Köszöntünk az nlc "Könyvmolyok" fóruma törzstagjainak blogján! Itt gyűjtjük és véleményezzük az általunk elolvasott könyveket. Jó szórakozást!
2011. december 30., péntek
Simone Elkeles:Perfect Chemistry Tökéletes kémia
Kissé tanácstalan vagyok mert nem tudom,hogy konkrétan mi fogott meg a könyvben.Romantikus,szerelmes sztori a rossz fiú és a tökéletes lány találkozik.Igen ám de szerelmüket Ők maguk sem érzik helyénvalónak ahogy a családjuk és a barátaik sem.
Chicagónak is megvannak a maga szabályai déliek és északiak örök ellenségek a gazdagság és a szegénység áll szöges ellentétben egymással, bandaháborúk a szépen nyírt gyeppel,bandatag az elkényeztetett lánnyal.
Viszont a szívnek nem lehet parancsolni...így két szereplőnk Brittany és Alex megpróbálják a lehetetlent,egyrészt önmaguk maradni ,másrészt megérteni és megismerni a másik családját,múltját,álmait.
Talán az fogott meg a történetben,hogy érett,nincs nyafogás meg gagyi lebutított szövegek,értelmes tizennyolc évesek a szereplők,nemcsak rózsaszín köd az egész.
Alex nagyon szimpatikus karakter,aki nagyon jól játssza a rossz fiú szerepét.
Kicsit több ez mint egy love story ,társadalmi rétegek bemutatása,tökéletesnek látszó családok és emberek ábrázolása és mellette a romantika az első igaz szerelem kibontakozásának lehetünk szemtanúi.
A vége nekem már túl csöpögős lett,de lehet ,hogy az érett koromnak köszönhetően vágytam valami szimplább végkifejletre.
A spanyol nyelv szerelmesei duplán örülhetnek,hiszen egy egész szótárnyira való kifejezés szerepel a könyvben,spanyolul nem tudó kedves olvasóknak pedig a függelék ad elég segítséget ahhoz,hogy megtudjuk,hogy is van spanyolul a cici:-))
A borító híven tükrözi a szereplőket! Szóval a szőke lány és a fekete hajú fiú helyett nem egy vörös csaj és egy barna srác szerepel a borítón-sajnos sokszor előfordul,hogy ilyen egyértelmű helyzetekben sem sikerül a szereplőkhöz hasonlatos karaktereket varázsolni a könyvek elejére:P
Kíváncsian várom a folytatást,ami ugyan sorozat de nem Brittany és Alex lesznek főszerepben hanem Alex testvérei is kapnak egy-egy részt.
Kerstin Gier:Zafírkék
Még jobb mint az első!!! Úgy tűnt sokkal több a humor a frappáns párbeszéd ,imádom a szájkaratét :D mikor két ellenkező nemű ember akik egyébként bírják egymást,vonzódnak a másikhoz szócsatát vívnak és úgy tesznek mintha a másikban csak a idegesítő tulajdonságait fedezték volna fel. Belép egy aranyos kis szereplő Xemerius személyében akit úgy tűnik, hogy csak Gwendolyn lát.
Ugyanakkor folytatódik az ugrálás az időben , Gwen a kezdő időutazók fárasztó köreit rója,Gideon pedig egyre kiismerhetetlenebb lesz, a végére nagyon pipa voltam rá...
Frappáns,pörgős és nagyon laza-ilyen és ehhez hasonló jelzők jutnak eszembe a könyv kapcsán,szórakoztató könyvek műfajában egyedi és kiemelkedően jó!!
Nagyon rövidek éreztem ezt a részt is,és nem bántam volna ha a befejező -Smaragzöld- rész már a közelemben lett volna.
Gier sziporkázik annyira magára talált ebben a sorozatban,hogy szerintem ezt nehéz lesz túlszárnyalnia a következő könyveivel. És bár van egy-két könyve amit korábban olvastam Tőle,de egyik sem hagyott bennem mély nyomot.
Remélem a következő részre nem kell ennyit várni!
Catherine Ryan Hyde: Számíthatsz rám!
Az Angyalok városában, egy kevésbé csillogó környéken áll egy bérház.
Billy egy régi lakó, aki több mint tíz éve a lakása foglya felfigyel egy kislányra aki szinte az egész napját a folyosón tölti.
Lassú, tapogatózós ismerkedés veszi kezdetét,és hamar kiderül, hogy a kislány Grace anyukája gyógyszerfüggő.Napjait mámorban tölti,Grace pedig egyedül...
Billy és a többi lakó úgy dönt gondját viseli Grac-nek amíg az anya talpra nem áll, ám ez csak elsőre tűnik könnyű feladatnak, hiszen mindenkinek van saját bejáratú fóbiája, félelme,önként vállat magánya amit egy szeleburdi,szeretetéhes,vagány kislány alaposan felforgat.
Tetszett,hogy nagyon élethű, valóságos volt a történet és szerencsére elmaradt a mindent elsöprő happy end is amit nagyon nem szeretek a hasonló történeteknél.
Billy karaktere nagyon jól el lett találva! A szófordulatok,megfogalmazások, és a humor pedig könnyen emészthetővé tették a könyvet.
Sajnos tisztában vagyok vele,hogy nem kell Los Angeles-ig menni, hasonló sorsú gyereket akár a közvetlen közelünkben is találhatunk.Minden tiszteletem azoké az embereké akik saját magukat háttérbe szorítva segítenek másokon ,miközben Ők maguk sincsenek könnyű helyzetben, de ahogy a könyvben úgy velünk is előfordulhat, hogy pont ránk van szükség egy -egy nehéz helyzetben.
Így karácsony előtt nagyon ajánlom ezt a könyvet mindazoknak akik az ünnepek alatt valami szívhez szólót szeretnének olvasni.
A borító remekül sikerült!
Az icipici tökéletességet egyetlen dolog árnyékolta be,méghozzá Grace egy-egy szava ,gondolata. Persze az ilyen helyzetben lévő gyerekek érettebbek kortársaiknál, de azért voltak olyan momentumok amik nekem nem voltak teljesen hihetőek egy tízéves kislánytól.
Mariana Alcoforado:Portugál levelek
..."a kolostorba zárt ezer megkötöttséggel rabbá tett emberi lény egyszer csak megszólal: itt vagyok, figyeljetek rám, ember vagyok, akaratom, reményeim voltak, hova jutottam, mi lett velem!"
1959-ben adták először az öt levélből álló kötetet. Az első sortól az utolsóig egy szuszra olvastam el, aztán újra és újra lassabban minden egyes szót. Egy Portugál apáca meglát egy katonát...ezzel kezdődik Mariana sorsát megpecsételő szerelem ,ami aztán rövid lángolás után a férfi részéről kihűlni látszik. Mariana viszont nem ereszti el választottja szívét ,hol könyörög ,hol vádaskodik de minduntalan csak a férfi körül járnak gondolatai.
Gyönyörűen megfogalmazott emberi érzések kerülnek lapokra, pőrén, könyörtelenül őszintén vall egy nő arról,hogy mennyire lehet szeretni...
Ellentétes állítások láttak napvilágot a levelek valódiságát illetően, én valamiért hiszem,hogy valóban egy szerelmes apáca jajkiáltását olvashattam.Ilyen élesen, tisztán fogalmazni ,végigélni a szerelmi csalódás stációit csak az tudja így papírra vetni aki szenvedő alanya volt.
"A végén persze kiderült,hogy nincs nekem más ellenfelem csak önmagam,csak hát fogalmam sem volt,mily határtalan gyönge vagyok.."
Tatiana De Rosnay:Sarah kulcsa
James Patterson-Gabrielle Charbonnet:Máris hiányzol!
Patterson teljesen véletlenül akadt a horgomra ,semmit sem veszíthetek alapon a könyvtárból vettem ki egy könyvét. Aztán minap megakadt a szemem a nevén egy gyönyörű borítón és rögtön lecsaptam rá.
Nem szeretem a nagyon csöpögős nagyon a valóságtól elrugaszkodott történeteket,ahol mindenki tökéletes a férfi délceg, a nő maga a tökély a szex már-már fokozhatatlan. Általában ezek a könyvek jelennek meg olyan címekkel mint a :Fullasztó szenvedély,Ölelj szorosan,A vágyak korbácsa,Csókolj meg a hegytetőn és még sorolhatnám.
