2012. október 30., kedd

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók


Ezt a könyvet 2 éve olvastam, lektori véleményt kellett írnom róla. Íme az akkori véleményem, több kevesebb átírással ill. kiegészítéssel:

Mivel rengeteg pozitív kritikát olvastam a külföldi blogokon erről a könyvről, ezért nem bírtam a kíváncsiságommal és egyből bele is kezdtem, amint megkaptam.

A történet röviden annyi, hogy Anna otthonát elhagyva Párizsban kényszerül utolsó középiskolai évét tanulással tölteni, mert híres regényíró apukája úgy gondolja, hogy az lesz neki a legjobb. Anna egyáltalán nem vágyik a Fények Városába de a szülői tekintély nem ismer ellentmondást így végül azon kapja magát, hogy már a kollégiumban búcsúzkodik a szüleitől. Fél az idegen környezettől, az idegen emberektől és az idegen nyelvtől is, de rögtön első napján kiderül hogy kár volt aggódnia, hisz hamar barátokat és udvarlót is szerez. 
Vagyis hát olyan barátot, aki szeret flörtölni, és mindenkihez extra kedves… vagy talán nem is mindenkihez, lehet hogy csak Annához, de az is lehet hogy csak a lány képzelődik és csak barátok lehetnek… vagy mégis több.... vagy talán egyik sem.  

Bár az alaptörténet nem különleges a kivitelezése mindenképpen az. Stephanie Perkins nagyszerűen írja le a bimbózó majd a szenvedélyes, de magába fojtó szerelmet. Helyenként izzottak a lapok, a gyomorszájam pedig időnként összeszűkült, annyira beleéltem magam a történetbe és a két főszereplő érzéseibe. Eszembe jutottak miatta saját ifjúságom izzásai észrevétlen érintései, véletlenszerű „egymásbafutásai”, lopott pillantásai, félő célozgatásai. Igaz, hogy majd 300 oldalon keresztül csak kerülgetik egymást illetve utalgatnak egymásnak érzéseikről, mégsem bírtam abbahagyni az olvasást. Ez az író nagyon tud. És a stílusa is magával ragadó. Nem csak szenvedélyes tud lenni hanem humoros is. Többször előfordult hogy hangosan felnevettem.

Anna karakterek kifejezetten tetszett nekem, St. Clair néha nagyon barom módon viselkedett de megbocsájtható volt neki. A baráti társaság többi tagja szintén aranyos volt, még ha ők kevesebbet is nyomtak a latba. Tetszettek az utcák, üzletek, emberek és az emlékművek leírásai, teljesen magam elé tudtam képzelni az egészet pedig még nem is voltam Párizsban. (Megj: azóta bizony voltam :D)
Több dolgot meg is gugliztam és a kép alapján még jobban bele tudtam élni magam.
Tökéletes példa erre Victor Noir sírjának említése (bizonyos dolgok történnek is ott) akinek sírján élethű szobrának a nemi szervét már fényesre polírozták a turisták és a helyiek az évek folyamán.

Nagyon nagyon tetszett! És bár nincs benne olyan mélyebb mondanivaló, mint a Simone Elkeles könyvekben (Perfect Chemistry és a többi) mégis párhuzamba kell vonnom őket, mert a két írónő azonos módon tudja lángra lobbantani a lapokat és képes izgalomban tartani egy szerelmi szállal az olvasót.

És most a borítóról egy kicsit: ez az egyetlen, ami nem igazán nyeri el a tetszésem. Olyan.... semmilyen. Nem csúnya, nem giccses, igazából nem rossz, de mégsem különleges. Nem tükrözi a fantasztikus beltartalmat. Külföldön kiírtak bloggerek egy  "tervezd újra a borítót" jellegű játékot és az Anna volt a célpont. A nyertes tervmunka nekem sokkal jobban tetszett például. Íme.Azóta sok helyen láttam, hogy eredeti borítóként kezelik (Goodreadsre is feltöltötte valaki) de ez kizárólag fanart vagyis egy rajongó által készített remekmű, soa nem volt rajta egyetlen Anna könyvön sem. Sem elektronikusan, sem nyomtatásban.

Az írónő azóta írt egy második könyvet is Lola and The Boy Next Door (Lola és a szomszéd fiú) címmel, mely nem folytatása az Anna...-nak, de a címszereplő bizony ismerős lehet Anna párizsi iskolájából. Ráadásul Anna is feltűnik benne :)

Lesz egy harmadik könyv is, aminek Isla and The Happily Ever After lesz a címe és 2013 májusában fog Amerikában megjelenni.

Az Anna és a francia csók idén november végén jelenik meg magyarul.

Végezetül, extraként még megmutatom ezt az oldalt.
Rengeteg sok rajongója van az írónőnek szerte a világon, de ez a tumblr oldal igazán klassz.
A belinkelt oldalon összegyűjtötték azokat a főbb helyszíneket, melyek fontosak Anna életében párizsi tartózkodása alatt. Érdemes megnézni. (Személyes megj: a mi "O" kilométerkövünk impozánsabb szerintem, mint a franciáké :P).

Mi más, mint csillagos 10-es!?




2012. október 27., szombat

Böszörményi Gyula: Lúzer rádió, Budapest!

 
Amikor először belelapoztam a könyvbe, az egyik áruházban, azonnal tudtam, ezt el kell olvasni, sőt meg is kell szerezni. Igaz nem az én korosztályomnak szánták, de ez egy cseppet sem szokott érdekelni, szeretem az ifjúsági könyveket. Feladatnak is vehetem, előolvasok a gyerekeimnek. 

A történetben egy 5 tagú családot ismerhetünk meg: Apa, Anya, nagy leány – Monyó, egyetlen fiúgyermek – Márk (Marcell) és a kicsi leány – Pet. A mostanában „divatos” (lakáshitel) problémák miatt költöznek vidékről Budapestre, az Apa testvérének lakásába. Nyári szünet van, Márk unatkozik és felfedező útra indul a társasházban. Padláson találja meg a teljesen tökéletesen működő rádió adó-vevőt, egy Volna-K típust és elindítja a naplóját. Az éterbe beszél, csak úgy, magának.
Egyik nap a padlás ablakából felfedez egy elhagyatott templomot, amit ő csak „imakérónak” nevez. A házak közé épült, ezért nem látta az utcáról. Felébred érdeklődése, megkeresi a templomot, körülnéz. A templomban szeméten kívül nem talál semmit, mégis egyik éjszaka gyertyafény világít az imakéróból.
Főszereplőn kívül nagyon tetszett az emos Monyó, akinek kedvenc weboldala: gyülölömazőseimet.com. és természetesen B. Gy. könyvet olvas: „Most épp valami nagyon gáz könyvet fal, aminek annyi a címe, hogy:9…8…7…” és itt az író mellétesz egy kis öniróniát, de azt már nem másolom be. :)
Persze a történet során megismerünk egy-két szomszédot, egy-két rokont és barátokat.
Nem olvastam még Böszörményi Gyula írást és sajnálom, mert ez rettenetesen tetszett. Példa erre: „Monyó elsőként a hatalmas Twilight-mozilepedőjét rajzszögezte fel, amiről Robert Pattinson úgy bámul le, mintha előzőleg kifolyt volna a szeme, úgyhogy szegénynek egy-egy pingponglabdával kellett azokat pótolnia. Pet válaszul a szemközti falra egy giga Shrek-posztert ragasztott, …… Szerintem az a két filmsztár szépségben, tehetségben, szellemben és történetben tényleg nem versenyezhet: a zöld öklű öldöklő lazán veri a sziporkavámpírt.”

Egy pár szót muszáj írnom a könyv borítójáról és a rajzokról, ami fantasztikus, jó ránézni és nagyon feldobja a könyvet. Szerettem és minden oldalon vártam a grafikákat.
Remélem meghoztam a kedvet az elolvasáshoz.



10/10

2012. október 22., hétfő

Jonathan Beet:A halott ember tava

"A titkok különlegessé tesznek.Burokba zárnak,magányra ítélnek,ám adnak valami megmagyarázhatatlan,simogató érzést,ami csak a tiéd.Manapság pedig a tulajdon ritka kincs.Muszáj megbecsülni."

