Jennifer Probst: Elhibázott házasság

Hűha!

De sajnos -számomra- ez a könyv nem a pozitív hűha élményt hozta. Valahogy úgy voltam Jennifer Probst harmadik könyvével, hogy a "kevesebb több" lett volna.

Ebben a részben Carina Conte a dúsgazdag Michael Conte legkisebb húga, a féltett, óvott kislány áll a központban, aki az évek alatt ifjú, diplomás hölggyé érett, s a hatalmas eszével, empátiájával és önállósági törekvéseivel lépi át a bátyja cukrászat-pékség-üzletláncolatát, hogy gyakorlatra tegyen szert az üzleti világban. Igen ám, de a szerelmi varázslást, a mágiát ő is elvégzi, bár nem a megszokott előírásokat követi, azaz a leendő férjnek nem a tulajdonságait írta le s majd égette el, hanem egyszerűen csak azt a nevet rótta a papírra, akiért gyermekkora óta rajong, akit szeret, a "majdnem" testvért, a 8 évvel idősebb, a nőcsábász Maximus Gray nevet.

Carina a cégnél Max keze alá kerül, asszisztense lesz, hiába minden, Max nem tehet semmit, főnöke, barátja Michael rendelkezésével szemben. S ahogy telnek a napok, a férfi rájön, hogy a nő már nem az a kislány, akit ő megismert, nem a dacos csajszi, és ezt Miss Conte folyamatosan be is bizonyítja a hozzáállásaival. Bár mi olvasók, és az üzletben résztvevő partnerek, a kollégák látják, hogy nem annyira az üzletre, az üzletkötésre termett a hölgy, de ez nem is köti le annyira a figyelmünket, mint az a tény, hogy ez a két ember gondolataiban állandóan szexelni akar a másikkal. Carina azért, mert még mindig szereti ezt a jóképű fiatalembert; Max pedig azért, mert Carina helyes, talpraesett, formás, és na.....! Max is csak egy férfi. :)

És itt van a sok. A történet alapjaiban tetszik, tényleg jókat mosolyogtam Carina harcain, önállóságán és jó-akarásán, Max szenvedése is derített, hiszen úgyis tudjuk, hogy mi lesz a vége ezeknek a szórakoztató könyveknek, de a sok erekció, és nedvesedés, a részletek zavartak. Vajon prűdség vagy nem?- passz, egész egyszerűen hasonló ez a dolog, mint, hogy egy sejtelmes erotikus jelenet jobb egy filmben, vagy egy klassz ehérnemű is tetszetősebb a meztelenség helyett.. valahogy így.

Ha ettől eltekintek, akkor egy szerethető könyv, meg sem közelíti pl. S. Kinsella-tól a Mézesheteket, ami nekem fájdalmas volt. Itt volt Conte mama, aki ismét bekavart, van benne cuki kutya is, megszületik Ethan és Luke az unokaöcsik is, s a végére mindenki megtalálja a megfelelő helyét mind a családban, az asztalnál, az ágyban, de még az üzleti világban is!

S ez a könyv arra volt jó, hogy kíváncsi legyek az utolsó könyvre is, amiben Carina és Michael utolsó hajadon testvéréről, Julietta-ról lesz szó, akinek a munkán kívül nincs élete. Vajon ő kit és hogyan fog meghódítani. Illetve őt ki fogja?

Úgy fogalmaznék, hogy nem én vagyok a tökéletes célcsoport. Az első könyv nagyon tetszett, a második is egész jó volt, mert azok nem egy #szürke50árnyalatos írások, és remélem, hogy a negyedik könyvben a valamekkora fokú visszafogottsággal fogok találkozni.

5/10

Jodi Picoult: Sorsfordítók

Na ez az első könyve Picoultnak, ahol egy kicsit mérges vagyok. Éppen egy félpontnyira vagyok mérges, de amiatt azért nagyon! Pontosan a vége miatt, de erről majd később. Amúgy pedig a színvonal a megszokott, nálam nyilván az elfogultság jellemző, és adott jó sok gondolkodni valót is. Picoult az Picoult, valaki vagy szereti vagy nem. Nálam a könyvei megjelenésének a híre azonnal tulajdonlási vágyat indít be, úgyhogy ez van!

Ahogy azt megszoktuk, újból távolról elkerülte az egyszerű témákat. :D Megint egy olyan történést boncolgat, ami érinti az erkölcsi értékrendet, különböző társadalmi megítéléseket, családi viszonyokat, szóval nagyon sokrétű, nagyon sok szempontból lehet "ítéletet hozni", és ismét ránk bízza, hogy mérlegeljünk, értékeljünk.

Van két fiatal, Chris és Emily, akik születésük óta ismerik egymást, jó barátok, később pedig, kamaszkorukban szerelmespárrá válnak. Ezt egyébként már a szülők is eltervezik egészen kicsi koruk óta, úgyhogy a sorsuk szinte előre meg van írva. Egy darabig. Ebből is lehet következtetni, hogy nem csak ők, családjaik is szoros, napi kapcsolatban vannak, így mindenkit mélyen megráz, mikor megkapják a szörnyű hírt, hogy Emily öngyilkos lett. Természetesen nem ilyen "egyszerű" az eset, hiszen ott volt vele Chris is, ráadásul a lövés a fiú apjának fegyveréből származik.

Egyértelmű, hogy nem folyhat tovább úgy az élet, ahogy eddig, minden felborul, a két család egy pillanat alatt eltávolodik egymástól. Megkezdődik a nyomozás, és minden jel arra mutat, hogy Chris ölte meg a lányt. Azt tudhatjuk, hogy létezett köztük valamiféle egyezség, de hogy ez arról szólt-e, hogy együtt ölik meg magukat, illetve valami másról, az mindvégig rejtve marad, csak találgathatunk és sejtéseket boncolgathatunk, mint ahogy az lenni szokott.

Van egy szál, ami a történet elejétől kezdve időről-időre feltűnik, ami szerintem végig a kulcsa volt a történteknek. És pont ennek a szálnak a lezáratlansága miatt haragudtam a könyvre, mert azzal az én igényeim alapján kezdeni kellett volna valamit. Hiányérzetem volt, fájt, dühös voltam miatta.

Szól ez a könyv az elengedésről, megbocsátásról, bosszúról, szeretetről, szóval szinte minden benne van, ami az élethez kell, illetve annak hiányához.

8/10

Sarah Lark: A vörös mangrovefák

És ahogy ígértem, itt a folytatás, mármint Az ezer forrás szigete c. könyv második része. Ott ugye írtam, hogy nem szűkölködött eseményekben. De még azt is lehet felülmúlni. :D

Aki nem olvasta az első kötetet, illetve a bejegyzésemet róla, az ne álljon neki ennek, mert lehetnek spoileres részek.

Azt már az előző részből is tudjuk, hogy hála az égnek, Nora és Doug egy párt alkotnak, szerelmük óriási, az eltelt jó pár év ellenére is. Doug nevelt lánya mellett születik még két fiúk is, akinek ebben a kötetben nem sok szerep jut, gyakorlatilag a nevükön kívül mást nem is tudunk meg. A főszereplő itt Deirdre Fortnam, aki egyébként Nora és Akwasi gyermeke, azaz félvér. A gyönyörű nővé felcseperedett lány származásáról viszonylag világosabb bőre ellenére is terjed a pletyka a telepesek között, és azért látható is, hogy nem "közülük való". Nora és lánya mindent megtesznek azért, hogy befogadják őket, lányára is úgy tekintsenek, mint egy 100%-os feleségjelöltre, de mindhiába, a fiús anyák óvják tőle csemetéjüket, mint a tűztől.

Aztán jön egy férfi, egy orvos, Victor, akinek származása, anyagi körülményei, társadalmi helyzete hasonló a lányéhoz, és nem érdekli, mit szólnak az emberek, ő feleségül veszi a lányt. Elköltöznek egy francia gyarmatra, ahol élnek boldogan, de aztán itt is történik egy váratlan fordulat, ami felgyújtja a lángokat, ami végig perzsel az egész történeten.

Egy éjjel fekete férfi kér bebocsátást az orvos házába, kezében egy haldokló nővel. Ezen az éjszakán mindannyiuk élete gyökeresen megváltozik, már semmi nem visszafordítható.

Bár teljesen különböző dolgok történnek anyával és lányával, mégis úgy tűnik, hogy valami ősi átok sújtja őket, amelyek alól képtelenek kilépni, illetve ha sikerül is, az csak hatalmas áldozatok árán.

Ez a könyv nagyon felzaklatott. Ez is kicsit brazil szappanoperásra sikeredett, de itt szerintem már jócskán meglódult az írónő fantáziája. Ettől függetlenül nem tartom elképzelhetetlennek, hogy hasonló esetek ne történhettek volna meg. Csak hát na..., most, hogy nem ott, nem akkor élek, mégis meghökkentett.

5/10

Sarah Lark: Az ezer forrás szigete

Amilyen vaskosra sikeredett a kötet, olyan számtalanul szerteágazó történet szövődött ide-oda ebben a könyvben. Nem hiába jutottak eszembe róla régi nagy klasszikusok, mint az Isaura és egyéb, évekig elhúzódó brazil szappanoperák. :D

A történet kezdete egészen a 18. század elejére, Londonba nyúlik vissza, ahol Nora Reed él gazdag kereskedő apjával, és halálosan szerelmes annak pénztelen írnokába, Simonba. Szerelmüket házassággal szeretnék megpecsételni, de ennek nyilvánvalóan számos akadálya van. Aztán egy váratlan esemény elszakítja egymástól a fiatalokat, ám lélekben mindig együtt maradnak.

Jó pár évvel később Nora egy jamaicai cukornád-ültetvényen találja magát olyan életkörülmények között, amelyre sosem gondolt volna, bár Simonnal számtalanszor álmodoztak arról, hogy ott, Jamaicán egy kunyhóban fogják várni a napfelkeltét a tengerparton. Álmai részben megvalósultak.

Úgy tűnik, hogy minden megy a rendes kerékvágásban, ám egy napon rájön, hogy ahol él, az maga a pokol, bármennyire is igyekezett. Azon kívül, hogy a saját háza táján is gondok vannak, mélyen nyomasztja, ahogy a rabszolgákkal bánnak a brit telepesek. Ahány gondot lehet, azt mind a vállára veszi és viszi őket. Mindennapos küzdelem, hogy a saját ültetvényükön megpróbáljon olyan körülményeket biztosítani a szolgáknak, amelyek a lehetőségekhez képest emberhez méltóak. Természetesen adja magát, hogy Nora ezen intézkedései a szomszéd telepesek szimpátiáját sem nyeri el.

Ezidáig is nagy sebességgel történnek az események a könyvben, de aztán beindul a hurrikán. Kalandban, izgalomban nem szűkölködik, Norával aztán tényleg minden megtörténik, ami megtörténhet. A kérdés csak az, hogy ki az igazi számára? Simon vele marad-e mindvégig? És hogy mászik ki a csávából?

Ritka az olyan könyv, ahol egyetlen szimpatikus szereplőt sem találok, és most sajnos így jártam. Nagyon nehéz volt úgy olvasnom, hogy legalább valakinek ne tudjak szorítani. Kicsit úgy érzem, össze lettek sűrítve az események, kevesebb talán több lett volna.

A könyv egy trilógia első része, én már túl vagyok a másodikon is, annak címe: A vörös mangrovefák lesz, ami szintén nem kismiska. :D

5/10

Peter Prange: Égből lopott szerelem

Hűha! Ez a könyv engem teljesen letaglózott. Nem is igazán tudtam, hogy mire számíthatok, mivel értékeléseket  nem nagyon láttam róla, A királynő tavirózsája nem volt rossz, de nem feltétlenül nekem íródott, egyszóval nagyon kíváncsi voltam. Mindenre számítottam, csak erre az őrületre nem. Szó szerint őrült a könyv, de aludni sem bírtam miatta, folyton olvasnom kellett.

Egy fantasztikus szerelem története, bár Isten mentsen meg mégis az ilyesfajta kapcsolattól. Akkor mégis miért irigykedtem rájuk!? Mert kétségtelenül volt valami hatalmas irigylésre méltó titok Laura Paddington és Harry Winter szerelmi életében.

Laura és Harry egy londoni kiállításmegnyitón találkoznak, ahol azonnal intim párbeszédbe keverednek egymással. Harry egy negyvenes avantgard festőművész, a lány pedig még csak festőnövendék. Már akkor égből kapott vonzalom alakul ki, bár mindenki figyelmezteti a lányt, hogy a Harry röptében a legyet... És igen, épp a lábainál is ott kúszik volt felesége, visszakönyörögve magát a férfi kegyeibe.

Úgy néz ki, itt mégis valami más kezd kialakulni, hiszen Laura minden tiltás ellenére követi Harryt, ahol belecsöppennek a háború előtti párizsi művészéletbe, ahol nincsenek korlátok. Úgy tűnik azonban, hogy a férfiban nagy változások történnek, hiszen körömszakadtáig ragaszkodik a lányhoz, eszében sincs a szelet csapni más nőknek.

A mindennapok gondatlanságában elhatározzák, hogy együtt folytatják tovább útjukat Sainte-Odile-ba, ahol vesznek egy házat, amelyet felruháznak paradicsomi jelzőkkel, szerelmüktől azt sem látva, hogy egy roskadozó, dohos kis viskóról van szó. És ezen az állapoton (mármint az ő látásmódjukon) még az is sokat dob, hogy kisebb kábítószer ültetvény is akad a kertben. :D

Napjaik először váltakozva telnek a valóság és a mámor felhőjében, ami végül egyre inkább átcsap a teljes mámorba. De ez nekik így teljesen jó, arról nem is beszélve, hogy elkezdik közös munkájukat, az Égi zsákmányt festeni. Őrületes álmodozásaikból a háború szakítja ki őket, a fiatalok évekre eltávolodnak egymástól.

Őrület és valóság. Ezek hogy találkoznak? Kell-e találkozniuk? Van-e művészet őrület nélkül? Létezik-e Laura Harry nélkül, illetve fordítva. Elkészülhet-e valaha a félbehagyott munka?

Jacquelyn Mitchard: Az arc nélküli lány

 

Nem gondolom, hogy jó dolog az életünket mindig valami máshoz, valami rosszabbhoz hasonlítani, és ez alapján értékelni jónak a sajátunkat. Viszont amikor látunk, hallunk, olvasunk másokkal megtörtént tragédiákról, akkor talán önkéntelenül is elgondolkodunk, hogy ehhez képest valóban nüansznyi problémákkal küzdünk, amiket mégis képesek vagyunk elefántméretűre felnagyítani. Így vagyok ezzel a könyvvel is. Nem akarom sokáig dédelgetni magamban, hogy nekem milyen jó, ehhez még csak hasonló gondokkal sem küzdök, de ilyenkor az értékrendeket kicsit újraalkotom és próbálom megbecsülni azt, amim van.

Sicily életében nem egy tragédia történik, hanem tragédiák sorozata, és még azon túl is küzdenie kell az elfogadásért mások és saját maga által egyaránt, és nem utolsó sorban az életéért folyamatosan.

13 évesen egy tűzesetben elveszíti az oltásban résztvevő apját, de Ő is annyira megsérül az arcán, hogy torzszülöttként kell tovább élnie életét. Ráadásul 2 évre rá anyja is meghal. Már ezek miatt sem könnyű talpon maradni, hát még élni tovább az életet viszonylag normálisan.

Örökbefogadó nagynénje lakásában éli eldugott kis életét hosszú éveken keresztül, munkát is csak olyat vállal el, amely minél kevesebb testi kontaktussal jár.

Már felnőttként, esküvőre készülve adódik lehetősége egy teljes arcátültetésre, ami számos következménnyel járhat, elsősorban az élete elvesztésével. Ugyanakkor ott van annak is a lehetősége, hogy úgy menjen be egy étterembe, hogy nem rémisztő arca miatt bámulják meg, hanem esetleg a szépsége miatt. Bár azt gondolhatnánk, hogyha épp az esküvőjére készül, akkor már nem teljesen mindegy? Elfogadták, szeretik. És ez így rendben is volna. De az élet tartogat még meglepetéseket. Bőven! Főleg Sicily életében.

Döbbenetes történet egy lányról, aki megjárja a poklok poklát és még utána is visszamegy. Amikor már azt gondolnám, hogy itt már tízszer meghaltam, belehaltam volna, akkor még egy lapáttal rátesz az élet. És annak ellenére, hogy nekem nem igazán volt szimpatikus ez a lány, még ha meg is bocsátható a cinizmusa (kinek, ha neki nem?), mégis végig összeszorított kézzel drukkoltam, hogy jóra forduljanak a dolgok, mert ilyen nincs, hogy ekkora átok üljön valaki életén, egyszer fel kell, hogy ragyogjon a nap.

Richard Godwin: A romlás labirintusa

Kellett nekem vágynom egy kis borzongásra, jól megkaptam! :D

Egy évtizedekkel korábban történt sorozatgyilkosság nem tűnik csak úgy el az ember életéből, folyamatosan küzd rémálmaival az ember. Legalábbis Frank Castle főfelügyelő mindenképpen, aki amikor 28 évvel később egy újabb kegyetlen gyilkosság történik, felelevenednek benne újult erővel a múltban történtek. Jacki Stone felügyelővel vetik bele magukat újból a nyomozásba, remélve, hogy most nyomára akadnak az elkövetőnek.

A címben és a címlapon szereplő labirintus is nyilvánvalóan nem véletlen, hiszen egy vallási szektával kapcsolatban vezetnek rengeteg szálon a nyomok, és az események alakulása kezd arra emlékeztetni, amikor az ember egy labirintusban kóvályog kilátástalanul. A szálak szanaszéjjel, az orrunknál fogva vezetnek nemcsak minket, hanem a nyomozópárost is.

A legtöbbször úgy tűnik, hogy nem létezik semmiféle kiút ebből a labirintusból, de a két főszereplő nyomozó láthatólag mindent megtesz, hogy megoldódjon a rejtély. Olykor fellélegzünk, de épp csak egy pici időre. Szép lassan adagolja nekünk a szerző a borzongást, és úgy mélyülünk bele a történetbe, és tesszük fel a kérdést, hogy a vallási fanatizmus vajon meddig, hova tud elvezetni? És kijutunk-e valaha, megtaláljuk-e egyáltalán a kijáratot vagy ott ragadunk benn örökre? És az is nagy kérdés, hogy a főfelügyelő tud-e reálisan, ésszerűen gondolkodni, hiszen a hosszú évekkel ezelőtt történtek - mint ahogy az elején utaltam rá - nagyon mély nyomokat hagytak az egész jellemén.

De vajon tényleg összefügghetnek a dolgok a 28 évvel ezelőtt történtekkel? Hátborzongató történet, amit krimi-, kalandkedvelőknek mindenképpen ajánlok, bár picit sok volt már nekem a hullákból!:D

Alexandra Kiadó, 2013
Fordította: Kerpel-Fronius Gábor
424 oldal

Katie Fforde: Francia kaland

A borítóba beleszerettem, ráadásul valami könnyedebbre is vágytam most. Aztán amikor az első lapokon túljutottam, rájöttem, hogy azért nem ennyire könnyedre gondoltam. Majdnem félretettem, annyira bosszantott a két főszereplő lánynak a buta, ostoba csacsogása. Persze időnként kellenek ilyen jellegű kis könyvek is, a végére ráadásul relatíve egészen feltornászta magát nálam, úgyhogy valamelyest békét kötöttünk.

Az angol Gina és Sally Makepiece nagynénjük haláláról kapnak hírt, és ezzel szinte egyidőben megtudják azt is, hogy a Francia Ház nevű régiségüzletben egy bolthelyiséggel is gazdagodtak az örökség révén. A ház tulajdonosa, Matthew az, aki körbevezeti a lányokat, ismerteti velük a lehetőségeket, erősen utalva rá, hogy szerinte inkább adjanak túl rajta, úgysem fogják tudni állni a sarat. Gina, aki egyébként marketingesként dolgozik, azonnal meglátja a lehetőséget a házban, egyből elkezdi tervezgetni, miképpen futtatja fel az üzletet. Arról viszont megfeledkezik, hogy régiségekkel foglalkozó cégről van szó, ahhoz is kéne némiképp értenie.

Több kudarcos próbálkozás után Matthew melléjük ál, támogatásáról biztosítja őket, és még Gina is kiélheti kisebb-nagyobb nyomakodásokkal marketinges felbuzdulásait. Matthewnak eleinte nagyon sok a lány személye, viharos forgószéllel kavarja fel az ő leülepedett, múlt század hangulatával átitatott életét, bár a kémia szinte az első pillanattól fogva próbál utat törni kettejük között.

Miközben dúlnak a viharok kettejük között, a férfi egy másik fronton is próbál helytállni, mivel volt felesége egy nagy összegű tartozást próbál rajta behajtani, ezzel a ház eladására kényszerítve őt. Matthew számára sokat jelenet a Francia Ház, nem csak a megélhetést, hanem hatalmas szellemi értéke is van. Gina próbál mindent kitalálni, mivel menthetné meg a férfit, illetve a régiségüzletet, de pechjére mindig a férfi mögött szervezkedik, így kapcsolatukban is egy lépést előre, hármat hátrafelé haladnak.

A borító, a stílus jó befejezést ígér, de az út odáig nagyon nehézkes.

Jennifer Probst: Trükkös házasság

Jennifer Probst "házasságos-sorozata" folytatódott az első kötet Érdekházasság után.

De ne essen senki kétségbe, ha  az elsőt nem olvasta, mert a két könyv között csak annyi a kapcsolat, hogy a két nő barátnő, egy-két halvány utalás és magyarázat van ebben a Trükkös házasságban.

A második nem tervezett házasság Maggie és Michael nevéhez fűződik, akik egy éve kerülgetik egymást, a láthatatlan kémia -már majdnem robbanásig- pezseg körülöttük, ők mégis kutya-macska vagy akár macska-egér barátságot vívnak egymással. Bár Alexa, a barátnő, a sógornő észreveszi, a két felnőtt tépelődő nem látja a fától az erdőt, illetve mást látnak, félnek, aggódnak, így csak a civakodás marad, miközben vágyaik folyamatosan nyomulnak az előtérbe a találkozásaikkor.

Maggie a gyermek-és fiatalkorára vezeti vissza az életének ezen vonulatait, hogy nem találja a számára igazi férfit, míg Michael Conte, a kékvérű olasz gróf fél, hogy bárminemű negatív végkifejlet a nővel való kapcsolatban azt vonná maga után, hogy barátaitól, Nicktől és Alexától, és gyönyörű kisgyermeküktől is eltávolodni kényszerüljön. Így marad a két lépés távolság, a buja életmód más nők karjaiban, és a gazdag, parádés amerikai élet.

Igen ám!, de az egyik húg Olaszországban, a meleg tűzhelynél férjhez szeretne menni, de egy családi hagyomány miatt először a legidősebb testvérnek kell megházasodnia! Így repül Michael azonnal, a hét végén haza Maggie karján, hogy eljátsszák az ifjú férj és feleség szerepét. 

S hogy miért éppen Maggie? Hát kérem, a fiatal nő nem esett a feje tetejére, hanem egész egyszerűen átgondolta a dolgokat, és mivel meggyőződése, hogy a gróf szerelmes a testvére feleségébe, így szeretné eltávolítani mellőle: egyezséget kötnek. Az egy hét színjátszás után az olasznak ki kell vonulnia Alexáék életéből.

A bergamo-i/milanoi élet viszont fenekestül felforgatja mindkét szereplő életét. S azon túl, hogy egymásba bonyolódnak, fények derülnek titkokra, igazságokra, amelyekkel meg kell küzdeni az ál-házaspárnak. S miközben még a katolikus egyház igazi esküvőjét is megülik, az események tudatával a háta mögött Maggie inkább váratlanul lelécel, hazarepül.

Ez a történet az önbizalom-hiányos amerikai nő és az öntelt, hatalmat akaró olasz férfi története, akiknek sikerül megváltozniuk a másik hatására. Minden jó, ha a vége jó.

A szórakoztató, könnyed irodalomban mindenképpen megállja a helyét, ezt bizonyítja, hogy a tegnapi napon olvastam el a könyvet egy karácsonyi összejövetel előtt és után!

Libri-Kiadó

2013

8,5/10

Kiera Cass: Az Elit (A Párválasztó 2.)

Amikor a Párválasztót olvastam ezekkel a szavakkal kezdtem:

"1. Ajjjjjjjj, már megint egy könyv, aminek a folytatásáig le fogom rágni a körmeimet, járni fog az agyam, mert kell! Azonnal!"

Igen-igen, most nagyon hasonlók az érzéseim: szeretném a harmadik részt! Valamikor mostanában, ha lehet. :)

Aztán ezt is írtam néhány hónapja:

"Nem tudok dönteni, mert mondhattam volna azt, hogy ismét egy könyv volt, ami miatt begubózódtam és olvastam, ami elrepített egy másik dimenzióba, abba, ahol ismét kamasz lány vagyok az akkori problémáimmal, reményeimmel."

Igen-igen, ez is igaz, tegnap fél 4-kor kezdtem, és miközben a család mindenféle dolgot nézett én olvastam a közelükben, mígnem annyit mondtam, a lefekvés közeledtével, hogy "jaj, már csak 50 oldal van, hagyjatok kicsit még!"

Ennyit a hasonlóságról, mert ezeken kívül, s azon, hogy America Singer még mindig a Párválasztó résztvevője, mást nem annyira találtam hasonlónak. Az első kötetben a 35 Nő-ből hirtelen csak hatan maradtak, America két hódolója közül megalakultak az olvasók Team Maxon és Team Aspen csoportjai, és magunk sem tudhattuk, hogy mit fog rejteni ez a középső könyv. 

Természetesen Az Elit-ben is voltak lázadások, ott volt Celecte, a bombanő, aki nem fél gátlástalanságokat elkövetni a többi öt lány ellen, de míg az első rész America megismerésére, a származásának megismerésére, a kasztrendszer felvázolására, a Párválasztó bemutatására lett szánva, itt inkább már részleteiben olvashattam a főszereplő lányról: a gondolatairól, hogy mit miért tesz. Valahogy nekem több minden ismertté vált, jobban az események mögé láttam, a hölgyek számára adott feladatok is tetszettek, bár sokkal jobban érdekeltek volna, szívesen olvastam volna kidolgozottabban ezekről a dolgokról. A könyv egésze a királyi lakhelyen játszódott, mégsem tudom még mindig, hogy is néz ki az épület. 

Az Elitben sok mindenre fény derül. America is keresi önmagát, befolyásolható fiatal fruska, akit a szíve éppen ahhoz a fiúhoz húzza, aki kedvesebb, aki jobb dolgokat csinál, aki jobban megérti őt. Viaskodik folyamatosan, ami az olvasó oldaláról nézve teljese dühítő tud lenni, többször kiáltottam én is fel, hogy "Te lány! Billenjen már valamelyik serpenyő felé az a fránya mérleg! Döntsd el, hogy képesnek érzed-e magad vagy nem a majdani királyné szerepére?"

Aztán persze megértettem, hiszen csak önmaga volt minden percben. Senkivel nem lehetett egy jó beszélgetni, nincs ott a helyszínen egy bizalmas barát, s a titkokat amúgy sem lehet felfedni. Egy tapasztalatoktól mentes fiatal hölgytől mit várhatunk? Hezitálás, bizonytalanságot aztán hirtelen döntést és keménységet.

Ez, a második kötet az utolsó hat lány együttélése, hogy meghódítsák a herceget, vagy éppen azért, hogy a a palotában tudjanak maradni különféle indokok miatt. 

Izgalom, lázadók, szerelem, fizikai erőnlét, brutalitás, küzdelmek, lelki viaskodások, karkötők, titkok, ledöbbenés, elköszönés...

Alig várom a harmadik kötetet, mert úgy érzem, hogy most jön majd az igazi harc, és az sem biztos, hogy a fiatalemberekkel is úgy marad minden, ahogy..... de ezt nem árulhatom el.

Fiatal, fiatalos, romantikus lányoknak, nőknek ajánlom mindkét kötetet, és garantálom, hogy az olvasók közül sokak fogják várni a befejező kötetet, de aki a komoly szépirodalomra vágyik, vagy kiforrott elmélkedeni valóra az csalódni fog. Ez a könyv egy kellemes kikapcsolódás azoknak, akik szeretik a fiatal -hezitáló, szenvedő, romantikus- lányokról szóló történeteket, akik drukkolnak a happy end-ért!

8,5/10

Leila Meacham: Ördögszekerek

Ez a könyv inkább szép borítójú, mint jó tartalmú.
Ez a könyv érdekesebbnek ígérkezett, mint ahogy kivitelezve lett.

"Felejthetetlen karakterek, meglepő fordulatok - szívbe markoló történet szerelemről és árulásról, ok nélküli bűnhődésről és önként vállalt vezeklésről a nagysikerű Rózsák írójának tollából.
A bűnős, a szent és egy angyal."

A szerkesztést nem szerettem, néha vissza kellett lapoznom hogy akkor most mi is van pontosan? De lehet, hogy a fordító hibája. Vagy a magyar szerkesztőé.
Az utolsó problémám összefügg a másodikkal: túl sok komplikációt, történést és eseményt csavargatott az írónő, ami szerintem teljesen felesleges volt. Vagy krimit kellett volna írnia vagy pedig az alapsztorit kidolgoznia-normálisan. Ismét egy olyan történet, amire igaz: a kevesebb több lehetett volna!

A fülszöveg eleje már sokat sejtetett számomra, minden érdekel, amiben valamilyen szempontból hátrányos helyzetű gyerekek szerepelnek, s ha még barátok is lesznek felnőttkorukig vagy akár egész életükre az csodaszép eseményeket tartogathatnak számukra. Egy hármas vegyes felállásban, jelen esetben két fiú és egy lány, amely kapcsolatokban -általában- beleszerelmesedik legalább az egyik fiú a lányba, de általában mind a kettő, s a szép, hogy a fiúk őrületesen jó barátai egymásnak. Itt is megtörténtek ezek. S ha még az is elárulom, hogy bizonyos tekintetben mindhárman árváknak számítanak, akkor más mosolygok, s ha a nagynéni-nagymama természetesen barátnői egymásnak akkor már azt gondolom, hogy ilyen nem valószínű, hogy előfordul.

