Jodi Picoult: Törékeny

"Itt nincs jó döntés. Vagy meghagyod, és egész életedben nyögsz a fájdalom alatt, vagy elveteted, de akkor belül marad meg ugyanaz az örökös fájdalom. Nem döntöttem rosszul. De jól se."

Majdnem mindegyik könyvét olvastam az írónőnek! Nagy kedvencem! Mint mindegyik könyvét, ezt is faltam, alig tudtam letenni. De itt nagyon dühös voltam. Eddigi történetei is rendkívül megosztották szerintem az olvasóközönséget. Ennél a történetnél sincs ez másképp. Mélyen megrendített, próbáltam magamba nézni. Vizsgálni, vajon én mit tennék?

Egy házaspár sokat küzd második gyermekük fogantatásáért, aki nagy nehezen megérkezik a családba. Willow csonttörtékenységben szenved, azaz a legkisebb mozdulatra, akár egy tüsszentésre is eltörhet a csontja. A családnak nincs nyugalma az állandó riadókészültség miatt. Kezelése, a mindennapi ellátása nagyon nagy költséggel jár. A család viszont nem bővelkedik anyagiakban. Jó pár év múlva az anya hirtelen rájön, hogy kártérítési pert indít szülész-nőgyógya ellen, aki mellesleg a legjobb barátnője is. Nem értettem, miért ekkor, miért így?

A kislány természetesen nem értheti, nem érti, hogy az anyja miért folyamodott ehhez a perhez. Önmagát vádolja, a betegségét okolja a családban dúló feszültség miatt.

"Anya meg akar szabadulni tőlem, hogy ne legyen több baleset ... Ki akarna olyan gyereket, mint én?"

A nagyobb lány sincs rendben, bár neki a lelke sérült. Nem kicsit! A szülők figyelme őrá már egyáltalán nem terjed ki. Gyakorlatilag észrevétlenül él mellettük, pedig igencsak jelentős segélykiáltásokat küld feléjük.

Nagyon dühös voltam az anyára! Végig! Egyszerűen nem is értettem az indokait. Talán a céljait igen, de az eszközeit nem! Úgy éreztem mindent, amit csinál, azt haragból csinálja, bármi áron. A regény legvégén volt pár momentum, amikor kicsit közelebb került hozzám, egyébként nagy ellenszenvvel viseltettem iránta! Az is igaz, hogy soha nem voltam ilyen vagy hasonló helyzetben. Remélem, soha nem is kell ilyen jellegű döntést hoznom!

A cím nagyon tetszett! Ráébreszti az ember, hogy nemcsak a csontok, hanem a szív, az érzelmek, a kapcsolatok is pillanatok alatt el tudnak törni.

9/10

Michelle Richmond:Úgysem ismered

Vannak olyan könyvek,amik mellett sokszor elmegyünk,ránézünk,nézegetjük,aztán mégsem visszük magunkkal...Richmond könyve is ilyen volt sokáig,aztán hirtelen jött az "akarom" érzés,és megvettem,és milyen jól tettem!

Ellie nővérét Lilát a matekzsenit holtan találják egy erdőben,az indíték és a gyilkos kiléte 20évig rejtve marad,de az eltelt 20év sem elég Ellienek ,hogy elfeledje testvérét aki valahogy ugyan olyan,mégis teljesen más volt mint húga.

Ellie egyik tanára,egy feltörekvő férfi ,a lányt kihasználva könyvet ír Liláról,és megnevezi a gyilkost is...Ellienek mindenhol beleakad a bestselleré vált könyvbe,amiből elolvashatja saját,és családja életét...Ellie jelleme már húszévesen is koravén,testvére elvesztése miatt úgy érzi teljesen másként alakult az élete,sokszor elképzeli milyen élete lenne ha Lila még élne...szülei elválnak,nem tudnak örülni annak,hogy Ellie él,Lilában látták a jövőt,aki sokra vihette volna,Ellie pedig sosem tudta mi szeretne lenni,csak sodródott,még végül a kávé mellett kötött ki,ültetvényekre utazott,és kávét kóstolt....Nicaraguában egy véletlen folytán találkozik Lila gyilkosnak kikiáltott szeretőjével,aki ellen ugyan nem volt bizonyíték,mégis a férfi feladva életét elmenekült San Franciscóból.

Ellie egyik reggel a szállodai szobájában egy csomagot talál,benne Lila elveszettnek hitt feljegyzéseivel....

Hiába született könyv Lila életéről, a gyilkos és az indíték sosem derült ki.Miután

Ellie 20 év gyász után elkezd kutakodni,meglepő következtetésre jut:Liláról mindenki azt hitte nincs az az ok,nincs az az ember aki ellene fordulhatott volna, a zárkózott,szép,okos lány ellen.Mégis egyre több ellenségre és okra bukkan Ellie.A gyilkos lehetett a nős szerető vagy éppen a szeretőjének felesége,aki a nyilvánvaló ok ellenére sem akart válni....,vagy az egyetemi vetélytárs,aki ugyanarra a díjra pályázott mint Lila,aki nem mellesleg szerelmes is volt Lilába.

Ellie megdöbbenve tapasztalja ,miközben felkeres mindenkit aki ismerte Lilát,hogy nővérének két arca volt,és bármennyire is biztos volt benne,nem ismerte nővérét.De nagyon szerették egymást,és Ellie szerette volna végre megtudni ki az az árny aki 20éve követi,és ki gyűlölte annyira a nővérét,hogy képes volt megölni...lassan kibontakozik,hogy a könyv amely Liláról szól egy csöppet sem hiteles,minden sora merő kitaláció,amely Ellie emlékeiből,meséléséből ered.

Ellie megtalálja a gyilkost,attól a naptól kezdve a történetét ,amikor Lilát megtalálják az erdőben,nyaklánca nélkül ami a könyv utolsó lapjain már Ellie nyakába kerül.....

Szeretem az ilyen sokrétű,érdekes,szomorú,izgalmas könyveket.Ez a gyilkosság olyan volt mint egy vízbe dobott kő,körbe-körbe gyűrűzve embereket,sorosokat változtatott meg,miközben Ellie rákényszerült hogy ne csak elfogadja,de élni is tudja azt az életet ami rajta kívül álló okok miatt örökre megváltozott.

Aki majd olvassa a könyvet,és sikerül kitalálnia ki a gyilkos,annak adok egy ajándék könyvet!!!

Bartis Attila: A nyugalom

NEM, NEM VAGYOK NYUGODT!

Tulajdonképpen megdöbbenéssel ülök. Nem is tudom, hogyan kezdjem el a véleményalkotásomat.
Amikor olvasok, formálódni szoktak fejemben a gondolatok. Természetesen ezeket el szoktam felejteni, így a könyv elolvasása után leülök, és spontán írom le a sorokat. Nem szokott gondot okozni.

Most, Bartis Attila könyve után nem így van.
Le lehet-e írni azt a sok szörnyűséget, brutalitást, erőszakot, félelmet, kiszolgáltatottságot, betegességet, amit e regényben olvastam?
Benne volt egy társadalomkritika, a rendszerváltás okozta változások, törések amelyek az emberek életében, munkájában, családjában következtek be.
Benne volt a csalódás: csalódás mindenkiben: családban, emberekben.
Benne volt a magány: emberek, akik kihasználják egymást, a bennük lévő szeretet mögé bújnak, elrejtőznek, elmenekülnek, tulajdonképpen nem is értik a szeretet nyelvét.

Felmerült bennem a gondolat: mindenki kerülhet abba az állapotba, hogy nem látja értelmét az életének, illetve lehet, hogy nem is foglalkoztatja ez. Mindenki tudja vagy érzi, ha eléri ezt a "legalsó" állapotot milyen szavak hagyják el a száját, milyen gondolatok másznak a fejébe, ott kúsznak, és ha nem vigyáz elfertőzhetnek mindent ott belül. Meg merjük ezeket fogalmazni? Ki merjük ezeket mondani?
Bartis Attila regénye felbosszantott, két vállra fektetett, sikítottam, hitetlenkedtem, sírtam vagy éppen nevetettem azon, hogy "ilyen nincs is"- kizárt dolog, hogy ez így megtörténhet, ez abszurd! Ledöbbentem.

Az már csak részletkérdés, hogy Weér Andor, 30-as éveiben járó író adja ki magából azokat a pozitív és negatív indulatokat, amik folyamatosan felszínre törnek benne, amelyek közül az egyik oldal majdnem mindig győz, még ha nehéz küzdelemben is.
Weér Rebeka, Fehér Eszter, Weér Judit, Jordán Éva mind-mind fontos szereplői ennek a történetnek. Hogyan élnek, hogyan vannak kapcsolatban a regény mesélőjével Weér Andorral, hogyan befolyásolják a férfi életét? A férfi hogyan befolyásolja ezeknek a nőknek életét? Hogyan hatnak ezek mind egymásra. Körben-körben, és a kör bezárul.

