Monica Ali: A muszlim asszony

Ez egy nagyon hosszú regény. Ez nem egy izgalmas regény. És mégis: ez egy jó regény.

Mondjuk az elején még nem így gondoltam, majdnem abba is hagytam, mert untam. Az írásmódot sem éreztem kiemelkedőnek. Aztán ahogy szépen fokozatosan haladtunk előre a történetben, úgy fészkeltem bele magam önkéntelenül a főszereplő, Naznín bensőjébe és már nem menekülhettem...

Ez nem az a tipikus "arab nős" történet, amiből kismillió kering mindenfelé. Más is a téma. Naznín nem elnyomott, a férje rendes ember, jól bánik vele, még ha nem is szerelmi házasság az övék. Nincs bezárva, kijárhat az utcára. Csak nem otthon van. Nem Bangladesben él, hanem Londonban. Ahol minden idegen.

Rendkívül lassú folyású a történet, de egy idő után rájöttem, hogy pont azért, mert annyira valóságos. A lassúsággal jól érzékelteti az írónő Naznín sivár hétköznapjait, nevetséges problémáit, szánalmas vergődését. Nem tud mit kezdeni magával, még akkor sem, mikor gyermekei születnek, mikor munkája lesz. Annakidején azt kapta útravalóul az édesanyjától, hogy a Sorsára hagyták. A Sorsra bízták, hogy életben marad-e születése után, és mivel így lett, úgy gondolták, hogy a további életében sem kell mást tennie, mint rábízni magát a véletlenre. Naznín nagyon sokáig így is tesz - még a bűnét sem önszántából követi el, hanem csak passzív résztvevője az eseményeknek.

*SPOILERszerűség* Jó volt azért látni, hogy a végére az életképtelen kislányból hogyan fejlődik a sorsát kezébe vevő nővé. Mivel annyira jól megteremtette az írónő az atmoszférát, hogy teljesen bele tudtam élni magam a főszereplő nő helyébe, drukkoltam neki, hogy felnőjön végre és sikerüljön öntudatra ébrednie. Mert bizony van, akinek ez valóban nehezebb, én is megjártam ez ügyben a hadak útját. És tapasztalataim szerint az egyik legigazabb mondás, amit ismerek, az, hogy: "Segíts magadon, Isten is megsegít". Szerencsére ez Naznín esetében is igaznak bizonyult a végére.*SPOILERszerűség*

Tetszett még, ahogyan a kultúrák ütközését, az Angliában élő muszlim kisebbség helyzetét, napi harcait ábrázolta az írónő, nagyon hitelesnek és valósnak tűnt. Érdekes volt látni, hogy Naznín Bangladesben maradt és teljesen más beállítottságú húga sorsa miként alakul összehasonlítva Naznínéval. Vajon volt értelme elmenni? Vagy otthon mégiscsak jobb? Vagy Angliában jobb? Ha nem érzi jól az ember magát, van értelme hazamenni? A regény vége megadja a választ.

Csak nyugis, türelmes időszakokban szabad belefogni ebbe a könyvbe, mert minden, csak nem pörgős. Ellenben mély és nagyon életszerű, tapintható atmoszférájú. Jó regény.

Bernard Schlink: A felolvasó

Érdekes élmény volt olvasni B. Schlink A felolvasó könyvét.
Úgy éreztem magam, mint a hullámvasúton, egyszer fent voltam, egyszer lent voltam, egyszer tetszett, másszor nem, volt émelygésem is, de a végén azt állíthatom: szeretem a hullámvasutat, tetszett, újra felülök rá.

A felolvasó története egy fiú/férfi kapcsolata egy középkorú/idős nővel. Michael Berg kapcsolata Hanna Schmitz-cel.

Az 1. rész a megismerkedésük, az egymásra találásuk, a felfedezéseik, az elválásuk története. A szerelem megtapasztalása. Számomra előrevetített valamit, amit nem tudtam, hogy mi lesz. Bevallom őszintén furcsa érzésekkel olvastam ezt a kapcsolatot, majd' 20 év korkülönbségű szerelemről.

Majd jött az új -a 2.- rész, amiben kialakult egy részletesebb háttér a nő múltjáról, az ítélkezések része.
Ott lehettem a bírósági tárgyaláson, ami sodró lendülettel vitt magával. Boncolgatta a koncentrációs viszonyokat, az emberi felelősségvállalás és a szégyen kapcsolatát, határait. Azon tűnődtem, vajon eljutok-e arra a szintre, hogy sajnálni fogom Hannát? Folyamatosan tettem fel magamnak kérdést .