Patterson viszont megtalálta azt a kényes egyensúlyt amivel számomra a könyvei fogyaszthatóak lettek és el is hiszem őket. A könyv címe a borító már remek kezdet volt és magában a történetben sem csalódtam,igaz a végét kissé túlzónak találtam de ezt a romantika számlájára is lehet írni.
Adva van egy fiatal lány ,aki bár tehetséges,és édesanyja a főnöke,azzal foglalkozik amit szeret mégis magányos. Magányos gyerekként egy képzeletbeli baráttal osztja meg hétköznapi örömeit,bánatait.
A képzeletbeli barát csak egy bizonyos korig kíséri kis védenceit,aztán örökre eltűnik az életükből,sőt az emlékezetükből is.
Jane valahogy nem úgy működik mint egy átlagos gyerek, sőt felnőttként sem változik meg.
És eljön a nap mikor meglátja azt az embert akit el kellett volna felejtenie....
Mielőtt bárki megrémülne a képzeletbeli barát szereplőn,gyorsan megnyugtatok mindenkit,hogy teljesen hihetően lett előadva a dolog. Annyira rugalmas lett ez a karakter,hogy szerintem simán lehetett volna akár egy angyal is.
Régebben Cecilia Ahern könyvében olvastam egy képzeletbeli barátról,és Ahern annyira amatőr módon írt róla,hogy már az első mondat után húzogattam a szemöldököm.
Patterson egy nem mindennapi szerelemi történetet mesél el nekünk,humorral átszőve.
Élvezettel olvastam minden sorát.
10/9,5
2011. december 29., csütörtök
Holly Webb: Elli hazavágyik
2011. december 26., hétfő
Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 2.- Együtt
Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 1. - A kezdet
Cecelia Ahern – A holnap titkai
Aherntől ez a harmadik könyv, amit elolvastam. Nálam az U.i.: Szeretlek magasra tette a mércét, nagyon magasra.
Goodwin család Dublinban él. A főszereplő Tamara, aki a történetét elmeséli egy nagyképű, önfejű, makacs, szemtelen, neveletlen 16 éves –mindjárt 17 (ezt a „mindjárt 17” mondatot olyan sűrűn ismétlik, hogy a végén kezd nagyon idegesítő lenni), szüleivel állandóan veszekszik, közben mindent megkap (modern nevelés – éljen!). Egy jómódú leány, hatalmas egóval. Más gondja nincsen, mint a tengerparton tölteni idejét a haverokkal, kiválasztani a megfelelő ruhát.
Ennek a "gondtalan" leányzónak hirtelen megváltozik az élete, apja öngyilkos lesz, akit ő talál meg. Apja halála után kiderül, hogy nem hatalmas vagyont, hanem rengeteg adósságot hagyott hátra. Nincs más választás, a két személyesre csökkent családnak mindenüket el kell adni és rokonokhoz költöznek vidékre.
Dublinhoz képest persze ez egy hatalmas változás. Most olyan helyen élnek, ahova még busz sem jár, autóval fél óra a legközelebbi város. Mit lehet itt csinálni!? Tamara azért feltalálja magát, ismerősöket/barátokat szerez, néha szorgalmasodik a ház körül és titkokat próbál leleplezni. Egy mozgó könyvtárban lel rá A könyvre, ami bonyodalmakat okoz, de segítséget is ad.
Úgy érzem felnőttem, nem tudom már a 16 évesek problémát átérezni. Igaz, van 8 évem, hogy nagyobbik leányom 16 legyen, de még nem tudom, hogyan fogom majd kezelni a hasonló helyzeteket. Remélem nem is lesz hasonló. Azt hiszem Tamara természete alapjában elvette a kedvemet a könyvtől. Ignatius nővér volt a legszimpatikusabb szereplő, a többiek valamilyen módon és szinten, de idegesítettek. Ms Aherntől romantikus könyvet vártam, tévedtem. Ez a története már kezdett krimibe hajlani, a vége viszont rendkívül izgalmasra sikeredett.
Olyan jó lenne, ha visszatérne a romantikus könyvekhez.
7/10
Julie Orringer – Láthatatlan híd
Végig azon gondolkodtam, hogy ennek az amerikai hölgynek miért pont a magyar zsidók világháborús szörnyűségeiről jutott eszébe írni. Reménykedtem, hogy valahol leírja, ezért nagy érdeklődéssel olvastam el a köszönetnyilvánítást is. Kiderült! A nagyszülei történetét mesélte el.