Kedvenc karakterem Fehér Eszter, ne kérdezzétek mért, ez csak egy érzés. Ha elolvassátok, talán megértitek!

Jobb lett volna nyugalomban olvasnom, most ez egyszer zavart a családom, a környezet, a kutya. faltam (volna) a sorokat, figyeltem, ideges lettem, összecsuktam, félredobtam, felfordult a gyomrom, rosszul lettem, aztán elemi láthatatlan erő húzott vissza hozzá. Ez adná a nyugalmamat? AZ én értékrendszeremmel össze nem egyeztethető családi kapcsolatokról olvastam.
A Weér családnak nem volt meg ez a nyugalma, pszichés betegségekben szenvednek, zsarolásokkal, kínokkal élik megváltozott életüket.

Velük éltem, velük ittam a mentateát. A jegesteát. Figyeltem őket, ahogy a szem a borítóról. Komolyan, érdeklődéssel.

Nyugalom, ami nyugtalanná tett.
Nyugalom, amitől ideges lettem.
Nyugalom, amibe beleőrültem.
Nyugalom, amibe beleszerettem.
Nyugalom, ami visszaemlékeztetett.
Nyugalom, ami felébresztett.

9/10

Fábián Janka: Emma fiai

Az Apró Dolgok után muszáj volt valami könnyedet keresnem, mert eléggé megviselt. Az Emma folytatása ilyen szempontból jó választás volt, mert habkönnyű családregény.
Az előző része nagyon tetszett. Nem találkoztam még hasonló jellegű könyvvel, mondjuk tény, hogy romantikus irodalmat sem olvasok egyáltalán. De ez valahogy megfogott a magyar, történelmi hátterével.

Ebben a kötetben Emmának már sínen van az élete, megtalálta élete párját, Gábort. 4 gyerekük született, 3 fiú és egy lány. Az ő sorsuk alakulásáról mesél most nekünk Janka, főképp a fiúkéról a második világháború körüli időszakban.

Alapvetően hasonlít ez a könyv is az első regényre. Voltak azonban apró eltérések, amiktől jobban és amiktől kevésbé tetszett nekem annál.
Amiért kevésbé tetszett: a korábbi regényben valahogy valóságosabbak voltak az események, úgy éreztem, hogy itt az írónő két-három helyen kissé elragadtatta magát a romantika terén. A kompos jelenetet nagyon nem kellett volna, a legnyálasabb romantikus filmeket idézte nekem, itt azért dobtam egy hátast... Aztán a 4-ből két gyerek kb. úgy kötött házasságot, hogy előtte 0 vagy 2-3 mondatot váltott csak az első látásra szerelmével, sőt, az egyik párocska úgy sétált ki a korábbi életéből, hogy szó szerint még az ajtót is nyitva felejtették maguk mögött. És persze mindenki szép volt és gyönyörű. Ezek már nálam a "na neeee" kategória, romantika ide vagy oda.

Viszont ami jobban tetszett az előző résznél: a történet érdekesebb volt, lévén, hogy több szereplő sorsa van bemutatva, szövevényesebbek a szálak. A három fiúból orvos, katona ill. festő lett, igazán szép trió :P Az írónő nagyon jó fantáziával keverte az eseményeket, néha még jól meg is döbbentem, már majdnem krimiirói vénát véltem felfedezni benne :)
Aztán itt az aktuális történelem valahogy még jobban beleszövődött a történetbe és ez nagyon tetszett. A korabeli Budapest a korabeli eseményekkel a háttérben, egy szimpatikus család életén keresztül - igazi csemege.

A stílusa és a bája miatt szerintem a trilógia (mert van egy harmadik része is, az Emma lánya) inkább a fiatalabb korosztálynak tetszhet igazán, én már kicsit öregnek érzem magam az ilyen fajta romantikához, ehhez már túl sokat tudok az életről :P De ez nem jelenti azt, hogy ne szórakoztam volna jól és várom már, hogy mi történik a Kóthay család egyetlen lányával, Évával.
Ha a lányom ennél a korszaknál fog tartani magyar történelemből (XX. század fordulója és első fele), tuti, hogy a kezébe nyomom majd. Még röpke 10-12 év :P




A borítót itt is meg kell említenem: nagyon ízléses és illeszkedik a történethez, tetszik!

U.i.: Jankának a Könyvhéten fog megjelenni az új kötete Virágszál címmel. Nagyon helyes a borítója. A tartalma itt. Én vevő leszek rá :)

Nancy Baxter:Mindörökké Norma

Norma olyan mint mi!Ez a titka ennek a könyvnek,Ő a lány a szomszédból,akik mi is lehetnénk,ugyanaz az álma,mint minden nőnek,egy férfi aki csak őt szereti,egy ház amit család népesít be.

Norma élete harmincéves korában sivárabb már nem is lehetne,a sors utolsó döfése édesapja halála,aki mintha csak megérezné Norma kétségbeesését egy kulcsot ad neki,ami egy ládát nyit, a ládában pedig a remény hever,remény egy új életre.Norma nemcsak a saját álmát kergeti,beteljesíti apjáét is. Meg sem áll Skóciáig ,kezében szorongatva a ládában talált északi-lunda plüss mását.Apja mintha csak tudta volna,hogy Norma élete itt megváltozhat,több lehet,elhiheti,hogy szerethető,hogy nemcsak örök második.Az Orkney-szigetek elvarázsolják Normát,a könyv felér egy úti könyvel is,megismerjük a sziget nevezetességeit,anélkül hogy unnák a leírásokat.

Norma sorra ismeri meg a helyieket,és persze ezek túlnyomórészt férfiak,akikbe Norma mind mind beleszeret picit...az egyik a vagányságával, a másik az érzékeny művészlelkével, a harmadik a nyugodtságával varázsolja el a lányt,aki hagyja magát sodorni a különleges hely szellemével,és a férfiakkal akik közül valaki talán az igazi is lehet....mondjuk a három férfi két menyasszony nem a legjobb felállás,és ebbe még Normának is bele kell férnie! Ennek ellenére ez nem egy szenvedős,szerelmi történet.Jócskán kapunk nevetnivalót is,megismerhetjük Skócia -eme gyönyörű szigetét, lakóival együtt,de mindenekelőtt Normát .

.....A végzet egy nagyot sóhajtott ,majd kinyitotta,ősi,félelmetes sorskönyvét,és tolla hegyét mélyen belemártotta fekete tintájának kútjába.Szerencsére a szó amit rettentő papírtekercsébe firkantott,így hangzott:Boldogan...."

A könyv már régóta "integetett" nekem,de csak most adtam be a derekam.A borító szinte vonzza a szemet,nekem mindig megakadt rajta a tekintetem.

Amit észrevettem,hogy a Tericum kiadónak minden könyve ,olyan kézreálló,pont akkora,pont olyan vaskos amilyennek lennie kell.A tartalom mellett nekem ezért is nagy kedvencem az Öngyilkos szüzek,és a Méhek titkos élete is-nemcsak remek történetek bújnak meg a lapok között,már a borítóra is jó ránézni,élvezet kézbe venni a könyvet.Az pedig külön érdem,hogy előnyben részesítik a kemény táblás változatot borítóknál.

Oleg és Vlagyimir Presznyakov: Öljük meg a bírót!

Szenzációs! Végigröhögtem az egészet!

Bár az elején ismét fontolgattam, hogy félredobom, annyira gagyinak tűnt, de szerencsére ismét kitartottam.

Négy jóbarát, a férfi, Hot Dog, Pepsi és Natasa bosszút forral a futball-bíró ellen, aki a foci EB-n nem adta meg az oroszok javára a tizenegyest, így azok kiestek. Repülőre szállnak Antalya felé, hogy véghezvigyék tervüket.

Hihetetlen egy társaság! A mesélő férfi mesterlövész egy atomerőműben, bár eddig még nem kényszerült rá hivatása gyakorlására. Hot Dog és Pepsi a parkoló autók benzintankjából szívják le az üzemanyagot, többé-kevésbé ebből élnek. Mellékesen drogosok is... Natasa orosz nőket szervez be feleségnek külföldiek részére, mellesleg mindhárom pasi szeretne tőle valamit... A mesélőt én egy macsónak képzeltem, aki az egyetlen épelméjű a csapatban, de vannak jelek rá, hogy ő sem százas.

Egyébként nem is a fordulatokban gazdag történet volt számomra a lényeg, hanem a társaság összetétele, ahogyan ezek baromkodtak végig. Rettentő jó, kissé fanyar humora van az egésznek.

Fárasztó, nehéz heteken vagyok túl, így nekem kifejezetten üdítő élmény, nagyon klassz kikapcsolódás volt ez a könyv. Persze semmiképp ne számítsunk klasszikus szépirodalmi olvasmányra!

