Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

"Tudod... az iskolában sok srác utálja a szüleit. Némelyiket verik. Némelyiküknek rossz élet jutott. Némelyik csak arra kellett a szüleinek, hogy trófeakánt mutogassák őket aszomszédoknak, mintha győzelmi szalagok vagy aranycsillagok lennének."

Ennél a mondatnál, valahol az elején, még mást hittem a könyvről. Végül nem is annyira lett más, de mégis. Attól függ, hogy honnan, melyik dimenzióból nézem.

Charlie, a különc srác, aki egy ismeretlen, azaz csak számunkra ismeretlen valakinek írja a leveleit, örömeit-bánatait és napjait, egy éven át. Írja, elküldi, választ sem vár, azt sem tudjuk, hogy az a valaki elolvassa-e. Ez nem lényeg Charlie számára, s talán a mi számunkra sem. Vagy számított volna, ha egyszer csak egy válaszlevelet kapott volna?

Különc vagy különleges? Szerintem ez utóbbi, amit elismernek a barátai, a szülei és a testvérei is. Nem is tudom, hogy miért különc a címe, mert nekem a különc más jelentést takar.

Charlie 15-16 éves, amerikai, az ottani szabad szellemmel, neveltetéssel, azzal az életformával, fiatalsággal, amit nem tapasztaltam, de a könyvekben eleget olvastam róla, füvezik, azaz drogozik, barátokat szerez, autót vezet, bulizik, él. (Bár most rájöttem, hogy sokan itthon is így élnek......)  Mondjuk ezek az új barátok érdekesen kerültek az életébe, de sokat jelentettek neki, aztán egymásnak, akik elfogadták őt a másságával, miután az egyetlen barátja meghalt. Mert ez a MÁS nagyon divatos lett a könyvekben, filmekben egyaránt. Más. Valamiben különbözik az átlagtól. Itt is gondoltam autizmusra, az elején felmerült az enyhe értelmi fogyatékosság, mondjuk ezt hamar elvetettem, szóval valami ott lebegett, hogy Charlie ki is valójában, miért is ilyen fura szerzet? Olvastam és egy megmagyarázhatatlan érzés keringett a fejem felett, valami ami miatt az utolsó oldalakig azt mondogattam magamban, hogy oké, jó könyv, de olvastam ennél sokkal jobbat, jobb szöveggel, meg aztán Charlie is túl érzékeny, remélem kinövi majd a sírásait, úgy érzem, hogy a film kivételezésére is kíváncsi vagyok az összkép miatt, de ez akkor sem több egy 3/4 -4 -nél. Végül az utolsó oldalak elsodortak, tovább vittek előre, és ahogy az i-re felkerült az a bizonyos pont, és hirtelen jobbnak éreztem a regényt, valahogy hirtelen  kerültem hozzá. Akkor már sajnáltam a fiút, akkor már kiabálni szerettem volna, akkor már a barátja akartam lenni én is.

Charlie, akit elfogadtak, akit szerettek, akit kedveltek. Akit -talán- neveltek. Akinek jót akartak, s remélem sikerült úgy tanítani őt, hogy ezeket meg is fogadja, mert ő egy szeretetre méltó fiatalember. Aki más, de remélem, hogy bizonyos tekintetben jó úton van az átlagos felé.

Nem tudok róla mit írni. Én a Zabhegyezőt is szerettem (-ha már párhuzamot vontak vele), csak azt sajnálom, hogy már csak a hangulatára emlékszem. Hanna azt mondta, hogy szeretné majd elolvasni ezt a könyvet. Én pedig örülnék, ha elolvasná egyszer 2-3 év múlva. 

"Annyira szeretem anyát!Nem érdekel, hogy nyálasan hangzik. A következő születésnapomon én fogok neki ajándékot  venni. Szerintem ez lenne a jó szokás.A gyerek kapjon mindenkitől ajándékot, de az anyukáját ő lepje meg ajándékkal, mert az anyukája is ott volt, amikor megszületett. Ez szerintem nagyon szép dolog lenne."

A film is tetszett!

9/10*