Alice Sebold: Komfortos mennyország

„Susie Sailfishnek hívtak; a családunknak már csak ilyen halneve volt. Tizennégy éves múltam, amikor 1973.december 6-án meggyilkoltak.” Így kezdődik a könyv, és én azonnal lekaptam egy könyvtári polcról. Semmit nem hallottam a regényről, de a borító és ez a két sor kíváncsivá tett.

A történet egy 14 éves „olyan voltam, mint a többi” lány szájából hangzik el, akit a zöld házban lakó szomszéd megerőszakolt és meggyilkolt. Susie a mennyből nézi családja, barátai, néhány ismerőse boldogulását; tulajdonképpen egy évvel fiatalabb húgán keresztül éli tovább a földi életet. Drukkol, hogy kiderüljön az igazság, amit a regény végére tulajdonképpen mindenki tud, de nem bizonyított.

Miközben olvastam a könyvet, végig vártam az izgalmat, drukkoltam, hogy történjen valami, hogy kiderüljön az igazság. Szerettem volna sajnálni a lányt, szomorkodni, ahogy ő, de ő nem szomorkodik, egész egyszerűen, tárgyilagosan visszautal életére. Fentről megfigyelve megismeri, megismerteti velünk a szereplőket, az eseményeket.

Az olvasás közben persze megértettem, hogy nem feltétlen a történet, az igazság a lényeg. Amikor ezt elfogadtam, és próbáltam háttérbe szorítani a drukkomat felfedeztem, hogy a történet tényleg egy 14 éves szájából hangzik el, az ő látásvilágával, problémamentességével, szóhasználatával. Fantasztikus előadásmódban tapasztalhatjuk az apa szétesését, aki félti a másik két gyermekét, de mégsem tud túllépni a tragédián. Részt veszünk a család felbomlásán, nézzük, hogy a kisfiúkkal nem foglalkoznak, végül megtapasztaljuk az anya „lelépését”. Végigkövetjük a húg felnövekedését, aki folyamatosan meghalt nővérére emlékezteti az embereket, sőt a gyilkos személyiségéről is próbálunk képet kapni. A történetben folyamatosan jelen vannak volt iskolástársak is, akik fontos karakterek a könyvben. Sajnos a végére sem derül ki a bizonyított igazság, a „volt-szomszéd” továbbra is gyilkolja a lányokat, mégis mindenki felülkerekedik a MÚLT-on, elfogadják a tényeket, próbálják a megbocsátást gyakorolni, és végre tovább élik az életüket. De ehhez kellett kb. 9 év!

(De egyet semmiképpen nem értek: hogy írhatott ilyet a New York Times kritikusa : "Megmutat az olvasónak egy csodálatos tragédiát" )

A könyvből idén filmet készítenek, Susan Sarandon, Rachel Weisz, Saoirse Ronan főszereplésével, én kíváncsian várom!

Borostyán véleménye

Ezúttal egy csodálatos könyvről írom le a véleményem.

Egy 14 éves lány, Susie Sailfish a narrátor, akit iskolából hazamenet a szomszéd elcsalogat, megerőszakol majd meggyilkol. De az élet számára itt nem ér véget: a mennyországba kerül, ahonnan tehetetlenül nézi végig családjának szenvedését. A 13 éves húga Lindsey, a 4 éves kisöccse Buckley és természetesen a szüleik Abigail és Jack Sailfish hetekig reménykednek, hogy Susie csak elveszett, majd kénytelenek belenyugodni, hogy örökre elvesztették. A holtest nem kerül elő, (csak rengeteg vért találnak) és a gyilkos kilétét sem sejti senki. Egy embert kivéve: az édesapát, aki minden porcikájában érzi, hogy a gyilkos nem más mint a szomszédjuk: George Harvey. Mindent elkövet, hogy ezt bebizonyítsa, mindeközben alig veszi észre hogy szinte magára marad.

Susie halála elindított valamit a közvetlen környezetében, valamit ami megváltoztatja az életüket, a gondolkodásukat, a hitüket. Habár nem volt a legnépszerűbb diák az iskolában mindenki szerette és kedvelte, ki ki a maga módján mond búcsút tőle.

Én majdnem végigbőgtem a könyvet. Nagyon megható, újszerű történet. Csak azért adok neki 4 csillagot, mert a könyv közepén egy kissé elnyújtot lett. Na nem sokáig éppen hogy.

A magyar borítóról megjegyezném, hogy nálunk úgy látszik még mindig több a félresikerült végeredmény, mint a szemetgyönyörködtető. Jól lehet az eredeti sem lesz minden idők legjobb design terve, de az mégis sokkal tetszetősebb, egyszerűbb. Néha a kevesebb több.

Fent az eredeti borító található, amelyen Susie karkötője látható (ez is "főszereplő" a könyvben):

A könyv akkora siker lett (főleg az Egyesült Államokban), hogy már filmet forgatnak belőle. Éppen ezekben a hetekben történik mindez, Peter Jackson rendezésében (igen a Gyűrük Ura-s Jackson), az édesapát számomra meglepő módon Mark Wahlberg játssza, a feleségét Abigailt pedig a Múmiából megismert Rachel Weiss. Susie szerepét Saoirse Ronan-ra oszották, akit a mostanában bemutatott Vágy és vezeklés című filmben láthatunk Briony szerepében.

Az írónő - Alice Sebold - egyébként valóban nemi erőszak áldozata volt, ezért foglalkozik ezzel a témával több könyvben is.

Itthon az Európa könyvkiadó gondozásában jelent meg.

Frissítés: A film előzetese már megnézhető:

A film honlapja: http://www.lovelybones.com/intl/hu/

Borostyán, 2009. január 20.

Susan Volland: Spagetti és húsgombóc

Igazi nyári, strandolós könyv egy olasz családról, annak is egyik tagjáról. Giovanna vagyis Jo szülei éttermében dolgozik akárcsak négy másik testvére. Specialitásuk a spagetti húsgombóccal - mint azt a könyv címe is mutatja. De nem csak a gombócokkal kell bajlódniuk, hanem egy pénzre éhes pincérnővel is - aki munkaügyi pert indít ellenük. Felbukkan egy régi gyerekkori ismerős, akinek nincsenek jó emlékei a Cerbone családról. Jo két férfi ágyából mászkál ki-be, miközben egyre inkább érzi: nem itt a helye, ideje kilépni a család - három bátyja és húga árnyékából és végre önálló éltet kezdeni egy olyan férfi oldalán aki csak Jo-t szereti..... Hogy mindez sikerül-e a tűzről pattant olasz lánynak, kiderül a fordulatokban gazdag történetből, amit szigorúan a napozóágy társaságában ajánlok! 

Kiadja: Athenaeum kiadó

Sarah Dunant: Vénusz születése

Bár a könyv még 2004-ben (magyarul 2005) jelent meg, én magam sosem hallottam róla, egészen pár héttel ezelőttig, amikor a szerző, Sarah Dunant egyik cikkét olvastam az interneten. Itt az írónő azt tárgyalja, hogy a történelmi regények szinte kizárólag férfi főhőssel játszódnak, a nőkről alig esik szó.

A cikk elolvasása után tehát rákerestem a szerzőre az amazon.co.uk oldalon és miután láttam, hogy négy és fél csillagot (az ötből) kapott a Vénusz születése, utánanéztem, hogy magyarul kapható-e. Szerencsém volt.

Aznap, mikor kivettem a könyvtárból anyámmal ebédeltem. Míg én sorban álltam és a McDonald’s-os fiúval flörtöltem, addig ő kinyitotta a könyvet ott, ahol éppen tartottam és olvasni kezdte. Mikor visszaértem azonnal dicsérni kezdte, majd felvilágosított róla, hogy bár itt a főhőst Alessandrának hívják, ez valójában egy Boticelli életrajz. Én addigra már tudtam, hogy nincs igaza (a negyvenedik oldalon az ember már általában tisztában van vele, hogy ki a főhős), és bár jó félórámba telt mire engedte elmesélni a szerző történelmi regényekről szóló cikkét, meg, hogy Boticelli ugyan megjelenik, de öregember, valamire mégis ráirányította a figyelmemet. Virginia Woolf az egyik esszéjében eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Shakespeare-nek van egy ugyanolyan tehetséges húga. Sarah Dunant is valószínűleg ezzel a gondolattal játszott, amikor úgy döntött Alessandrának nevezi hősnőjét, regénye címéül pedig egy Boticelli kép címét választja.

Alessandra Cecchi, egy gazdag firenzei kelmekereskedő legkisebb leánya, aki okosabb, mint a bátyjai, rajong a művészetekért és a filozófiáért, valamint titokban fest. Mert bár az anyja hozzá hasonlóan kiemelkedő intelligenciájú nő, és sok mindent megengednek neki, amit más korabeli nőknek nem, szülei igyekeznek némiképpen visszafogni, hogy később könnyebben találjon magának férjet. Azt még elnézik neki, hogy azt olvasson, amit akar, de a festészet már túl sok lenne a jóból.

Az anyagi elvárások már eddig is megnehezítették a lányok kiházasítását, egy intelligens nő még nehezebben talál magának férjet, pedig muszáj, mert a francia hadsereg készül megszállni a városban. Igaz, csak ideiglenesen, útban a Szentföld felé, de sosem lehet tudni, mit hoz a jövő. Alessandrának szerencséje van. Az utolsó pillanatban válik felnőtt nővé, ráadásul hozzá hasonló, intelligens, művelt férfit találnak neki, aki bár idősebb, nem bánja felesége műveltségét, sőt. A tökéletesnek tűnő házasság egyetlen szépséghibája csupán, hogy a férfi Alessandra bátyjának a szeretője. De nem ez az egyetlen sokkoló részlet a könyvben.

Míg a legtöbb okos nőalak az irodalomban, aki meg akarja valósítani önmagát elbukik, Alessandra mindig megszerzi, amit akar. A könyv azonban nem csupán fiktív életrajz, hanem lenyűgöző korrajz Lorenzo Il Magnifico utolsó éveiről, Savonarola négy évig tartó eszelős uralmáról és a reneszánsz Firenze hétköznapjairól.

Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokról

Bele kell nyugodnom, hogy én nem teljesen értem meg a mágikus realizmus rajongókat... Ez is egy tipikusan márquezi regény ugyanis, amit ebbe a műfajba sorolnak. Tele misztikus, valószerűtlen dologgal, hatalmas érzelmekkel, enyhén karikatúraszerű figurákkal, mulatságos történésekkel, helyenként naturális ábrázolással. Meseszerű a történet, hasonlóan a Száz év magányhoz. (Ezt és a Szerelem a kolera idejént olvastam ugyanis az írótól és ez utóbbi tetszett sokkal jobban, talán pont azért, mert kevésbé volt valóságtól elrugaszkodott, azaz mágikus, ahogy Márquez írásait az irodalomértők nevezik...)

A történet egy 12 éves kislány, Sierva María története. Dél-Amerikában járunk, nem tudni mikor. A lány apja vagyonos márki, anyja egy egyszerű fűszerkereskedő lánya, aki furmányos módon veteti feleségül magát az emberrel. Házasságuk ilyen is lesz, mindketten apátiában testpedve élik életüket, egy szem lányukat nem szeretik, sőt a rabszolgák közé száműzik, aki így az ő hagyományaikat, kultúrájukat, nyelvüket, viselkedésüket teszi magáévá. Egy napon veszett kutya harapja meg a földig érő vörös hajkoronájú Sierva Maríát és ebből származik a bonyodalom. Bár a lányon nem mutatkoznak a veszettség jelei, apja mégis aggodalmaskodva az egyházhoz fordul és bedugja egy kolostorba, ahol ördögűzésnek akarják alávetni. Ugyanis a lány viselkedése meglehetősen fura, olyan mintha démonok szállták volna meg. A püspök egy ifjú papot, Cayetano Delaurát bízza meg az ördögűzéssel, aki igazából kételkedik benne, hogy a kislányt megszállta volna a gonosz és odáig fajulnak a dolog, hogy beleszeret a 12 éves lányba... Ebből aztán még nagyobb konfliktus kerekedik. Hogy szerelmük beteljesedik-e, azt nem árulom el, bár Márquez előszavából már lehet sejteni.

