Kate McCaferey:Behálózva

A szerző ifjúsági regénye nagyon jól sikerült. Én is, a fiam is elolvasta s mindketten alig bírtuk letenni.

Avalon 14éves és családjával Ausztráliába költöznek, Avalon még örül is, hogy nyüzsgő, érdekes, izgalmas városban jár majd iskolába, és a tehén fejésen kívül is lesz szórakozása.Valamiért azonban az új iskolában sokan ridegen fogadják, és kiközösítik. Egy idő után ugyan talál egy-két barátot, de Ők is akárcsak Avalon minden nap remegő gyomorral indul iskolába.... igazi XI. századi modern hadjárat indul Avalon ellen, már nemcsak a cuccait dobják szemétbe a tornaóra után, mocskolódó SMS-t éppúgy kap mint online oldalak címét, ahol szintén Avalon a célpont. Nicknevek mögé bújva fenyegetik, alázzák, becsmérlik, hogy aztán másnap Avalon összetörten találgasson, hogy a több száz diákból vajon kik vannak benne....

A történet szép lassan indítja be a gépezetet, ami aztán hihetetlen gyorsasággal közelít a végkifejlet felé, az apró dolgokból tragédia lesz....

Egy újabb remek könyv az iskolán belüli erőszakról, ami olyan pitiánernek tűnik azok szemében akik nem az áldozatok szerepében vannak. Érdemes elolvasni szülőnek, pedagógusnak, gyereknek egyaránt.

Garth Stein:Enzo avagy AZ emberré válás művészete

"Mongóliában ,amikor egy kutya meghal,magasan a hegyekben temetik el,hogy az emberek ne taposhassanak a sírjára.A gazdája az eb fülébe súgja azon kívánságát,hogy a kutya a következő életében emberként térjen majd vissza...."

Enzo mióta látta az erről szóló filmet,azóta tudja,hogy Ő biztosan emberként tér majd vissza,és addig is minél több emberi dolgot szeretne megtanulni.Enzo családja Denny,majd később Eve és végül Zoé.

Egyrészt aranyos volt,megható-főleg az a rész ahol Enzo eltávozik,másrészt pedig én kicsit több kutyás részt hiányoltam.Enzo pár oldalon megosztja velünk kutya gondolatait,de ha valaki csak beleolvas a könyvbe nem igazán veszi észre,hogy egy kutya vagy pedig egy családtag meséli el az életüket, a náluk zajló eseményeket.

Ennek ellenére aranyos kis családi,kutyás sztori,sok-sok autóversennyel,és az élettel járó örömmel,bánattal,gondokkal.

Háy János: Házasságon innen és túl

Sokszor elgondolkodtam Háy János honnan ismeri ennyire a nőket?
Sokszor elgondolkodtam Háy János vajon hiteles képet ad-e a férfiakról?
Sokszor elgondolkodtam, honnan ismeri ennyire a férfiak-nők közötti kapcsolatokat, az embereket, a "régivágásúak"- és az idősek gondolkodását, a fiatalokat?

Sokszor haragudtam Háy Jánosra, hogy ilyeneket ír le, amikről nem tudom elképzelni, hogy megtörténhet... (naiv vagyok)
Örültem Háy Jánosnak, mert nagyon az én gondolkodásomnak, mondatfűzéseimnek megfelelő mondatokat alkotott.
Sokszor örültem az adott novellának és Háy Jánosnak, mert nagy (általam ki nem mondott) igazságokat fogalmazott meg.
Nem örültem az adott novellának, mert nyomozóvá válhattam volna az I.rész hatására, és én nem akarok nyomozni.
Örültem az I.rész novelláinak, mert rájöttem, hogy a Kedves még mindig ugyanazzal a márkájú tusfürdővel mosakszik.

Nem örültem a II.rész novelláinak, mert voltak benne olyan gyermekkel összefüggésben lévő problémák, amikbe nem szeretnék belecsöppenni; voltak benne olyan problémák, amik miatt a gyerekeket sajnáltam a szüleik miatt.

Örültem a III. rész novelláinak, mert kedvem támadt felfedezni Budapest hídjait, hátha megpillantom a Kedvenc Nénimet, vagy a Biciklis Lányt.
Hihetetlen élményeim lettek a IV. rész írásaitól, érzéseim az "Ilyen nincs és mégis van...." (?!) klasszikus mondatba sűrítettem bele.

Örültem Háy János könyvének mert egyfajta társadalomkritikát tárt szemem elé. Csak körbenézett, belesett a hálószobákba, az autókba, megleste a titkos szerelmi légyottokat, leült velünk egy asztalhoz egy kisfröccsre, sétált velünk a hidakon, elítélt bennünket életünkért, elkísért némelyeket egy hosszú útra, stb. . Mindezt természetesen, közvetlenül, azt hihettem róla, hogy a haverom a bisztróból, vagy egy "Juli néni", aki letyepetyél, szóval vele voltam, aztán elköszöntem tőle, majd tovább pletykálhattam mi is történt Kovács Lacival, akit én nem is ismerek, csak a valakimnek a valakije, de "Kéééépzeld......! felkiáltással továbbadtam a hírt, (lehet, hogy kicsit elferdítve már) hogy mindenki hallhassa, okulhasson a vele történtekből.
Hatalmasat sétáltam egy nénivel a Petőfi hídon, mesélt nekem, fogtam a kezét, a visszaúton majdnem én vittem.
Drukkoltam a fiataloknak, hogy sikerüljön nekik, hogy ne szúrják el!
Együtt éreztem a matek 3-as miatt rettegő kisfiúval, aztán sírtam.

(majdnem) minden novelláját élveztem ennek a kötetnek. Nem csalódtam, szívesen ajánlom. Az már csak kuriózum, hogy az emberi kapcsolatokat hányféle oldalról boncolgatja a maga módján- az én olvasatomban, értelmezésemben, legyen az a férfi-női kapcsolatról; legyen szó a szülő-gyermek kapcsolatról; vagy akár az emberi kapcsolatokról, ill. az élet-halál kapcsolatáról.

9/10

Janice Y.K. Lee: A Zongoratanárnő

A szerzőnek ez az első regénye,de nem csodálkozom,hogy 24 ország vette meg a jogokat!! Lenyűgöző,varázslatos, emberi.

"Volt egy kisbaba.

Volt egy ember,tizenegy ujja volt.Aztán tíz.Aztán megint tizenegy.Az az ujj mindig visszanőtt,pontosan egy év kellett hozzá.Jó mércéje az idő folyásának.

Voltak jó emberek.

Voltak rossz emberek.

Voltak halott emberek.

Volt egy nő,aki eltűnt.

Volt egy kisbaba."

A II világháború előtt ,és alatti Hongkongban az Angol kolónia életét követhetjük nyomon, a fényűző partik,és bálok, a gondtalan fürdőzést és kaviározást.

Will az angol fiatalember beleszeret Trudyba az egzotikus szépségű lányba...a háború azonban mindkettejükből mást hoz ki,Will ragaszkodik az elveihez,Trudy csak túlélni akar mindenáron...Közben ugyanezeket az embereket látjuk 10év múlva ,a háború után,van aki más ember lett van a aki rosszabb mint volt,van aki már csak emlék.Ez a kettősség a leginkább izgalmas a könyvben.A háború alatt Trudy, a háború után Claire aki Will mellett van,annak ellenére,hogy férje van,és annak ellenére,hogy érzi Will nem egészen az övé.Miközben kibontakozik Will,és Claire kapcsolata,megismerjük Willt, a háborút,Trudyt az Angol kolónia megannyi alakját,akik mind mind hozzátettek valamit a szörnyű véghez, a háborús bűnök soha el nem évülését,és azt a hihetetlen elszántságot ahogyan az emberek boldogok akarnak lenni.

Mind jobban azt érzem,hogy számomra azok lesznek leginkább kedvenc könyvek,amiknek hangulata van illetve amik megtudják teremteni azt a hangulatot,érzést amitől nem tudunk, szabadulni,ahogy kinyitjuk a könyvet-most is ez történt,amint elkezdtem olvasni ,elvesztem.Én is ott álltam a kikötő korlátjánál a szereplőkkel,izzadtam a Hongkongi párás levegőtől miközben a zöld vizet csodáltam,hallgattam a szavakat amik valakinek megnyugvást,valakinek fájdalmat okoztak.Drukkoltam Clairnek,hogy merjen olyan életet élni amilyet szeretne,gyűlöltem Trudyt amiért ennyire léha volt,és felszínes,és nem értettem Willt,nem értettem a sok önző,sekélyes embert sem akiknek a látszat mindennél fontosabb.

Olyan intenzitással van megírva a könyv,hogy lehetetlen letenni!Az utolsó oldalig lehetetlen kitalálni,ki az akit igazán gyűlöletre méltó,ki az akit szánni kell,és ki az a végre boldog lehet.

Én már meg sem lepődöm,hogy a borító, a cím tökéletesre sikerült.

Daniel Silva: A Moszad ügynöke

Gabriel Allon az izraeli titkosszolgálat kiemelt ügynöke. Egy halott holland gyilkossága után kutat. A nyomok alapján eljut Londonba, ahol "belecsöppen" egy nagyszabású terrorakcióba. E terrorcselekmény közben elrabolják az amerikai nagykövet lányát. Ennek szemtanúja, illetve résztvevője lesz Gabriel. Természetesen új megbizatást kap, meg kell mentenie Elizabeth-et. Versenyt fut az idővel, minden perc számít. Körbeutazza a fél világot, információkat gyűjt, újabb feladatokat kap.

Gabriel, bár titkosügynök, ennek ellenére a legcsekélyebb mértékben sem volt egyáltalán titkos. Minden akció után bekerül a fényképe az újságokba! Nekem ez picit nevetséges volt.

Olvasótársaim lehet, hogy megköveznek, de nekem nagyon nem jött be ez a könyv. A pulzusom mindvégig egy tartományban volt, néhol még az alacsonyról is lejjebb hullott! Az izgalmat egy másodpercig nem éreztem. Sehol nem féltem, nem aggódtam! A végkifejletet is szinte az elejétől sejtettem. A főszereplő számomra férfiatlan volt. "Kedvenc" részletem:

"Gabriel, hogy ne figyeljen a még mindig előtte kavargó rettenetes eseményekre, nagy hévvel vetette bele magát az esküvői előkészületekbe. Ragyogó esküvői magazinokat lapozgatott, elmélyült beszélgetést folytatott Chiarával az esküvői menüről és virágkompozícióról, és órákon át ücsörgött vele a nappaliban."

Nekem ez valahogy nem fér bele a "kiemelt titkos ügynök" képbe...

Nagyon tetszett (bár ez nem feltétlenül a könyv érdeme), amikor izraeli, jeruzsálemi tájképeket írt le a szerző. Nagy szerelmem Izrael, többször jártam ott, sajnos már elég régen. Nagyon érezhetően írta le a tájat, a szívem fájdult bele, hogy azonnal indulnék... De a könyvet nem tartom meg! :-(

6/10

Margot Berwin: A vágy virágai

"Történetem jó barátommal, Armand-nal való viszonyomon alapul.. [...] Az évek során Armand-tól sok mindent megtanultam mind a növényekről, mind az életről. E tudás kellett ahhoz, hogy megalkossam ezt a könyvet. Akár azt is mondhatnám, a könyvemben megírt dolgok konkrét részleteiben fiktívek, elvont lényegüket tekintve nagyon is valósak. Mindenki úgy veszi, ahogy csak akarja. Olvassa úgy, hogy a legtöbb örömet okozza!" -e szavakkal ajánlja első könyvét az olvasó figyelmébe Margot Berwin, aki a fülszövegben felvázolt életútját tekintve meglepően hasonlít főhősnőjére: reklámszakemberként dolgozik, New Yorkban él egy trópusi növényekkel megrakott lakásban, és ide a rozsdás bökőt, hogy elvált is...

A könyv pedig éppen egy ilyen elvált, new yorki reklámszövegíróról, Lila Nova-ról szól, aki egy unalmas nap a virágpiacon egy egzotikus papagájvirágba, és annak szexuális kisugárzással jócskán megáldott eladójába botlik. E ponttól sorsa megpecsételődik; lakását a trópusi növényekkel, életét pedig egy csomó fura figurával nyomja tele. A furcsa figurák egyik jeles képviselője Armand, aki egy egzotikus mosodát tart fenn, a mosoda hátsó részében pedig a vágy kilenc virágát rejtegeti... egy darabig, Lila rövid idővel később Mexikóban találja magát, ahogy az esőerdőben kajtatja a kilenc növényt, közben még jónéhány fura figurát, sámánt, és különleges növényt ismer meg.

Az már biztos, hogy a könyv elvarázsolt. Nagyon izgalmas hangulata van, mi más bizonyíthatná ezt jobban, minthogy a vizsgaidőszak közepén 2-3 nap alatt elolvastam... A hangulaton túl azonban egy-két dologba bele lehetne kötni, pl. számomra nem volt világos, hogy a főhősnőt miért tartja mindenki oly különlegesnek, holott ezt többször is említésre kerül. Volt sok hókusz-pókusz, pszichedelikus utazás meg minden fittyfene, amihez nagyon vonzódom, a misztikus növényekről nem is beszélve, mégis gyakran azt éreztem, hogy az írónőnek csak felszínes ismeretei vannak erről, de mivel megtetszett neki ez a világ, és maga is arra vágyik, hogy jöjjön egy sámán, aki kiemeli az életéből, ezért kerített köré egy sztorit(,aminek ízelítője itt található). Ami azért nem volt rossz... Én pl. egészen kedvet kaptam a trópusi növényekhez és Armand-t is szívesen megismerném!

PAPAGÁJVIRÁG STRELITZIA REGINAE

Ezt a Dél Afrikában őshonos, a banánfélék családjába tartozó növényt magasra növő, színpompás levelei és virágai miatt szeretik. Nem való olyan embernek, aki könnyen feladja, türelmetlen , vagy nem tűri az ellentmondást: akár hét évbe is beletelhet, mire egyetlen virágot hoz. Tökéletes választás viszont olyanoknak, akik csak adnak és adnak, még akkor is, ha semmit sem kapnak cserébe. Mindenki magáról tudja legjobban, milyen.

DATURA INOXIA

Ez most kimondottan a férfiaknak szól. A Datura inoxia pontosan úgy viselkedik, mint egy gyönyörű nő. Ha hagyja hogy vele legyél, attól hatalmasnak érzed magad. De ugyanakkor gyenge is leszel, mert azt tesz veled, amit csak akar. Ha jól bánsz vele, és a lehető legóvatosabb figyelemmel, tisztelettel viseltetsz iránta, olyan jövők képét villanthatja fel előtted, amilyenek legvadabb álmodban sem szerepeltek.

Kiadja: Athenaeum

Melanie Gideon: Házasságom története

Amikor megláttam a könyvet,biztos voltam benne,hogy egy középkorú nő sirámai a csalfa férjéről,és a szemtelen kamaszgyerekről-de nem!!!A könyv nem összefüggő,hanem hónapokra lebontva egy -egy kis szösszenet egy nő életéből akinek fia,és férje a legfontosabb az életben,miközben folyamatosan töpreng ,aggódik...jó párszor(sokszor) felkiáltottam magamban,hogy -Jé!Én is ezt érzem,én is így gondolom,mégsem vagyok hülye,ez másnak is eszébe jut?? és még sorolhatnám.

Melanie elénk teszi azokat a mondatokat,érzéseket amik annyiszor megfordultak a fejünkben,mégsem mondtuk ki,nem osztottuk meg senkivel.Az örökös aggódást, a töprengést az idő múlásáról, a szerelemről ami nem tart örökké, a szeretetről ami nagyobb összetartó erő mint a szerelem,az élet pillanatnyi szépségeit,és megannyi dolog ami naponta foglalkoztat minket.A gondolkodós részek mellé jócskán jut humor is,és mikor már pityeregnénk egy sort,jön a nevetés.Nagyon őszinte hangú könyv,nincs benne semmi alakoskodás,megjátszás,megfelelni akarás.Talán ezért is tetszett annyira.

"Csak másnap az iskolai sportcsarnok lelátóján üldögélve esett le a tantusz,hogy lemaradtam valamiről.Nézem az alsósok jelmezbálját,és fogalmam sincsen,melyik jelmez mi akar lenni.

Ah,az a kislány vécépapír.Mégsem:pillecukor

Aha,az a kisfiú jégkocka.Mégsem:globális felmelegedés.

Olálá,egy francia szobalány!Mégsem:Alice csodaországban."

Kiadja: Athenaeum

Olen Steinhauer: A turista

A turista egy olyan különleges ügynök, aki (jelen esetben) a főnöke kedvenc könyveinek első mondatára útra kel, és kérdezés nélkül végrehajtja a magán telefonszámról érkező utasításokat.

Milo Weaver azonban, amikor visszatérésre kényszerítik, elkezd kérdezni, és ez, amint az általában lenni szokott, nem vezet túl sok jóra. Miközben azonban Milo egyre inkább belegabalyodik a hazugságok hálójába, az olvasó egyre érdekesebb dolgokat tud meg a főhős barátairól és ellenségeiről.
Az egyik legszimpatikusabb figura, a még lelkes és félig-meddig amatőr Einer, aki mindent úgy akar csinálni, ahogy az a nagy klasszikusokban történik. Kár, hogy nem kapott nagyobb szerepet.
Aztán ott van a karrierista, vérprofi Angela, aki leginkább Patricia Cornwell Kay Scarpettáját juttatja az eszünkbe, ahogy már-már megszállottan veti bele magát a munkájába.
És nem utolsó sorban ott van a mindig karikás szemű Diane Morell, a francia titkosszolgálat munkatársa, akiről úgyszintén nem tudunk meg sokat, de így is érdekes karakternek tűnik.

Milo Weaver? Hát ő a főhős. Az író talán túlontúl is átlagosra akarta szabni a figuráját. Elvégre egy kissé elpuhult, kiégett ex-ügynökről van szó, az ő életében már nyoma sincs a „glamournak”, (még kevésbé a lelkesedésnek). De Milo annyira hétköznapi, hogy ha nem ő lenne a főhős, egyáltalán nem érdekelne.

Ez azonban még nem jelenti azt, hogy ne lenne jó a könyv. A tíz csillagból határozottan nyolcat érdemel, de azt teljes mértékben megérdemli. Valahol Steve Berry és Dan Brown között van a helye. A stílusa nem olyan csapnivaló, mint Browné, de nem is annyira izgalmas, mint a fent említett két szerző bármelyik regénye. Ennek ellenére A turista is letehetetlen olvasmány. Képtelenség megmondani, hogy lehetséges ez, de van valami a történetben, ami arra készteti az olvasót, hogy tovább olvasson, amikor pedig nem teszi, akkor is a könyvbeli események járnak a fejében.

A belső fül szerint A turista egy háromkötetes sorozat indító darabja. Hát, majd meglátjuk. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy milyen szerepet kapnak az első részben háttérbe szoruló mellékszereplők, és vajon képes lesz-e Milo karaktere is magával ragadni az olvasót, vagy kénytelenek leszünk az izgalmak helyett a kíváncsiságtól hajtva végigolvasni a második kötetet is.