Nagyon szívesen megnézném a könyvből készült Terrorizmus c. színdarabot. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó adalékanyagot adott ez a könyv egy vígjátékhoz! Tudomásom szerint a Szolnoki Szigligeti Színházban tűzték anno műsorra. Mindenképp utánanézek, hol lelhető fel jelenleg!?

8/10

Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene

Nagyon hatásos könyv. Most, azonnal kell írnom róla, amíg még itt van velem.
Igazi irodalom. Mert hat. Nem élettelen, döglött mondatok.

India, kasztok. Egy ikerpár. Ráhel és Eszta, egy lány és egy fiú. Már attól mások, hogy ikrek, ehhez jön még, hogy anyjuk elvált... Érdekes szimbiózisuk eltörik, amikor a gyerekeket elválasztják egymástól, az egyik az apjához kerül, a másik marad az anyjánál.
23 évvel később találkoznak csak újra... Eszta néma, Ráhel pedig üres. Történt valami akkor, 23 éve, ami kettétörte sokuk életét. Ehhez az eseményhez közelítünk a történet folyamán. Időrend nélkül mesél el az írónő epizódokat abból a bizonyos két hétből. Utalásokat tesz a bekövetkezett drámára. De annyira, hogy az ember pattanásig feszül, mert tudja, hogy valami történni fog, és muszáj tovább olvasnia.

Nem egy vidám történet, hanem kissé nyomasztó és nagyon szomorú. De számomra szinte letehetetlen volt, mert annyira feszített a kíváncsiság és bár tudtam, hogy nem fog jó kisülni belőle, tudtam, hogy nagyot fog szólni. És tényleg. Fülledtség, szeretet, szerelem, "börtön", hazugság, bűn, politika... Egy család minden tagjának egyéni tragédiája. Melyben szinte mindenki megszegi a ... Szeretet Törvényeit. Melyekben előírták, hogy kit kell szeretni. És hogyan. És mennyire.

Katartikus, torokszorító.

Viszont fennáll az a fura helyzet, hogy a mélységei és a katarzis ellenére nem tudok neki 10/10-et adni. Épp a stílusa miatt. Az élvezetes és hatásos mondatok mellett nagyon sok helyen túlzásokba esett. Aki olvasta, tudja miről beszélek. Hatásvadász, erőltetett, ismétlődő kifejezések, mondatok. Szerintem feleslegesen.
Azt gondolom, hogy a kevesebb több.

Haragszom ezért az írónőre. És remélem most az új könyvét írja :P

Todd Strasser: A Hullám

Erről a könyvről én csak akkor hallottam először, amikor hirdették a mozifilmet is. Akkor még fogalmam sem volt hogy a könyv történései a valóságon alapulnak, csak a fülszöveget olvasva került mindez a tudomásomra.

A könyv:

Ben Ross az egyik legnépszerűbb tanár a suliban, nem unalmasak az órái és általában valami újjal rukkol elő. A végzősöknek épp a II. világháborút tanítja videó anyaggal illusztrálva, amikor is felvetődik a diákokban a kérdés, hogyan lehet az hogy magukat jónak tekintő emberek vakon követtek egy örültet és teljesítették annak minden kívánságát? Ben Ross hiába jó tanár nem tudja ezt kellőképpen elmagyarázni nekik, ezért úgy dönt ha képletesen is, de bemutatja nekik az akkori diktatúra alatt működő csoportosulások összetartó hatalmát és erejét. A Hitler Jugend mintájára megalapozza azt a fegyelmen alapuló mozgalmat, amit a Hullámnak nevez el, jelszavakat, karlendítéses köszöntést és hatalmi szimbólumot is kitalál a kellő eredmény eléréshez. Még maga sem tudja, hogyan fognak reagálni a gyerekek, és azt sem tudja még mennyi időre terjed majd ki a kísérlet, de a kezdeti sikerek láttán eltökélt lesz: folytatja addig amíg jó sül ki belőle. Csak azzal nem számolt, hogy a hatalom majd az ő gondolkodását is elhomályosítja, és elérkezik az a pont amikor kicsúszik a kezéből az irányítás, és a Hullám nevű mozgalom szinte a saját életét kezdi élni. Aki nem lép be arra sötét kilátások várnak, aki rosszat mer mondani a mozgalomra jobb ha a háta mögé néz ezentúl. Azok sem lehetnek teljesen nyugodtak akik beléptek, hisz a besúgók figyelik minden beszélgetésüket.  Aztán elérkezik az a pont amit ha átlépnek már nem lesz visszaút. A szülők őrjöngve rohanják meg az igazgató irodáját, és Ben Ross az akinek fel kell kötnie a gatyáját.