Jonathan vagy Jo,húsz éves és éppen egy Spanyolországi eldugott kastély zárt osztályára igyekszik,vele tart barátja Charlie is...tulajdonképen minden rosszat Charlien-nak köszönhet...

Bevallom a borító fogott meg,nagyon szép ,különleges ,és titokzatos,a címmel párosítva pedig hátborzongató.

A történetet maga Jonathan Beet meséli el,a fiú-végre nem egy lány!!!- egy végzetes baleset következtében egyedül kallódik a világban,illetve barátjával de fura barátság ez hiszen Charlie szellem...ez a barátság juttatja Jo-t zárt osztályra... Egészen eddig Jo azt hiszi,hogy csak Charlie az egyetlen szellem aki nem tud átkelni,és Jo-t gyötri nap mint nap...ám a kastélyból avanzsált kórházban egy meggyilkolt lány szelleme segítséget kér a fiútól.

A fantasy könyvek nagy csapdája,hogy nem sok lény maradt felhasználatlanul.ezért az olvasó már nagyon óvatosan válogat a kínálatból.Ebben a történetben tetszett,hogy igyekezett kivédeni a szokásos momentumokat és kliséket. Természetesen a szerelmi szálat nem kerülhettük el,de ettől függetlenül a történet nagyon egyedi,és a stílusa,ami legfőképpen lezserséget és humort takar nagyon tetszett.Éppen ezért élvezet volt olvasni a könyvet,érződik rajta,hogy nem várja el,hogy halálosan komolyan vegyük,csak szórakoztatni szeretné az olvasót ,ami sikerült is.

A történet bár le lett zárva,mégis burkoltan arra céloz,hogy ifjú "szellemvadászunknak" lesznek még kalandjai.






2012. október 15., hétfő

Goce Smilevski: Freud húga


Itt tartom a kezemben ezt a könyvet, bámulom a csodaszép borítót és elborzaszt a kontraszt, ami  külcsín és a belbecs között húzódik. A borító maga a szépség, a finomság, a múlt századi elegancia, a tartalom pedig maga a gonosz, a szomorúság és a múlt századi tömegmészárlás.

Az ellentétek könyve ez, a végletes ellentéteké. Nem tudom, mire számítottam az elején, de hogy nem azt kaptam, az biztos. Nem akartam koncentrációs táborokról, gázkamrákról olvasni. Nem akartam én ezt, csak hát így alakult. Talán ezért szorította össze ennyire a gyomrom, a meglepetés ereje miatt. Vagy nevezzük inkább meggondolatlanságnak? Kicsit dühös is vagyok magamra: mégis, mire számítottam? Hiszen tudtam... de Oscarral szólva (alias Sylvester Stallone az ominózus filmből): persze, hogy tudtam! Csak nem sejtettem.

1942-ben az idős Sigmund Freud emigrál a megszállt, egyre vészterhesebb Ausztriából felesége, gyerekei, orvosa és családja, sógornője,  cselédei és a kutyája kíséretében. Azt hihetnénk, hogy olyan alapos és kiterjedt e lista, hogy senki nem maradt le róla, pedig igencsak tévedünk. A nővérei, a négy koros asszony azonban ott marad. Egyszerűen otthagyja őket a nácik által irányított országban. A nők Terezínbe kerülnek, majd átszállítják őket egy másik táborba és elgázosítják mindüket. Így indul a történet. Csoda, hogy lenyomta a hangulatom?! Mindezek után meséli el a legfiatalabb, Adolphine az életét, a szegény, beteges, furcsa gyerekkorát és mindent, ami vele és a családdal történt, az ő szemüvegén keresztül látjuk a tündöklő Bécset, a feltörekvő Freudot... Aztán a Fészek intézetet, a tébolydát is. Később megjelenik Otla Kaffka is egy rövid epizód erejéig, a szellem és a jó pusztulásának újabb jeleként, a halála előszobájában. Aztán ott van maga Freud, aki szintén nem más  mint a kontrasztok embere, a vérében zsidó, de szellemében német tudós. 