Nem is szaporítom tovább a szót, inkább röviden elmondom, hogy a fülszöveg valóságosakat ígért:

"Miután szülei halálos autóbalesetet szenvednek, az elárvult Cathy Bensont apai nagyanyja veszi magához. Kaliforniában a kivételezettek életét élő, tizenegy éves kislány úgy érzi, kulturális és intellektuális senki földjére került az álmos-poros texasi kisvárosban: Kersey lakosaiban mintha csak akkor lenne némi élet, amikor az iskola focicsapata kivonul a pályára.
Meglepő módon a két sztárjátékos, John Caldwell és Trey Don Hall veszi a szárnyai alá a lányt, és úgy tűnik, hármójuk barátságát az sem törheti meg, hogy az egyik fiú és Cathy évek múltán egy pár lesznek. Az érettségit követően azonban történik valami, ami miatt mindhármuknak le kell mondaniuk az álmaikról...."

Én -talán- kb. eddig olvastam el a hátsó borítót, vagy eddig sem, de ez elég is volt, sőt jobb is, hogy tovább nem, mert túl sokat elárulhat.

Olvastam, s végül az előzetes elvárásaimmal ellentétben az egész történet valamiféle rossz érzést keltett bennem a sok egyformaság miatt, a sok esemény miatt, a könyvben történő egy nevezetes esemény miatt, s Trey miatt, akit az első oldaltól nem bírtam. Egy (gusztustalan) gonosz féregnek tartottam őt (ja, ezt egy óvodásom mondta rám :( ), és nem feltétlen vezettem vissza a gyerekkorára, hiszen állítólag mindig ilyen volt. John, aki bajtársának, sporttársának, testvérének tekintette barátját, aki az élő lelkiismerete próbált lenni, úgy fogadta el őt, amilyen volt. Vajon mire vagyunk képesek azért a célért, amit kitűztünk magunk elé? Ami elkápráztat, elvakít? De könyörgöm: amit elfogadunk 4 évesen vagy akár 11 évesen, azt nem kell elfogadni 17 évesen is! Ha nem értünk egyet vele, akkor a magunk lábára állunk és döntünk! De John-nak egész életében fontosabb volt Cathy és Trey, fontosabb, mint saját maga! Pedig teret kellett volna engedni a "nemszeretem-dolgoknak" is. Mennyire erős a barátság, ha néhány héttel a közös miami-i egyetemista lét megkezdése előtt váratlanul szétválnak útjaik? örökre-végérvényesen? - vagy erősebbek lesznek, mint akkor gondoljuk?

Elgondolkodtam, hogy nem érthetem én ezt barátságot: ők együtt az említett hátrányaikkal egyfajta családot alapítottak: ez volt a kulcs? Ez volt a vérszerződés? Ez volt a trió holtomiglanja? Hogyan lehet, hogy három barát jellemében egyformán titkolózók, egyik sem törik meg, mindhárman magukban tartják a fontos gondolataikat, más helyett akarnak bűnhődni, nem szeretnek tiszta vizet önteni a pohárba? Az egész könyv egy nagy titkolózásnak indult, amiben csak az olvasók tudják az igazságot, de ez engem zavart. Feszített az ideg! Ha szeretünk valakit, akkor jót akarunk neki, s bár ez a jót-akarás megjelent az írásban, de mindenki egész sajátságosan értelmezte ezt: inkább magában tartotta az információkat, magában szenvedett, s közben egyikük munkával, másikuk a sztársággal, harmadikuk pedig a reverendával dolgozta fel a nehézségeket.

Nem tetszettek a tudatlanságok, hogy valaki 17 évesen nincsen tisztában a nemiséggel, azaz azzal a dologgal, ami olvasható, hogy több évtizedig hordozza a múlt borzasztó történéseit.
A mondat, amelyben Deke a nyomozó felháborodik, hogy a kb. 40 éve felesége beront a fürdőszobába, mert erre még nem volt példa az életük során megnevettetett, elcsodálkoztatott.
Az utolsó 100 oldalon már kínosan mosolyogtam a a Trey autója mellett történtek miatt. Sőt nálam az több volt, mint kínos, annyira nem tetszett.
Ezek és ehhez hasonló részecskék miatt nem tudtam maradéktalanul értékelni Cathy küzdelmeit, lemondásait, konokságát; s nem hatottak meg John világot megjárt emlékei, szenvedései.

Titkok, hazugságok, szenvedések-ezek jellemzik a könyvet, néhol elnyújtva, néhol pedig hiányosan és hibásan fogalmazva, s sajnos én is szenvedtem sokszor úgy, hogy bár nagyon lekötött a Kersey-i történet, de a vörös szegfűk látványa örömmel töltött el, hogy lassan bezárult a könyv, lezárult a szemem.

(Deke nyomozó John-nal kapcsolatos gondolatai tetszettek, de ha elárulnám, hogy mik ezek, akkor spoilereznék... azt pedig nem.)

5,5/10

Mia March: Meryl Streep filmklub

A könyv 4 nő életének napjaiba enged bepillantani. June (28) és Isabel (31) testvérek, Kat (25) az unokatestvérük, Lolly (51) pedig Kat édesanyja, aki e három lányt nevelte egy 15 évvel korábbi autóbaleset miatt, amiben nővére, sógora és a férje meghalt. Kat kivételével a másik két lány, amint lehetett elhagyta a nagynénjük vendégfogadóját, önálló életet próbált kezdeni, Kat pedig támogató leányként segít a Fogadó munkáiban. 

Lolly hazahívta a lányokat, mert egy nagy bejelentésre készült, s June és Isabel két különböző városból kíváncsian indul útnak, ráadásul mindkettejük élete éppen -bizonyos szempontból- fejtetejére készül állni. Isabel a férjében és a házasságában csalódva érkezik meg, June pedig 7 éves kisfiával együtt épp a munkáját veszítette el. Kat élete sem felhőtlen, hiszen minden ember szeretne elszakadni kicsit a szülőjétől, ő pedig mindig Lollynak akar megfelelni, és nem mer változtatni.

"Arra jöttem rá, hogy mikor nem vagy biztos valamiben, két dolgot tehetsz. Vagy visszalépsz, vagy nyugton maradsz. De nem mész előre. Valami majd úgyis tisztázza a dolgot. Egy nap felkelsz, és rájössz, hogy megértettél valamit, amit addig nem."

A 3 nő összegyűlik, megtudják a hirtelen találkozó okát, aminek hatására és a hátuk mögött lévő problémák együtteseként a vendégfogadóban maradnak, és olyan közel kerülnek egymáshoz, mint még soha. Lolly péntek esti filmklubjában most Mery Streep filmeket kezdenek nézni, s minden film egy beszélgetést indít el közöttük, s nagyon érdekes, hogy kinek mi csapódott le a történet kapcsán; ki, hogy talál megoldást, vagy milyen kérdőjeleket, gondolatokat okoz a látott kép, s ezek hogyan hatnak rájuk ott, a helyszínen, az ott futó életükben, s végül hogy is alakítják a napjaikat, hogyan dolgozzák fel a problémákat, vagy éppen hogyan harcolnak ellenük?

" A félelem egy köd, ami távoltartja az embereket az igazi boldogságtól?"