... végül elérkezett a kapcsolatuk beteljesülése az utolsó 3. részben, amikor szánalom lett bennem úrrá. Amikor talán a megbocsátás csírája bennem is megfogant, gyökeret eresztett. Amikor Michael Berg is önmagára lelt hányatott lelki-életében.

Hanna és Michel kapcsolatának olvasása közben, a könyv bezárásakor elgondolkodtam:
- Mi elégít ki az embereket?
- Mi teszi teljessé életünket?

Michael a "fiúcska" egész életében ill. 15 éves korától "Hannával élt":
- vele hált,
- őt figyelte,
- őt szerette,
- rá haragudott,
- őt ítélte el,
- őt nem értette meg,
- neki segített,
- rá gondolt.

Mit, mikor és miért csinált, tett? Miért lett Michael Berg élete olyan amilyen? Mozaikokat kapunk kisebb és nagyobb méretekben, ezekből kell összetennünk, összeragasztunk a képet, ami mindig másképpen néz ki, ha másik irányból nézzük. Nekem ez a fontos a történetből, neked az. Te megérted őt, én nem. Milyennek látod őket te, milyennek látom én? stb...)

Érdekes, elgondolkodtató, igényes, szép.

Veronique Olmi: Tengerpart

"Szerencsére nem kellett sokáig várnunk a buszra, és senki nem látott meg minket, amikor felszálltunk. Furcsa érzés volt tudni, hogy hamarosan elhagyjuk a várost, elutazunk egy ismeretlen helyre, főleg, hogy nem volt semmiféle iskolai szünet, és arra gondoltam, ez biztosan szöget ütött a kölykök fejébe. Még soha nem voltunk nyaralni, még soha nem hagytuk el a várost, és az élet most hirtelen egészen másnak tűnt, a gyomrom görcsbe rándult, állandóan szomjas voltam és folyamatosan aggódtam mindenért, de megtettem minden tőlem telhetőt, igen, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a srácok mindebből semmit ne vegyenek észre. Már alig vártam, hogy felszállhassunk a buszra, hogy végre a gyerekek is elhiggyék, valóban elutazunk."

Elutaznak a tengerpartra! Végre........., álmodozzatok ti is, milyen út előtt állnak?

Tengerpart I.:
napfény, homokos, kavicsos, búvárkodás, homokvár, mosoly, öröm, boldogság, játék, nyaralás, messzeség, víz, úszás, pancsolás, futás, sport, merengés, pihenés, család, fagyi, jegeskávé, olvasás, szabadság.

Tengerpart II.:
eső, pénznélküliség, kilátástalanság, szomorúság, depressziós anya, koravén-felnőtt 9 éves, szorongó 5 éves.

Elutaztak a tengerpartra, milyen volt az útjuk, milyen volt az az egy napjuk, amit ott töltöttek?

"Már megint nem jön össze semmi. Ez a szoba sem ér semmit, átutazóban vagyok két ismeretlen világ között, ez a szállodai szoba nem más, mint egy váróterem, elveszett emberek lábnyomaival teli váróterem, hatalmas tömeg hömpölyög körülöttünk, az előttünk érkezettek és a majdan utánunk érkezők tömege, rengeteg ember, akik mind itt hagyták a lábnyomaikat, melyek egymásba keverednek a padlón. Mit számítok én e rengeteg ember között? Mit keresek itt? Behunytam a szemem, de sehol nem találtam menedéket, úgy éreztem kilöktek a semmibe, mint valami nemszeretem dolgot."

Mik rejtőznek egy olyan anya fejében aki menekül a gondolatai, az élete elől? Aki belemenekül a saját világába? Aki képtelen a gyerekei nevelésére? Aki jót akar, de képtelen a gondolkodásra, hogy rájöjjön, így nem lesz jó!

Milyen anya az, aki az utazásra elfelejti elvinni a gyerek legkedvesebb alvóstársát, cumiját, állatát, rongyát, bármijét, ami nélkül a gyereke szenved, nem tud elaludni, nem teljesen boldog?