A valóság

1967-ben egy kaliforniai középiskola egyik történelemóráján, amit éppen a II. világháborúról tartottak elhangzott egy kérdés: Itt is megtörténhet? Nem értették a diákok, hogyan lehetnek az emberek ennyire vakok és hogy lehet az hogy nem szálltak szembe egy olyan véres hatalommal ami embereket öldökölt halálra.

Ron Jones történelemtanár elhatározta hogy kézzelfogható és „interaktív” példákkal mutatja be egy játék formájában a diákoknak, hogy milyen erős is tud lenni a közösség összetartó ereje. Két hetesre tervezte a kísérletet amelyben egy diktatúrán alapuló közösséget hozott létre az osztályában. A mozgalomnak a Harmadik Hullám nevet adta, karszalagokat és jelmondatokat is kaptak a gyerekek. Egy hétfői napon kezdetét vette a játék. Amint az osztályba lépett lejjebb vette a világítást, feltett egy Wagner lemezt és a FEGYELEM szót írta fel a táblára, majd megkérte a diákokat hogy üljenek kihúzott derékkal és hátratett kezekkel a padban, ha szólni kívánnak jelentkezzenek és ha felszólítják őket álljanak fel vigyázz állásba és csak akkor beszéljenek. Másnapra (kedden) elértek a KÖZÖSSÉG EREJE részhez, bemutatta nekik az ezentúl használatos köszöntés formáját (egyik karral hullám mozdulat) és feladatul adta, hogy az órákon kívül a folyosókon is így köszöntsék egymást. Ekkor már jelentős figyelem és fegyelem javulás volt érezhető az osztályban, és a tananyagot is hatékonyabban vették. Harmadnapra (szerda) amikor a CSELEKVÉS EREJE részhez értek már 60 diák vett részt a mozgalomban, a hét végére pedig már több mint 200. Akkor kezdett kicsúszni az irányítás a tanár kezéből, amikor néhány diák kitalálta, hogy besúgják azokat akik nem megfelelően lelkesednek az ügyért. Ekkor már Ron Jones maga kezdett aggódni azon diákok épségéért akik nem akartak csatlakozni a Harmadik Hullámhoz, és ennek hatására beszűntette a kísérletet. A közösség nem fogadta egyöntetűen a történteket. Volt aki egy hősies és okos tanárt látott benne, míg mások kommunistának kiáltották ki, de az általános döbbenet mindenkinél megvolt: egyetlen hét alatt csírázni kezdett az Egyesült Államokban ugyanaz a magocska ami alig több mint 20 éve a Holocaust útjához vezetett.

Bár Jones is megírta a maga elbeszélését, a nevek átdolgozásával ifjúsági köntösbe öltöztetve Todd Strasser írta meg a könyvet, hogy az elkövetkező generációk is okuljanak a történtekből és ne kelljen ehhez egy kísérlet alanyainak lenniük.

Ron Jones jelenleg San Fransiscoban él, és több könyvet is írt már a kaliforniai események óta.

De most térjünk vissza Todd Strasser (akit egyébként néha Morton Rhue néven is megjelenítenek) könyvéhez. Nem hosszú, alig 176 oldal és nagyon könnyen olvasható. Nem rendelkezik kiemelkedő irodalmi stílussal és nem jeleskedik túlzottan a részletek leírásában (sokszor még bekezdés sem jelöli hogy egy jelenetnek hol van vége máris belecsöppenünk valaki más gondolataiba) de mindenféleképpen elgondolkodtató, és különösen a végén „átjön” az üzenet. A könyv ereje tehát nem az író tehetségében rejlik, hanem abban az igazságban ami megörtént és megtörténhet bárhol, bármikor. Szerintem a végét jól kitalálta az író, csak nagyon rövidnek tartom az eszmefejtést, szerintem még boncolgathatta volna egy kicsit a tanár és lehetett volna egy kissé sokkolóbb is.

Kiváló könyvnek tartom? Nem.

Elgondolkodtatónak tartom-e? Igen

Ajánlom-e másoknak is elolvasásra? Igen!

Ha lenne történelem órán is kötelező olvasmány, akkor azért ezt elolvasatnám a középiskolásokkal. Nem hosszú, nem unalmas, tanulságos és érthető.

A két elkészült filmből még egyiket sem láttam.

