John Gray: A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek

Alcím: Az igazi párkapcsolat kézikönyve

Mikor a kezembe vettem ezt a könyvet (ajándékba kaptam), azt hittem vicces lesz, és könnyed, és szórakoztató, amolyan anekdota gyűjtemény kapcsolatokról, nők és férfiak különbségéről, jó sok sztereotípiával és közhellyel. Már korábban is hallottam róla, és valamiért ez a kép élt bennem.

Kellemesen csalódtam. Sokat tanultam belőle. Nőkről és férfiakról. Magamról.
Segít jobbá tenni a kapcsolatainkat, megértést és elfogadást tanúsítani a másik iránt. Saját magunk iránt.
Rávilágít arra, hogy sok esetben a férfiak és nők közötti különbségek miatt sikertelen a kommunikáció. Mert félreértjük, mert nem úgy értjük, mert mást gondolunk, és mert mást mondunk, vagy egyáltalán nem mondunk semmit. Mások az igényeink, másra van szükségünk, mint amit a másik nem gondol (mert az ő bolygójukon, ahonnan ők jönnek - a Marson vagy éppen a Vénuszon - az emberek másként viselkednek mint mi és más az értékrendjük is). Épp ezért nem is tudja kielégíteni azokat. És a frusztráltság, a kudarc, a harag, az elhanyagoltság érzése csak nő, de ezt sem tudjuk a másik nem számára érthetően megfogalmazni. Miért van az, hogy mi mindent megteszünk egy kapcsolatban, mégsem érezzük boldognak a másikat? Miért van az, hogy majd felrobbanunk, de a másik még mindig nem érti meg, hogy mi zaklat fel, mi hoz ki a sodrunkból, mi idegesít?
Pedig csak meg kéne tanulnunk, el kéne fogadnunk, hogy mások vagyunk, és ennek megfelelően viselkedni, megbocsátani, szeretni.

Megértettem, most már csak el kell fogadni és alkalmazni. Hogy hány csillagot kap a könyv, majd eldöntöm, ha látom, hogy működik-e.

(Persze a stílusa elég szájbarágós, meg amerikai, de tényleg érdemes egyszer elolvasni.)

Eredeti cím: Men are from Mars, Woman are from Venus
Kiadó, kiadás éve: Trivium Kiadó, 2008

Oldalak száma: 274

Susanna Tamaro: Felelj nekem

Az olasz írónő ebben a három novellában is emberi sorsokat mutat be. Talán kissé el is vannak torzítva a főhősök, ill. a szereplők jellemábrázolásai. Az elbeszélésekben ezek az emberek súlyos lelki terheket cipelnek, keresik a választ, hogy hol siklott ki az életük?

Az első novellában (Felelj nekem) egy lány életébe pillanthatunk bele. Prostituált édesanyját 7 éves korában elveszítette, onnantól kezdve sodródott az apácák nevelése és a nagynéni-nagybácsi nevelési elvei között. Gondolatai egyre rosszabbak, sivárabbak, negatívabbak, csoda, hogy túlélte a kisgyermekkor és a kamaszkort. Nagykorúvá válását azzal ünnepli meg, hogy elhagyja rokonait, és új életet szeretne kezdeni egy családnál. Élete alakulása számomra egyáltalán nem volt meglepő, az írónő sorai, történet alakítása egyértelműen ezt sugallta számomra. A végén erősen elgondolkodtam, hogyan alakul tovább a Lány sorsa, élete. Hirtelen vége lett, és én nagyon sajnáltam őt. Hiába hibázott, fel szerettem volna karolni, segíteni szerettem volna neki.

A második novella: Hány olyan ember van, aki kifelé mást mutat, mit amilyen ember valójában? Biztos rengeteg, de én naiv vagyok. Én mindig meglepődök, amikor olyan emberekről olvasok, akik a társaságban mézes-mázasok, valójában pedig kihasználják, bántalmazzák családtagjaikat.

Ez a novella egy olyan emberről, nőről szól, aki kénytelen volt elviselni férjét. Természetesen kérdezheti mindenki, hogy miért ment feleségül hozzá? Valószínűleg a kezdeti mosoly és behálózás az akció része volt ennek a beteg embernek. Két gyermek közül az egyiket fogadta el, aki a kamaszkori változások során apja oldalára állt, a másik gyerek számára az Undort jelentette.