Elutaztak, és egy szállodában aludtak. Hmmmm, elgondolkodtató örömérzés lehetne, ha az egész könyv, mind a 130 oldala nem egy előrevetített tragédiát sejtetne. Ha nem kellene hatalmas erő, hogy továbblapozzunk, hogy a tragédia mikor fog bekövetkezni? Mi lesz a tragédia? Hogyan következik be a tragédia? Lesz egyáltalán tragédia?
Sokakkal ellentétben nem tudtam mi/mikor/hogy lesz az esemény, de a történet sejtette, hogy nem mosolyogni fogok rajta. Elgondolkodom: a gyermekvédelmen, a törvényen, a szociális szférában dolgozók munkáján, a mellettünk élőkön, akik elmennek mellettünk, és a kisujjukat sem nyújtják az embertársak felé.

Elolvastam, befejeztem. Nem vagyok hirtelen ember, nem dobtam a sarokba a könyvet, csak csendesen letettem. Mosolytalanul. Sajnálattal, szánalommal.

Dühöngök.
Kiabálok.
Sírok.
Megölelem minden szerettemet.
Legalább ma nem panaszkodom, hogy kevés van.
Élvezem a szabadságot.
Nem fogok irigykedni, hogy mi idén sem jutunk el tengerpartra.

Szeretek, szeretek, szeretek.

Michelle Richmond: A köd éve

Egy újabb nagyszerű könyvet olvashattam Richmond tollából,valahogy nekem olyan mintha Jodi Picoult stílusában írna ami nem baj,sőt! Mindketten nagyon jó történeteket alkotnak,nem mindennapi témákban,mégis a könyvekben történtek bámelyikünkkel megtörténhetnek.Ez egyszerre nagyon elgondolkoztató,és rémisztő.

Abby egy átlagos napon sétálni viszi vőlegénye kislányát Emmát.Miközben a kislány a ködös San Fransiscói tengerparton sétál,Abby fényképez-egy perc talán annyi sem még egy halott fókakölyköt lefotóz,mire felnéz Emma már eltűnt....

Majd egy év történéseit öleli fel a közel 500oldal,rendkívül megrázóan,alaposan,izgalmasan megírva ,hogyan változik meg az ember élete egy pillanat alatt.Abby és Jake kutatócsoportot szervez,naponta több ezer szórólapot oszt szét Emma fényképével,adataival,újságban,tévében szerepelnek,de csak telnek a napok,hónapok anélkül,hogy akár egy pici nyomot találnának,hogy mi történhetett Emmával.Abby belebetegszik abba,hogy Emma miatta tűnt el,Jake bár sosem mondja ki,némán vádolja Abbyt,egyre távolabb kerülnek egymástól.Abby mindent bevet,még hipnózis is vállal ,hátha így rábukkan egy olyan információra ami már a tudatalattijába merült...könyveket olvas az emlékezésről...."Ahogy Mark Twain mondta:Nem az a megdöbbentő,hogy mennyi mindenre emlékszem hanem az,hogy mennyi mindenre emlékszem ami nem úgy volt."

Egy idő után előkerül egy nyom...Emma cipője...Jake úgy érzi ideje elengedni Emmát ,elfogadni,hogy meghalt.Temetést rendeznek üres koporsóval...Abby egyáltalán nem érti,Jake hogyan adhatja fel??

Dél-Amerikába utazik,azok után a nyomok után amikről Abby úgy gondolja még segíthetnek,de egyben szakítás is Jakkel aki válaszút elé állítja a lányt.

Abby karaktere nagyon szimpatikus volt,hihetetlen erős személyiség.Az apa előbb feladta a lányáért való harcot,mint Abby akihez semmilyen vérségi kötelék nem fűzte.Egyedül,támogatás nélkül viaskodott a bűntudattal.

A könyv alaposan,és remekül körbejárja az emlékezés csodás adottságát.

A könyv 2007-ben megkapta a z Év könyve díjat.

Neera: Kerüld az asszonyt!

Egy könyvmoly számára talán nincs is annál nagyobb felfedezés, mint amikor egy igazán régi könyvre bukkan a családi könyvespolcon, és az a könyv még olvasható állapotban is van. Az irodalom szerető embert gyakran izgatja, vajon mit olvastak kedvenc szerzői, de talán még inkább fúrja az oldalunkat az, mit olvastak saját őseink, a hétköznapi emberek.
Neera (polgári nevén Anna Zuccari) hőse, Senio, a szegény sorból származó, felkapaszkodott, fiatal ügyvéd meglátogatja régi, orvos barátját, akit, mint az Senio érkezésekor kiderül, megcsalt és elhagyott a felesége. Senio, aki irtózik a fájdalom és a szenvedés minden formájától, sietve tovább utazik idős nővéréhez, Corinnához, aki egész életét arra áldozta, hogy a fiúnak mindene meglegyen. Corinna, bár vénkisasszony, mégsem él egyedül, magányát barátnőjével, Orsolával és annak unokahúgával, Dinával osztja meg, aki természetesen titokban Senioért epekedik. Senio azonban nem csupán a szenvedést, de a nőket és a szerelmet is kerüli, mígnem találkozik donna Claraval.

Viszont mivel szatíráról van szó, Seniot donna Clara szerelme sem válthatja meg, és az érzéketlen, fiatal ügyvéd egy üstökös (vagy inkább az író szerint száguldó gőzmozdony) sebességével rohan a vesztébe.
A Kerüld az asszonyt! annak idején minden bizonnyal a szórakoztató irodalom kategóriába tartozott, mégis olyan színvonalasan van megírva, hogy ma méltán soroljuk a szépirodalmi művek közé.

Igazán jó lenne tudni, mit gondoltak a műről és a karakterekről a korabeli olvasók. Az érzéketlen, karrierista Senioról, idős, külső vonásaiban férfias és ateista nézeteket valló nővéréről, Corinnáról, a gyönyörű, jószívű, tépelődésében mégis gyöngének ható donna Clararól, aki ráadásul elvált, vagy a betegeiért élő doktor Mordiniről.
A legfantasztikusabb szereplő azonban (mindkét kor olvasói számára) minden bizonnyal a „vampir” Ernesta, akinek személyében Senio méltó ellenfélre akad és, aki által aztán elnyeri méltó büntetését.

A mai olvasót szinte bizonyosan rabul ejti és elvarázsolja a 19. századi helyesírás a sok cz-vel a c-k helyett, a dupla kettős mássalhangzókkal (melylyel), valamint az idegen szavak helyesírásának megőrzése (aquarell), és a változatos szókincs (koronkint időről időre helyett).
Ha meg tudjuk szerezni (a sorozat: Egyetemes Regénytár többi darabja az akkori 1 koronával ellentétben ma 3000 forintért kapható némely antikváriumokban), mindenképpen érdemes elolvasni, és egy jót „kaczagni” Senio szórakoztató történetén. A legtöbb kötelező olvasmánnyal ellentétben ugyanis ez a több, mint 110 éves regény még ma is élvezetes kikapcsolódást nyújt.

Pataki Éva: Ami elveszett

A könyv alcíme az, hogy Családregény. Ezért is csaptam le rá, mert hát ki nem szereti a családregényeket? A családok történetei valahogy mindig érdekesek. Nem láttam még "normális" családot, mindenhol megvannak a kis szégyellnivaló, pletykaalapot adó sztorik, titkok, zizzent családtagok :)

Aztán a könyv kivitele is nagyon tetszetős: kemény fedeles, ízléses borítós, ami a történetet nagyon jól szimbolizálja, mint utólag kiderült. És ráadásul egy számomra ismeretlen magyar írónő tollából származik a történet, ami mostanában engem csábít, mert elég sok tehetséges, viszonylag ismeretlen magyar írót vélek felfedezni a kortárs irodalomban.

Bár a fülszövegből nem, de az első oldalon található Popper Péter idézetből kiderül, hogy ez egy zsidó család története. Pataki Éva igazából dokumentum jelleggel meséli el a saját családja történetét dédnagyanyjáig visszamenőleg, vagyis tőle kiindulva. Édesanyja emlékdobozát sokáig rakosgatja ide-oda, elnyomja magában a kíváncsiságot, ami egyszer mégiscsak felszínre tör. Felnyitja a dobozt és az ott talált emlékek, iratok, fotók alapján rakja össze családja, a Czeislerek történetét.