Amerikai verzió (1981) http://www.imdb.com/title/tt0083316/

Német verzió (2009) http://www.youtube.com/watch?v=NZaklzYxZhA

A német verzióról azonban már most az előzetesből látni „kicsit” durvább lett mint a könyv, ezt pedig emésztgetnem kell mielőtt kikölcsönözném a DVD-t…

Ajánlom azoknak akik szeretik az ilyen lélektani könyveket, vagy feltettek már magukban a könyvbéli diákokéhoz hasonló kérdést.

Nicholas Sparks: Kedvesem

Kedves John!

Ez az a kezdősor amire John Tyre hétről hétre vár a laktanyai élet vagy a háborús bevetések közepette. Ez tartja benne a lelket, ez az ami erőt ad neki ahhoz hogy elviselje közte és Savannah között az Atlanti-óceán által uralt távolságot. Nem is olyan régen még nem húzta haza semmi. Édesapja jó ember és mindig becsülettel nevelte őt, mégsem tartja igazi apaideálnak, hisz alig beszélnek és ha mégis váltanak egymással pár szót akkor az csakis a közömbös dolgokról szól. Régebben kicsit más volt a helyzet amikor még apja szenvedélyéről, az éremgyűjtésről még lelkesen tudtak beszélgetni, csakhogy John kamaszéveiben rájött hogy semmi más közös témája nincs az apjával, ezért aztán szépen lassacskán még nagyobb lett az űr közöttük. John hamarosan el-elmardozik otthonról és kétes hírnevű haverjaival kezdi tengetni az iskola elvégzése utáni napokat. Mikor szinte már önmagát sem tudja elviselni jól megfontolt elhatározást követően jelentkezik a hadseregnél. Kapásból 4 évre írja alá a szerződést és hamarosan él is küldik Németországba, ahonnan a éppen a koszovói háborúba irányítják át a csapatokat, ahol békefenntartói tevékenységet folytatnak.

Hosszú idő óta először újra eltávot kap, és immár férfi emberként újra átlépi otthona küszöbét. Egészen máshogy érzi magát a bőrében, a régi barátait kerüli és ha lehet vissza sem néz többé. Váratlan segítsége akad ebben Savannah személyében, aki egyből elrabolja a szívét. Tökéletesen tisztában vannak azzal hogy nehéz lesz egymás nélkül, de eltökélten bíznak a kézzel írott levelek és a telefonok erejében. A kapaszkodók azonban elgyengülnek, amint elérkezik 2001. szeptember 11.

Rengeteget hallottam már Nicholas Sparksról és a könyveiről. Tisztában voltam vele, hogy írásait rendre nevesebbnél nevesebb sztárokkal megfilmesítik, de az az igazság, hogy még egyetlen ilyen filmet sem láttam, de még csak a könyveit sem olvastam. Mert hát szép-szép hogy ennyire megfogja Hollywoodot és a színészeket, de egyre csak Jackie Collins és Nora Roberts járt a fejemben… értük pedig nem igazán epekedek.

A Kedves John című film előzetese ösztönzött végül arra, hogy a kezembe vegyem végre az egyik könyvét. Semmi különös vagy megdöbbentő nincs ebben az előzetesben, szerintem inkább az fogott meg benne hogy kb. az én korosztályomról szól, és nem tűnt annyira nyálasnak sem. (Így utólag azért megjegyezném hogy már most látható erős eltérés a könyvbéli karakterek és a filmesek között. Savannah a könyvben barna hajú és Johnnak mindkét felkraján tetoválások vannak)

És tényleg nem az! A történetet John szemén keresztül éljük végig, ő mesél nekünk. Ami eleinte furcsa volt, mert férfi szemszögéből mai romantikus irodalmat még nem nagyon olvastam. De nem bántam meg! Sőt! Az az igazság hogy a kiszámítható végével együtt több helyen el is sírtam magam, (különösen a szülő-gyerek viszony alakulása miatt) és abszolúte meggyőzettem, hogy Nicholas Sparks könyveitől nem kell félni, mert nem fog csöpögve elfolyni a kezünkben, viszont egy kicsit megismerhetjük a mai férfi szerelmes és gyötrődő oldalát és gondolatait is, ami szerintem jelenleg hiánycikk az irodalmi piacon. És külön piros pont neki azért mert nem helyezett nagy hangsúlyt a szerelmesek szexuális életére. Azt hiszem ezért is nem sorolom magamban a ponyvák közé.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik a megható romantikus történeteket, és azoknak a nőknek akik kíváncsiak a férfiúi lélek szerelmes tipródásaira.

