2011. szeptember 3., szombat

Amélie Nothomb: Vádirat


Lélektan, filozófia.
Émile és Juliette a friss nyugdíjas értelmiségi házaspár nyugodt és csendes életre vágyott, így vidékre költöztek a HÁZ-ba. Egyetlen szomszédjuk van a kietlen területen. A szomszéd házaspár férfi tagja érdekes ismeretséget köt a nyugdíjasokkal.

A látogatások miatt a könyv elején dühöngtem nagyon sokat, megoldásokat sugalltam Émile-nek.
Aztán tovább olvastam, és megtapasztaltam, hogy a nem mind arany, ami fénylik és ez visszafelé is igaz. Mi az, ami szerintünk jó, és mi az ami a másik szerint jó?- ezt kellene összevetni mindig. Itt a probléma az emberi kapcsolatokban, hogy sokszor
-vagy úgy általában?- ezt nem tudom- nem gondoljuk át megfelelően, mit is kellene tenni a másikkal kapcsolatban, hanem durr bele!módon cselekszünk.

A történet vége felé közeledve azt is beláttam ismét, hogy én is csak egy ember vagyok, nem mindig jó, illendő gondolatokkal.
Valami hiányzott a történet végéről. Vagy ugyanezt egy kicsit másképpen írtam volna meg. Valamiért kevés volt.

Émile-nek jobb lett? Juliettnek jobb lett? .. és Bernadett-nek?
Szerintem az elsőnek nem biztos.., azért írta le.



Nincsenek megjegyzések: