"Connie Goodwinnak egész nyáron anyagot kellene gyűjtenie a gyarmati történelemről tervezett disszertációjához, de amikor anyja megkéri, hogy adja el nagyanyja házát, amely lakatlanul áll Salem közelében, a lány kénytelen segíteni. Egy napon, amikor a poros könyvespolcon bogarászik, talál egy ódon kulcsot, és a kulcsban egy kiszáradt papírt, amelyre két szót írtak: Deliverance Dane. Connie kutatni kezd Deliverance Dane után, amibe besegít egy Sam nevű, kellemes ipari alpinista. Sorra kerülnek a helyükre a kirakós darabjai, ám Connie-t közben a múlt hazajáró lelkei kísértik, és attól fél, hogy több köze van Salem sötét múltjához, mint képzelte volna. A boszorkányoskönyv, két salemi boszorkány utódjának regénye zökkenő nélkül siklik ide-oda az 1690-es évek pörei és egy modern nő története között, aki titkokon át jut el a tudásig."
Nem olyan régen fejeztem be ezt a könyvet, de még mindig úgy érzem, hogy fogalmam sincs hogyan kéne kezdenem a bejegyzésemet. Nem tudom, hogy miről kellene írnom, mit emeljek ki, vagy mi lehet az amire kíváncsiak vagytok. Teljes a tanácstalanság, ami velem eddig még soha nem fordult elő.
A történet két szálon fut, az egyikben megismerhetjük Salem város történetét, a másikban Connieval nyomozunk egy bizonyos név után az 1991-es években. Ami elsőre feltűnt, hogy a borító egyáltalán nem passzol a történethez. Nektek mi az első gondolatotok, ha ránéztek? Nekem automatikusan valami hátborzongató rémtörténet jut az eszembe, de valójában közel sem jártam az igazsághoz. Hiszen nem, hogy nem sötét, de még csak nem is borzongató. A másik, amit elsőre nehezen szoktam meg az a régies párbeszéd, amivel mindjárt az első oldalakon találkozhattam, de ez természetes, hiszen a XVII. században nagy valószínűséggel így beszélhettek, de ennek ellenére mégis azon kaptam magam, hogy automatikusan javítom a szöveget.
"A szótlan ház visszanézett rá, vénségesen és közömbösen. "
Eleinte elképzelhetetlennek tartottam, hogy én ezt a könyvet lerakjam, mert a történet egyszerűen vitt magával. Lendületes, sodró a történetvezetése, úgy éreztem elvarázsolt Katherine Howe a történetével. Szerettem a leírásait, ahogy bemutatja nekem a számomra ismeretlen helyeket. Az a csöppnyi romantika is csak hab volt a tortán, ami előkerült a történetben. De a történet háromnegyedénél ez a varázslat mind elveszett. Már nem volt meg az a plusz fűszer, ami vitt volna előre a történetben. Egyik pillanatról a másikra azt vettem észre, hogy már csak egy egyszerű regényt tartok a kezemben, ami elvette a kedvemet. Persze ez nem azt jelenti, hogy olvashatatlanná vált volna a regény, mert azért az erős túlzás lenne, csak az a szükséges apró kis varázs veszett el, amiért én annyira megszerettem.
Viszont ami csöppet sem zavart, az a könyv kiszámíthatósága. Nem érdekelt, hogy tudom a történet végét, nem érdekelt, hogy tudom mire számíthatok, mert úgy éreztem Katherine Howe arra koncentrált, hogy elmesélje nekünk Salem történetét.
Connie semmi mást nem szeretett volna, csak megtalálni valamit, vagy valakit, amit "Delivarence Dane" takar, de ő ennél sokkal többre bukkant. Nem csak önmagát fedezte fel, hanem megtalálta az édesanyjához vezető fura, ismeretlen utat. Nem mondom, hogy teljes mértékben megértettem az ő alakját, mert maradtak bennem megválaszolatlan kérdések, de jó volt nézni, ahogy fejlődik, amint egyre jobban megismeri önmagát. Amit viszont sajnáltam, hogy Sam nem kapott nagyobb teret a könyvben, nem igazán lett kidolgozva és átgondolva az ő karaktere. De talán valamikor egy folytatásban kicsit több hely marad a számára.
"Törékeny rézkorlát mögött álltak, amely körbefutotta a templom harangtornyát. Connie alatt kitárult a mélyben Salem városa, amely most kezdett lámpákat gyújtani a közeledő éjszakának. Ebből a magasságból leláttak az összebújó téglaházak, lombkoronák, kirakatok fölött a rakpartig, ahol ültek, az öbölig, és a marbleheadi kis félszigetig a feketeerdő éjszaka hátterén. Fölöttük az ég átváltozott gyenge rózsaszínből mély vérnaranccsá, és leöntötte tüzével a fodros vizet."
Tudom, hogy vannak apró hiányosságai a könyvnek, tudom, hogy néhol igenis kiszámítható a történet, de mégis mély benyomást tehetett rám, hiszen még mindig nehezen találom meg a szavakat, ha a Boszorkányoskönyvre gondolok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése