha már romantika, akkor valahogy nem vagyok kíváncsi arra, hogyan álcázzák a repülőket, hogyan menetelnek több napon keresztül és hogyan kell hordani a katonaruhát.

Végig drukkoltam Julie és Harry szerelméért, emiatt nem is ilyen véget vártam, de belegondolva az írónőnek adok igazat, hogy ezt a befejezést választotta.

8/10

María Duenas: Öltések közt az idő

Mindenekelőtt leszögezném, hogy a beszámolóm tartalmaz cselekményleírásokat, figyelve arra, hogy bizonyos történések befejezését még véletlenül se sugalljam.

Fizikai fájdalmat okozott nekem a könyvtől való elszakadás. Dehogynem rettentem meg az 582 sűrűn tördelt mérettől, de hihetetlen volt, ahogy fogytak a lapok, egyre nagyobb sajnálatot éreztem, hogy egyszer csak el fognak fogyni. Úgy éreztem, hogy még hosszú hetekig képes lennék abban a világban élni, amit Duenas lefest nekünk. Izgalmas, kalandos, romantikus történet nagyon jól megírva.

Sira Quiroga egy Madridban élő, egzotikus szépségű, tizenkét esztendős leány, aki  egyedülálló varrónő édesanyja mellett segédkezik. Persze édesanyja is szolgálatban van, így anyagi helyzetük nem valami rózsás, de azért boldog ez a lány így, ahogy van, az álmaival együtt. Mert kinek nincsenek álmai? Aztán két évvel később tanoncnak áll, miközben eljegyzi őt egy köztisztviselő. Élete kissé unalmasan, de viszonylag kiszámíthatóan halad(na).

De ekkor, amikor már minden sínen van, az esküvő előkészületei a végéhez közelednek, betoppan az életébe két férfi, akik gyökeresen megváltoztatják az életét. Az egyik az apja, akit most lát először és jócskán meglepi kijelentéseivel, ajándékaival, a másik pedig az a férfi, akiért végképp eldob minden addigit, unalmasat, megszokottat, kiszámítható az életéből, és inkább választja a mindent elsöprő szerelmet, amely tényleg feléget minden hidat az ember háta mögött.

Madridban eközben süvít már a polgárháború szele, így épp jókor távozik Marokkóba a lány és szeretője, hátrahagyva édesanyját, immáron volt vőlegényét. Ott aztán belevetik magukat az éjszakába, a mulatozásba, a felhőtlen/felelőtlen életvitelbe. A sors viszont nem kegyelmez, lecsap a lányra, ott találja magát, távol az otthonától gyakorlatilag egy szál ruhában, minden fillér nélkül. Annak ellenére, hogy rémesen befolyásolható, naiv lányról van szó, ha a szükség úgy hozza, képes arra, hogy talpra álljon. Most sem tesz másként, és az egyedüli dologhoz fog, amihez ért. Elkezd varrni. Ügyességének nemsokára olyan híre megy, hogy az egyik legkiválóbb, legkeresettebb üzletházával büszkélkedhet.

Közben persze telnek az évek, és egyre jobban aggódik Madridban rekedt édesanyjáért. Újonnan született, néhol nagyon izgalmas kapcsolatait használja fel arra, hogy kimenekítsék a háború sújtotta országból. Amikor pedig úgy nézne ki, hogy végre rendezett az élete, ismét nagy kihívások elé néz. Olyan megbízást kap az angol titkosszolgálattól, amelyet sem szíve, sem esze nem tud visszautasítani. És bizony eddig is nagyon érdekes, letehetetlen volt a könyv, innentől kezdve aztán végképp beindulnak az események, és még gyorsabban fogynak a lapok.

Egész végig, bármibe is keveredik Sira, csak szorítunk neki, mert kedvessége, természetessége mindvégig ott van, arról meg nem tehet, hogy a sors hullámain úgy vergődik, mint a viharos óceánon egy kis tutaj.

A könyv nekem két nagy részre oszlott, ezáltal simán elképzeltem volna egy kétkötetes könyvet is, de így sem volt le az értékéből. :-) Az első része a történetnek Sira varrónőként való felemelkedéséről szól, küzdelméről az életben maradásért, sokszor a börtönt vagy akár a kivégzést kockáztatva. A második rész pedig a kémkedésre összpontosít, itt sem felejtve el, hogy öltések közt az idő milyen gyorsan, milyen tartalmasan, mekkora izgalmakkal megtűzdelve telik el.

A borító? Gyönyörű, strapabíró, ami ehhez a tetemes mérethez szükséges is. Úgy ahogy van, a könyv egy gyöngyszem volt nekem.

Nagyon bízom benne, hogy lesz még rá lehetőségem olvasni Duenastól!!!

Gina Buonaguro - Janice Kirk: Ciao, bella

Ciao, bella!

Köszöntem majd elköszöntem a könyvtől, és 1945 nyarától egy olasz kis faluban, ahol Graziella vagy kanadai eredeti nevén Grace élt, ahová kalandos úton került.

A lány, azaz hölgy-feleség-meny-sógornő, aki ebben az olasz kis faluban várta vissza a második világháború után a férjét Ugo-t. Aki nem jött. Grace csak várta, várta töretlenül, hiszen a háborúnak hónapokkal korábban vége lett, mindenki hazatért már a munkatáborokból is. Minden túlélő. Graziella pedig csak várt, egyre kevesebb reménnyel, hiszen az egész család eltemette már gondolatban a férjét.

Egy napon azonban, váratlanul, felbukkant egy motoros, aki a ruhája miatt felismerhetetlen volt, így azokban a pillanatokban visszaköltözött a remény hősnőnk szívébe........................ de csak egy Olaszországban ragadt jóképű amerikai katona ült a nyeregben. Azaz ült volna, de a motor elromlott, így bebocsátást kapott a szerelés idejére Grace és apósa, az egyre inkább emlékeit vesztő Giovanni otthonába. Mivel egy kis faluban semmit nem maradhat titokban, így Frank katonának is hamar híre ment a sógornők, az atya illetve mindenki más körében. Frank pedig ott maradt velük, a pajtában élt, eljátszotta Ugo szerepét a szenilisedő édesapa kedvéért, játszik a temérdek kis olasz rokongyerekekkel, természetesen már potenciális jövendőbelit is szereztek volna neki, ha úgy adódik, de mi olvasók más kibontakozó rózsaszín felhőket látunk már magunk előtt. Igen, igen: Grace is nőből van, már éppen kezdi eltemetni magában vissza nem tért férjét, de a család miatt még tartja magát, nem tárulkozik ki, mégiscsak 1945-öt írunk ekkor. De Ámor nyila beléjük csapott, az érzékelhető...

A könyv eddig egy rózsaszín felhőcske.. Nem ítélkezem, nem mondok véleményt a cselekedeteikről, hiszen szerelembe esni nagyon könnyű egy jóképű, segítőkész, tökéletesnek látszó fiatalemberbe. Főleg a könyvekben könnyű! De a könyv egy könnyed délutáni szórakozásnak ígérkezett, és csak azért siettem vele, hogy ezt a csöpögő-szenvedő-romantikát ne kelljen sokáig olvasnom. Aztán azért is olvastam, mert arra gondoltam, hogy muszáj már valaminek történnie: Ugo éljen vagy haljon már végre, lépjen ki a patak a medréből, legyen már egy jó kis vihar a faluban vagy éppen a lelkekben, legyen valami életszerű -szagú a történetben.

Töretlenül és rendületlenül olvastam, és végre!!- el is érkezett a viharosabb időszak, amiről nem írnék, mert spoileres lenne. Elég legyen az, hogy elindul a változás, amikor Tazio is megérkezik! (éppen ezek miatt lett több a piros csillagok száma)

A Ciao, bella romantikus könyv, ez tagadhatatlan, de szerencsére a vége ad egy kis gondolkodni-valót ebben a témában, így be kell valljam én is megtettem ezt. ... és nem jutottam dűlőre, hiszen nem éltem meg, de szerintem ugyanúgy cselekedtem volna, mint Grace.

Érzékenyebb lelkű, romantikát kedvelő hölgyeknek ajánlom.

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Nem is tudom, hol kezdjem!? Hajnal 1-kor fejeztem be a könyvet, bár az utolsó oldalakat már alig láttam a könnyeimtől. Sok könyv van, ami képes könnyekre fakasztani, de az ritka, amikor ráz a zokogó sírás. Azt márpedig nem bírtam volna ki, hogy letegyem és ne tudjam meg, hogy végződik ez a számomra nagyon sokat nyújtó, kedvenccé vált történet.

A történet megrázó, az írónő mégis valahogy olyan finoman nyúlt a témához, hogy semmi giccs, semmi mézes-mázas, hatásvadász eszköz nincs benne. Egyszerűen csak úgy szép, ahogy van. Nagyon fontos témát boncolgat, amelyről a könyv nem változtatta meg a véleményemet, inkább toleránsabbá tett vele kapcsolatban, illetve ráébresztett, hogy ne csak mint valami "esetekre" gondoljak, hanem lássam a mögötte zajló családi drámákat. Ez a téma pedig az eutanázia.

Louisa Clark éli a kis viszonylag unalmas életét szüleivel. Bár 27 éves, sokra nem vitte, és szándékában sem áll szélesíteni látókörét. Bőven megfelel neki az a szűken szabott világ, amit saját maga köré épített. A város egyik kávézójában dolgozik, ezzel sincs gond mindaddig, amíg a tulajdonos nem kényszerül azt eladni. Lou munkanélkülivé válik, ami nagy gond egyrészt azért, mert semmi képesítése nincs, amivel másik, megfelelő állást találhatna, másrészt családját is jelentősen támogatja, és keresetének kiesése miatt az anyagi összeomlás fenyegeti őket. A munkaügyi központban képzettsége hiányában csak alantas munkákat kaphatna, de ezeket képtelen elvégezni. Végső kétségbeesésében elvállalja Will Traynor gondozását, aki egy súlyos motorbaleset következtében kvadriplégiában szenved, amely miatt az összes végtagja lebénult, így tolószékbe kényszerült, és a nap 24 órájában szigorú felügyeletre szorul. Lou helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a férfi érthető okokból súlyos depresszióban szenved, mogorva mindenkivel, aki csak a közelébe kerül, így a lányt is rendkívül barátságtalanul fogadja, és ez hosszú időn át nem is változik. Viszont a hetek múlásával mindketten megváltoznak a másik hatására, és akkor megtudja a lány, hogy mire készül a férfi. Feltesz mindent, tényleg mindent egy lapra, hogy megmentse, és erre hat hónapja van.

Kedvenc szereplőim egyértelműen Lou és Will, azaz az ő kapcsolatuk úgy, ahogy van. Az elején a lány számomra is egy kis szürke egér volt minden tekintetben, de ahogy haladtunk előre a regényben, egyre érdekesebb, egyedibb lett, és a férfi tette azzá. Mindkettőjük családja borzalmas volt számomra, egyik szörnyebben viselkedett, mint a másik, de ők ketten a saját kis világukban... fantasztikusak.

Elég sok szempontból mutatja be ezt az erkölcsi kérdéseket súlyosan feszegető állapotot, lehetőséget. Megismerhettük magának az érintettnek az álláspontját, és szinte egy hajszál választott el a támogatásától, ott voltak a szülők érzései, a gondozó véleménye és a szerelem megnyilvánulása is. Ezek mind-mind együtt nehezítették az amúgy is elviselhetetlen helyzetet.

Olyan sokszor tudunk a saját kis nüansznyi problémáinkon görcsölni, pedig vannak ezeknél sokkal-sokkal nagyobb problémák az életben. Tudom, hogy az sem jó, ha mindig máshoz hasonlítjuk saját életünket, de néha jó elgondolkodni, és hálásnak lenni a sorsnak, hogy minden rendben van!

A könyv hatására valahogy sokkal jobb ember szeretnék lenni.

James Patterson-Gabrielle Charbonnet:Máris hiányzol!

Sosem rajongtam a romantikus irodalomért,illetve még nagyon zsenge koromban.A "legdurvább" romantikus sorozat amiért rajongtam, Az Édesvölgyi suli szerelmes ikrei címet viselte.

Patterson teljesen véletlenül akadt a horgomra ,semmit sem veszíthetek alapon a könyvtárból vettem ki egy könyvét. Aztán minap megakadt a szemem a nevén egy gyönyörű borítón és rögtön lecsaptam rá.
Nem szeretem a nagyon csöpögős nagyon a valóságtól elrugaszkodott történeteket,ahol mindenki tökéletes a férfi délceg, a nő maga a tökély a szex már-már fokozhatatlan. Általában ezek a könyvek jelennek meg olyan címekkel mint a :Fullasztó szenvedély,Ölelj szorosan,A vágyak korbácsa,Csókolj meg a hegytetőn és még sorolhatnám.
Patterson viszont megtalálta azt a kényes egyensúlyt amivel számomra a könyvei fogyaszthatóak lettek és el is hiszem őket. A könyv címe a borító már remek kezdet volt és magában a történetben sem csalódtam,igaz a végét kissé túlzónak találtam de ezt a romantika számlájára is lehet írni.

Adva van egy fiatal lány ,aki bár tehetséges,és édesanyja a főnöke,azzal foglalkozik amit szeret mégis magányos. Magányos gyerekként egy képzeletbeli baráttal osztja meg hétköznapi örömeit,bánatait.
A képzeletbeli barát csak egy bizonyos korig kíséri kis védenceit,aztán örökre eltűnik az életükből,sőt az emlékezetükből is.
Jane valahogy nem úgy működik mint egy átlagos gyerek, sőt felnőttként sem változik meg.
És eljön a nap mikor meglátja azt az embert akit el kellett volna felejtenie....

Mielőtt bárki megrémülne a képzeletbeli barát szereplőn,gyorsan megnyugtatok mindenkit,hogy teljesen hihetően lett előadva a dolog. Annyira rugalmas lett ez a karakter,hogy szerintem simán lehetett volna akár egy angyal is.

Régebben Cecilia Ahern könyvében olvastam egy képzeletbeli barátról,és Ahern annyira amatőr módon írt róla,hogy már az első mondat után húzogattam a szemöldököm.

Patterson egy nem mindennapi szerelemi történetet mesél el nekünk,humorral átszőve.


Élvezettel olvastam minden sorát.

10/9,5

Paulina Éva: Határtalan szerelem

Asztalos Andrea viszonylag nyugalmas életet él anyjával Magyarországon. Szerelmese a természetnek, legfőbb vágya, hogy a Hortobágyon kutathassa az élővilágot. Az iskolában is jeleskedik dolgozataival, kutatási eredményeivel. A család nem teljes, ami a lány mindennapjaira is kihat. Nagyon hiányzik az apja, aki lezüllött, nem igazán keresi vele a kapcsolatot, ráadásként rögtön a legelején, lumpen élete miatt gyilkosság áldozatává is válik.

Anya és lánya eddig is nehéz körülmények között él, ezek után még inkább. Keresik a kiutat, folyamatosan küzdenek a depresszióval, az anyagi gondokkal. Úgy tűnik beállít a "szerencse" Tamás személyében, aki az anyát feleségül kéri Canadába. Andreának ez többszörös törést jelent, mivel eleve utálja a anyja új pasiját, másrészt esze ágában sincs itt hagyni Magyarországot. Itt van a jövője, itt van a Hortobágy, itt van minden, amihez igazán kötődik. De hát az anyjához is szoros szállal kapcsolódik, úgyhogy vele tart.

Kint kezdődnek csak az igazi problémák. Problémák az anyja kapcsolatában, a saját maga kapcsolataiban, a pénzzel, minden egyébbel. Hogy hogy oldják meg, egyáltalán meg tudják-e oldani, ahhoz nem is tudom mit javasoljak? Olvassátok el? Nem merem ezt mondani!

Nem, nem és nem! Végigkínlódtam, de mind a tíz körmöm az arcomat szántotta közben. Számomra szinte semmiféle értéket nem hordozott ez a könyv. Még szórakoztató kategóriában sem ment el nálam. Úgy érzem, az írónő saját kislányos álmodozásait egy kezdetleges formában odavetette a papírra.

A legelején történt gyilkosságot nem értettem. Eléggé nagy jelentőségű esemény volt ahhoz, hogy annyival le is legyen zárva. Engem például érdekelt volna vagy inkább ott se lett volna...

Az volt az érzésem, mintha egy általános iskola felső tagozatos nebulójának az igencsak gyengécske, talán közepes olvasónaplóját olvastam volna. Az hagyján, hogy már az első oldaltól kezdve nagyon zavart az I/3, de ez persze egyéni gond, el tudom képzelni, hogy ez senki mást nem zavar! Szóval nem ezen múlott.

Nem is szaporítom a szót, igazából nem érdemes. Rövidre zárva, nagyon nem tetszett ez a könyv!

2/10

Rachel Gibson: Jane vékony jégen táncol

"A kissé önbizalom-hiányos Jane Alcott a nagyvárosi szinglik táborát gyarapítja. Kissé belefáradt már a vakrandikba az olyan férfiakkal, akik heverőt tartanak a furgonjuk hátuljában. Jane kettős életet él: nappal a belevaló Seattle Chinooks hokicsapatáról, elsősorban hírhedt kapusukról, Luc Martineau-ról tudósít, éjszaka ír: álnéven Cicamaca botrányos kalandjait szövi és indítja be minden férfiolvasó fantáziáját. Amióta az eszét tudja, Luc megszállottan dolgozik a sikerért. Még csak az kéne, hogy egy éles nyelvű, tenyérbe mászó újságírónő vájkálni kezdjen a múltjában és feldúlja az életét! De amint a szürke kis nő lecseréli fekete ruháit egy lélegzetelállító vörös estélyire, Luc rájön, hogy Jane-ben több rejlik, mint az első látásra gondolta. Lehet, hogy itt az ideje kockáztatni. Lehet, hogy itt az ideje, hogy kiderüljön."

Azok, akik rendszeresen olvassák a bejegyzéseimet tisztában vannak vele, hogy mindig is szerettem a romantikus könyveket. Hogy miért? Olyasfajta varázslat lengi át a történeteket, amik kicsit elrugaszkodnak a valóságtól és a női lelkem imádja, ha egy könyvnek happy end a vége. Rachel Gibson regényét már azóta kinéztem magamnak, mióta az előző kötetről annyi jó olvastam. Most adott volt a lehetőség, hogy egyet én is kezembe vehessek. Megbántam? Nem. Élveztem? Annyira nem, de mégis volt valami ami arra késztetett, hogy végigolvassam.

A történet egyértelműen hasonlít Suzan Elizabeth Phillips könyveire. A téma ugyanaz, a karakterek ugyanazok, amivel még nem is lett volna bajom, ha valóban jól ki lett volna dolgozva a történet. Nem mondom, hogy nem szórakoztam jól az olvasása közben, mert akkor hazudnék. De nem nevettem annyit, nem izgultam. hogy vajon mi lesz a vége, és a karakterek sem voltak érdekfeszítőek. Tele van klisékkel. Az eleje nagyon jól indult, ezt be kell ismernem. Ahogyan Jane és Luc élcelődtek egymással akkor szórakoztatóak voltak. Ám amikor szembetalálkoztam egy olyan szexjelenettel, amitől még az ágy is vörös lett amin feküdtem, akkor egy pillanatra felötlött bennem, hogy abbahagyom. Nem mintha zavarna egy-egy ágyjelenet, de ebben a kötetben ezt egy kicsit erősnek éreztem.

Viszont az írónő stílusa elkapta a figyelmemet. Pörgős, gördülékeny és olvasmányos. Roppant fantáziadús, azt el kell ismernem, főleg az ágyjelenetnél amibe igencsak belepirultam. De hiába a remek stílus, ha a történet meg rövid. Az a kétszázhatvannégy oldal viszonylag kevés volt, túl hirtelen lett vége. Egy kis csavar itt vagy ott azért még jöhetett volna.

A bejegyzésem ellenére mégis azt gondolom, hogy számos hölgynek lesz az egyik kedvenc könyve. Rachel Gibson jól ír, de nem mondom hogy szaladni fogok, hogy a következő regénye is meg legyen.

Charlaine Harris: Inni és élni hagyni

„Az igaz barát nem iszik a barátjából

Sookie Stackhouse pincérnő a louisianai Bon Tempsben. Csinos, de csendes lány, aki nem jár el szórakozni. Oka van rá. Sookie ugyanis olvas mások gondolataiban. Bill magas, sötét hajú, jóképű srác – és a lány egy árva szót sem hall a gondolataiból. Tehát pontosan az a fajta pasi, akire egész életében várt...

Azonban Bill szörnyű titkot rejteget; ő ugyanis vámpír. Váratlanul Sookie egyik kolléganőjét megölik, nem is akárhogyan – miközben megátalkodott vámpírok csoportja veszi üldözőbe Billt. Az idegeneknek tervei vannak Sookie-val, a kérdés csupán az, ki tudja jobban és gyorsabban kihasználni emberfeletti képességeit.”

Az első alkalommal, amikor az eredeti címmel (Dead Until Dark) és borítóval találkoztam a neten még nem tudtam hogy tv-sorozat lesz belőle, ezért jóhiszeműen azt gondoltam, hogy kissé gyerekes stílusban tárhatja elénk a vámpírok világát. Aztán úgy egy évre rá megláttam a sorozat plakátot és rá kellett jönnöm, hogy itt valamit nagyon benéztem. A szexi vámpírszáj, amint nyalogatja a vért tulajdon ajkáról már kétséget kizáróan megmutatja a stílust amiben született. Jól van gondoltam legyen! Hamarosan úgyis bemutatják a magyar tévében is, megvárjuk milyen a sorozat. Megvártam. Megnéztem. Az első részt. A többi nem érdekelt és már a könyv sem vonzott annyira.

Az eredeti borító

Egyszerűen nem gondoltam úgy, hogy engem ez a történet érdekelni tudna. Nos, miután eltelt pár hónap azért megint csak kikacsingattam a könyv felé, és gondoltam egye meg a fene! Elolvasom!

Nos azt kell, hogy mondjam hiába ugyanaz a könyv mint a sorozat (igaz, hogy csak a könyv elejét tudom összeegyeztetni, mert csak azt láttam) nekem a könyv mégis jobban bejött. Egyszerűen jobban lekötött. Lehet, ezek után megnézem már a tévében is.

Döcögve barátkoztam az írónő stílusával az elején, de a harmadik fejezet tájékán már egész jól összeszoktunk. Nem tudom konkrétan megfogalmazni, hogy mi volt szokatlan benne, talán az hogy olyan sok könyv után újra egyes szám első személyben íródott könyvet olvastam.

Azt meg kell viszont vallanom, hogy nem számítottam rá, hogy ennyi szex lesz benne. Nem mondanám soknak és túl részlet gazdagnak sem, egyszerűen csak meglepődtem :P Az egyszer biztos, hogy Sookie és az ő vámpírja nagyon jól tudják érezni magukat.

A karakterek ábrázolása jól sikerült, bár meg kell vallanom nekem sem Sookie sem Bill nem lett közeli a szívemhez. Ráadásul folyton a sorozatbeli színészek jártak a fejemben és én egyik színészért sem vagyok oda különösebben. Lehet ez is közrejátszott. Nem voltam irányukban ellenérzéssel, egyszerűen csak semlegesek maradtak számomra. Az egyetlen, akire azt tudnám mondani, hogy megragadta a figyelmem az Eric. Na igen, a (valószínűleg félreértett) rossz fiú J


És még egy kis rejtély is van benne: valaki halomra öldösi az embereket. Konkrétan azokat a nőket, akik nagyon közeli kapcsolatba kerülnek a vámpírokkal. A gyilkos kilétét pedig hiába találgattam, nem találtam el. A végén ez tényleg nagy meglepetés volt és még egy kis izgalom is került bele.

Mindent egybevetve jöhet a következő rész! 

Erdős Renée: Végzetes vonzalom

Dráma, dráma, dráma. Meg egy kis egzotikum és századelős misztérium. Báró Herzfeld Clarissz és a birtok intézője, a szilaj Szergej elerotizálja magát a tragikus végkifejlettig, amelyhez egy indiai táncosnő és számtalan kérő asszisztál.
Eleinte nem tudtam hova tenni ezt az egészet, felettébb unatkoztam Clarissz filozofálgatásain. De valahogy a többedik erotikus jelenet után beindultak az események és rájöttem, érdekel, mi lesz ezzel a cédával, akit tulajdonképpen utálok. Elsősorban is nagy francz lehetett ez az Erdős Renée, másodsorban remek jellemábrázoló, már ha az indulatok kiváltása volt a célja! Erre csak később jöttem rá, miközben puffogtam Clarissz játszámáin és a mellékszereplők sorsán. Hát nem ez volt a cél?
Egyetértek @entropic-kal, a cím ellenére a könyv megérdemli az olvasást. Kékharisnyák előnyben!

8/10

Mary Westmacott (Agatha Christie): Az élet súlya

"Finom rajzolatú lélektani regények írója is volt Agatha Christie. Akkor is, ha Mary Westmacott írói álnév alatt jelentette meg őket. Mindegyiken megtalálható a krimikirálynő kézjegye. Az intim belső terek, az elrejtett igazságok, az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy az abszurdumig, netán gyilkosságig vigye el a történetet. A többnyire női főszereplő lelkében lezajló konfliktus sorsfordító lesz hullák nélkül is! Laura a másodszülött gyermek. Édesanyjának bátyja a kedvence, aki akár az angyalok, szőke, kékszemű és csupa élet. Laura kiskorától kezdve azt hallja: "Igen, Laura is aranyos, csak olyan színtelen." Aztán meghal váratlanul a fiúcska és Laura rövid ideig központi szereplő lesz. Majd megszületik a kishúga, Shirley. Aki Laura kétségbeesésére olyan elragadó kisbaba, hogy az egész család kedvence lesz. Laura gyűlöli a testvérét, de aztán történik valami szerencsétlenség, aminek hatására megváltoznak az érzelmei. Gyerekfővel megesküszik magának, hogy minden erejével szeretni és védelmezni fogja. Shirley az igazi "legkisebb gyermek". Önálló és dacosan szabadságpárti. Szerelme megválasztásakor is az. Laura önként mond le a világról, hogy állandóan csak azt figyelje, mi jó a testvérének. Miért lesz mégis mindenki boldogtalan? Hol a határ önzés és szeretet között?"

Mindig is kíváncsi voltam arra az Agatha Christiere, aki kipróbálta magát egy másik, tőle teljesen szokatlan műfajban. Az élet súlya című regénye az én szememben a romantikus határát súrolja, pedig valójában a lélektani könyvek kategóriájában van besorolva. Most hogy túl vagyok rajta, úgy érzem a többire annyira már nem is leszek kíváncsi, számomra Agatha Christie inkább megmarad a krimi műfaj királynőjének.

A történet eleinte nagyon érdekesnek bizonyult, kíváncsi voltam mi lesz a végkifejlet, mit lehet ebből kihozni. De a könyv harmadánál valami olyan történt, amire nem számítottam és ez annyira megdöbbentett, hogy már nem is volt kedvem végig olvasni. Számomra túl hiteltelenné vállt az egész és nem igazán értettem, hogy ez most mi is akart lenni. Kár érte, mert az eleje remek, szinte sodortak magával az események, néhol izgatottan vártam a következő sorokat, oldalakat. De miután elérkeztünk ama bizonyos ponthoz sokkal lassabban, kicsit kedveszegetten fejeztem be. A történet végével sem kaptam meg mindenre a választ, vagy ha meg is kaptam, akkor sem éreztem azt a megelégedettséget ami ilyenkor jönni szokott.

Mary Westmacott azaz Agatha Christie nem váltotta be a hozzáfűzött reményeimet, pedig a fülszöveg és az író személye mind-mind azzal kecsegtetett, hogy egy remekbe szabott történettel állunk szemben. Sajnálom, hogy így alakult a kettőnk kapcsolata, pedig Agatha Christie regényeit szeretem, de ez itt és most csak egy közepest érdemel meg.

Értékelés: 10/5

Zilahy Lajos: Két fogoly

Tudtam én, hogy megint megtaláltam az én könyvemet! És igen, igen, igen, ismét a klasszikus magyar szépirodalom mellett teszem le a voksom, és buzdítok mindenkit, hogy vegye elő őket, mert megéri, van itt érték bőven!

Zilahyt még sosem olvastam, viszont az eddig olvasott értékelések nagyon meggyőzőek voltak. Nem véletlenül. Rendkívül választékosan, részletesen, ugyanakkor finoman fogalmazza meg mondandóját. Úsztam a történetben, aztán teljesen elvesztem benne.

Takács Péter és Almády Miett megindító szerelmi történetéről szól a könyv. Már a nevük is gyönyörű így együtt! A gombócokat a torkomban megszámlálni nem tudtam olvasás közben. Ugyanakkor dühös is, tehetetlen is voltam. Csak sodródtam a szereplőkkel és belül ordítoztam, hogy miért???

A század elején, a háború kitörése előtti utolsó békebeli időkben a tökéletes szerelem bontakozik ki kettejük között. Fogadásról fogadásra járnak, élvezik a könnyed élet mindennapjait. Péternek nincs túl nehéz dolga Miett meghódításával kapcsolatosan, de hát az Isten is egymásnak teremtette őket. Tiszta ez a kapcsolat, mint a friss folyóvíz, semmi hiba nincs benne. Nem mondom, hogy nem voltak döcögések az elején, hiszen mindkettő önbizalom hiányától szenved. Pedig hát miért is? De annyira helyesek voltak, ahogy irultak-pirultak minden szóváltás közben, hát még az első csók előtt!

Viszont kitör a háború, ennek ellenére mindenki bizakodva néz elébe. Senki nem hiszi, hogy több hónapnál tovább kellene a másik társaságát nélkülözni. Nem is sejtik, hogy 7 évig lesznek egymástól távol.

Mi történik 7 év alatt egy ember életével? Szinte minden. Házasodik, gyerekeket szül, neveli őket. De hogyan lehet túlélni a mindennapokat, amikor egyáltalán nem találkoznak, azt sem tudják, él-e, hal-e a társuk. Hogyan lehet a szerelmet életben tartani? Az emlékek elegendőek, hogy a parazsat szítsák?

Péter Oroszországban egy hadifogolytáborban, Miett saját érzelmei fogságában vergődik ezalatt a 7 év alatt. Próbáltam belegondolni, elképzelni, hogy lehet 7 évet kibírni a másik nélkül, amikor annyira összeillenek, annyira tökéletes volt minden. Kizárt, hogy ugyanazok az érzelmek megmaradjanak. Egyszer Miett vergődését, máskor Péter szinte önkínzás számba menő belső vívódásait olvashatjuk.

Szívszorító éveken vannak túl, vége a háborúnak, és végre nem áll az útjukban semmi, hogy megkeressék egymást...

Papír zsebkendőre szükség van, de nem érdemes kihagyni ezt a könyvet!

Nekem a '82-es, régebbi kiadás borítója sokkal-sokkal jobban tetszik. Ezt az új borítót próbáltam takarni magam elől, mert az én képzeletvilágomban teljesen másképp jelent meg Péter és Miett...