Ez a könyv is tele van félbolondokkal, akárcsak a Száz év magány. Úgy látszik Márquez így látja az emberiséget, amin igazából nem lepődök meg. A szerelmi vonal is pont annyira bonyolult, misztikus és mulatságos egyben, ahogyan azt már a Száz év magányban megtapasztalhattuk. Ezen kívül úgy éreztem, hogy az egyháznak is enyhe fricskát vet az író.
Olvastam pár véleményt a könyvről és többen állítják, hogy a legszebb szerelemi történet, amit valaha olvastak... Nos, nekem nem volt ilyen érzésem, én kissé komikusnak éreztem inkább az egészet, de amellett, hogy nem vagyok egy romantikus alkat, lehet, hogy ennek az is az oka, hogy nem látom és nem érzem a mágikus realizmus nagyságát.

Úgyhogy jó kis történet volt, érdekfeszítő és szerencsére nem túl hosszú, de ennél többet nekem nem adott sajnos. Ugyanakkor Márquez-t vitathatatlanul nagy történetszövőnek, tehetséges írónak tartom, de az ábrázolásmódja nem teljesen az én világom, azt hiszem...

Thomas Kyd - Spanyol Tragédia

"A végzet buta, vaksi és gonosz,
Röviden lát, nem látja érdemem,
Nagyothall, nem hallja, hogy kérlelem,
S ha hallaná is, cinikus agyát,
Nem hatja meg a fájdalom, a gyász.”

Thomas Kyd életéről és munkásságáról kevés információ maradt fenn. 1558-ban Londonban született, és a 1580-as években már népszerű írónak számított. Ekkoriban írhatta meg a Spanyol Tragédiát is, amely kora legnépszerűbb drámájának számított és könyv formájában 1592-ben jelent meg először. Kortársa és jó barátja volt William Shakespeare-nek. Kyd is írt egy Hamlet-tet és úgy tartják, hogy Shakespeare ebből alkotta meg a mindenki által jól ismert művét.

A Spanyol tragédia egy kegyetlen bosszúdráma, ahol szerelemért, hatalomért mindent szabad. A bosszúszomj minden szereplő lelkét átitatja, a kegyetlen politikai játszmák véres véget érnek. A mű az 1580-as években írodott, de a mai világban is megállja a helyét.

„Nyomorult egy királyi állapot,
Kételyek közt ülni fenn a bakon!
Hiába ülünk minden ló felett,
Percenként fúr a csordagyűlölet.
A sors kerekén fordul életünk,
S hatalmunk csúcsán úgy sosem örülünk,
Ahogy trónvesztéstől fél a szívünk.
Nem pofoz úgy hullámot a szél,
Mint szegény királyt a vak veszély!
Szeresd, ha félnek, s féljél ha szeretnek -
Ma körülvesznek, holnap megköveznek.”

Janikovszky Éva: Ájlávjú

Nagyon rám fért már egy kis önfeledt nevetés,és a könyvtárban megakadt a szemem eme köteten,nagy sajnálatomra csak ez az egy könyve volt bent az írónőnek-ebből is látszik mennyien szorulnak manapság nevetéskúrára. A könyv sok rövid kis szösszenetet /fejezetet tartalmaz,mind-mind az írónő mindennapjait öleli fel kezdve a bevásárlás gyötrelmeitől az utazáson át.Persze minden történetben kicsit magunkra is ismerhetünk.Janikovszky Éva öniróniája,humora,remekül mutatja be hogyan csetlünk-botlunk a napi dolgok tengerén.Mivel igen rövidke a könyv egy átlagos este alatt átnevetjük magunkat a pár oldalon.És ha nem is feledkezünk meg a gondjainkról,nyugtázhatjuk,hogy nem vagyunk egyedül.

F. Scott Fitzgerald: Az utolsó cézár

Fitzgerald utolsó regénye. Pontosabban fél regénye. Befejezetlen, hiszen a 6. fejezet írása közben, 1940-ben szívroham érte és meghalt. Jegyzetei és levelezése alapján azonban kapunk egy képet arról, milyen befejezést szánt a történetnek, mely 1935-ben játszódik, és részben az író, részben pedig egy nagy producer lánya, a 25 éves Cecília meséli el. A főszereplő Monroe Stahr, a karizmatikus zseni producer, aki nagyon lentről jött, fiatalon elvesztette feleségét, a gyönyörű színésznőt, 35 éves korára mindent megszerzett, amit ember megszerezhet, van hatalma, pénze, egy dolog hibádzik: nincs szerelme.  Az ő történetén keresztül kapunk bepillantást Hollywood fénykorába. Nem a csillogást, fényűzést, hírességet állítja a középpontba, hanem a nagy (film)gyár működésébe, mindennapjaiba leshetünk bele.

Nagyon érdekes, ahogy megoldja, hogy ketten mesélik a történetet. Érdekes volt számomra azt is látni (az író jegyzeteit, vázlatait olvasva), hogyan áll össze egy regény, Hollywood világán kívül belepillantani egy kicsit az írói kulisszák mögé is.

Élvezetes és elgondolkodtató olvasmány, de hát nem is vártam volna rosszabbat az Elveszett Nemzedékhez tartozó, alkoholista és drogfüggő, különc írótól. A Nagy Gatsby-vel Fitzgerald szerintem saját magának is feladta a leckét, de ez a regény is legalább olyan jó lett volna, ha be tudja fejezni.

Egyetlen problémám a kiadással, hogy rengeteg elütés van benne.

Ahogy egy topiktársunktól megtudtam, a regényből film is készült Robert de Niro főszereplésével Az utolsó filmcézár címmel.

A filmet nem láttam, de szeretném megnézni, mert a könyv nagyon tetszett, jó szívvel ajánlom.

  Eredeti cím: The Last Taycoon

Kiadó: Kalligram

Oldalszám: 240

Margit Patrícia Eszter: A zsidó menyasszony

Úgy érzem, hogy mostanában írási válságban szenvedek, de megpróbálok összeszedni valamit erről a könyvről, mert muszáj. Egyedülálló ugyanis ez a regény szerintem. Legalábbis én még nem olvastam hasonlót. Az az érdekessége, hogy nagyon könnyed, bárki számára emészthető stílusban, mai nyelvezettel és környezetben, mégis olyan komoly dolgokról van benne szó, mint az élet értelme, önmagunk és hitünk megtalálása.

Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy a könyv végén az írónőről megtudhatjuk, hogy többek között kreatív írást is tanult Amerikában. Nos, azt hiszem jól megtanulta, mert a történet nagyon szép ívű, hullámzó, élvezet olvasni.

A 20 éves Dallos Sára életének egy meghatározó szakaszát követhetjük nyomon a regényben. Igazából az első pár oldalon majdnem sikítófrászt kaptam a zsidó lány olyan nagyon mai szlenges kifejezésein mint zsini vagy zsidulni.... Szóval erősen elgondolkodtam, hogy kell-e ez nekem. De mivel nem titok, hogy nagyon érdekel mindenféle vallás, nem tudtam legyűrni a kíváncsiságomat, pláne, hogy csak jó kritikákat olvastam erről a könyvről korábban. Szóval az első kb. 50 oldal zsidó szleng és "ponyvaság" után beindul a történet és egy szerelmi csalódás után Saci beleveti magát Izraelbe, mert Pesten nem érzi magát jól a bőrében. A kinti spirituális és vallásos közegben azonban teljesen magára ill. Istenre talál és izgalmas események sorozata után végre úgy tűnik, hogy révbe ér.

Tetszett, hogy a mélyebb, spirituális részei a történetnek is abszolút élvezhetőek voltak egy teljesen laikus számára is, ugyanakkor nem tűnik szájbarágósnak sem. A történet pedig annyira mai, hogy akár igaz is lehetne, nem tudom, hogy mennyi önéletrajzi elem van benne, de simán el tudom képzelni, hogy akad benne jócskán.

Summa summárum, nekem nagyon tetszett, az írónő igazán élvezetesen vezetett be a zsidó hitbe és szertartásokba, Izrael vallásos közösségeibe, és azt gondolom, hogy tényleg minden útkereső számára valamekkora segítséget nyújthat a könyv elolvasása...
Volt ugyan benne néhány ponyvába illő fordulat ill. elem, éppen ezért kap tőlem "csak" 9/10-et :)

E. M. Forster: Szoba kilátással

Annyira imádtam a könyvet, hogy szinte félve írom ezt a bejegyzést, úgysem sikerülhet visszaadnom a hangulatát, finom humorát, bájos kis képeit. Régi rajongója vagyok amúgy is a történetnek, hiszen első filmes feldolgozása (most fedeztem fel, hogy van egy újabb is) nagy kedvenceim közé tartozik.

A történet Firenzében kezdődik, ahol az 1900-as évek elején az angol középosztály színe-java, és kevésbé színe-java találkozik össze. Az első részben a Bertolini panzió lakóit ismerhetjük meg: Miss Lucy Honeychurchot és irritáló gardedámját, a már erőltetetten különc írónőt-Miss Lavisht, két tiszteletest, illetve egy túlságosan is őszinte apa-fiú párost, Emersonékat, akik nyitott, közvetlen viselkedésükkel felbolygatják a panzió lakóinak, főleg Lucynek a nyugalmát. Egy viharos csók után Lucy Rómába menekül, ahol megismerkedik Cecil Vyse-sal, a kissé bosszantó, sznob, ám társadalmilag kívánatos úriemberrel, akinek végül odaígéri a kezét. Visszatérve Angliába azonban hamarosan, épp Cecilnek köszönhetően, ismét Lucy látóterébe kerülnek Emersonék, akiknek hatása alól már nem vonhatja ki magát.

Ahogy feljebb is írtam, nagyon tetszett a regény. Kissé csodálkoztam ugyan, hogy ez a Forster, aki férfi volt, a századfordulón micsoda feminista felhangú könyvet írt... A fogalmazás egyébként végig gördülékeny, finoman vicces. Aranyos, különc kis karakterek sorakoznak a könyvben, s még a kevésbé népszerűek (pl. Charlotte és Cecil) is olyan szépen, árnyaltan vannak kidolgozva, hogy végül megesik rajtuk az ember szíve. Lucy családja és az öreg Emerson meg egyszerűen imádnivaló! Azt hiszem, a könyv bevonult a kedvenceim közé, egyedül a függelék hangolt le teljesen, ami a szereplők további sorsát írja le, de azt igyekszem elhallgatni magam előtt. Viszont itt egy kis ízelítő a könyvből. Hát nem aranyos?

"Az olvasó most nyilván azt gondolja: "Lucy szereti a fiatal Emersont". De az olvasó Lucy helyében már nem találná ezt nyilvánvalónak. Könnyű dolog beszámolni az életről, de annál nehezebb megélni, s bizony örömmel fogadjuk, ha személyes vágyainkat az idegesség vagy más hasonló jelszó leple alá söpörhetjük. Ő Cecilt szerette, George idegesítette; magyarázza hát el a kedves olvasó neki, hogy a kifejezéseknek helyet kéne cserélniük."

Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Újabb varázslatokkal fűszerezett családregény került a kezembe, és nagy élményt nyújtott. A történet egy amerikai kisvárosban játszódik, itt él a Sparrow-család. 13 generáció óta csak lányok születnek mindig márciusban, akik a 13. születésnapjukra egy „boszorkányos képességet” kapnak ajándékba a Sorstól. Volt aki a fájdalmat nem érezte, volt aki nagyon gyorsan futott, volt aki sokáig bírta a víz alatt, volt aki megérezte a hazugságot…. Képességeik közös vonása az volt, hogy valamilyen módon segítették az embereket. A történet Stella a tizenharmadik „boszorkány” 13 születésnapja körül kezdődik, aki ajándékként megkapja azt a képességet, hogy előre látja az emberek halálát. Ebből lesz egy probléma, aminek kapcsán megismerhetjük a Sparrow család életét: miért lett az első boszi neve Rebecca Sparrow (sparrow=veréb), aki a semmiből jelent meg; megismerhetjük a családi viszonyokat, a konfliktusokat, a szerelmeket, a kisváros néhány lakóját.


Az írónő olykor kalandozik, össze-vissza ugrándozik az időben, de a fantasztikusan szőtt mondatok, szavak, mesebeli jelenetek, ember-és jellemábrázolás megalkotása miatt ez nem volt zavaró. Számomra a hatalmas végkifejlet nem érkezett el, minden ment a vártak szerint, csak olykor történt meglepő esemény. A könyv olvasatta magát, gyönyörűen megalkotott hasonlatok, metaforák, megfogalmazás között halad a könyv cselekménye, amiből nem marad ki az izgalom, a szerelem, a misztikum.
(A magyar borító nekem nem tetszik.)