'Ott, ahol választás nincsen, a vérében, zsidó volt. Ott, ahol volt választás, ő a német kultúrát választotta: azt akarta, hogy ahhoz tartozzék, mint ahogy úgy érezte, hogy e kultúra gyümölcsei őhozzá tartoznak. Élete végén ezt mondta: "Az anyanyelvem német. A német kultúrában élek, és mindaz, amit elértem, a német kultúra része. Intellektuális értelemben németnek gondoltam magam, egészen addig, amíg észre nem vettem az antiszemita előítéletek szaporodását Németországban és Német-Ausztriában. Azóta szívesebben nevezem magam zsidónak."

Vastag metaforák, kényes egyensúly, határozott szavak regénye.

S hogy miért az ellentétek könyve? A múlt század eleje, a kultúra fellegvára, a ragyogó város és pezsgő szellemi élet ellenpontozására ott van a második világháború legsötétebb borzalma, a haláltáborok és a genocídium. A szellem ragyogását sajnos le lehet taposni, ha elég vastag talpú bakancsokkal indulnak ellene. 



2012. október 9., kedd

Gayle Forman: Hová tűntél?


"Szükségem volt valakire akit, gyűlölhetek és mivel téged szeretlek a legjobban  ...rád esett a választás."


Most pótolnám ezt, hiszen mindkét könyv megérdemeli, hogy szót ejtsek róluk. Nekem mindkettő kedvenc lett, ha lehet így fogalmazni, tudván, hogy mindkét történet szomorú és nehéz. 

Az első részben megismerünk egy tehetséges és kedves lányt Miat és a családját. Mia, Adam személyében megízleli az első szerelmet, aztán élete első csapását is, amiből sokan képtelenek lennének felállni.

A második részben, vagyis ebben a könyvben ,három évet átugorva Adamhoz csatlakozunk, aki elmeséli nekünk,hogy mi történt azután...

Azt leszögezném, hogy bár fiatalkoról szól a történet, én mégsem sorolnám az ifjúsági vagy ha jobban tetszik YA kategóriába, annál sokkal nehezebb, töményebb, szomorúbb könyv, hogy egy kamasz megértse, felfogja, átérezze.

Tetszett, hogy Mia is, Adam is olyan érett, értelmes!! Távol áll a tőlük a korukra jellemző flegmaság, butaság, felszínesség. Érett, értelmes emberek, szerintem ezért is lehetett rájuk építeni a második részt, úgy ahogy.
Tetszett ahogy a szerző végiggurította történetük fonalát, olyan logikus az egész és persze nem mellékes, hogy izgulhattunk is, így úgy érzi az olvasó, hogy ez több mint egy szimpla szerelmes regény.
A hangulata nekem nagyon hasonlít a Love story-hoz, ami egyáltalán nem baj, sőt örülök, hogy lehet hasonlóan gyönyörű, fájdalmas regényt írni. Emlékszem azt végig sírtam, ezt a két kötetet pedig végig reménykedtem.

Patti Smith:Kölykök

  1946-ban megszületik egy kislány,még senki meg nem mondta volna,hogy     művész lesz-énekes,dalszerző,költő aki egész életében végig kísér egy fiú, Robert akiről ez a könyv is szól.
A könyvborítón a hatvanas évek divatja szerint  öltözve egy fiú és egy lány,egymást átölelve mosolyog a fényképezőgép lencséjébe,nagyon sok fotó készül még az évek alatt,egészen addig amíg a fiú híres nem lesz.
De addig nagyon hosszú az út,és nagyon sok minden történik velük-kicsit olyan volt ez a történet mint valami szürreláis mese.
Ritka,hogy én ilyen témájú könyvet vegyek a kezembe,az első mondat után viszont nem volt megállás,elkísértem Pattit Amerikába,New Yorkba és egyik ámulatból a másikba estem.

Magamon is csodálkoztam,hogy tetszett ez a könyv,illetve,hogy ennyire tetszett.Sosem voltak művészi hajlamaim,sosem értettem őket, megmutatják ,hogyan lehet zenét szerezni,füvezni,éhezni,hogy festőállványt vehessenek,kenyér helyett heroinra költenek..Ez a könyv bemutat egy másik világot,ahol a legtöbb nagy név mint Jimi Hendrix,vagy Janis Joplin egy szalmalángnyi életben egy pillanat alatt lobbantak el.
De mielőtt ellobbantak volna még lehetett velük sörözni,meghallgatták a versedet,vagy csak együtt zenéltetek.
Tetszett,hogy ezek az emberek felnéztek egymásra nem pedig irigykedtek,merítettek egymás munkásságából,és nem akarták eltiporni a másikat.
A könyv Robertnek állít emléket,egy fiúnak akire ha józanul ránéztél, tudtad nem lesz jobb sorsa mint a többi zseninek.Patti baromi józan maradt ,mindeközben művész is tudott lenni,ez azokban az időkben nem lehetett éppen könnyű.

Aki szereti ezt a világot,a hatvanas-hetvenes évek hangulatát annak nagyon tudom ajánlani ezt a könyvet!





karen Thompson:Csodák kora

"Most az utolsó tíz percben,a világ legvégén valaki megszorít egy csavart,alig szempillavékonyat,valaki keskeny csuklójával egyengeti a virágokat." /James Richardson/

Sok jó könyvet olvasok,mégis kevés az olyan amiért éjszaka is fent maradok,amit aggódva lapozok,hogy milyen kevés oldal van még hátra,és milyen gyorsan fogy ..nos ez a könyv pont ilyen volt.
A stílusa, az utópisztikus világa,de mégis a hétköznapisága teljesen lehengerelt.
Julia tizenegy éves(ezt aztán olvasás közben el is felejtjük,annyira jó narrátor) családja éli az átlagos Kaliforniai kisvárosi életét,még nem aznap mikor a történet is kezdődik,valami megváltozik a világban..szokták mondani ,valahol a világon egy pillangó meglibbenti a szárnyát és a világ másik végén szökőár lesz...
Mellbe vágott,hogy ez a változás mennyi mindent,vagyis hogy mindent érintett!!
Sok mindent felhasználtak már könyvben is ,filmben is a világvége okaként ,de ez a "megoldás" annyira egyértelmű,és egyszerű,hogy csodálkozom,hogy még senki sem lőtte még el...miközben Julia és környezete próbál alkalmazkodni a váratlan eseményhez,az élet másik normális szelete folytatódik tovább,az emberek dolgozni járnak,Julia szerelmes lesz,szülei kapcsolata megromlik,iskolába jár-fura volt ezt a kettősséget olvasni,hogy első körben mindenki homokba dugja a fejét,próbál úgy tenni,mintha az emberiséget semmit sem pusztíthatná el,semmi sem árthat neki.

"Történeteket meséltünk,szerelmesek lettünk.Veszekedtünk és megbocsátottunk.Még mindig reméltük,hogy a világunk rendbe jöhet."

Aztán ahogy szaporodtak a nehézségek,úgy jött tisztába a dolgokkal Julia is...valami felé tart az emberiség,de ami elromlott megjavítani már nem lehet,és visszafordulni is lehetetlen.

"Az autópályák bedugultak.A hírek hallatán az emberek azonnal költözni akartak:egész családok zsúfolódtak a kisbuszaikba,aztán irány az államhatár.Úgy szaladtak szét mindenfelé,mint megannyi apró bogár,ha hirtelen rájuk világít az ember egy zseblámpával.
De persze nem volt hová menni."

Laikus vagyok nem tudom,hogy ami a könyv lapjain megtörtént lehetséges-e,ha igen akkor borzasztó lenne,ha egyszer a saját bolygónk  fordulna ellenünk.

"Minden lehetőség megvalósul a maga külön univerzumában."





Liane Moriarty:Add vissza az életem!

Mostanában egyre többször bukkan fel ez a téma,több könyv és számos újságcikk témája.

Épp a könyvvel egy időben olvastam egy cikket,ami egy amerikai nőről szólt,aki csak elesett és hipp-hopp kitörlődött agyából az élete...de film is készült hasonló témában,gondoljunk csak az Ötven első randira...
A téma hálás,és kimeríthetetlen.
Aki hasonló izgalmas könyvet vár,mint a Mielőtt elalszom akkor kicsit csalódni fog,mert a thriller szál teljesen hiányzik ebből a könyvből,ami egyáltalán nem baj így is remek olvasmány volt.

Alice elesik,fej bever.Aztán már csak a sokk marad,hiszen Alice leragad 1998-nál,holott már 2008 a valós dátum. 1998-ból mindenre,és mindenkire emlékszik-innen kell összeraknia életét,a gond csak az,hogy a mostani Alice teljesen ellentétes személyiség a régi Alice-hez képest. Az új Alice pedáns,komor,minden lében két kanál,igazi anyák gyöngye aki zsúrokat szervez,és éppen elpereli gyerekeit az apjuktól.
A régi Alice pedig éppen megházasodott ,az első babáját várja és kedves és aranyos stb.

Nos a könyv nekem néhol fura volt,bevallom Alice  testvére Elizabeth sokkal érdekesebb,érzékenyebb karakter aki egy orvosnak számol be életéről napló formájában.De szerepet,és oldalakat kap a könyvben a nagymama is aki blogot ír a családi történésekről.
Így ebből az egyvelegből alakul ki egy történet ami lekötötte a figyelmem,és tippem sem volt mi lesz a vége.
Szerintem a szerző egész jól,és hihetően megoldotta.Tetszett,hogy a tágabb család is bele lett gyúrva a történetbe,nem csak statiszták voltak hanem szerves részei a könyvnek, életük apró mozzanataival együtt.

A történet rá világit arra,hogy bár mi magunk nem vagyunk vele tisztában,de igenis rengeteget változunk az évek alatt,vajon a tíz évvel fiatalabb énünk ugyanazokat a döntéseket hozna mint most?Ugyan úgy oldanánk meg egy adott problémát?
Azt nem mondanám,hogy mindenkinek jót tenne egy fejre esés ,de kétségtelenül hasznos néha magunkat kicsit távolabbról ,vagy épp mások szemével látni.





Elizabeth Von Armin:Elvarázsolt április

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet,olyan kis csacska meg édes,de közben igen csak görbe tükröt tart elénk,hogyan is viselkedünk egymással? Milyenek vagyunk egyedül?Aztán pedig milyenek amikor valakire haraggal gondolunk,de évődünk vele mikor előttünk áll.
Négy nő elindul a ködös Londonból,hogy egyedül,magányosan töltsenek egy hónapot egy gyönyörű villában Olaszországban ,ahol már áprilisban nyár van,ahol az okozza a legnagyobb fejtörést,hogy mit együnk reggelire.
Kissé ellentmondásos ,hogy mind a négy hölgy egyedüllétre vágyik,mégis négyesben vágnak neki az útnak.Nos a zord anyagiak miatt kénytelenek elviselni egymás társaságát,bár indulás előtt mindegyikük kinyilatkoztatja,hogy egyedül óhajtja tölteni a napjait,és persze látszólag mindenki egyetért abban,hogy nem fogják zavarni egymás köreit.A négy hölgy közül,kettő házas,egy özvegy és van egy egyedüllálló gyönyörű hajadonunk.
A könyv elején kissé megfájdult a fejem a tekervényes mondatoktól,na meg az ismétlésektől,kissé idegesítő volt,aztán már tetszett,mert a könyv kész komédia!Rengeteget nevettem és bizony eszembe jutott Maugham ,aki hasonlóan tudja levetkőztetni előttünk a karaktereit,ha kissé komolyabb lett volna a hangvétel teljesen úgy éreztem volna,hogy drága William írta volna a könyvet!!
Rettenetesen jól szórakoztam,kész vígjáték volt ahogyan teltek a napok,ahogy az árnyas kertben egymás elől bujkáltak a hölgyek,vagy ahogyan egymás agyára mentek a közös étkezésekkor.Persze az igazi komédia akkor jó,ha új szereplők is felbukkannak,itt is így történik.
Olvastam volna még,olyan jól esett a napsütés a tenger zúgása ,és a virágillat.
A borító nem lehetne ennél tökéletesebb,olvasás közben annyiszor álltam én is így képzeletben San Salavtore gyönyörű kertjében.



Cynthia Hand:Angyalsors

Igazából nem tudom megmondani,hogy mennyire tetszett ez a könyv, a miértjét pedig végképp nem.Az biztos,hogy nagyon gyorsan elolvastam,érdekelt,lekötött.
Talán azért nem tudok áradozni róla,mert nagy durranások nincsenek benne, a humora viszont nagyon jó,ami nekem fontos egy könyvnél.
Az angyalok most már szerves részei a fantasy könyveknek,igaz még mindig a fiataloknak íródnak,talán ezért sem éreztem a nagy rajongást,mert ez is egy YA könyv,én meg már mint korántsem fiatal lányka nem tudok annyira lelkesedni,hiába van jól megírva mégsem az én korosztályomnak szól,ráadásul ez is egy sorozat első darabja,jááájjj:P

Adva van egy tizenhat éves lány,Clara(mint mindig) ,tudja ,hogy nem csupán egy átlagos tinédzser,mégsem tud mit kezdeni adottságával,mármint azzal,hogy félig angyal.Az tetszett,hogy Clara-nak nem kellett eljátszania,hogy -"Olyan fura vagyok..mi lehetek?? Lássuk a guglit..szárnya van de nem madár..." tudta,hogy micsoda,már csak az van hátra ami minden félangyalnál a szokott protokoll,vagyis mi a küldetése,miért is vannak látomásai(ez is megszokott momentum)
Persze előbukkannak a fiúk,rögtön kettő( mínusz pont, a szerelmi szál úgy tűnik már unalma ,szerelmi háromszög viszont milyen frankó már...kár,hogy ez is unalmas séma már)
Persze az egyik fiúval valami nem stimmel(én már az első mondat után ordítottam,hogy mi nem stimmel,de senki sem hallgatott rám)
Alakul a sztori iskolába járunk,találkozgatunk mindkét fiúval,bálba megyünk!!! (örökre megutáltam a bálokat),aztán persze komolyodik a helyzet,mert ugye nem a semmiért félangyal valaki.

Ami még kicsit fura volt nekem,hogy egy városba tömörült a sok félangyal....

Nagyjából sejtem miről fog szólni a következő rész,egy nyugis hétvégi délután remek kelléke lehet ez a könyv,na meg a folytatások is.Bár ezek a sztorik túl sok kombinációt szerintem már nem tudnak,ezért is lehet,hogy nem váltott ki belőle túl sok izgalmat.
Kicsit olybá tűnik nekem,hogy ez a sorozat a Halo trilógia ikertestvére lehet.
A borítót kissé fantáziátlannak találom...egy igen csak rossz szabású ruhában álldogál egy kék lány,kék háttérben,kék ruhában....



Elizabeth Bard:Ebéd Párizsban

Elizabeth Bard Párizsban él,nem volt ez mindig így amerikai lányként kellett megvetnie a lábát,na meg a szívét is a csodás Francia fővárosban.
Ez a könyv,akár lehetne egy napló is,Elizabeth nemcsak magának számol be francia kalandjairól,hanem nekünk is.
Nemrég olvastam JuliaChild:Életem Franciaországban c.könyvet ,és nagyon tetszett,most már keresem a hasonló könyveket ,ahol az önéletrajzi írás keveredik a főzés örömeivel. Egy nagy csokor receptet is kapunk,amit bátran próbálgathatunk,majd dicsekedhetünk,hogy eredeti fhrancia recept alapján készült finomsággal kedveskedtünk a családnak,barátoknak.
Szerencsére nagyon sok recept található az egyes fejezetek között,így bőven van miből válogatni legyen az leves,vagy desszert,bevallom én inkább a süteményeknél időztem el,tetszik,hogy normális alapanyagokkal kell dolgozni,szóval nem kell  sárkányfűárust keresnünk,sem hasonló hókuszpókuszt végeznünk,a legtöbb hozzávalót a sarki boltban is megkapjuk.
A könyv másik része Elizabeth beilleszkedése,élete körül forog,ha nem főz ,vagy piacra jár(úgy tűnik a Franciáknál nagy hagyománya van a piacra járásnak)akkor gyakorolja a nyelvet,ismerkedik kedvese lakásával,családjával.
Nekem Elizabeth kissé távolságtartónak tűnt,vagy nem is tudom mi a jó kifejezés erre,nem kellően tudtam beleélni magam az életébe,nem tudtam azonosulni vele,mintha egy kedves barátnőnk vendégségbe hívna,de lerí róla,hogy alig várja,hogy távozzunk...valami ilyesmit éreztem olvasás közben.Pedig a szerző nem csak a sikerélményeit tárja elénk,hanem kudarcairól is beszámol.
A ruha és cipővásárlás élményétől kezdve a francia szokásokig a politikán át sok minden szóba kerül.