2011. december 22., csütörtök
Karácsonyfaerdő (válogatta és szerkesztette: Hunyadi Csaba Zsolt)
VII.
Az év siralomvölgy, a kötelesség a földi élet: a karácsony a túlvilág, a mennyország. Aki nem viselkedik illedelmesen, az elkárhozik, karácsonyra nem kap semmit.
VIII.
Apám a kellékes. Ő tárgyal az angyallal, egy titokzatos égi bankárral, aki a csekklapján minden elképzelhető s el nem képzelhető játékot kiutalhat. Anyám az ügyelő, a felügyelő, a rendező, az áldott súgó, aki titokban értésemre adja, mit kell hazudnom apámnak.
IX.
A világosító - a fölvilágosító- az a barátom, aki már évekkel ezelőtt közölte velem, hogy a karácsonyfát nem az angyal hozza, hanem a sánta viciné, s az egészet a nagyok találták ki, mert életük oly sivár és szürke, hogy szeretnének gyönyörködni a gyermekek tudatlanságában és ártatlanságában.
X.
Épp ezért tilos őket felvilágosítani. Kegyetlenség volna. Hadd higgyenek egyetlen káprázatuk boldog hazugságában. Csitt, ne beszéljünk a felnőttek előtt. Inkább zsaroljuk őket mi is, a magunk módján, az úgynevezett "tág gyermekszemünkkel".
XI.
Én erre a napra mindenesetre fehér kívánati lapot kapok, melyet kedvem szerint töltehetek ki.
XII.
Mit óhajtok? Várjatok, hadd gondolkozom! Nem olyant, mint tavaly, hanem másmilyent. Olyan gömbölyűt, amit ki is lehet nyitni és be is lehet csukni, olyan sárgát, olyan kereket, ami muzsikál is, olyan furcsát, olyan görbét, nem szabályost, de azért mégis egyenest, ami magától megy, süstörög, robban, tündököl, ezenkívül föl lehet kapcsolni a fülemre is.
...
XIV.
Olyant akarok, amit még senki nem látott, ami érdekes és borzasztó, ami csodálatos. Olyant akarok, ami nincs.
XV.
Csodát nekem, a csodát, ide a kezembe. Más nem kell.
(Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek karácsonyi panaszai)
Talán jólesett volna egy melegebb színű borító, és hasznos lett volna tudni az elbeszélések keletkezésének idejét is, de összességében megér egy ünnep előtti olvasást.
10/6
2011. december 19., hétfő
Schalom Asch: Motke, a tolvaj
Anyja szíve majd' megszakad, de nem azt az időt élik, amikor saját gyermekét szoptathatná, érzelmi-fizikai igényeiket akár csak alapvető módon kielégíthetné.
"Slatke, valamennyi gyermekétől körülvéve ágyában feküdt, és magukra húzott minden régi rongyot, ami fellelhető volt a pincében. És csak ebben a sarokban, Slatkénál volt meleg. Ott voltak mellette kicsinyei, akik fiatal testükkel melengették, s akiket maga alá vett, mint kotlós a csibéket. Az anya karjai alól Motke, a tolvaj kukucskált ki. Fekete szemecskéi csillogtak a kerek, barna arcocskában, amely még az előző este evett krumplitól volt maszatos. Melege volt és jól érezte magát anyja ágyában."
Végig nagy kérdés volt, vajon sikerül-e ennek a zsiványnak kitörni otthonról hozott, átkozott sorsából, vajon az igaznak hitt szerelem segíthet-e neki ebben!?
Nagyon tetszett, de ebben szinte biztos voltam attól a pillanattól kezdve, ahogy kézbe vettem!
Angela Nanetti: Nagyapó a cseresznyefán
Nagyon szaggatta valami végig a szívemet, amíg olvastam. Pedig "csak" életről-halálról, szeretetről, családról van benne szó. Egy családról, amelyik különösebben még csak össze sem tart. És a cseresznyefáról. De azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk Őt is családtagnak, sőt... Talán ez a fa tartja életben, egyben a családot, a tiszta érzelmeket, érzéseket azokban, akiknek ez még számít.
Kölcsönkönyv volt (köszönöm!), de kell az én polcomra is!!! A gyerekeknek pedig feltétlenül oda fogom adni elolvasásra. Fontos!
