Julia Franck: Miért nem küldtél az angyalok közé?

Nem tudom eldönteni, hogy kedvelem-e Helene-t vagy elítélem őt?

Helene Würsich-et egész életében kihasználták. Mindenki kihasználta őt. Kihasználta anyja, aki el sem fogadta őt soha életében, utálta, megvetette, nem törődött vele; aki egyébként is az „őrültség” egy fajtájában szenvedett.
„Ó, te kis sátánfajzat, takarodj innen, menj a pokolba! Az anya lekapott egy könyvet a polcról, és Helene felé hajította.
Az édes megbánás. Helene csöndesen folytatta. Miért szültél meg, anyám? Miért nem küldtél az angyalok közé?”

Kihasználta a 9 évvel idősebb nővére, aki a szexuális vágyódásait élte ki a kishúgán, aki őt rajongásig szerette, aki miatt egy nagyon fontos lépést tett meg.
Kihasználta később a berlini rokon, Fanny, aki inkább megtűrte őt a házában, köszönet nélkül fogadta Helene munkahelyéről lopkodott kábítószereket.
Kihasználta az adódó alkalmakat Fanny fiatalabb szeretője, akinek nem volt elég, hogy szemét legeltesse a lányon.
Kihasználta későbbi férje, Wilhelm, aki nem szerette, megalázta, majd elhagyta őt a gyermekükkel együtt.
Kihasználta a háború sújtotta Németország, ahol nem tudta kiváló képességeit teljesen kihasználni, mert nőnek született. Kihasználta a háború sújtotta Németország, mert Helene kilátástalannak érezte életét, robotként dolgozott, mert így találta természetesnek, szükségesnek.
Kihasználták őt, mert kihasználhatták őt.
Élete során volt két ember, aki őt nagyon szerette, akik alakították életét, jellemét: Carl, és Peter.

A történet eleje és vége számomra borzongást váltott ki. Adott egy kisfiú, akit megismerhettem a könyv elején, amikor a második világháború szörnyűsége folyik a hitleri Németországban. A kisfiúval történik valami, és egész olvasás közben érzem, hogy hova fog kilyukadni a történek, hogy hova vezetnek a szálak?
Kíváncsi vagyok miért kellett ennek így történnie, hiszen elítélem ezt az asszonyt a tettéért. Rendületlenül olvastam, megismertem egy családot, életüket, egy kislány felnövekedését. Megismerkedtem a kihasználtságának fokaival, jó képességével. Belecsöppenünk az első világháborúba, majd megismertem az édesapát, majd sok-sok eddigi utalás értelmet nyert.
A kislány felnőtt, saját lábára állt, hihetetlen energiával élte életét, valahogy megszokta a dolgok alakulását. Boldogsága hirtelen jött, néhány éven keresztül tartott, majd számára egy szerencsétlenséggel véget is ért. A boldogságot a közöny váltotta fel. Nem engedte nekem, hogy boldogtalannak lássam. Sokkal rosszabb volt a megalkuvásáról a közömbösségéről olvasnom.
Amikorra megértettem az elején leírtakat, vagyis a kisfiúval miért történt az, ami; amikor reménykedtem, és felkiáltottam, hogy VÉGRE!!, akkor egy „ÁSZ” ütéssel olyan lecsapást kaptam, hogy majdnem sírni kezdtem, hogy így alakult.

Julia Franck 2007-ben megkapta a német nyelvű irodalom egyik legrangosabb elismerését. Az 1970-ben született nő érzelmek nélkül, ill. számomra kevés érzelemmel írja le Helene történetét. Olykor érdekes mondatalkotásait, dialógus-megjelenítéseit meg kellett szoknom. A történetben olvastam folyamatosan jelenlévő leszbikus szerelemről, kábítószerezésről, nők kihasználásáról, nekem ennek mennyisége túlzás volt. Információkat is nyújt a két világháború alatti és közötti német viszonyokról, jellemzőkről, de nem ez adja meg a történet alapját. A regény nem hozta meg számomra a remélt/kívánt hatást, az eleje és a vége nagyon olvasatta magát, ellenben a közepét végigszenvedtem. A borító tetszik, ez alapján választottam ki.