A család központja, feje, a makacs Auguszta, aki 6 gyermekét nevelte fel egyedül. Zsidó vallásukat nem gyakorolják ugyan, csak néhány szokást őriznek meg, zsidóságuk mégis áthatja egész életüket, hiszen szinte csak zsidókkal érintkeznek. Aztán közeleg a második világháború és a család szétszéled. Külföldre kerülnek tanulni, hiszen itthon akkor már nekik csak korlátozottan lehet, illetve az európai állapotok miatt elmenekülnek a kontinensről.
A család egy része - akik maradtak - sajnos nem éli túl a világháborút, de többségük így vagy úgy megmenekül. Többüket behálózza a kommunista rendszer, amiből szintén nem sülnek ki jó dolgok. Öngyilkosság, depresszió, neurotikus kórképek azok, amit az utódokra hagynak, legalábbis az írónő elődjeinek ezt a fajta hagyatékát véli felfedezni saját magában.

Irodalmilag én nem tartom kiemelkedőnek a regényt, mert mint említettem, inkább dokumentum jellegű (bár ebben a műfajban is lehet nagyot alkotni, lásd Capote), a történések elmesélésére szorítkozik.
A történet maga viszont érdekes volt, bár nem fergeteges, mégis izgalmas, mint akármelyik család élete. Az átlagostól zsidóságuk minden hozadéka különbözteti meg őket.




Kiadja: Athenaeum

Paulo Coelho: Brida

Először is, köszönetemet szeretném kifejezni a könyvért a Bézs Magazin Szerkesztőségének!

Elsősorban a kíváncsiság hajtott, miért piszkálják ennyire Coelho-t? Egyetlen könyvet olvastam tőle igen régen, Az alkimistát. Akkor viszonylag kielégített... Az utóbbi években bevallom, előítéletből nem olvastam tőle, pont a fent említett nagyon negatív vélemények miatt. De ez alapján ugye nem lehet dönteni!? Így direkt "levadásztam" ezt a könyvet, hogy valamelyest megvédjem a szerzőt. Sajnos nem fog menni!

Az adott történet főszereplője Brida, egy nagyon fiatal, értelmes, szép lány. Folyamatosan keresi az élet értelmét, a saját maga útját. Segítségére van Wicca, a boszorkány, és a Mágus, akik bevezetik a mágiába, illetve mindenfélébe. Másrészt ott van mellette párja, Lorens is, akitől szintén folyamatos támogatást kap. Belefolyik mindenféle misztériummal teleszőtt bonyodalomba. Számomra tényleg bonyodalom az egész, nem is tudtam kihámozni az egészből jóformán semmit! A főszereplő személye egyébként szimpatikus lenne, ha nem ebben a szövegkörnyezetben, nem ebben a történetben szerepelne. Valós életben nem is érteném, hogy kerül bele ilyen élethelyzetbe egy értelmes ember!?

Számomra frázispuffogtatás az egész! Egy nagy katyvasz! Nem tudom, mi mellett teszi le a voksát a szerző? Kereszténység, mágia, hinduizmus, boszorkányság???? Van itt minden! Vagy nem is kéne tudnom? Nem ezzel kéne foglalkoznom? Nekem ezek nem férnek meg egymás mellett! Én az egyszerű, tiszta hit mellett állok ki! Van egy olyan érzésem, hogy nem a saját érzéseit, tapasztalatait, gondolatait írja le a szerző, hanem hatásvadászat az egész! Mintha mindenféle vallási meggyőződésű olvasónak szeretne megfelelni egyszerre, egy időben, egy könyvbe foglalva. De hát ez lehetetlen!!! Mélyen felháborodtam, amikor az egészbe még Bibliaidézetek is kerültek!!! Pár kifejezést kijegyzeteltem: mesterséges démonok, Isten Bal Kezének légiója, Kis Misztérium, Árnyak könyve stb. Nálam még egy rossz sci-fi-nek sem menne el! :-(

Tele van a könyv életbölcsességekkel. Szinte egy mondat sincs, ami ne bővelkedne a bölcs kinyilatkoztatásokban. De pont emiatt már szinte unalmas. Csak kapkodom a fejem, mi szól nekem, mit mond nekem? Jó pár éve talán levett volna ezekkel a lábamról (amikor Az alkimista is némileg), de most már inkább azok a mély gondolatok érintenek meg inkább, amik folyamatosan rávezetnek a fontos dolgokra, nem pedig az agyamba ültetik, a számba rágják! Sokszor a kevesebb a több!!!

Tele volt a könyv bugyutábbnál bugyutább mondatokkal, amiktől némiképp már a hajam téptem. Két "kedvencem":

"Azoknak az embereknek, akiknek születésüktől fogva fejlett Adottságuk van, kicsi a fülcimpájuk, és a fejükhöz lapul."