Egyébként pedig én is úgy szeretnék egy saját cseresznyefát!!!
2011. december 18., vasárnap
Kate Chopin: Ébredés
Arról szól, hogy van ez a nő, Edna, aki feleség, családanya a XIX. század Amerikájában, lenn délen, New Orleansban. 2 kicsi gyermeke van, férje dolgozik, ahogy azt kell, ő meg otthon unatkozik, a nyarakat pedig a tengernél tölti egy kellemes társasággal. Itt ismerkedik meg Robert-rel, akivel együtt tölti a napjait és aki közelebb kerül hozzá, mint a férje valaha is.
A nyaralás, a tenger, a természet közelsége, a szabadság szele és persze ez az új, izgalmas ismeretség ébreszti őt öntudatra, hogy ő igazából nem akar tovább a házasság és az élet által a nőkre kényszerített börtönlétben tengődni tovább.
Zajlanak az események, felborítva Edna addigi teljes életét, lelkét és szellemét. A végén viszont valamelyest letisztulnak a dolgok, az írónő nagyon ravaszul feltárja a női lét disszonanciáját.
Egyszerű kis regény ez, mégis vannak benne fantasztikus mondatok, nekem nagyon megragadta az érzékeimet és a gondolataimat helyenként. De legtöbbször csak zajlanak benne a felületes szemlélő által unalmasnak is ítélhető események, viszont ha jobban elmélyülünk benne, látható, hogy Chopin mennyire érzékeny az apró, nüansznyi dolgokra. Ezért emlékeztetett engem Virginia Woolfra, bár annál kevésbé ideges és sokkal tisztább a szöveg, de szerintem ez a nagyszerű fordításnak is köszönhető.
A vége nálam majdnem ütött, tetszett, ahogyan az írónő ebből a viszonylag egyszerű alapszituációból ilyen mély, megcsavart, a regény elejéről származó halvány áttűnésekkel átszőtt helyzetet hozott létre. Ami a mai napig nem veszítette aktualitását, éppen ezért fontos ez a regény.
Nekem a vége olyan volt, mint amikor megszólal az előadás végét jelző hangos gong, de a közönség csak döbbenten ül maga elé meredve a nézőtéren.
Holly Webb: Max elcsatangol
2011. december 17., szombat
1Q84 második könyv
Az első kötet után nincs olyan ember a világon, aki ne akarná azonnal kezébe venni a következőt, és a második után sem lesz ilyen ember. Csak kár, hogy az utolsó részre annyit kell várni. Mert sajnos várni kell rá egészen tavaszig, addig, amíg ki nem rügyeznek a fák, amíg az első pitypang ki nem dugja fejét a földből, és amíg vissza nem jönnek a fecskék. Ez az időpont most, amikor még munkába menet sötét van, és hazafelé tartva is, olyan távolinak tűnik, mintha sohasem jönne el. Ezt persze csak most érezzük, mert hipp-hopp és máris itt lesz. Mert ahogy ez az év elillant, úgy fog észrevétlenül tovatűnni ez a pár hónap. De akkor is, nekem ez most kell és nem tavasszal. Grrrr...
Miután kitomboltam magam, folytatom azzal, hogy ez a könyv továbbra is Murakami nagy alkotása. A kedvem az olvasáshoz egy cseppet sem lankadt a végéig, folyton fenn tudta tartani az érdeklődésem. És mindezt annak ellenére, hogy apró falatokban kapjuk az információforrásokat, és elég lassan csordogál előre a történet. A két szálon futó fejezetek segítenek abban, hogy ebből semmit ne érezzünk. Olvassuk az egyiket, és a végére érve legszívesebben átugranánk a másik szereplős fejezetet, hogy folytathassuk. Nem tesszük, mert tudjuk, hogy a másik szereplős történet végére ugyanerre a gondolatra jutnánk. Ezért egymást katalizálják a fejezetek, és már te is pörögsz vele, és észrevétlenül a legizgalmasabb részeknél Murakami szándékosan alád tesz az egyre rövidülő fejezetekkel. Közben a két szál időben egymás mellé ért, sőt aztán majdnem térben is, ahogy az lenni szokott. De akkor hirtelen kapunk egy ütést és a közös vonaltól kénytelenek vagyunk újra messzire kerülni újra erőfeszítéseket tenni, hogy közelebb jussunk. Még most is beleborzongok, mert egyszerűen zseniális ahogy ezt az író műveli velünk.
Épp káááá-nak kommenteltem minap, mennyire egyetértek azzal, amit ő is szeret Murakamiban. Tudjuk, hogy a könyvet átjárja a misztikum, lépten-nyomon találkozunk vele, de annyira sikerül elvegyíteni a valósággal, hogy eszünk ágában sincs ezen kételkedni. Pont emiatt nem is gondolkodunk el a misztikus dolgok miértjein, mert tudjuk, hogy erre semmi szükség. Azért misztikus, mert nem kell megérteni. Csak csordogálni kell az eseményekkel, bele kell lépni Murakami világába, és lubickolni benne, miközben az élmény megborzongatja a hátad a nyakadtól a derekadig. Pont úgy, ahogy most gondolod.
A történet felvázolását teljesen feleslegesnek tartom, senki nem szereti a filmeket a közepétől nézni. Azt azonban elmondom, hogy amitől féltem, a fordítás milyensége teljesen kielégítő. Nagyon ügyes az új fordító, bár összefésülhettek volna ezt azt a szövegben, mert többször előforduló szavakat máshogy fordított. De eltűntek a zavaró félrefordítások, ami az első könyv elején előfordult.
Szóval én remegve várom a befejező részt, hogy mi lesz itt még, mert ez eddig rengeteg csillaggal a tetején egy hatalmas ötös.
Murakami Haruki: 1Q84 második könyv. Geopen, Budapest, 2011.
Szenteste- A szeretet ünnepe (Szerk: Hunyadi Csaba Zsolt)
Ünnepi hangulatom még nincsen, de adventi van. Hiszen várakozom. Sajnos a munkahelyi év vége, az ottani felhők beárnyékolják és sötétebbé teszik az örömeimet, de próbálom nem hagyni magam és tenni a kellemetlen ellen az ilyenkor áradó melegséggel, fényekkel.
Szenteste….
Amikor Jézus születését ünnepeljük. Amikor az emberek hitüktől függetlenül a szeretetet próbálják ünnepelni. Ki így, ki úgy.
Én soha nem tagadtam, hogy irigylem a régi karácsonyokat, amikor még nem az ajándékdömping volt a lényeg, amikor a családok képesek voltak napokat együtt tölteni hol itt, hol ott. Irigylem azokat ahol ez a momentum még mindig lényeges.
Szenteste…
Ez a kis könyv egy történetekben és versekben gazdag kincses sziget. Sziget, mert ha belemegyünk, nehéz lesz a kijutás. Nehéz lesz, mert a történetek olvasásakor elönt az érzés, hogy legalább azt az egy történetet végigolvashassuk a meghitt nyugalomban. Sziget, mert a könyvvel jól érezzük magunkat a mi kis szigetünkön. Én jól voltam. Próbáltam beleolvadni és eggyé válni az olvasmánnyal, vagy az aktuális kis verssel, de tudom, hogy az elképzelés kevés az átéléshez. Kevés ahhoz, hogy megértsem a hatalmas nagy nélkülözéseket, a nagy havakat, a sokgyermekes családok szegény és hideg-tüzelőmentes karácsonyát. Kevés, hogy megértsem, hogy egy gyertyának is nagyon lehet örülni.
Szigeten voltam, és fuldokolni kezdtem, amikor belemerültem. Mert, bár élveztem és örömmel olvastam, de mindig találtam asszociációkat, amitől sírva, ill. könnyekre fakadtam, amitől emlékeztem egy valamikori karácsonyra, vagy éppen valakire.
Szenteste…. Kinek mit jelent…. Amit nekem jelent, azt próbálom áthagyományozni az ajándékot kereső, izgatottan kibontó gyermekeimre, hogy egyszer nekik is azt jelentse, amit nekem: az örömöt, a szeretetet, az ajándékozás örömét, a feltétel nélküliséget, a zenét, az együttlétet, a csendes éjt, a királyokat, a csillagokat, az angyalokat, a hitet, a csendet, az esetleges nélkülözés elfogadását, a...
Szenteste… bár a karácsony nekem távol áll a könyv kék színétől, a kötetben lévő -számomra jobbára ismeretlen- versek és történetek meghitten elröpítettek arra a szigetre, ahol tudok emlékezni és készülni karácsony szent ünnepére.