William Wharton: Hírhozók

William Wharton írótól nem olvastam még irodalmat. Még a nagy sikerű Madárkát sem.

Első könyvként a Hírhozókkal kezdtem: sajnos csalódtam, nem tetszett.
A regény tele van szép gondolatokkal, de nem éreztem magam benne a történetben, nem értettem egyet a történetben szereplő családdal, nem támogattam őket.

A regény egy Franciaországban élő amerikai család karácsonyának néhány napját mutatja be, amit egy külvilágtól eléggé elzárt "malomban" töltenek. Tulajdonképpen ez a nyaralójuk. A természet gyönyörű ezen a helyen, tulajdonképpen "a madár sem jár" ezen a tájon. Néhány állandó lakosa van ennek a helységnek.

Will a mesélő, az apa, aki munkáját tekintve filozófus-ornitológus, tele van érdekes gondolatokkal. Kissé különc ember, önmagát sem tartja egyszerű esetnek, de az tény, hogy a feleségét és a 4 gyermekét nagyon szereti. Ezek közül már csak a különc 15 éves Ben él velük, a többiek családjukkal vagy anélkül boldogulnak itt-ott. A gyerekek így gondolnak rá: "Ráadásul apánkról mindenki azt gondolta, hodkóros." Maggie szerint: "Apa valószínűleg az egyik legnehezebb ember a világon. Valódi láthatatlan ember, akiből a legváratlanabb pillanatokban kriptonsugarak csapnak ki."

Készülnek erre az utolsó közös karácsonyukra, ott a hidegben, ahol a gyerekek fele soha nem szeretett lenni. Hogy miért nevezik utolsónak? Ez csak a könyv végén derül ki.

William Wharton már az elejétől sejtet valami problémát a családon belül, de nem engedett belelátni. Apró elcseppentett mozaikdarabkákból kezdtem összerakni, hogy a családja kissé széthullott, kinél milyen problémák vannak, majd kinél milyen segítséget tudnak nyújtani.

A történetet körülöleli a karácsonyi szeretetdömping, az ajándékozás, a várakozás.

(Én is vártam: úgy éreztem magam, mint aki egy hatalmas fazék vizet forralni kezd, majd 60-70 foknál kialszik a tűz, a víz pedig szép lassan hűlni kezd.)

Nem tetszett. Nem tudtam semmiféle problémával azonosulni, nem értettem a benne rejlő misztikus jelenetet, sokszor csóváltam a fejemet olvasás közben, sőt gyakran unatkoztam is. Talán nem teljesen értettem meg a történetben rejlő mondanivalót; vagy megértettem, de nekem "nem jött be".

Kíváncsi lennék más véleményére, mert ennél jobb kritikákról hallottam. A könyv mellett szól, hogy szépen megfogalmazott mondatok, természeti leírások találhatóak benne.

Rideg Sándor: Indul a bakterház

A könyvért köszönet a Bézs Magazinnak!

Gondolkodom, mit is fűzhetnék hozzá ehhez a klasszikus alapműhöz! Bár a könyvet most olvastam először (nem utoljára), a filmet ezerszer láttam! Kétlem, hogy van olyan viszonylag felnőttkorú ember, aki ne olvasta/látta volna a művet!? Ezért is vagyok bajban a jellemzéssel! Mindkettő szenzációs!

Úgy éreztem végig, hogy Rideg Sándor időutazást tett anno, és a fiamról írt könyvet! :-) Csak tudnám, ez esetben miért tudtam végig nevetni...???

Regős Bendegúz bakterházban töltött mindennapjaiba tekinthetünk bele. A fiú a szolgálóéveit tölti a bakterházban, mint tehénpásztor. Napjai azzal telnek, hogy a sérelmeit okozókon kitöltse humorral teleszőtt haragját. Különösen a ténsasszonnyal vívott parádés harca nevettetett meg. Az ősbutaság végig kiütközik a könyvben, de persze ilyen formán ezen is végig nevettem.

Gyerek(ek) nélkül pár óra alatt végigolvasható! Stresszes napok után (vagy csak úgy is) mindenképpen ajánlom!

Mit nem adnék ilyen humorért!!! :-)

Rideg Sándor ajánlása mindent elmond, nálam nagyon célba talált:

"Jelen munkámat annak idején azért írtam, hogy olvasóimat megajándékozzam a szertelen vidámság és a nevetés örömével. Ez alkalomként szolgált nekem arra, hogy támadást intézzek a határtalan butaság világa ellen, amelyet tiszta szívből utáltam."

Idézetek itt találhatók!

10/10

Kate Morton:Felszáll a köd

"......azt mondta húzzak egy lapot. De amikor odaadtam, visszatette a pakliba, újra megkeverte, és azt mondta húzzak újra. Az arcáról láttam, hogy megint ugyanaz a kártya, és tudtam mi az. A halál."

Bajban vagyok, mert annyira összetett és remekül megírt Morton regénye, hogy nem tudom mit is emeljek ki belőle??

Grace Bradly 98 esztendős, egy otthonban él, egy filmrendező keresi fel, hogy Grace segítségével filmre vigye a Riverton házban történteket, ahol Grace cselédként szolgált.

A házban aznap estélyt rendeztek, mikor a tóparton pisztolylövés dördült.... Grace eltemette a fájó emlékeket, de most úgy döntött végleg megszabadul a bűntudattól,de nem a rendezőnek árulja el az igazságot, hanem unokájának Marcusnak aki eltűnik...Grace kazettára mondja életét,egészen onnan amikor tizennégy évesen a Riverton házban szolgálni kezdi a Hartford családot.

Hannah az idősebb Hartford lány sorsa összefonódik Grace életével,Grace észrevétlenül olvad bele, a titkokkal, gyűlölettel,szerelemmel teli ház minden napjaiba, miközben anyja régóta dédelgetett titkát is igyekszik megfejteni.

A remekül ábrázolt érzelmek, a szép nyelvezet, és feszültség elegyét remekül adagolva a szerző lebilincselő történetet írt. Már kezdtem kissé dühös lenni, hiszen a könyv 500. oldaláig sem unalmas, de a lényeg az öngyilkosság és az ahhoz vezető útról nem igazán esik szó,de a könyv nagysága is ebben rejlik, hiszen az elszórt mondatok, utalások, csak ekkor nyernek igazán értelmet.A szerelmesek száguldanak a végzet felé, amihez Grace asszisztált. De a regénynek hála belekóstolunk a nemesek életébe, a kötelességek abroncsába zárt kisasszonyok életébe, a cselédek láthatatlan mivoltába, az I. világháború borzalmaiba, veszteségeibe, és azt az követő dorbézolásba.

Legszívesebben egész fejezeteket másolnék ide, amik annyira jók, tele vannak fantáziával, érzelmekkel, amik mind-mind remekül átköszönnek a könyv lapjain.

"Felmentem a lépcsőn a szobámhoz,és erőteljesen becsaptam elmémben a szörnyűséges ajtót,amelyen át egy másodpercre férjet,otthont,gyermekeket pillantottam meg-mindent ami valamikor az enyém lehetett volna."

Kiadja: Könyvmolyképő kiadó

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

Bevallom őszintén gyermekkoromban nem ismerkedtem meg közelebbről Harisnyás Pippivel. Astrid Lindgren írónővel igen, mert Oroszlányszívű testvérek címen megjelent írása gyermekkorom nagy kedvence volt, de ez a csíkos harisnyás lány kimaradt.

Az igazi első -kis- találkozásom Németországban történt meg, ahol Pippi Langstrumpf néven ismertem meg, azóta az emlékeimben élt ez a vöröshajú szemüveges gyermek, az első -nagy- találkozást most sikerült kiviteleznünk.

Harisnyás Pippi, ízlelgetem a nevet, mert a magyar verzión mindig gondolkodnom kell. A kislány történeteit nem ismertem nagyon, de valahogy belül mindig olyan kislányra vágytam, mint Pippi, olyan szeplős, vadóc, csibész, fára-mászó lányra. (Félig bejött :-D )

Astrid Lindgren gyermekeknek szóló mesekönyve jó néhány kiadást megért Magyarországon is, nem véletlenül.
A kislány teljes neve Harisnyás Pippilotta Citadella Intarzia Majolika Ingaóra. 9 éves, tele van vadabbnál vadabb, ötletesebbnél ötletesebb ötlettel, lételeme a szabadság. Egyedül él, Anyukája meghalt, Apukája a négerek királya (gondolatai szerint) lett egy hajótörés után, ő pedig a Villekulla villa lakója.

Varázslatos Pippink az egész történet alatt természet feletti erővel bír, korát meghazudtoló módon él, mászik, tevékenykedik, dobálózik, süt, főz. Mindezen ügyességek mellett 9 éves korát meghazudtolóan lebilincselő stílusa van.

Különleges emberke, aki semmit sem a megszokott módon csinál: fordítva alszik, nem aggódik, ami nem fontos számára arra képes fittyet hányni, hiszen aggódásra nincsen idő. Korcsolyázva takarít, táncleckét ad saját magának, cirkuszosat játszik az igazi cirkuszban

Az írónő ideális egyensúlyt talált meg a vagányság és a gyermeki én kapcsolatában. Pippi altatót énekel saját magának, kedvenc majmát, Nilson úrat mindennap lefekteti, betakargatja, vigyáz rá, ágyba viszi neki a reggelit.

Társas kapcsolatokat alakít ki: barátai a szomszédban lakó Tomi és Annika, akik az igazi gyerekeket képviselik. Tomi mindenre kíváncsi, és követné Pippit, Annika a megtestesült óvatosság, aki átgondol mindent, hogy szabad-e csinálni.

Véleményem szerint Pippi tulajdonképpen nem találja a helyét ebben a nagy szabadságában, így vélekedik magáról: "Hiszen én nem tudok viselkedni!"

Tetszett ez a könyv, A. Lindgren jó fantáziával alkotta meg Pippi jellemét, a könyvet olvasó gyerekeket mindenféleképpen lekötheti a könyv. Elgondolkodhatnak azon, milyenek lehetnének ők Pippiként a könyv oldalai között, de ott van számukra a családjuk biztonsága, a valós élet.

Az új kiadást illetően megemlíteném a megfelelő nagyságot, igazi kis zsebkönyvet alkoztott a kiadó a gyermekek számára. A borító nagyon egyedi, megfelelően ábrázolja Pippi nevét adó harisnyáját.

(A következő kötetek címe: Harisnyás Pippi a Déltengeren és Harisnyás Pippi hajóra száll.)

A könyvért köszönet az Egmont Kiadónak.

Daniel Kehlmann: A világ fölmérése

1700-as évek, Németország.

Két nagyon zseni, magának való tudós, a matematikus-csillagász Carl Friedrich Gauss és a természettudós Alexander von Humboldt élete.

Párhuzamosan követjük az eseményeket, gyerekkoruktól kezdve. Két teljesen különböző személyiség, zsenialitásuk, szenvedélyük és különcségük mégis nagyon hasonlóvá teszi őket egymáshoz.

Gauss matematikai tételek és levezetések kibogozhatatlan sűrűjében talál rendet és összefüggést, szobájába zárkózva, azt képzelve, hogy mindenre van matematikai magyarázat.

Humboldt felkerekedik, hogy felfedezze az őserdőket, hegyeket és völgyeket, veszélyes folyókat, minden lemér, megmér, feltérképez és begyűjt. Hosszú útján van egy társa is, aki egyébként számomra a legszimpatikusabb az egész regényben.

Nem kétséges, hogy mindketten nagyon sokat adtak az emberiségnek.

Érdekes volt olvasni, hogyan fedeztek fel bizonyos dolgokat, amelyek ma már annyira természetesek, akkor mégis vagy őrültnek kiálltották ki a tudósokat érte, vagy az egekig magasztalták.

(Kedvenc részem, amikor Gaussnak fáj a foga, nagyon szenved és az utcán, a fogorvoshoz menet arra gondol, hogy milyen jó lesz majd, amikor már felfedezik a fájdalomcsillapítót és egy fogat is tudnak kezelni vele, sőt még meg is mentik azt a fogat).