"Semmi nincs a világon, ami teljesen rossz lenne, kislányom – mondta az apja az órára mutatva. – Még egy álló óra is pontos napjában kétszer."


Sajnos nekem sem sikerült megfejtenem a szerző nagy példányszámban eladott könyveinek a titkát! :-(

2/10

Jerzy Kosinski: A festett madár

Huhhh, kemény dió volt! Nem szoktam könyvet letenni, főleg ha jó, de most nagyon közel álltam hozzá! Nem azért, mert rossz könyv, de a gyomrom, lelkem nem bírta! Nagyon sok helyen a rosszullét határán voltam a tartalomtól!

A könyv irodalmi értéke kétségtelenül igen magas, de szörnyűségekben bővelkedik! Tényleg csak erős idegzetűeknek ajánlom!

Egy fiúgyermeket szülei a háború elől egy távoli faluba küldenek, bízva benne, hogy elkerüli a borzalmakat. A nevelőanyja, akinél még jó sorsa van, hamarosan meghal, így gyerekfejjel kénytelen faluról falura kóborolni. Részenként újabb helyszíneken talál "menedéket". A menedék tényleg nagyon erős túlzás!

Az emberi megaláztatás, állati kegyetlenség mindennapos a fiú életében.

Nem akarok álszent lenni! Én tudom/tudtam, hogy léteznek/léteztek ilyen élethelyzetek, de ennyire töményen még soha nem találkoztam vele. A rasszizmus minden formáját elítélem, és ebben a könyvben bőven akad belőle. Tanúi lehetünk, ahogy a viszonylag magasabb társadalmi rétegben élők hogyan alázzák meg rendszeresen az alattuk lévőket.

A történet vége kicsit "vígasztalt". Reményt ad, hogy azért minden borzalom ellenére is ki lehet jutni az alagútból!

"Nem lenne egyszerűbb megváltoztatni az emberek szeme és haja színét, mint hatalmas kemencéket építeni, és aztán cigányokat meg zsidókat fogni, hogy elégessék bennük őket?"

Nagyon sokat agyaltam rajta, hány pontot adjak? Először lepontoztam, de rájöttem, hogy irodalmilag tényleg nagyon értékes. Az már más tészta, hogy a lelkemet megviselte!

10/10

Nicole Jordan: A szerelem foglyai

Ha valaki még sosem olvasott erotikus történelmi románcot, akkor megéri Nicole Jordannel belekóstolni a műfajba, és A szerelem foglyai ehhez tökéletes választás. Különösen, ha nem rajongunk az üres fejű, ájuldozó hősnőkért. A szerelem foglyai kicsit olyan, mint Jane Austen Büszkeség és balítélete erotikus kiadásban.

Arabella Loring igazi kékharisnya. A 24 éves hősnő apja halála és anyja szökése után húgaival zsugori bácsikájukhoz kerül, aki egyáltalán nem törődik velük, így a Loring kisasszonyoknak maguknak kell előteremteniük a megélhetésüket. Úgy döntenek, iskolát alapítanak a gazdag kereskedők és iparmágnások lányai számára, hogy azok könnyebben érvényesülhessenek az arisztokraták rideg, fényűző világában.

Amikor azonban meghal a nagybácsi, Arabella és húgai gyámságát a veszedelmesen jóképű Marcus Pierce örökli, akinek feltett szándéka gazdagon kiházasítani a három nővért. A független természetű Loring lányok természetesen ezt nem tűrik szó nélkül, így Arabella felkeresi az újdonsült grófot, hogy egy szenvedélyes pengeváltás kíséretében jobb belátásra bírja. A tüzes csatározást végül egy fogadás zárja le, miszerint ha Lord Danversnek sikerül két hét alatt elcsavarnia Arabella fejét, akkor a nő hozzámegy feleségül. Ha azonban Arabella képes ellenállni a férfi csábítási kísérleteinek, ő és húgai végleg elnyerik függetlenségüket.

Amiért igazán érdemes Nicole Jordant és A szerelem foglyait választani, az, hogy Jordan kisasszony írását olvasva nem támad hiányérzetünk, szemben más, azonos műfajú regénnyel. Mind a karakterek, mind a cselekmény tökéletesen kidolgozottak. A hősök nem lapos sablonok, hanem életszerűek, szinte látjuk őket magunk előtt; dilemmáik sem mesterkéltek vagy mondvacsináltak, hanem reálisak. A történetben, pedig nincsenek fehér foltok, elvarratlan szálak.
A szerelem foglyai magával ragadó első kötete Nicole Jordan izgalmas, új, Szerelmi Csatározások című sorozatának. A Loring lányok erotikus kalandjai tehát még korántsem értek véget.