Részletezhetném, hogy nem fogadtam el ezt az egy időben megjelenő problémahalmazt, hogy nem tetszik a végül "mindenki happy és szerelmes", de annyira szerettem olvasni a filmekről, hogy lassan eltekintettem ettől. Érdekes volt a problémákból való kilábalás feldolgozása, de nekem túl gyorsnak, könnyűnek tűnt, egyszerűen nem tudtam mindent elhinni, hogy ez így megtörténhet. De erről nem ítélkezhetek, mert nem volt még bennük részem. Olyan túl könnyű, szép, jó, habos és ilyesmi. Még akkor is azt mondom, hogy June és Kat igazán tudott szomorkodni (szenvedni). Persze-persze ott van Lolly is, meg a sok titok, de valahogy Lollyt nem ismertem meg annyira, mint Kat-et. June ábrándjait az egykori két nap miatt nem tudtam megérteni, míg Isabelt könnyebben elfogadtam, de nem maradéktalanul. Olyan kis egyszerűnek tűnt minden, azaz ez a néhány hét, amibe bepillanthattam.

Most gondolkozhatom tovább, hogy túl pesszimista vagyok-e (mert az vagyok), vagy csak Mia March nem varázsolt el tökéletesen (csak a lábam volt a rózsaszínű felhőben), de míg gondolkozom, kitűztem célul a könyvben megtekintett filmek megnézését, a nők beszélgetésének visszaolvasását, hogy jobban megértsem őket, s hátha nekem is jó terápiának bizonyulnak majd a teljesen eltérő nehézségekre.

A terveim között szerepelne a filmekről való posztolás is, de csak akkor, ha a könyv miatt támadnak új gondolataim, vagy magam miatt írnám ki a felmerült szösszeneteket.

5,5/10

Gillian Flynn: Holtodiglan

Huh, kicsit fellélegezhetek. Hát mondták, hogy odavágós ez a könyv, de nem gondoltam, hogy ennyire. Tény, hogy nem vagyok egy nagy elmebajnok, amikor ki kell következtetnem egy történet végét, de hogy oldalról oldalra változtassam az álláspontomat, és megállás nélkül cipelgessem a szimpátiámat egyik szereplő után, aztán hirtelen a másik után. Ide-oda imbolyogtam, döntésképtelen voltam az érzelmeim, indulataim "hovahelyezése" terén.

Van egy teljesen átlagos, boldog házaspár. Óriási összhangban, nagy szerelemben, tényleg irigylésre méltó kapcsolatban léteznek és ez egy percre sem tűnik mulandónak. Ó, hányszor olvasok bulvárlapokban ilyen sztorikat, aztán pár hét, hónap, jobb esetben 1-2 év múlva kiderül, hogy az egész egy nagy parádé. Ahogyan Amy és Nick esetében is szép lassan fény derül a szőnyeg alá söpört dolgokra, amikor ötödik házassági évfordulójukon Amy szőrén-szálán eltűnik gyönyörű, közös otthonukból. Ekkor elképzelhetetlennek tartom (hiába a sok baráti figyelmeztetés, hogy nem lesz egyszerű a könyv), hogy bármiféle probléma is legyen köztük, pedig a nyomok egyértelműen bűncselekményre utalnak.

Nick folyamatos hazugságai, a rendőrség félrevezetése nyilvánvalóvá teszi, hogy sáros az ügyben, közben pedig Amy és az ő oldaláról is megismerhetjük szép lassan a belül dúló harcokat, amelyek évek óta, szinte kapcsolatuk kezdete óta megmérgezte a légkört. De hogy mennyire másként tudja látni egymást két ember, vagy akár ugyanazt a megtörtént helyzetet milyen másképpen értékelik...

Macska-egér harc kezdődik, de hogy ki kit kerget, miért és hogyan, az már más kérdés. Erre percenként más válaszom volt, ahogy fentebb utaltam már rá. :-) Elképzelhetetlenül beteg dolgok derülnek ki mindkettejükről, amelyek teljesen összezavarják az embert, képtelen tisztán látni. Ahogy a rendőrség sem.

Amy küzdelme azért, hogy Nick elismerését minden pillanatban kivívja, Nick küzdelme, mert ez már egyre nehezebben megy, a mérleg oldalát ide-oda ingatja bennük is, bennem is. A kezdetben lángoló kapcsolat feldolgozatlan szálai mindkettejüket kísértik.

Mértani pontossággal vannak kimérve, összerakva a részletek, és ezeknek adagolása is tökéletes. Ha nem lenne egyértelmű, biztos, hogy férfi íróra tippelnék.

Végső szimpátiamutatóm Nick felé lendült, Amy... hát... ő Amy.

Amikor már azt hittem, hogy vége, picit megnyugodhatok, újabb fergeteges fordulat adódott, és ismét lélegzetet alig kaptam.

Ó, gyorsan kell valami idegnyugtató, mert a minap a férjem nem tette be a mosogatóba a poharát és Flynn ötletgazda sugdosott a fülembe...

10/10

Jodi Picoult: Vezeklés

Azt gondolom, csak idő kérdése volt, hogy Picoult, a nagy társadalmi vitákat kiváltó témákat boncolgató írónő eljusson a holokauszt feldolgozásához is regény formájában. Most duplán voltam elfogult a téma és az író személye kapcsán is.

Sokan vannak, akiknek böki a csőrét a téma, de a személyes véleményem még mindig az, hogy örülök, ha valaki hozzáértő újból és újból megkongatja az emlékezés harangjait és nem hagyja feledésbe merülni a történteket. A könyv fő kérdése is az, hogy hosszú évtizedek múlva elévülhet-e egy emberiség elleni bűncselekmény? Egy, már az élete végén járó öregembert felelősségre kell, illetve lehet-e vonni?

Sage Singer nem túl izgalmas, inkább rejtőzködő mindennapjait éli. Éjszakai műszakot vállal egy pékségben, hogy minél kevesebb emberrel kelljen találkoznia. Napközben szinte csak saját démonaival vívott harca miatt megy ki az utcára, akkor is a megszokott kis terápiás csoportot látogatja meg. Itt ismerkedik meg Josef Weberrel, akivel szoros barátságba kerülnek, olyannyira, hogy egy napon az idős férfi olyan titkot oszt meg a lánnyal, amely feldolgozásához időre, segítségre van szüksége.

Ha nem lenne elég csupán az információ Josef múltjából, akkor még ott van az a tény is, hogy a lányt kéri fel egy olyan dologra, ami már csak hab a tortán. Erkölcsi kérdések tömkelegét veti fel a történet, bár számomra itt nem volt kérdéses, ki mellett állok. Ez Picoult többi történeténél nem szokott egyértelmű lenni, mindig vívódok, de itt egy percig sem haboztam.

Sage felmenői között található több zsidó származású személy is, köztük szeretett nagymamája. Azt tudja róla, hogy megjárta Auschwitzot is, de részletesebben nem ismeri a történetét. Így amikor megtudja, hogy Josef magas rangú náci tiszt volt Auschwitzban, nem csak mint egy történelmi borzalommal szembesül, hanem személyes érintettsége is igen nagy. Bár a háború elmúltával a férfi tisztes tanári állást vállal egy amerikai kisvárosban, ahol megbecsülik, tisztelettel néznek rá, utóbb megtudjuk, hogy sokszor várja a megváltó halált. Ennek ellenére legyőz baleseteket, a rákot, öngyilkossági kísérlete is kudarcba fullad, mintha a sors sem akarná, hogy ilyen "könnyen" szabaduljon.

Amikor Sage a hosszas sakkpartik, kávézgatások után szembesül a szörnyű igazsággal, szerintem a legjobbat teszi, felkeresi az FBI azon részlegét, amely a háborús bűnösök felkutatására specializálódott. Miközben küzd saját problémáival, életének ez a vonala is nagy terhet rak rá.

A regényben - ahogy megszokhattuk Picoulttól - váltakozva ismerhetjük meg folyamatosan mindegyikük álláspontját, köztük Leo-ét, az FBI-os munkatársét is. A legrészletesebb természetesen Minkáé, a nagymamáé, kinek szörnyű visszaemlékezései szinte külön szerepet kaptak a könyvben. Picoult egyébként tisztességes, mert próbálja Josef cselekedeteit is igazolni valamiféle gyermekkori traumával, de nem hiszem, hogy ezek bárkinél is megbocsátást eredményeznek.