Mikor ilyen témájú könyvet olvasok,sokszor elgondolkodom,hogy én vajon tudnék-e egy másik országban új életet kezdeni,lenne-e elég erőm,kitartásom,hogy beilleszkedjem,megszokjam,elfogadjam egy másfajta élet lehetőségét. Nem igazán tudom a választ,igaz nagyon kevés helyen jártam,ami biztos,hogy a tenger látványért sok mindent megtennék.Emlékszem pár évvel ezelőtt Split ki kötőjében vártunk a kompra, a tengerrel szemben hatalmas bérház állt,sok-sok emelet magasan,,potyogó vakolattal,és leszakad redőnyökkel övezve.
Férjem azt mondta nem tudna itt élni-majd rá mutatott a leharcolt panelkockára.Én tudnék-mondtam férjemnek,a tenger kárpótolna mindenért.





Yoyo Moyes:Az utolsó szerelmes levél

              Van valahol egy postafiók, ami több éve vár egy levelet...
              Volt a hatvanas években egy szerelem...
           Van Ellie ,aki családos férfit szeret...és Ellie talál pár szerelmes levelet.Leveleket ami szép de szomorú szerelem sorsát mesélik el.

Ki ne szeretne olyan szerelmet,ami több évtizedig kitart,még ha fáj is?

Nagyon tetszett ahogy a szerző úgy kalauzolt minket a jelenben és a múltban mintha hullámvasúton utaznánk-a torkunkban dobog a szívünk,száguldunk,aztán a végén csak pislogunk,hogy de jó volt,csak kár,hogy rövid ideig tartott,még egy kört!

Jennifer és Anthony a hatvanas években találkoznak.Jennifer éli a gazdag feleségek fényűző és unalmas életét.Anthony eleinte nem lát mást a nőből,mint a felszínt, a talmi csillogást.Aztán megismerik,megszeretik egymást. Jönnek mennek a levelek , próbálnak talpon maradni a másik életükben,de persze mint mindig ,az ilyen történetekben ,minden ellenük szól.

Miközben Jennifer és Anthony múltját olvassuk, Ellie mint  a mai kor szinglije jelenik meg a lapokon.
Akár boldog szingli is lehetne,ha kedvese nem egy házas férfi.... Elliet nemcsak saját maga miatt érdekli a megtalált levelek szereplőinek az élete,de a munkája miatt is fontos,hogy talpon maradjon az újságírók között.
Annyi mindenről ír a könyv,annyi mindent érint,hogy képtelenség lenne felsorolni,de teljes és nagyon jó képet kapunk a társadalmi elvárásokról,nyomásról mind most ,mind a hatvanas években.Korrupció,titkok,hazugság,felszínes élet.
Nagyon örültem,hogy a szerző megugrotta a romantikus irodalom képzeletbeli alsó fokát,ahol csak a szép szavak,giccs,és csókok vannak.Nagyon jó nyelvezete van a könyvnek,remek a stílusa,és az összes karakter remekül lett felépítve.
És persze amikor már azt hittem,mindent tudok,Moyes csavart a sztorin akkorát,hogy leesett az állam.
Élvezet volt olvasni!!

A könyvben minden fejezet előtt kis részeket találunk igazi!! szerelmes levelekből,ezeket a  szerző ismerőseitől,barátaitól kért kölcsön ,természetesen név nélkül. Nagyon furcsa volt ilyen formában bepillantani egy idegen ember lelkébe.

Moyes korábbi könyve a Tiltott gyümölcs. Anno az Ulpius kiadó jelentette meg.
Szerencsémre még karácsony előtt jön új könyv a szerzőtől:Mielőtt megismertelek címmel,amiből jó pár oldal ízelítőt olvashatunk a mostani könyve végén-elárulom,hogy ez is megfogott,sőt Moyes rajongó lettem!!!