Stephenie Meyer: Hajnalhasadás

f-Andi véleménye

Egy röpke és rövidke értékelés előtt mindenképpen fontosnak tartom néhány gondolatom leírását.

Nem értettem eddig sem, hogy miért kell egy ilyen sokak által-kritikán alulinak tartott művet/alkotást leszólni? Olvassa, aki kíváncsi rá, és ne olvassa aki nem. Engem a T1 (Alkonyat) elolvasása nagyon kíváncsivá tett, elolvastam, és tetszett. Ez után érdekelt a többi rész, amik már egyre kevésbé vonzottak, de azért szántam rá egy kis időt, mert nem szerettem volna a wikipédiából megismerni az eseményeket.

Elvonatkoztattam ki-mit olvas, nem szoktam elítélni senkit, olvasson bármit is. Számomra a mai világ képernyőfüggősége károsabb, mint bármilyen történet fejben való elképzelése.

Visszatérve a Twilight sorozatra:

Igen, van 4 rész, olyan amilyen, többé-kevésbé érdeklődtem irántuk, többé-kevésbé tetszettek.

Az utolsót, a T4-et (Hajnalhasadás) is befejeztem, gondolataimat megosztom mindenkivel:

- utolsó rész volt, fellélegeztem, mert éppen elegendő volt ennyi időt töltenem vele, több nem lesz, max. az első könyv Edwardunk szemszögéből.

- igenis én is átestem ezeken a "lehet-e barátság fiú-lány között", így voltak részek, amelyeket megértettem, bár iszonyodva gondolkodtam el, hogy "jaj, én is ilyen h.lye voltam?"

- Edward párti vagyok, így két ember zavart: Bella: aki beleesett ebbe a "két férfit szeretek" dologba, (de mint mondtam őt kissé megértem), és Jacobot nem szerettem, engem végig idegesített valamiért.

A Hajnalhasadás lapjai gyorsan fogytak egészen a könyv feléig. Érdekelt a történet, számomra izgalmas események történtek. Végre minden kezdett helyreállni, szerelem-házasság tekinetében a boldogság is rendben volt. Jött a "Boldogan éltek, míg meg nem....", ám mindez megváltozott Renesmee növekedésével.

A Jacobbal kialakult hármuk közötti idill nyomasztóvá kezdett válni számomra, szó szerint sok volt nekem ez a "Vérfarkas-Vámpír szimbiózis", és elkezdtem kínlódni az oldalakkal. Alig vártam, hogy befejezzem. Dühödtem ezen a nagy két tábor közötti boldogságon, elfogadáson. A könyv csörgedezése lassú patakocskává vált.

A Volturi megjelenésével izgatottan vártam a nagy harcot, aminek végkifejletét természetesen nem mondom el. A történetnek vége: 1. Marad a "Boldogan élnek, míg.....ki nem nyírja őket valaki?" vagy 2. "Kinyírta őket a Volturi." vagy 3. "Kinyírták őket a Vérfarkasok." vagy 4. "Világégés következtében mindenki meghalt."

A Négy könyvet tekintve: semmiképpen nem bánom, hogy elolvastam a könyveket, mert képben vagyok gyermekem idősebb barátainak olvasmányvilágával kapcsolatban, mert egy újfajta dimenziót adott nekem, mert kikapcsolódtam a sok depresszív hangulatú irodalmi olvasmányok zöméből. Szerintem S.M. jót alkotott. El kell fogadni, hogy a szépirodalmi műveken kívül vannak szórakoztató irodalmi alkotások is, ezeknek tekintetében, én inkább erre szavazok, mint a szerelmes-csöpögő ponyvákra.

Személy szerint az első rész tetszett a legjobban. Az alkonyatban még a halandó világé a főszerep, az "egymásratalálás" fontos momentum a történetben, ami az én lelkemnek kell. A második és harmadik rész nekem egyre nagyobb kínlódás volt. Ez az utolsó a végkifejlettel visszahozta a történetet a JÓ kategóriájába.

T1

T2

T3

T4

2010. június 16.