Szóval lehet azt mondani, hogy lerágott csont már a téma, de azért csak rágjuk, rágjuk...

10/10

Gilles Legardinier: Állítsd le magad Julie!

Az első oldalak után én paff lettem, hogy egy nő hogy lehet ennyire infantilis módon hülye? Aztán tudatosan-e vagy sem, elkezdtek leperegni magam előtt tinédzserkori, meg kicsit későbbi, meg talán néha még mostani aktivitásaim is, minek következtében rájöttem, hogy pontosan, de tényleg tökéletesen ugyanígy "működök" én is. A cél érdekében képes vagyok a méltóságomat sutba dobni, persze ez mindig csak utólag derül ki. :D Barátnőimmel különböző okosságokat eszeltünk ki világ életünkben, ha bárkinek egy kis segítség kellett pasiszerzés vagy bármilyen megoldhatatlannak tűnő ügy terén. Mindent megoldottunk! :D Ha kellett, órákig lesben is álltunk, bármit megtettünk. Nem tudom, mennyit változtam, mert időnként még felviláglik bennem az infantilizmus, de talán meggondoltabb lettem. Julie viszont nem nagyon tanul az esetekből, sőt, tovább tetézi azokat.

Julie amúgy egy 28 éves, éppen hogy csak szingli csaj, hiszen bő 2 éves párkapcsolata most ért véget. Sokáig nem nyalogatja a sebeit, hiszen secperc alatt rátalál az új szerelem, akiről csak annyit tudhatunk, hogy Ricardo Patatraz a neve. Abban teljesen egyetértettem a lánnyal, hogy ez a név megér egy misét, de hogy elegendő legyen a postaládán virító idétlen név arra, hogy elkezdjek nyomozni utána, hát... Merthogy pontosan ez történik, és még akkor sem távozik behúzott farokkal, amikor a férfi maga szabadítja ki beszorult kezét a postaládából. Mármint a férfi postaládájából!!! Értitek!? Próbálja kiszedni a pasi leveleit, hátha abból többet tud meg róla, amikor megjelenik maga a préda! :D

Nem adja fel ez a lökött tyúk, tovább fondorlatoskodik, minden elképzelhetetlen hülyeséget bevet, csakhogy megszerezze a férfit. Én már sokszor arra gondoltam, hogy a Ric a saját nemét szereti, mert hogy Julie szándékai egyértelműek voltak, azt elszántsága biztosította. :D De aztán mindig akad egy-egy pici jel, ami tovább élteti a lányban a szerelmet, a vágyat a férfi iránt.

A borító szerintem szenzációs, annyira jól visszaadja a könyv egész hangulatát, Julie idétlen személyiségét. Ránézek és nevetnem kell! És különben is, szolidáris vagyok! :D

Na csajok, ráismer valaki önmagára, akivel még ma is simán megcsinálnék hasonlóan cseles, jól kidolgozott akciókat? :D

4/5

Leiner Laura: Bábel

Elolvastam a Bábel-t, tulajdonképpen -ha eleresztem az asszociációs képességemet akkor- ezt a fiataloknak szóló fesztiválos történetet el is tudom helyezni az aktuális állapotomba: bábeli zűrzavarban élek életem több területén.

"...féltem, hogy goromba lesz, amit nem viselek túl jól, úgyhogy a kivárásos taktikát választottam, bízva abban, hogy majd minden megoldódik magától. (...) Viszont nyughatatlan természet vagyok, és egy idő után nem bírtam tovább a feszültséget."

Vagy mondhatnám forrong a levegő úgy, mint a RHCP-koncerten a visítozó lányok társaságában.

Az új képek pedig ugyanúgy sejtethetik a fesztivál kétnapos esőjét, mutathatják a magányt, amit Zsófi érzett, és a fényt, ami mindenhonnan világíthat, ha megtaláljuk azt a kis rést, ha jó helyen keressük- szóval, ez az életre is igaz. Kapcsolódási pontok mindenhol vannak, látjátok? Legyen szó tiniknek írt könyvről, el tud érni a történet hozzám, mert tudok benne találni olyan momentumokat, mondatokat, amelyek találóak, amelyek rám igazak, vagy éppen az adott helyzetekre.

A BÁBEL Latter Zsófi és 4 barátjának illetve még néhány havernak - és természetesen a punk-nak- a története, akik megérkeznek Pápára egy nemzetközi zenei fesztiválra. Zsófi csakis a Red Hot Chili Peppers koncert miatt megy élete első ilyen többnapos rendezvényére, ahol tervei szerint meghódítja Anthony Kiedis-t az énekest, majd a felesége lesz stb.stb.

Azt nem árulom el, hogyan is tervezi ezt kivitelezni a fiatal lány, de azt elmondom, hogy Napsival, Szaszával, Abdullal és Hipóval (ill. ismerős-és ismeretlen haverokkal és természetesen a punk-kal :D) rengeteg élményben lesz részük még akkor is, ha alig jutnak el koncertekre. Palackokat gyűjtenek, sárban hemperegnek, átveszik a nomád-fesztiválos életformát, rohannak egyik helyről a másikra, közben eltévednek, de sebaj!, szerelmesek lesznek, a fiúk naponta, félnaponta másba, sőt Hipó állandóan az orvosi sátorban köt ki. Ezen kívül ott vannak a konfliktusok, a szerelmi cívódások, hogy 5 napon keresztül keresni kell egy olaszt, és, hogy Zsófi 17 évesen komolyan azt gondolja, hogy Chili Juniort szül majd Anthony-nak. :) Itt, ennél a ténynél itt kicsit kiakadtam és csak remélni tudom, hogy én nem voltam ekkora lökött, hogy ilyenről álmodoztam. Pedig biztosan... talán nem ennyi idősen. (Bár arra emlékszem, hogy a barátnőmmel odavoltunk Hoboért, amikor én 17 és ő 20 volt, és amikor belejtettünk az Orczy-kert koncertjére és odamentünk előre... akkor az akkori feleséget Igó Évát ki akartuk tolni a helyéről.. :D)

Visszatérve a könyvre: hogy ki nevezte el Zsófit Chilinek, hogy Latter Zsófi miért is lett Latter-Kiss Zsófia, és vajon Zsófi végül bejutott-e a VIP szektorba a koncert idejére, az kiderül a könyvből, mint ahogy az is, hogy Napsi és tesója mennyire bolondok, Abdul mennyire hiú, és Szasza ki is egyáltalán. Megkérdezhetném a Hová tűnt Damon Hill? helyett, hogy "Miért is nem veszi fel Atesz?", vagy éppen, hogy miért küldik el Abdul fül-orr-gégészhez, miközben Boldi füle sérült meg?

Egy vidám kamaszsztori, amelyen jókat nevettem, (éjjel felolvastam részleteket a férjemnek, mert imádom Doktor Farouk-ot) és bár én hosszantartóan nem voltam fesztivál-lakó, mert én csak a hierarchia alján, napijegyesként buliztam olykor, mégis teljesen átéreztem a szórakozásukat, jókedvüket. Szerintem a koszt, a sarat, a mocskos mosdókat nem bírtam volna, de ki tudja?

Örülök, hogy elolvastam, s bár Zsófi tényleg 17 év alatti szintet hozta, mégis megbocsátottam neki, mert önzetlen jó barát, akikből kevés van, és akik nagyon fontosak az életben: mindig és mindekor, mert higgyétek el, mindig kiderül kire lehet számítani. Ma vagy holnap, vagy jövő héten. Itt vagy Szegeden vagy éppen más országban. :)

Cecelia Ahern: Életed regénye

Elég lenne annyit írnom, hogy kedvencet avattam ezzel a könyvvel!