Az apa halála után az anya, a nő visszaemlékezésein keresztül tekintünk bele életükbe, ami a feleség számára egy megvilágosodás is, azaz rájön, hol rontotta el?

A harmadik novella tetszett a legkevésbé számomra. Az eleje kissé zavarosra sikeredett, vagy a karácsonyi hangulatomban nehezen értettem a szavak, mondatok jelentését. A főhőst utáltam, a végére megtanultam őt megpróbálni megérteni. Az utolsó soroknál pedig már drukkoltam, hogy „tudja megérteni önmagát”. Hogy hol rontotta el? Sajnos ebben az esetben nem tudom. Szerintem beteg volt a lelke a vele való megismerkedésem első pillanata óta.

Érdemes volt elolvasnom, naivitásomból ismét elhagytam egy keveset.

Kerstin Gier: Halálom után felbontandó

Gerri a harmincas évei elején jár és egy kiadónak szerelmes füzetecskéket ír,olyasmit mint magyarul is megjelenő Romana,Júlia és társai.A családjában Ő az egyedüli aki nem szőke,nem diplomás,és a munkája sem hangzik jól,de Gerri nemcsak ezek miatt nem érzi jól magát.Egyedül van nincs senkije, akije meg volt elvette feleségül azt a nőt akit mindig is utált....szóval tipikus mai szingli aki végre új életet akar,de ahelyett,hogy belevágna inkább feladja..arra az elhatározásra jut,hogy mindenkinek jobb lesz ha eltűnik örökre.Mivel nem egy bátor fajta,és anyja tálcán vagyis inkább dobozban kínálj a megoldást az altató mellett dönt.

Szépen felszámolja az életét,kiüríti a lakását majd megírja mindenkinek azt ami a szívét nyomja,amit az illetőről gondol legyen az a főnöke,barátnője,anyja vagy valamelyik rokon.
A levélkék útnak indulnak,Gerri pedig egy pazar ruhában talpig sminkben,egy szállodai szobában készül a nagy lépésre,ám ekkor belefut egyik ismerősébe aki Gerrinek sírja el bánatát,miszerint felesége megcsalja őt,most is a szálloda egyik szobájában hetyegnek....Gerrinek gyorsan ki kell találnia valamit,hiszen nem mondhatja a férfinak,hogy bocs'épp halni készülök!!!.....igen jól gondoljátok Gerri minden igyekezete hiábavaló,az utolsó felvonás elmarad,ám másnap reggel mire Gerri észbe kap az összes ismerős a kávéja mellé megkapja a búcsúlevelet is amelyben nem éppen hízelgő hangnemben íródott...

És itt kezdődik a második felvonás.amelyben kiderül,hogy érdemes volt-e ennyire őszintének lenni? Ki az aki örökre megharagszik,és ki az aki megbocsájt? és vajon Gerri talál egy hasonlóan lökött társat magának?

Kerstin Gier annak ellenére ,hogy német remek humorral lett megáldva,és bár a történet lehetett volna könnyfakasztó is egy percig sem hullajt könnyeket az ember.
Ismét egy üde színfolt a csajos könyvek palettáján.

Mert nem kell mindig sznobnak lenni...

...és ezt pont én mondom, vicces. Másfelől, ha én mondom, el lehet hinni (aki ismer, tudja).

Naszóval, az úgy volt, hogy eljött egy újabb Könyvszerda -juszt sem csinálok reklámot a cégnek, úgyis mindenki tudja, hogy miről beszélek...ööö...írok-, ami pont egybeesett egy nehéz és könyvmentes időszak végével. Így aztán könyvet vettem újra és olyat tettem, amit nagyon régen nem: ponyvát vásároltam, papírfedelest. Név szerint Jane Green-től a Hiúság városát. Jelzem, jó az utalás a klasszikusra...

Szóval, nekiestem, lazításilag. Jó döntés volt. A lány, akiről szól, csillogó szemlyiség, brilliáns elme és gyönyörű. Cirka negyven kiló súlyfölösleg alatt. Újságíró, aki persze méltatlan munkát végez egy semmi lapnál és végtelenül magányos, valamint reménytelenül szerelmes egy kollégájába. Kliséhalmaz, tudom. Viszont belép a képbe az internetes randizás és a lány végre az lehet, aki legbelül: gyönyörű.

