Nima blogjában akadtam ennek a könyvnek az ismertetőjére, egyébként valószínűleg soha nem vettem volna kezembe. A könyvtárban is a "romantikus" részlegen volt, ami kb. a ponyvákat takarná, de időnként nem sikerül a személyzetnek belőni a könyveket és sokszor szerintem a könyv külseje alapján döntenek, hogy hová is teszik, de ez megérne egy külön bejegyzést....Nos ez a könyv valójában egyáltalán nem ponyva... Igényes, a történetnek abszolút megfelelő nyelvezete és stílusa van. Ahogy a fülszövegben is említik, Anita Diamant remek mesélő, azonnal át tudta adni a XIX. századi Amerika egy eldugott, szegény, apró falvacskájának hangulatát.
A történetet egy füzetecske ihlette, amit az írónő véletlenül talált egy könyvesboltban egy valaha volt valódi település utolsó lakóiról szóló feljegyzésekkel, térképpel együtt. A feljegyzések alapján Diamant pedig szabadjára engedte képzeletét és megírta Kutyafalva utolsó lakóinak történetét, amely kb. egy 20 éves időszakot mutat be.
Szereplői egytől-egyig érdekes, ugyanakkor tulajdonképpen teljesen átlagos emberek, akikhez hasonló minden településen akad. Vannak itt örömlányok, egy-két boszorkánynak titulált idősödő hölgy, árvák, gonosz szipirtyó, felszabadított rabszolgák, soha meg nem javuló részeges gazember... Mindegyikőjük történetét elmeséli nekünk az írónő, s hogy mi vezetett odáig, hogy így vagy úgy elhagyják a falut. Ezek egyáltalán nem vidám történetek, de jól ábrázolják az akkori életet, a szegénységet, nem szépítenek, kegyetlenül bemutatják az emberi gyarlóságot, esendőséget... Összességében nem volt rossz könyv, de valahogy többre számítottam. Nem voltak benne különösebb történések, fordulatok, humor, de katartikus élményt nyújtó megoldások sem.
Számomra valóban a történetszövés, ábrázolásmód a könyv fő erénye.
4 megjegyzés:
Az amazon.com-on Anita Diamant ezt írta a magyar borítóról:
"... I'm not quite sure what's going on with the Hungarian decoupage. Check out my website
(www.anitadiamant.com) and you can see them for yourself."
Érdekes, ha még ő sem érti mit akar ábrázolni :P
Szeee, szerinted?
Szerintem Magyarországon vagy félreértelmezték teljesen ezt a könyvet, vagy próbálták eladhatóbbá tenni. Mennyivel piacképesebb, pikánsabb egy ilyen cím és borító, mint hogy Kutyafalva végnapjai.... Ezért is nem érti maga az írónő sem, hogy mi a franc ez. Mondjuk nagyot koppan, aki a cím és borító alapján választ, az biztos...
ja, és hogy mit akar ábrázolni? szerintem "rossz lányokat", ill. a sárgás régi képfoszlányok utalnak egy régenvolt világra.
"Szerintem Magyarországon vagy félreértelmezték teljesen ezt a könyvet, vagy próbálták eladhatóbbá tenni."
Én az utóbbira szavazok. Kár, hogy a Vörös sátor borítója annyira semmitmondó lett, mert ha azzal jobban olvasásra bírták volna az embereket akkor ez eladta volna saját magát... De ez csak az én véleményem :P
Kedves olvasók!
A szóban forgó könyv fordítójaként boldoggá tesz, hogy rajtam kívül sokakat megragadott a történet és a stílus, valamint hogy részt vehettem mindennek a közvetítésében.
A borítóról: szerettük volna megtartani az eredeti gyönyörű borítót, amelyről azonban kiderült, hogy lévén régi képeslap, horribilis jogdíjat kérnek érte. Az itthon megszületett borítóval nekem magamnak is sok bajom volt és van...
A címről: az eredeti cím (amint azt láthattátok is) csak alcímként jelenhetett meg (még jó, hogy legalább úgy megjelenhetett!), mert feltételezések szerint az alapján talán gyerekkönyvnek vélték volna a leendő olvasók...
Sajnos teljesen igazatok van: a magyar cím és a borító alapján én magam sem vettem volna le a polcról, pedig boldogan és helyenként zokogva fordítottam.
Örülök, hogy túljutottatok ezeken a küszöbőrökön, és ezzel tartalmas, szép élményhez jutottatok.
Csak így tovább!
Megjegyzés küldése