Thomas Hardy: A zöldellő fa alatt

"Erdőkkel körülvett elbűvölő falu Mellstock, ahova tanítónőként tér vissza Day gazda lánya, Fancy. A szépséges, de hiú és kacér lánynak - orgonajátéka hallatán - rögvest több kérője is akad. Kezéért vetekszik az egyszerű, de becsületes és nyíltszívű fuvaros, Dick, a jól képzett és elegáns lelkész, Arthur, valamint a gazdag birtokos, Mr. Shiner, aki nem mellékesen a lány apjának teljes támogatását is élvezi. Vajon melyikük nyeri el végül Fancy csapongó szívét, melyikükkel lép frigyre és tartja meg a lakodalmat a falu határán lévő ősrégi nagy fa zöldellő lombjai alatt? Thomas Hardy első fennmaradt kisregénye briliáns humorral és finom iróniával fűszerezve fest megkapó képet a vidéki életről, megörökítve egyúttal annak letűnő hagyományos értékeit is, mielőtt végleg elsodorná őket a modernizálódás árja."

Vannak olyan szerzők, akik előbb vagy utóbb de megkerülhetetlenek lesznek számunkra. Thomas Hardy nevével már rengetegszer találkoztam, sőt még a könyvveivel is szemezgettem, de valamiért mindig úgy alakult, hogy soha nem akadt egyik sem a kezembe. Végül nem bírtam ellenállni A zöldellő fa alatt című regényének, mely már az első mondataival elvarázsolt.

"A szellő legyintésére a fenyők sóhajtoznak és nyögnek, és ez épp annyira hallható, mint amennyire a hajladozásuk látható; a magyal önmagával való viaskodása közepette fütyül; a kőris reszkető lombjának terhe alatt sziszeg; a bükk pedig, miközben sima ágai le-föl inganak, susog."

Ugye? Szerintem is gyönyörű és magával ragadó. Azt hiszem egy ilyen bekezdés után nem lesz olyan olvasó, aki ne akarná majd folytatni a könyvet. Rengeteg ehhez hasonló mondattal találkozhatunk, úgyhogy kössétek fel a nadrágot mert iszonyat mennyiségű sóhaj fogja majd elhagyni az ajkaitokat. Az az igazság, hogy a könyv egyszerűsége teljesen eltörpül Hardy stílusa mellett, hiszen a történet egy szerelmes ifjúról szól, aki megpróbálja elnyerni szerelme szívét. Természetesen, ahogyan az lenni szokott, semmi sem ilyen egyszerű, mert a hölgynek több kérője is akad, úezérta szerelmes lovag reszkethet, hogy végül övé legyen a szíve választottja. Mindezt az író olyan köntösbe bújtatta, hogy mi észre se vesszük a történet egyszerűségét, hiszen hol a főhősért izgulunk, hol felnevetünk egy-egy vicces szituáción.

Fancy és Dick a két főhős, előbbi tipikusan olyan nőszemély, akin nem lehet kiigazodni. Néha nem tudtam eldönteni, hogy csak játszik Dick szívével, vagy tényleg nem tudja eldönteni, hogy valójában mit is szeretne. Mindig vártam, hátha kiderül valami turpisság róla, hiszen néhol nagyon titokzatosan, néhol pedig nagyon bután viselkedik. Dick viszont igazi szerelmes, szinte elvakult. Egyfolytában keresi Fancy kegyeit, néha ő is kétségbeesik a hölgy furcsaságain és titokzatosságán. Persze a vége heppiend lesz, de így is tartogat nekünk meglepetéseket.

Thomas Hardy szórakoztató, kellemes regénye hamar belopta magát a szívembe, ha a többi regénye is ilyen akkor szinte biztos, hogy hamar a kedvencek közé kerülhet. Jane Austen rajongóknak kötelező!

Anne Brontë: Agnes Grey

"Anne Brontë híres nővéreihez, Charlotte-hoz és Emilyhez hasonlóan szintén megírta a maga nevelőnő-regényét, amely önéletrajzi ihletésű írásnak is tekinthető, hiszen az írónő szintén papcsaládból származott, széleskörű műveltségre tett szert és több helyen is dolgozott nevelőnőként, akárcsak regényének főhőse. Mindkettejük életét megnehezítették munkaadóik, nem is beszélve a neveletlen és sokszor nevelhetetlen gyerekekről. A műből azonban kitűnik a boldogság utáni vágy, Agnes élete ugyanis idővel más, kedvezőbb fordulatot vesz, mint a tragikus sorsú írónőé. Agnes két családnál is dolgozik, előbb Bloomfieldéknél, majd Murrayéknél. Bloomfieldék elkényeztetett és rosszcsont gyermekeinek viselkedéséért a szülők Agnest okolják anélkül, hogy engedélyt adnának a nevelőnőnek, hogy megfelelően fegyelmezze őket. A Murray család két kamaszkorú leányával se sokkal könnyebb a dolga. Rosalie-t sokkal inkább a bálok, a ruhák és a kacérkodás, valamint a minél gazdagabb és előkelőbb férfiak meghódítása érdekli, mint azok az erkölcsi nézetek, melyeket Agnes mindenáron belé akar verni. Matildát viszont hidegen hagyja a hölgyektől elvárt viselkedés, és legszívesebben a lovakkal és a kutyákkal tölti idejét. A gazdagok sekélyessége és nemtörődömsége taszítja Agnest, de itt tartózkodása örömet is hoz: megismerkedik az új segédlelkésszel, Edward Westonnal, akihez vonzódni kezd, ám a köztük kialakuló kapcsolatot kezdetben számos tényező nehezíti."