Nem akarom leírni az egész történetet, amiben meglepő módon tényleg vannak csavarok és nem várt fordulatok. Annyit azonban el kell mondanom, hogy legkevésbé sem a szereleről szól a történet: inkább a félelmekről és a hamis biztonságérzetről. Azokról a kapaszkodókról, amik bizton állíthatom, hogy minden nő életében ott vannak, csak másként manifesztálódnak: van, aki túlsúlyban, van, aki hamis kapcsolatokban tapasztalja meg őket. A variációk száma végtelen, sokféleképpen hívhatjuk a gyűlölt kalodákat, amiktől nem merünk elszakadni.

Ugyanakkor nem akar a könyv több lenni önmagánál: laza regény, kifejezetten kellemes. Pont nyaraláshoz illik, gyöngyöző fröccs mellé, az alkonyatban.

Lisa See: Hóvirág és a titkos legyező

Legyen ez a könyv az első a blogunkban, mivel ezt többen is olvastuk.

Én személy szerint sokáig haboztam, mire rászántam magam, hogy megvegyem ezt a könyvet. Bár többen ajánlották, és szinte csak pozitív véleményeket olvastam róla, mégis a magyar nyelvű kiadás borítója és a címe is elrettentett…Bár a tartalmát olvasva felkeltette az érdeklődésemet, mégis kicsit „ponyva” szagot éreztem, de kiderült, hogy tévedtem….

A történet két, a XIX. század elején született kínai lány barátságáról szól, az egyik lány, Liliom szemszögéből elbeszélve. Az elején nem tetszett különösebben, mert bár nagyon szép a nyelvezete, mégis olyan üresnek (személytelennek) tűnt a kislány beszámolója.

Az akkori kínaiak életét egyértelműen a hagyományok irányítottak. Az első mélyebb benyomás akkor ért, amikor Liliom a lábai elkötését mesélte el, ami nagyon sokkoló volt…

Na, innen már sokkal nagyobb érdeklődéssel olvastam tovább.

A két lány barátsága is a hagyományoknak volt köszönhető. Ez a kapcsolat is úgy jött létre, mint a házasságok akkoriban: két család egyezséget kötött, hogy a lányok laotungjai lesznek egymásnak, mert a születési számjegyeik és egyéb tulajdonságaik is megegyeznek…. A laotung nem szimpla barátnőt, hanem lelki társat, egy magasabb rendű kapcsolatot jelentett két nő között, akik egy titkos, csak a nők által használt nyelven leveleztek egymással - a történet hősei éppenséggel egy legyezőn (!) - így osztották meg egymással gondjaikat, örömeiket.

Ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesz benne egyre több érzelem, már nem tűnik üresnek… Nyomon követhetjük, ahogyan a két lány megházasodik („természetesen” sosem látott, vadidegen férfiakhoz mennek hozzá), ahogyan gyermekeik születnek. Fény derül Hóvirág titkára is, ami kissé elbizonytalanítja az eddigi mély kapcsolatot közöttük.

Végül pedig egy végzetes félreértésnek köszönhetően megszakad a kapcsolat kettejük között, mely mindkettőjük lelkében súlyos válságot okoz. Sajnos a félreértés nem derül ki idejében és megkeseríti további életüket … Az igazságra csak akkor derül fény, amikor más késő…

Így az én szavaimmal, röviden leírva ez nem hangzik olyan egetrengetőnek, viszont az írónő tollából gyönyörű, szívbemarkoló történet bontakozik ki.

Napokig a történet hatása alatt voltam. Szerintem nagyon jól, az érzelmekre hatóan van megírva a sztori, én a 10-es skálán egyértelműen 10-esre értékelem… (Azt hiszem, bemászott a könyv a top 10-15-ömbe...;-)) Nem csak a hatásosan ábrázolt érzelmi vonal miatt, hanem mert egy olyan kultúrát, hagyományokkal teli világot mutat be hitelesen az írónő, amit eddig nem ismertem. Állítólag hónapokat, éveket töltött Kínában, hogy ott lakó őseinek életét, hagyományait felkutassa. Az írónő hivatalos weboldala: http://www.lisasee.com/
Várom a véleményeket :-)

Szeee