Meg Waite Clayton: The Wednesday Sisters (Szerda nővérek)

A hatvanas évek végi Amerikában járunk, amikor a nők ugyan már rendelkeztek szavazati joggal és tanulhattak egyetemen, de a politikában még nem vállalhattak szerepet és a munkájukért járó fizetésük töredéke volt a férfiakénak. Általános vélemény volt, hogy a nőnek otthon a helye, meg kell tartania szüzességét a nászéjszakáig, majd illik hamar teherbeesnie, szülnie és vezetni a háztartást. Még egy dolog akadtt, ami „engedélyezett” volt a nők számára: szépen felöltözhettek, kisminkelhették magukat majd fürdő- és estélyi ruhában fel alá járkálhattak egy színpadon, hogy az este végén kihirdethessék ki lett az aktuális Miss Amerika. Persze kizárólag fehér, férjezetlen lányok számára volt engedélyezett mindez, a fehér-fekete házasságot tiltó törvényt még csak nem régen törölték el. Ugyanakkor a merényletek és tűntetések korszaka is volt ez: az évtized elején lelőtték John F. Kennedyt, pár évre rá testvérét Robert Kennedyt, és Martin Luther Kinget, Amerika háborút vívott Vietnámban az utcán mindennapos volt a tiltakozók hangadása. Tűntettek a háború ellen és a nők jogai mellett, ekkor történtek az elhíresült melltartó égetések és javában hódított a Flower Power.

Ilyen légkörben tölti gondos hétköznapjait Frankie, Ally, Brett, Linda és Kath. Mind az öten igyekeznek megfelelni a rájuk nehezedő elvárásoknak, bár érzik, hogy nincs ez rendjén. Mindegyikük életében akad olyan fájó pont, amely az akkor előítéletek miatt örökre sebet üt a lelkükben. Brett asztronauta szeretett volna lenni, esze is volt hozzá, de ugyan ki hallott már női űrhajósról? Linda kiváló futó, hivatásos sportoló is lehetett volna, de akkoriban még igen kevés nő vett részt az olimpián. Kath az úrilány, még az esküvő előtt teherbeesett, amellyel szégyent hozott a szüleire, de a gyors esküvő megoldani látszott a problémát, egészen addig, míg kiderül, férje már nem szereti, más nők után koslat és elhagyni készül őt és gyermekeiket. Az akkori felfogás szerint elvált nőnek lenni nagyobb szégyen volt, mint simán férj nélkülinek lenni, hisz olyan gyümölcs voltak, amibe már beleharaptak és az út szélére dobtak. Ally legnagyobb bűne pedig az, hogy egy indiai vagyis „nem fehér” férjet választott magának. Szülei nem állnak szóba vele, a Bibliára hivatkozva kiutasítják lányukat a tulajdon házukból és későbbi életükből. És ott van még Frankie, történetünk narrátora, aki egyetlen lányként született, így bátyjai kedvéért le kellett mondani továbbtanulási lehetőségéről, mindazok ellenére, hogy ő volt a legokosabb a családban és ösztöndíjjal bekerülhetett volna egy jó nevű egyetemre. De mint akkoriban gondolták, egy lánynak felesleges továbbtanulnia, hisz mi hasznát venné a diplomának a kakis pelusok cseréje közben?!

Előítéletek és a berögzött gondolkodásmódok, melyeket a szüleik neveltek beléjük. Az öt barátnőnek - akik Szerda Nővéreknek keresztelik el magukat a szerdánkénti találkozók fényében – még egymás társaságában is meg kell küzdeniük saját előítéleteikkel és látásmódjukkal. Hamar rá kell döbbeniük, hogy a barátság igen törékeny lehet, és a saját problémáikat sokkal könnyebben tudják elviselni ha összetartanak. Heti találkozóik és közös vállalkozásuk, miszerint írni fognak és íróvá küzdik fel magukat, kitartás és változatosságot ad egyoldalú hétköznapjaiknak.

Meg Waite Claytonnak ez a harmadik könyve (ha jól értesült vagyok), mely az Egyesült Államokban bestseller lett. Magyarul még egyetlen szó sem jelent meg tőle. Tehetséges író, szereplői annyira élőek, annyira kézzelfoghatóak, hogy olvasás közben úgy érzi az ember hangosan szólnak az emberhez. A dialógusok igen jók, mindegyik nővérnek meg van a saját hangja, a saját „szavajárása”, mely alapján akkor is könnyen felismerhetőek, ha nem írja mellé a nevüket. Az akkori hangulatot kitapinthatóvá tette azzal, hogy akkor megjeelnt könyveket, zenéket és tv műsorokat írt le számunkra. Olvasás közben akár hallgathatjuk is őket, hogy még közelebb érezzük magunkat az akkori történésekhez. (Én megtettem :P)

Ami azonban nem tetszett olvasás közben az a könyv elején történő többszöri idősík váltás, legalább három időbe ugrik és mesél egy morzsányit a barátnőkről, még meg sem ismertük őket igazán, már a jövőbeli utalást tesz arra, hogy alakul az életük, majd 180 fokos fordulattal a múltba tekint vissza, hogy egy újabb csavarral a jelenből tegyen jelentést. Ennek hatására az első 70 oldal szinte egyáltalán nem tudott lekötni. Az első drámának kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy falni kezdjem a betűket és a főhősnők sorsa végre – többé kevésbé – időfolytonosan teljesedjen be. A végén sajnos újra csalódnom kellett. Mindamellett, hogy igen meghatóra sikerült és alaposan megkönnyeztem a főszereplőket, nem éreztem befejezettnek a történetet. Több szál elvarrása is elmaradt. Miután elolvastam az utolsó sort is, kérdések tömkelege merült fel bennem, ezt nem tartom jó dolognak, hacsak nem sorozatról van szó. Ebben az esetben - legjobb tudomásom szerint - semmi ilyesmiről nem beszélhetünk.

Mindazonáltal bátran ajánlom a 20-as éveik végén járó nőknek és attól idősebbeknek. Az egyik vezető szál a történetben az anyaság, illetve azután való vágyakozás, ezért főleg azoknak ajánlom, akiknek már van gyermekük, vagy tervezik, hogy nemsokára vállalni fognak. És erősen ajánlom azoknak is, akiket érdekel az a békés és igen sokoldalú „forradalom”, amelyben Amerikának része volt abban az időben.

Az írónő honlapján a szereplők jellemzése is megtalálható, és egy rövid előzetes melyet a könyv megjeelnése kapcsán készítettek. (Igen! Ott a könyveknek is készül néha előzetes!)






Borostyán, 2008. december 30.

Jiri Kratochvil: Kushadj, bestia!

Eléggé sajátos hangvételű és hangulatú könyv ez. A történet lényege az ötvenes évek Csehszlovákiájában játszódik. Egy kiemelkedő testi és mentális adottságokkal rendelkező 13 éves fiú története ez, amit ő maga mesél el nekünk. A stílusa számomra kissé irritáló - pont annyira, amennyire egy magától elszállt kamaszfiú... (Bár a végén kiderül, hogy ezt tulajdonképpen felnőttként meséli, szóval annál érdekesebb...) De valószínűleg pont ez volt az író célja, hogy érzékeltesse a fiú/férfi egyéniségét. Hát sikerült neki.

A fiú valódi nevét soha nem tudjuk meg, lényeg, hogy egy napon az iskolájába beállít egy csapat, akik a jövő tábornokait ill. katonai vezetőit keresve kiválasztják őt. Hosszú ideig azonban a kiválasztás után nem történik semmi, míg egy napon a fiút leütik, elkábítják és egy sötét zárkában ébred fel... Hogy hová és miért került, azt nem árulom el, mert nem szeretném lelőni a poén.

A (számomra) irritáló stílus mellett azonban nagyon gördülékeny és olvasható a történet. Főhősünk egy politikai ügy középpontjába keveredve sokkoló dolgokat él meg. És a történet csattanója, hogy ezek a gyermekkorban elszenvedett történések miként hatnak a pszichéjére, egész további életére. Azt mutatja be a sztori, hogy hogyan lehet az emberek (gyerekek) elméjét bizonyos eszközökkel egy adott cél - egy elképzelhetetlenül borzalmas cél felé terelni, hogy maguk is elhiggyék, hogy az kell cselekedniük, amit beléjük tápláltak...

Érdekes pszichológia tanulmánynak is beillik ez a történet szerintem. Az emberi elme befolyásolásáról, annak sérülékenységéről, tömegpszichózisról, az emberi kegyetlenségről szól...

Nem éppen egy szívderítő, de érdekes olvasmány volt.

Sebestyén Balázs: Szigorúan bizalmas

Véletlenül került a kezembe ez a könyv (ajándékba vettem valakinek és unatkoztam a metrón...:-))). És nem volt rossz, se hülyeség, amit benne olvastam, úgyhogy végigolvastam. (Pfujj.....) Nem akartam írni róla, mert ez nem irodalom, de a Könyvmolyok közkívánatára (:-)) mégis megteszem.

Nem is tudom minek nevezzem ezt a könyvecskét, ez nem regény, nem történet, hanem Sebestyén Balázs médiaszemélyiség felismerései, gondolatai a világról, életről, arról, hogy hogyan kellene élni. Leírja, hogy hogyan került a médiába, milyen tapasztalatokat szerzett a különböző műsoraiban az emberekről. Sok mindent tanult ugyanis, és ezeket szeretné megosztani velünk. De nem csak ez található meg benne, hanem Balázs alapgondolatait képviselő emberekékkel való beszélgetések, riportok. Pl. Ernyei Bélával beszélget, aki valamilyen szinten hedoista, próbálja az életet, a jelent minél jobban megélni. Aztán meginterjúvolja Nagy Bandó Andrást, aki egy betegség kapcsán tanulta meg jobban tisztelni az életet, vele az alkotás szépségéről is eszmét cserélnek. Beszélget még egy kutyákkal foglalkozó férfival, egy dietetikussal, ill. egy pránanadi mesterrel. Illetve dr. Domján László agykontroll oktatóval, aminek külön örültem.

Mindegyikükkel intelligens párbeszédet folytat fontos és nagy dolgokról. Mondjuk összefüggést, kapcsot nemigen találtam közöttük, de annyi baj legyen... Voltak számomra is szájtátós, komoly dolgok, amiket elmesélt, pl. hogy hogyan látta pránanadi mesterét, amit az energiát anyaggá sűríti. Ez már nagyjából körvonalazza Balázs világnézetét, aminek egyes momentumait ki is fejtette a könyvben, pl. hogy miért vagyunk itt a földön, mi a halál. Mondjuk elég kategórikusan jelentette ki ezeket, amit túlzásnak tartok, mert nincs ember a földön, aki biztosan megmondhatná ezeket, meg azért létezik jónéhány világnézet, vallás, akik nem feltétlenül úgy gondolják, ahogyan Balázsunk... Úgyhogy ez nem igazán tetszett benne, meg az sem, hogy mi a francért kell a Gastroyal céget így reklámozni ebben a könyvben. A legutolsó része a könyvnek ugyanis a filozofikus gondolatok után belevág egy teljesen más témába, a dietetikába, ill. a Gastroyal ételszállító cég dicsőítésébe.... Értem én, hogy reklámozni kell a szponzort, de ez egy kicsit hülyén jött ki, na mindegy...

Összességében örülök neki, hogy úgy tűnik ez a Balázs fiú szokott gondolkodni, nem is akármikről és nagyon emberi, nem olyan, mint sok exhibicionista médiaszemélyiség, aki bármit megtenne, csak hogy reflektorfénybe kerüljön.

A gondolatfűzést azért még tanulnia kell a fiatalúrnak, mert nem volt tökéletes, de hát Istenem, nem író...;-)

Egyébként biztos vagyok benne, hogy ezzel a könyvvel tényleg tudna sok mindenkinek segíteni az írója, ahogyan azt ki is fejtette, hogy ez a célja vele. Csak attól tartok, hogy akinek erre szüksége lenne az nem biztos, hogy olvas, max. a Balázs sót nézi meg a tv-ben, ill. nem biztos, hogy rászán ekkora összeget erre az alig 200 oldalas könyvre.... Könyvtárból meg (mint azt a Könyvmolyok fórumán megállapítottuk) ciki kivenni...:-))))

A könyv végén lévő idézet nagyon tetszett, de ugyanaz az érzésem vele kapcsolatban, mint az egész könyvvel: klassz kis gondolatokat tartalmaz, de olyan beilleszthetetlen, csapongó - konkrétan azért, mert nem írja oda, hogy kitől van, ami egy idézetnél ugye kötelező.... De azért leírom:

"Ha valaki folyón átkelőben hajójával üres csónaknak ütközik,lehet bármilyen mogorva ember, nem haragszik nagyon. De ha a csónakban van ember, rákiált, térjen ki előle. S ha nem hallanák, kiált, kiált, kiált, majd átkozódik...
Csupán, mert a csónakban van valaki. Ha a csónakban nem lenne senki, nem kiáltana, nem is haragudna. Ha csónakodat kiüríted a világ folyamát keresztezőben, senki nincs ellened, senki nem árthat neked."

Emma McLaughlin és Nicola Kraus: Dadusnapló

A szerzők állitása szerint amit a történetben megirtak mind igaz-csupán a helyek,és személyek nevét változtatták meg.

Nanny fiatal egyetemista ,gyermekszerető lány és a muszáj meg a tandij,és albérlet arra kényszeriti,hogy dausnak álljon.Nem szeretne krumplit sütni egy gyorsétteremben,mert tanulmányaihoz is kapcsolódik a gyermekkor.

Épphogy elkészül a hirdetése ,a véletlen folytán máris akad munkája -egy hétéves kisfiúra kell hetente pár alakalommal vigyáznia mig anyuka jótékonysági ebéden vesz részt,vagy éppen Gucci cipőt vesz.A heti pár órából aztán,heti pár nap lesz mig végül Nanny azon kapja magát,hogy szinte csak aludni jár haza albérletébe.Időközben vagy százszor megfordul a fejében,hogy új állás után néz de valami mindig visszatartja-főleg a kisfiú aki a szivéhez nőtt.

Bepillanthatunk az elfoglalt felső tizezer életébe,akiknek minden belefér a napjaikba-még a szerető tartása is,csak a saját gyerekükre nincs idejük.Modern kori rabszolgatartók akik úgy gondolják a pénzükért bármit megtehetnek.

Persze ez nem egy komor történet-de az igazán szomorú,hogy egy anyának minden fontosabb mint a beteg gyereke-azért jócskán van benne humor is.

Anne B. Ragde: Berlini nyárfák

Nem tudom, ki hogy van vele, én életemben először pont egy évvel ezelőtt hallottam erről az Anne B. Ragde nevű írónőről, akiről annyit feltétlenül tudni kell, hogy norvég. Annyit még hallottam róla, hogy írta ezt a családregényt, és hogy nagyon jól tette, hogy megírta. Ez az impulzus már elég is volt nekem ahhoz, hogy felkerüljön a könyv a tavalyi karácsonyi listámra. Történetesen meg is kaptam a könyvet, de most jött csak a második impulzus, hogy el is kezdjem olvasni. Merthogy télen játszódik, karácsony előtt, és most éppen tél van, karácsony előtt. Tovább nem is ragoznám ezt a történetet...

A könyv tényleg egy családtörténet, és tényleg karácsony előtt játszódik többnyire Norvégiában, kisebb részt Dániában. A Neshov család tagjai a nagymama (kinek nagymama, kinek anya) halálos ágyánál találkoznak egy norvég faluban. A könyv háromnegyede a három Neshov testvér bemutatásával telik el, ami egyáltalán nem unalmas, ugyanis mindhárman elég különleges hivatást űznek: Margido temetkezési vállalkozást vezet, Erlend kirakatrendező, Tor pedig a családi birtokon tenyészt malacokat. Ami közös mindhármukban az az, hogy jó érzékkel menekülnek mindannyian a családi fészekből: más országba, vagy épp csak az istállóba egy üveg itallal. A családi birtok pusztulóban, a családtagok évek óta nem kommunikálnak egymással, így léphet be a történetbe ismeretlenként Torunn is, aki Tor félig-meddig eltitkolt lánya (akiben felmerül a kérdés, hogy hogy lehet valaki félig-meddig eltitkolt lány, az máris elolvashatja a könyvet -kiderül). Minden együtt van tehát egy jó kis családi találkozóhoz...

Valahol olvastam korábban, hogy sodró lendületű a könyv: lapról- lapra derülnek ki váratlanabbnál váratlanabb dolgok. Szerintem ez nem egy sodró lendületű könyv, kifejezetten lassan csordogál a történet, de ez nem válik a könyv hátrányává... Olyannyira lassan halad, hogy nekem a könyv végén támadt az a benyomásom, hogy most akkor elkezdődött a regény. Ami nem véletlen, hiszen -ezt is tudni kell- trilógiáról van szó. A második kötet épp nemrégiben jelent meg Remeterákok címmel. Számomra nyilván a mocskos családi birtokon csoszogó, lézengő, halk apa volt a legérdekesebb karakter; hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, a további két kötet során kiderül... Nem volt egy rossz könyv ez sem.

Joanne Harris: Csokoládé

Sajnos elég hosszú idő alatt tudtam csak elolvasni ezt a könyvet, így kicsit nehezen áll össze a fejemben és nehéz megítélnem. Mindenesetre azon gondolkodom, hogy 9 vagy 9,5/10-et adjak-e neki...:-)))

Meglepődtem Joanne Harris írói tehetségén, mert most olvastam tőle először és a médiából, hirdetésekből stb. nekem úgy jött le korábban, mintha egy 852. romantikus ill. gasztroregényszerűségeket író írnónőcske lenne. Nima írt a blogjában olyan klasszakat róla, hogy végül hozzá mertem nyúlni a könyvéhez és nem csalódtam egyáltalán. Harris valóban rendkívüli képességgel rendelkezik az írás terén, hihetetlenül érzékletesen képes papírra vetni hangulatokat, érzelmeket, ízeket, illatokat. Emellett pedig az a fajta nő, amilyen én mindig is szerettem volna lenni, de sajnos nem ilyen fából faragtak - aki teljes lélekkel bele tud merülni az élet olyan apróságainak örömeibe, mint a főzés, sütés, díszítés, alkotás, lakberendezés stb.

Hogy a történetről is szó essen: Egy aprócska francia faluba, amely alapvetően egy vallásos, zárt közösség, belecsöppen a cseppet sem odaillő, állandóan úton lévő Vianne férj nélkül, egyedül egy kislánnyal. Ráadásul csokoládéboltot nyit a templommal szemben, ami a falu legtekintélyesebb személyének, Reynaud atyának a szemét meglehetősen szúrja. Egyrészt mert Vianne minden, csak nem vallásos, másrészt a pap "nyáját" olyan világi "bűnök" felé csábítja, mint a csokoládé... És mindezt a böjtidőszak kellős közepén... De Vianne nem csak a testnek enged csábítást finom pralinéival és süteményeivel, hanem az emberek fejét is olyan szabados gondolatokkal tömi - az atya szerint - amelyek tisztességes hívő ember fejében nem fordulhatnának meg.
Ellenséggé válik tehát Vianne Rocher az atya szemében, aki felborítja a kis közösség addigi életét. Elsősorban kettejük erkölcsi harcát követhetjük nyomon a történetben. Mellette persze megismerkedhetünk a falu néhány nagyszerű és kevésbé nagyszerű, ám Harris által nagyon jól ábrázolt lakójával is.

A történet tehát maga nem nagy durranás, egyszerű, kellemes olvasmánynak is titulálhatná az ember. Azonban úgy van megírva, hogy egy egész életfilozófia rejlik mögötte, ami nekem nagyon tetszett. Feltételezem, hogy ez Joanne Harris saját hitvallása, értékrendje, amit Vianne Rocher-ban testesít meg. Nem mond nagy dolgokat, mégis nekem a mostani élethelyzetemben sokat adott a könyv, megerősített bizonyos dolgokban.

Rettentően ravasz módon, kifinomultan úgy bírálja Harris a regényben az egyházat, hogy tulajdonképpen nem is bírálja. Ugyanis a vallást, egyházat bíráló, ezek hibáit meglibbentő minden egyes mondat nem más, mint az atya szájából hangzik el. Vianne-nak egyetlen egy negatív mondata nem hangzik el a könyvben erről. Nagggyon ravasz...:-)

A csokoládé maga pedig Vianne életszeméletének metaforája számomra. Az élet élvezetéé és azé, hogy képesek legyünk örömünket lelni, meglátni a szépséget az apró dolgokban is, hiszen ezek részei mindennapjainknak, mégis nagy örömforrást jelenhetnek, feltéve, hogy észrevesszük őket...

Harris a regényben azt mutatja meg, hogy senki sem "bűn" nélküli, mindenkit, még a "legszentebbeket": az egyház embereit is megtalálja és el is kapja a kísértés, a csábítás. De addig, amíg ezekkel a "bűnökkel" nem ártunk senkinek és élvezetet nyújtanak számunkra, kár olyan mondvacsinált dolgokat utukba görgetni, mint pl. a vallási vagy társadalmi elvárások, le nem írt szabályok. Hiszen az életben az a cél, hogy boldogok legyünk. Nem szükségesek ehhez az olyan dolgok, mint férj, állandó otthon, misérejárás és gyónás - amik nélkül egy nőt az adott közösségben eddig nem tekintettek tisztességesnek. De Vianne megmutatta nekik a tutit...:-)

Nagyon tetszett a választékos stílus, ahogy Harris a szavakat egymás mellé rakja és ezzel olyan hangulatot, ízeket, illatokat teremt, hogy szinte valóságosnak érezzük a leírtakat. A nőiesen fifikás megoldás pedig, ahogyan "egyetlen szót sem szólva" egy egész életszemléletet, magatartásformát utasít el egy másik javára - majdnem zseniális...

Italo Calvino: A kettészelt őrgróf

Ez nem egy amolyan polcról lekacsintós könyv volt a könyvtárban, ami utánad kiabál és integet, hogy vigyél el! Vigyél el! Ezt bizony úgy kellett a raktárból felhozatni, mert kutatásaim alapján nagyon jónak ígérkezett. A méretei mondjuk igen csak megleptek, úgy 1 cm vastag és kb. 16 cm hosszú. Nem túl sokoldalú, csupán 114 oldal, ennek ellenére azonban ügyesen bánik adottságaival. Maga a téma ismerős számunkra, az emberi lélek és érzések bonyolult összetettsége, és kavalkádjai. Mindezt könnyed stílusban, igen sokszínűen tálalva a kedves olvasó kemény karton kötésű tányérjára.

Medardo di Terralba őrgróf fiatal és tapasztalatlan katona, ennek ellenére már tiszti rangban vágtathat a törökök elleni harcban. Rögtön első szolgálati napján ágyúlövés éri, és a szegény gróf ketté hasad. A tábori kórházban csupán a jobb felét találják meg, de azt sikeresen életre keltik, majd hazaküldik. Így szál ki a gyaloghintóból egy fél fej, egy kar, egy láb és egy fél lélek. Mert hamarosan egyértelművé válik, hogy nem csupán teste károsodott igen erősen, hanem a lelke is. Könyörtelen és halálos rendeletekkel tartja rettegésben a környék lakosait. Mindent, amit lát félbevág vagy felgyújt. Egy napsütötte, madárcsicsergős - amolyan jó hangulatú napon - csupán fél tucat embert végeztet ki, ha olyanja van, akkor a többszörösét. Sokan már a halálát kívánják, mígnem egy napon elő nem kerül a jobb párja, nevezetesen a bal. Ő a ló túloldala, mindenét odaadná a szegényeknek, siratja az árvákat és ápolja a fertőző betegeket. Mikor megtudja, hogy másik fele mennyire kegyetlen, sajnálkozik a dolgon, de tenni ellene nem tesz semmit, csupán annyit, hogy alázatosan és nagy lelkűen próbálja kijavítani a másik által okozott károkat. Odáig fajul a dolog, hogy faszentségével lassacskán már az ő halálát is kívánni kezdik az emberek. Ennek az egésznek persze egy mindkettejük által kiszemelt lány vet véget, ő lesz az indok, hogy ők ketten élet-halálra összecsapjanak. Mi vár rájuk? Végső megsemmisülés vagy bölcs, szélsőséges tapasztalatokkal egyesített teljes élet?