Az előző bejegyzésemben az Agave kiadó által kiadott gusztusosan kinéző borítót dicsértem, és most megint egy olyan regény került a kezembe, melynek borítója megérdemli a csillagos ötöst. Gyönyörű, hívogató, olyan ami mellett az ember biztos nem menne el úgy, hogy ne vessen rá legalább egy pillantást. Szerintem senkit nem fogok meglepni azzal ha azt mondom, hogy a fantasztikus borító miatt került előre a regény az olvasási listámban. :) Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki szereti a nyálcsorgató gusztusos könyveket, hiszen az ember sokkal szívesebben vesz a kezébe egy ilyet, mint egy olyat aminek semmitmondó a kinézete. Nincs igazam?

Ezt a röpke kétszáz oldalas történetet az ember együltő helyében kiolvassa, ha a hangulata magával ragadja. Engem elvarázsolt Agnes Grey stílusa, aki naplószerűen írta meg a családja és a saját szerelmének történetét. Először nem gondoltam, hogy lesz részem romantikában ám a könyv második felében feltűnt a várva várt lovag. Csodálatos és választékos szavakat használ az író, ami az olvasót kiragadja a megszokott hétköznapokból. :) Legalábbis nekem nagyon jól esett visszarepülni az időben, amikor az emberek még tudták hogyan kell magukat szebbnél szebb szavakkal kifejezni. Ilyenkor mindig előbújik az a romantikus énem, amelyik legszívesebben évszázadokat visszautazna, hogy részese lehessen ezeknek a kosztümös éveknek. Ám mindezek ellenére nem tudom megadni a maximális pontot, mert a rövidsége miatt kicsit összecsapottnak érzem a történetet. Bár ha jól tudom Anne Brontënak nem ez a legjobb regénye.

"… már ismerem egyházközségem minden hölgyét s ebben a városban is sokakat, látásból, hallomásból pedig még többet; de feleségnek egyik sem illenék hozzám: ilyen teremtmény csak egy van, és ez maga; tudni szeretném, mi erről a véleménye."

Anne Brontë rövid, de kellemes történetet alkotott és nekünk olvasóknak az a feladatunk, hogy észrevegyük a benne rejtőző értékeket.

Nancy Baxter: Mindörökké Norma

Nem tudom mi van velem mostanában, de egyre inkább azt veszem észre, hogy a fantasy-ket kerülve most inkább a romantikus könyvek felé húz a szívem. Pedig nem vagyok az a chick-lit vagy romantika faló ember, most mégis valahogy jól esik ez nekem.

Igaz, véletlenül nyúltam erre a könyvre a könyvtárban, nem céltudatosan választottam, de a borító és a fülszöveg alapján a kezemben is hagytam.

Norma életére úgy tűnik már örökre rányomja bélyegét a középiskolai lét. Élete legemlékezetesebb éjszakája nem csak azért marad meg örökre a szívében mert akkor történt meg az a bizonyos nagy esemény, hanem azért is mert akkor lett végérvényesen az a lány, akit a „Jaj ne! Pont te?” kérdéssel illetnek. Innentől kezdve már nem is tud magára másképpen gondolni, csakis ezzel a jelzővel. Évekkel később, mikor Norma már felnőtt és házasságban él édesapja váratlanul súlyosan megbetegszi, még mielőtt meghalna elárulja Normának féltett titkát. Egy nagyobb vagyont sikerült félretennie nem törődöm édesanyja és felszínes nővérei elől, amit szeretne ha Norma használna fel és menekülne el a savanyú élettől. Norma egy, az apjától kapott kis plüss lunda madár segítségével kiválasztja Észak-Skócia egy kis szigetét (Orkney-szigetek) és útra kel. Előbb azmég megáll Londonban ahol új ruhatárra, frizurára  és egy kicsivel több önbizalomra is szert tesz. A szigeten aztán megváltozik az élete, és a gondolkodása is. Már az első nap megismerkedik azzal a férfival (Brian-nel) aki örökre bevési magát a szívébe. Norma csak pár napra tervezte a látogatást, egyszer csak mégis azon kapja magát, hogy már a letelepedését tervezgeti…

Azon kívül, hogy megtudtam a puffin-t magyarul lundának kell hívni (érdekes, hogy előbb ismertem ennek a madárnak az angol nevét mint a magyart) egy varázslatos szigettel ismerkedhettem meg és ezt köszönöm az írónőnek. És bár Norma annyira nem nyűgözött le (szinte állandósuló alkoholizálása már kifejezetten irritált), mégis ellazulva olvastam a szigetlakókról és a rengeteg látnivalóról. Olvasás közben letelepedtem szépen a számítógép mellé és egymás után gugliztam a nevezetességeket és lestem meg a képeiket. Az pedig nem kérdéses, hogy a lundákat én is nagyon szívesen meglesném költés idején. Az írónő stílusában sincs semmi különös, vagy emlékezetre méltó, egyszerűen csak kikapcsol.

Skara Brae - ahol Norma többször is
eltöltötte az éjszakát

Fordítási hibák azért szépen akadnak benne. Például nem tudom, hogy a napéjegyenlőség mióta történik decemberben, ráadásul ezt többször is kihangsúlyozta… Brian dédnagymamáját simán nagymamaként tűntetik fel, aminek hála eleinte nem is nagyon értettem, hogy most akkor ki kinek a kicsodája, de aztán levezettem magamban szerencsétlen családfáját és szépen helyre tettem magamban.

Komolyan mondom csakis a leírások miatt kap ilyen sokat, 7 csillagot.