A két figura egyike sem igazán az a nagyon szimpatikus "regény-hős", az ember egy részről csodálja a fanatizmusukat, másrészről viszont nem érti az elvarázsoltságukat.

Kicsit filozófikus is a könyv, de nem túlságosan, abszolút a még élvezhető kategória, a nyelvezete viszonylag könnyed, érthető, szerintem érdemes elolvasni, még akkor is, ha az ember egyébként nem feltétlenül az ilyen ismeretterjesztő-tudományos-filozófikus témájú könyveket veszi le a polcról.

Az író Daniel Kehlmann fiatal, 75-ös születésű, elismert író, Németországban nagyon büszkék rá, ez a könyve pl. vezette a Best Seller listát náluk.

Érdemes rá odafigyelni, érdekes, különleges, más.

8/10

Eredeti cím: Die Vermessung der Welt

Kiadó: Magvető, Budapest

Oldalak száma: 293

P. C. Cast + Kristin Cast - A Vad

Folytatódnak Zoey Redbird kalandjai az éjszaka házában. Zoey élete már korántsem boldog és felhőtlen. Egyedül maradt. A barátai megharagudtak rá örökös titkolózása miatt. Három pasija közül egy meghalt, egyet örökre elüldözött és a harmadik pedig meggyűlölte. Egyetlen támasza maradt az iskolában, mégpedig a mindenki által gyűlölt szépség Aphrodité, aki vámpírjelöltből megint ember lett. De látomásai nem hagyják el és az egyikben látja feltámadni a mindent elpusztító ősi gonoszt. Zoey-nak ki kell engesztelnie barátait, hogy együtt szálljanak szembe a gonosz erőkkel. Talán sikerül neki és talán Erik szive is megenyhül. Nélkülük ugyanis elveszik minden remény arra, hogy valaha is megint normális életet éljen.

A történet egyre komorabb és vészjóslóbb. Ebben a kötetben végleg rosszra fordulnak a dolgok. Egyre több a tragédia és az izgalom is. A négy közül eddig ez a kötet az ami leginkább a barátságról és a szeretet fontosságáról szól. A megbocsájtás és az előítéletek elhagyása nélkül nem élnék túl azokat az akadályokat amikkel szembe kerülnek. Már csak egymásba tudnak kapaszkodni. Nem marad nekik más.

Anna Gavalda: 35 kiló remény

A könyv Grégoire története. A kicsi, vékony,35 kilós, tanulási képességekben gyenge fiúé. Jellemezni, a könyv mondatait felhasználva, így tudnám:

1. "Utálok suliba járni."
2. "A feje fogékony, a keze angyali, a szíve óriási."
3. "Élek-halok Léon apóm sufnijáért. Nekem az a menedék, az Ali baba barlangja.(..) A nagyapám sufnijában olyan boldog vagyok, mint sehol, másutt."
4. "Az ügyeletes fafej. A szüleim, akik ki nem állhatják egymást, az otthoni rémséges hangulat, Léon apóm a kórteremben, az orrában cső, és csak egyre rosszabbul van.."

Grégoire nem szeret tanulni, a barkácsolásban, építőjátékokban, szerelésben éli ki magát. Valahogyan tudja mit tud, mire képes, de képességei, szorgalma nem illeszkedik az elvárt pedagógiai normákhoz, előírásokhoz. Ebből hatalmas problémák adódnak a családban, mert a szülők nem jól állnak ehhez a problémához. Semmi jó megoldást nem lehet hozni, ha a szülők egymásra mutogatnak, miközben az elromlott szerkezetet vizsgálgatják.

A fiú példaképe Léon a nagypapa, aki támogatja őt amiben tudja. A fiú számára ez az egyetlen kapcsolat ami fontos, amiért bármire képes lesz nagypapája betegségekor, amiért erején felül fog teljesíteni és bebizonyítja, hogy (talán) több annál, mint amit megszoktak tőle. Amiért képes küzdeni sokadik iskolájában, ahol végre megtalálja a helyét, ahol barátokra talál, ahol boldog lesz.
A könyv lapjai fogytak gyorsan, majd az utolsó 10-12 oldalnál megérkeztek gyomromba az apró hullámok, pillangók és görcsök. Megemeltem kalapomat, sisakomat, sapkámat Grégoire előtt, és én is büszke voltam rá! Kezemet nyújtottam felé, megöleltem és minden jót kívántam neki további életére!

(Nagyon érdekes gondolatokat váltott ki a könyv belőlem. Mennyit számít a biztonságos háttér a gyerekünk életében? Mennyit számít egy stabil szeretettel teli kapocs a gyerekünk életében? Mennyit számít, hogy figyelembe vesszük gyermekünk képességeit, tulajdonságait? Mennyit számít, hogy a szülők (még ha nehéz is) egy oldalon állnak, egy értéket képviselnek? Mennyit számít az, ha gyerek tökéletesen érzi azt, hogy szeretik?
Mennyire fontos, hogy szeretetünk hogyan, milyen formában tudjuk kimutatni?
Hogyan, mivel, miért, miként?
Szülő vagyok, -bevallom- elvárásokkal a gyerekeim felé. Próbálom a legjobbakat, szembesültem hibáinkkal. De ki mondja azt, hogy egyszerű lesz az élet? Ki mondja, hogy előre tudjuk, hogyan fogunk reagálni gyerekeink iskolai szerepléseire, jegyeire. Senki nem tudja. Igenis bármennyire nem akarjuk leszidni őket, mert nekünk ebből esetleg rossz élményeink vannak gyerekkorunkból, lesznek olyan helyzetek amikor kiakadunk, megkérdőjelezünk stb. Ha csak én vagyok ilyen, akkor elnézést mindenkitől!)

Kíváncsi lettem volna a folytatásra.

Mary Lawson: Varjak tava

Crow Lake, ízlelgetem ezt a szót, és tudom mit jelent. Varjak tava. Mégsem értem miért is ez lett a címe Mary Lawson könyvének- magyarul? Hiszen ez a "város" , azaz nevezzük inkább egy kanadai helységnek, a központja a történetnek.

Itt él a Morrison család: 4 gyermek, anya és apa. Valamint emlékezetükben folyamatosan közöttük él a dédmama, aki ezen a kietlen helyen is arra törekedett, hogy gyermekei tanuljanak, hogy vigyék valamire. Ő, aki az iskolát nem tudta elvégezni, mert nem volt lehetősége rá, folyamatosan olvasott, szívta magába az akkor fellelhető tudományos irodalmat, ráhagyományozta ezt az érdeklődést az alatta lévő generációk egy-két tagjába.

Hogyan is kezdődhet egy ilyen történet?
"Morrison dédnagymamám könyvtartót erősített a rokkájára, hogy szövés közben olvasni tudjon - így szól a családi történet."

A 4 gyermek egy nyári napon magára marad. Luke 19 éves, Matt 17 éves, Kate (a mesélő) 7 éves és Bo -aki egy kislány 1,5 éves.
Magukra maradnak. Dacolva a családi elhatározással Luke vállalja a családfő szerepét. Nem könnyű életüket, harcukat a túlélésükért, sorsukat ismerjük meg a sorok olvasásakor, miközben Kate gyermeki felfogását, a dolgok megkérdőjelezését tapasztalhatjuk.

Kate 27 éves kutatóként dolgozik, a gerinctelen állatok kutatásával foglalkozik, miközben visszaemlékezik gyermekkora eseményeire. Ritkán találkozik családjával, de a 7 és 8 éves kora között megtörtént változások még mindig kihatnak felnőttkori életére, érzelmeire. Egy családi eseményre készülve (amitől előre retteg) elevenednek meg az olvasó számára azok a családban bekövetkezett történések amelyek kihatottak Kate életére, felfogására, érzelmeire. Visszaemlékezéseiből megtudhatjuk melyik testvéréhez állt a legközelebb, mi érdekelte őt, és hogyan vészelte át azokat az időket, ami a tragédia után következtek be.
Miért haragudott a testvérére, miért alakult ki ez a nézeteltérés, megoldódtak-e végül Kate problémái?

Crow Lake. Szeretem a tavakat. Szeretem a nyugodtságukat. Szeretem a duhajságukat. Szeretem a színeket, amelyekben pompáznak. Szeretem nézni a vizet. Megnyugtat a morajlás.

"Matt számára a gyermekfelügyelet azt jelentette, hogy levitt Bót és engem a tavakhoz. És amíg csak jó idő volt -abban az évben egészen október közepéig-, majdnem minden nap mentünk. Javaslom ezt mindenkinek: "tólesés" mint gyógymód. Van valami különleges a vízben, még akkor is, ha az ember nem érdeklődik különösképpen a benne zajló élet iránt. Hiszen ebből származunk mindannyian. Életünk első kilenc hónapjában víz ringat minket."

Tetszett a könyv. Megnyugtatott. Nem izgultam, nem aggódtam, csak úsztam a hullámok tetején. Éreztem, hogy minden rendben lesz a történethez illeszkedően. Megismertem Morrisonékat, nem ültem velük az asztalnál, de tisztes távolságból lestem őket a nap 24 órájában.

7/10

Mitch Albom: Csak egy kis hit kell

Tele van a fejem gondolatokkal, idéznék sok-sok szépet, említésre méltót, de azon töröm a fejemet, miként kezdjem el.

Hogyan hívjam fel Bárki/Mindenki figyelmét, hogy egy említésre méltó igaz történetet olvashattam el, ismerkedjenek meg vele ők is.

Hogyan kezdjem el a mondandómat, hogy az hihető legyen, hogy ne higgye azt senki, hogy Coelho frázisokat kell olvasnia, ha kezébe veszi a könyvet?

Hogyan mondjam el, hogy csak lapozzon bele, olvasson el néhány sort, mondatot, oldalt, és úgy döntse el, hogy érdekli-e őt, vagy sem?

Hogyan mondjam el úgy, hogy ez egy fantasztikus könyv, hogy nem merülök bele eddig leélt 35 évem történeteibe, érzéseibe, nehogy az által váljon unalmassá a könyv?

Nehéz.

Az egész olvasás szemem elé tárta életemet, kapcsolatomat az egyházzal, barátaimat, egyéniségemet. Elgondolkoztatott, elgondolkodtam.

A történet lényege 3 férfi. Albert Lewis (REBBE) rabbi, Henry Covington tiszteletes, és Mitch Albom az író, akit Rebbe felkért, hogy halálakor ő búcsúztassa el a temetésén. Albom megrendül, hogy ő, aki fiatalkorában elhagyta a lakóhelyét, ő, aki alig járt már vissza egykori zsinagógájába, ő, aki vegyes házasságot kötött, hogyan került képbe ezen felkérés kapcsán?

Természetesen igent mondott, de fenntartásai révén az volt a kérése, hogy néha megjelenhessen a rabbinál, beszélgessenek, megismerhesse őt emberi mivoltában is.

Kapcsolatuk kb. 8 évig tartott.

A három férfi: az újságíró, a néger -bűnözőből lett- tiszteletes, és a rabbi.

Nem szándékozom elmesélni a történetet, nem tervem, hogy elmeséljem életük alakulását.

Csak azt szeretném elmondani, hogy ők is emberek. Emberek a maga valójukban. A rabbi, aki rajongott a sokzsebes mellényekért, aki minden zsebet degeszre tömött cetlikkel, filctollakkal, újságkivágásokkal stb., aki a járókeretére kosarat szerelt, mintha bevásárlókocsi lenne, hogy hívei kevésbé legyenek zavarban előtte, aki mindig énekelt, akit soha nem izgattak a tárgyiasult világ "cuccai", aki elmagyarázta nekem a "kétszeres halál" fogalmát, aki beszélt nekem az általa gondolt szerelemről, jó házasságról, és még sok mindenről, de csupa olyanról, amin el lehet gondolkodni, ami befolyásolhatja véleményünket.

Henry, aki megjárta a maga poklát, megjárta a börtönöket, megjárta a legmélyebb sötétséget, és kitört belőle a maga módján. Olyan történeteket olvastam róla, hogy nem akartam elhinni, hogy ilyen van. Henry is ember. Olyan mint én, csak másokat tett, másképpen élt, máshogyan nőtt fel, más volt a háttere.

Mitch, aki hazájában híres és elismert újságíró. Ő az, aki lejegyezte számunkra ezt a történetét, ami nem elvesz az időnkből, hanem hozzátesz, ha tényleg értelmezzük.

Más könyvekben olvashatunk világégésről, emberi tragédiákról, gyermekek bántalmazásáról, a sok-sok különböző problémáról, de mindezek mellett is csak egy a fontos "Csak egy kis hit kell..."

"És rádöbbentem, hogy bizonyos szempontból mindnyájunk feje fölött lyukas a tető, s a résen könnyek hullanak alá, gondokat-bajokat sodor be a süvítő szél. Mi pedig védtelennek érezzük magunkat, és attól rettegünk, hogy miféle vihar csap le ránk legközelebb.

De aznap Henry meg a sok új arc láttán felvidultam, és kezdtem elfogadni, amit a Rebbe mondott egyszer, hogy csak egy kis hit kell, és az ember körül minden rendbe jöhet, és valóban meg tud változni. Akkor és ott csak ebben hihettem."

Külön dicséret a részemről, hogy az eredeti borító maradt meg a magyar kiadáson, amit Rebbe saját, gumigyűrűvel átfogott imakönyve ihletett.

A könyvért köszönet az Animus kiadónak.

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

A könyvet a:
Bézs Magazin jóvoltából olvashattam.

Mielőtt valaki azt mondaná,hogy nem igazán szereti az ilyen furcsa történeteket amik e-mailekből állnak ,megnyugtatom,hogy én is fenntartásokkal viseltettem a könyv iránt. De győzött a kíváncsiság, na meg a remek fülszöveg.
A történet két szereplője: Emma és Leo. Emma egy betűelütéssel nem egy magazinnak küldte el levelét, hanem Leonak ...és innentől kisebb-nagyobb megszakításokkal jönnek mennek a levelek.. szép lassan megismerhetünk két embert a monitorok túloldaláról. Egyszeriben volt érdekes,és okozott hiányérzetet, hogy a szereplőkről nem kapunk több információt, mint amit egymással osztanak meg, nem tudjuk mit csinálnak, hogyan élnek miután kikapcsolták a számítógépet. Nincsenek kidolgozott karakterek,nincs tájleírás,cselekmény pedig csak az írás... mégis mindent tudni vélünk erről a két emberről...sejtjük, hogy Emma átlagos, már-már boldogtalan házasságban él, és hogy Leo a sok kapcsolati kudarc után kiégett,fásult ember. Ezt így nem írják le...átsüt a leveleken...egyre többet szeretnének tudni a másikról, hallani szeretnék egymás hangját, beszélgetni, de félnek a csalódástól, félnek, hogy amit magukban a másikról felépítettek nem is létezik...a történet végén bekapcsolódik Emma férje is pár levél erejéig,aminek gyors, fájdalmas következményei lesznek.... a történet végén valamiért úgy éreztem mindketten hazudtak!! lehet, hogy Emma nem is volt férjél, lehet Leonak volt felesége és három gyereke, lehet Emma nem harmincnégy, hanem negyvennégy éves???? Lehet így beleszeretni valakibe?? Akiről nem tudunk semmit, akit nem láttunk,nem töltöttünk vele egyetlen napot sem...az ember írásban szerintem egészen másképp fejezi ki magát.Írásban olyan képet festünk magunkról,amilyennek látni szeretnénk magunkat...arra az időre még levelet írunk valakinek a legjobb formánkat nyújtjuk...a többi rossz részünk marad a környezetünknek.
Minden esetre kíváncsi vagyok született-e már ilyen e-mail váltásokból tartós szerelem??