 Kiadó: General Press

Jean Mattern: Király fürdő

Magány.
Mindent elsöprő magány. Akkora, hogy ezen nem lehet túllépni. Valami akadályoz. Az Úr adta-elvette. Ez a két szó.

Mindent elsöprő magány. Akkora, hogy ezen nem lehet túllépni. Vagy inkább menekülés az ismerttől, inkább az ismeretlen választása.

Gabriel története. Gabriel élete. Gabriel kapcsolatai.
Léo és Laura: két fontos személy. A barát és a szerelem.

Leoval való barátsága igazán egyoldalúnak tűnt: Léo mesélt, ő hallgatott. Ez valószínűleg nyomasztotta barátját, de G. képtelen volt megnyílni előtte. Léo fájdalma testvére elvesztése miatti gyászában alakult ki, Gabriel magára ismert ebben a történetben, felhasználta és kihasználta ezt a barátságot.
Érdekes érzésem volt e barátságról szóló mondatok leírása közben: valóban létezik ilyen barátság fiúk/férfiak között? Soha nem hallottam ilyenről, sőt nem is tudom elképzelni. Valószínűleg szegényesek az információim vagy a fantáziám ezzel kapcsolatban. Két fiú, akik közelében gyerekkorukban tragédia történt. Akik hordozzák ezt a negatív eseményt, akiknek megnehezíti életét ez az esemény.

G.képtelen a barátságokra: a magányra hivatott. Adni-elvenni: minek kapjak, ha aztán nem lesz? Minek legyek boldog, ha annak egyszer vége lesz? Hogyan tudok boldog lenni, amikor ezt a nyelvet nem értem? A boldogság, a társas kapcsolatok nyelvét.

Laura: ki ez a nő? Hogyan sikerült elvarázsolnia a férfit? Mivel? "Attól a pillanattól kezdve szerettem Laurát, hogy meghallottam a nevetését." Laura volt Van Gogh napraforgója... Gabriel élete egy Rembrandt képhez hasonlít: Jeremiás siralmaihoz. Merengés, töprengés, szomorkodás.
Miért nem sikerült nekik? Nem tudunk kibújni önmagunkból? Nem tudunk változni? Gabriel nem tud változni vagy nem akar változni?
Mosolytalan, boldogtalan, barátságtalan, magányos. Keres-kutat-nyomoz. Keresi gyökereit, keresi a sok Miért?-re a válaszokat. Keresi, de aztán nem is igazán szeretné megválaszolni ezeket.

"Az Úr adta. Az Úr elvette. És ebbe bele kell törődni. És folytatni tovább. Ez volt a törvény. Az élet örökre elragadta. (....) Az anyám nem értette meg, hogy a gyermekkorom összetört abban a pillanatban, amikor Marianne teste összetört, egy októberi estén, egy kanyargós úton Champagne-ban. Jóvátehetetlenül. Az anyám nem látta, hogy én képtelen vagyok túl lenni rajta."

Gabriel szenved. Képtelen megnyílni, képtelen szeretni. Szeret, de nem jól. Inkább a magányt választja. Bár megpróbál kérdéseire választ kapni, a válaszok nem érkeznek el hozzá. Hogyan képes így élni? Nem értem meg őt. Itt áll egy harminc-egynéhány éves fiatalember, aki képtelen változtatni. A szenvedést választja. Megráznám őt és kiáltanám neki: "Hahó fiatalember! Ébresztőőőőőőőőő!"
Reménykedik, de fél megtenni a lépéseket, fél a következőtől, fél a következménytől.
Tulajdonképpen szerencsésnek tartom Laurát, hogy nem kell ezzel a férfival élnie tovább. Sajnálom Gabrielt, de az első lépés megtételéhez és kivitelezéséhez olykor nagy bátorság kell.
Haragszom rá. Haragszom a szülőkre. Drukkolok neki: "Megadatik-e még nekem, hogy becseréljem az életemet egy másik életre? Hogy kinyissak egy másik ajtót, megtaláljak egy másik utat?"

Mostanában sok magányról szóló irodalom jön az utamba. Elképedek, megrettenek, felkarolok.

A történet szépen van megfogalmazva, mégsem tudok 8/10-nél jobbat adni, mert voltak benne számomra felesleges történések, hiányoztak fontos mondatok. Nekem. Itt és most. Ebben a pillanatban, 2010.május 16-án, amikor elolvastam.

Kiadja: Magvető