Cecelia Ahern-nel úgy vagyok, hogy mindig várom az új könyveit, tetszik az írónő stílusa, de nem mindegyik jut közel hozzám.

Az Életed regénye viszont betalált!

Kiindulópontja olyan, mint a többinek: van egy nő, akinek problémája van, ebből kell kikeverednie. Élnie kell tovább az életét, dolgoznia kell, fel kell magát söpörnie a piszokból, be kell fejeznie az önsajnálatot, fel kell rugaszkodnia a felszínre.

Katherine, azaz Kitty Logan újságíró. Egy olyan újságíró, aki az ösztöneire hallgatott, önmagába nézett, mély, tartalmas írások kerültek ki a kezei közül az Etcetera magazin munkatársaként, ám amikor egy tévécsatornához került, az ottani morál, a műsor megváltoztatta, s egy orbitális hibát vétett. Akkorát, hogy az újságokon kívül még a bíróság is vele foglalkozott, rezegni kezdett a léc az írásos munkáját illetően is, s ráadásul a magánélete is negatív fordulatokat kezdett venni: meghalt főszerkesztő barátnője, szerelme kiköltözött a lakásból, s napról-napra mindenféle atrocitás érte őt.

Kitty azonban kapott egy (utolsó?) lehetőséget attól az embertől, aki még bízott benne: egy lista, száz névvel.
Ennyi. Kik ezek? Mit akart velük Constance az elhunyt barátnő? Mit akart róluk írni? Milyen kapocs van közöttük? Kittynek két hete van ezt a témát kideríteni, felgöngyölíteni és megírni a vezércikket.

Ahogy olvastam és megismertem az embereket, a történetüket, elgondolkodtam, hogy én kinek mit jelentek? Alkotok-e maradandót? Mennyire örülök a visszajelzéseknek? Milyen az életem? Mary-Rose-t nagyon szerettem, sokszor azt gondoltam, hogy bár lehetnék olyan, mint ő. Eva Wu munkáját irigyeltem , Birdie 85 éves életfelfogását kedveltem. Mindegyik névbe belemerültem, és érdekelt, hogy Kitty mit is fog írni vezércikknek.

Nagyon örültem, hogy most semmi misztikus természetfeletti barát, másik én nem került elő, hanem csak az élet, ahogy Kitty küzd, próbálkozik -olykor némi baráti segítséggel- próbál lábra állni, s ahogy élete kezd helyreállni, hogy a végén újra pillangóvá változhasson.

"..talán jelentéktelennek hisszük magunkat, unalmasnak találjuk életünket, mert nem csinálunk eget rengetően nagy dolgokat...."

10/10

Jennifer Probst: Érdekházasság

Kötnél érdekházasságot?

Kötnél érdekházasságot egy gyerekkori barátoddal?

Kötnél érdekházasságot egy gyerekkori barátoddal, akivel életedben először csókolóztál?

Kötnél érdekházasságot egy gyerekkori barátoddal, akivel életedben először csókolóztál, s akinek szerelmet vallottál?

Kötnél érdekházasságot egy gyerekkori barátoddal, akivel életedben először csókolóztál, s akinek szerelmet vallottál, aki utána kinevetett és megbántott téged, és egy életre egy leckét tanított meg neked?

Alexandria megkötötte az érdekházasságát Nickkel. Nicknek az örökléshez sürgősen fel kellett mutatnia egy feleséget, akivel legalább egy évig együtt fog élni, Alexának pedig pénzre volt szüksége, hogy a szüleit kisegítse. Így megköttetett e frigy.

Két fiatal 30 körüli csinos ill. jóképű személy, akik teljesen eltérő személyiséggel rendelkeznek. Vagy azt hiszik magukról. Lehetne azt mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást.... Vagy mégsem?

S persze eljön elég hamar az az idő, amikor tudjuk, hogy ez a szexmentes érdekkapcsolat nem fog működni; tudjuk, hogy ők bizony egy pár lesznek, és közös érdekeik a közös család lesz, csak az lesz a kérdés, hogyan is fognak idáig eljutni? Milyen akciókkal, milyen cselekedetekkel, milyen hazugságokkal tudják önmagukat a másiktól távol tartani?

Könnyed történetecske, 1-2 komolyabb szösszenettel, és egy cuki kutyával, ami nekem nagyon tetszett. De hogyan is ne tetszett volna, amikor a család szépséges együttműködése, a boldogság, a jófajta édes cukrozottság képes elbódítani, ha jó időszakban olvasom? Bár volt sok-sok (na nem is annyira) szexszel fűszerezett oldal, ami nem szokott annyira lenyűgözni, mint a történet, a mesélés, az emlékezések, de úgy látszik, hogy jó időszakban olvastam. 

Így lett 7/10

Rossz időszakomban rosszabb lett volna, így nem is ajánlom a túlzott romantikát, boldogságot, cukros mázat kedvelőknek.

Mary Robinette Kowal: Tünékeny Illuziók

" Az ember sosem bízhat meg a regényírókban, Beth. Ők kedvük szerint szerinti világot teremtenek, amelyekben őrült dolgokat műveltetnek a szereplőikkel."

A szerző Jane Austen rajongó, és bevallottan a híres írónő ihlette ezt a könyvét, melyben a 19.századi Anglia, a női naivitás, szerelem, és a bűbájolás mellett  klasszikus bálokról és szerelmi zűrzavarokról is olvashatunk.

Egy icipici csalódottságot éreztem olvasás után, mert a több díjjal is kitüntetett könyv, valahogy nem volt annyira varázslatos és egyedi mint ahogyan azt beharangozták. Kétségtelen, hogy szórakoztató, és maga a műfaj, és a kor amiben játszódik kedvemre való, de mégis maradt némi hiányérzetem olvasás után, közben pedig, minden  oldalon vártam, vártam valamire amit végül nem kaptam meg.

A bűbájolás a könyvben úgy jelenik meg, mint egy képesség ami mindenkiben jelen van, csak fejleszteni, tanulni kell, sok hölgy élvezettel bíbelődik ezzel a foglalatossággal, ami hasonlatosan hasznos mint a hímzés vagy a zongorázás.
Bűbájolással sok minden javítható, illetve szebbnél szebb dolgokat lehet alkotni, képeket, alakokat, sőt a lakásunkat is felturbózhatjuk egy kis bűbájjal. Ha pedig ennél is tovább mennénk, még a saját külsőnket is kedvünkre feljavíthatjuk, és horgas orr helyett, átmenetileg pisze nózival büszkélkedhetünk.

Jane és Melody bár testvérek tűz és víz. Melody-nak a természet bőkezűen osztogatta a szépséget, a karcsú nyakat, a hófehér bőrt, és a rózsás ajkat, Jane viszont kissé túl csúcsos álla és jelentéktelen külseje miatt, inkább az olvasással és a bűbájolással próbálja kiküszöbölni a testi adottságainak hiányát.

Mindkét lány úgymond eladósorban van, Melody még épp időben, Jane viszont egyre biztosabban lemaradt arról a bizonyos szekérről. Örökké gyengélkedő anyjuk ezért inkább Melody "vadászatát" támogatja, elkönyvelve, hogy Jane a nyakukon marad.

Három férfi egyidejű felbukkanása a család körül teljes káoszt okoz! Jane ugyan titkon reménykedik, hogy neki is van némi esélye, Melody egy percig sem késlekedik, hogy mindhárom férfit elbűvölje.


A könyv számomra a felétől kezdett igazán izgalmassá válni, gyorsan peregtek az események, mindig történt valami.

Bár a történet le lett zárva a fülszöveg folytatást is ígér!