Hosszú ideje foglalkoztatja az embereket a világ jósága és rosszasága, a nőisége és a férfiassága, lentje és a fentje, a kintje és a bentje. Ha a Yin és a Yang szimbólumára gondolunk, akkor könnyen megérthetjük, hogy nem létezik olyan, hogy tökéletes jóság vagy gonoszság. Mindkettőből van ez is, az is az emberekben, így van a többség egyensúlyban. Ha az egyensúly azonban felbomlik, akkor eredményül szenteket, csodabogarakat vagy sorozatgyilkosokat kapunk. Előbbieket jó szívvel, utóbbit átkokkal és (egyes országokban) villamosszékkel öleljük keblünkre.

Italo Calvino stílusa annyira magával ragadó, annyira tömör és mégis könnyed, hogy egyszerűen képtelenség letenni. Igen kifinomult és (szerintem) egyáltalán nem bántó gúnyolódása helyenként kisebb szájrángásra késztet, mesélő tehetsége pedig gondolkodásra. Agyi kapacitásunk túlterhelése nélkül igen hamar el lehet olvasni, és habár tanulságos történettel szolgál számunkra szórakoztató módon teszi azt, hisz már az alap történetből is látható, egyáltalán nem veszi magát komolyan.

Italo Calvino első számú körözött író lesz a (könyvtári) listámon. Örülök, hogy rátaláltam.

Borostyán, 2008. december 11.

Mireille Calmel: A farkasok bálja (Az elátkozott szoba)

Magamtól sosem kezdtem volna neki e könyv olvasásának, de Lulin oldalán nagyon jó értékelést olvastam. Hab volt még a tortán, hogy a könyvtárban pár napra rá, az ajánló polcra volt kitéve.

A hab sajnos hamar leolvadt a tortáról - úgy a 100. oldal tájékán - de a süti ennek ellenére omlós és könnyen fogyasztható maradt. (Nemsokára itt a Karácsony, talán ezért hasonlítgatok sütikhez)

Az írónő rögtön az elején megnyeri a női olvasókat ezzel az ajánlással:
"Ezt a könyvet azoknak a nőknek ajánlom, akiket bárhol, bármikor a világon megvertek, megerőszakoltak és megaláztak. Azoknak ajánlom, akiknek teher a másságuk és ezért az életük is. Azoknak, akik igazságról, szerelemről álmodnak. Végül azoknak, akik azért küzdenek, hogy soha ne haljon meg a remény."

A történet hamar a közepébe vág, én pedig pont ezt szeretem. (Hangsúlyozom, most könyvekről beszélünk :P) Nincs félre duma, sem több száz évvel ezelőtti töri bemutató, a cselekmény egyből elkezdődik.

Isabeau gyönyörű és boldog lány, aki közelgő esküvőjére készül. Az 1500-as éveket írjuk, amikor még törvény adta joga volt egy hűbérúrnak a mennyasszony első éjszakájához Isabeau nem engedelmeskedik, ezért pedig ő és szerettei drágán megfizetnek. A lány túléli a uraság, Francois de Chazeron által végrehajtott válogatott kínzásokat, majd a fagyot is, ahová kitették, hogy az éhes farkasok tépjék szét. A farkasok azonban nem bántják őt, mert Isabeaunak és női családtagjainak van egy titka, amely a most kialakult határtalan gyűlölettel és bosszúvággyal karonfogva életben tartják a lányt és megerősítik a bosszúra. Sok év telik el, alaposan felkészül majd beavatott és beavatatlan segítőivel megindul a bosszúhadjárat. Chazeron alkimista törekvései és a hír, hogy eladta lelkét az ördögnek épp kapóra jön…

Az alaptörténet nagyon jó (igaz kicsit már kopottas és elnyűtt) de mégis hiányzik belőle valami. Illetve több valami. Az írónőnek nem kifejezetten elbűvölő a stílusa, a karaktereket nem dolgozta ki teljesen, sok szereplő szemén keresztül kívánja elmesélni a történetet, ezért mindegyikük egy kicsit befejezetlen maradt, a kinézetükről is kevés információt kapunk, teljesen az olvasó fantáziájára bízza őket. Az egésznek a légkörét úgy tudnám szemléltetni, ha fogjuk Francois de Chazeron alkimista kemencéjét és az olvasztó tégelybe az alábbi anyagokat tesszük:

- Egy jó adag Romana füzet (bármely része megteszi, ne legyünk válogatósak, ha nincs ilyen a könyvespolcon vagy az újságtartóban elfekvőben, akkor helyettesíthetjük egy kisebb adag Nora Roberts-szel)
- Pár oldal Ken Follett - a Katedrális című regényéből (különös tekintettel legyünk a szexuális aberrációs részekre)
- Egy leheletnyi Szepes Mária - Vörös oroszlánja
- Majd szórjuk meg Victor Hugo - A Párizsi Notre Dame gnómjaival, szegényeivel és cigány asszonyával.

Mindezek ellenére (vagy pont ezért) könnyen fogyasztható kis olvasmány. Nem ígér nagy izgalmakat, sem örök emlékezetet, de pár órás kikapcsolódásnak mindenképp megteszi.

Van folytatása is, de én egyelőre nem érzem égető szükségét, hogy tovább kísérjem Isabeau történetét.

Borostyán, 2008. december 05.

Arthur Hailey: Hotel

Ezt a könyvecskét mindössze 150forintért vettem a könyvtár "rongyos" könyvvásárán.... ami valóban rongyos volt,mert volt olyan kötet ami a kezemben esett szét :( Pedig előtte megérdeklődtem a könyvtár recepciónál milyen könyvek is lesznek??? Na mindegy ez a könyv nagyon is megérte az árát :)

Az St.Gregory egy régimódi szálloda New Orleans központjában.Peter az ügyvezető helyettes a főszereplő de a történet folyamatosan több szálon fut,és bár az elején megijedtem a sok szereplőtől,és a szerteágazó cselekményektől,nagyon is követhető a sztori, sőt elbirtam volna viselni még több izgalmat.

Lássuk csak hány féle ember fordul meg egy hotelben?, az alkalmazottakról nem is beszélve-Van hercegi párunk-aki iszonyú bűnt próbálnak titokban tartani,egy beteg öregember aki végül igencsak meglep mindenkit,egy szakavatott szállodai szarka, egy gazdag ifjú és barátai akik nem ismernek sem istent sem embert, egy hotel mágnás-akinek a St.Gregoryra fáj a foga.

És miközben a szereplők élik életüket a szállodában, bepillanthatunk a dolgozó hangyabolyba is. Hogyan képes Peter napi tizenkét órán át hárítani,és megoldani mindenféle gondot, és problémát. Hogyan próbál mindenki a maga hasznára keresni a bárpultostól kezdve a házi deketíven át. És miközben a szálloda életét nyomon követhetjük, közben Peternek két nő közül is választania kell, miközben az állását félti, és rejtélyeket old meg.

Még az utolsó oldal is tele van izgalmakkal!!

Ami a botitót illeti...hát nagyon gagyi-de mentségére legyen mondva 1988-as maga a történet pedig '65-ben iródott.