Kiadja: Athenaeum

Truman Capote: Mozart és a kaméleonok

Épp nemrég említettem valakinek, hogy mennyire szeretem a vagány stílusú, de nagy tehetséggel megírt könyveket, mint amilyen mondjuk a Szellemírók vagy a Harcosok klubja.

Ezért szegény Maugham bácsit - bármennyire is szeretem - de félre kellett, hogy tegyem valami belevalóbbért :) Hát Capote ilyen. A kép alapján nem is nézek ki belőle semmi jót :P Igazi őrült zseni fizimiskája van. És nekem ilyen kell most. Nagyon nagy író.

Ez a kötet nem regény, hanem rövidebb elbeszéléseket tartalmaz, hol riport jelleggel, hol csak úgy. Igazából nehéz elmagyarázni, hogy mi kapott meg annyira bennük. Sokban jelen van egy enyhe abszurditás, de pont olyan mértékben, amennyire az életben is simán előfordul. Ez is nagyon tetszett és az is, hogy mennyire élően adja elő magát Capote: nagyon valóságosak a történetetek, ott vagyunk bennük. Ugyanakkor nagyon amerikaiak. Sugárzik belőlük az a másfajta mentalitás, életérzés, amit mi itt Európában nem feltétlenül tudunk átérezni vagy megérteni. Egyszóval nagyon átjön a hangulatuk és aki szereti az amerikai feelinget, azonosulni tud vele, annak biztosan tetszeni fog a kötet. A nyelvezete, kifejezőkészsége is nagyon-nagyon ott van, sőt, ez az igazi erőssége az írásainak szerintem.

És hogy kikről ír Capote? Hétköznapi és nem hétköznapi emberekről: öreg nénikékről, sorozatgyilkosokról, takarítónőkről, Marilyn Monroe-ról, magáról - ez volt a legutolsó riport, önmagával :) és valami fergeteges, ez tetszett legjobban.

Mesteri.

És bár inkább a kötet második felében lévő riport jellegű szösszenetek fogtak meg, összességében nem tudok neki rosszabbat adni, mint 10/10.

Pat Conroy:Hullámok hercege

.."Az én életem tulajdonképpen azzal kezdődött,hogy elég erőt gyűjtöttem ahhoz,hogy megbocsássak apámnak..."

Úgy érzem egy jó időre telítődtem a 60'-as 70'-es évek fullasztó családjainak történeteivel,ahol mindenki normálisnak látszik,és jól titkolják az őrületet.

Nekem kicsit más elképzelésem volt a könyvről,nekem valami romantikus történetet sugallt mind a borító,mind a tartalom kis családi bibikkel.Jól ledöbbentem mikor már a könyv első lapjain kiderül,hogy egy nyomorult,szenvedő,démonokkal teli családregényt tartok a kezemben.A könyv a végéről indul,innen göngyölíti fel a szálakat.Mi történt a Wingo családdal,amiért az egyetlen lányuk elmegyógyintézetben van, ikertestvére Tom válófélben,testvérük Luke halott,apjuk börtönben,anyjuk pedig ahhoz a férfihoz ment feleségül akit az egész család gyűlöl? A múltat és a jelent váltakozva vázolja fel Tom, mesélésével megelevenedik,hogy mennyi minden történet ezzel a családdal Dél-Karolinában,ahol a három testvér csak a természetben talált nyugalmat,és csak egymásra számíthattak,mégis felnőtt éveik alatt évekig nem beszéltek egymással..izgalmas,érdekes volt ráeszmélni,hogyan lesz egy imádott anyából,gyűlölet tárgya,egy démoni ,keserű apából,megtört öregember.

Nekem kicsit furcsa volt a könyv végén a nagy egymásra találás,hogyan lehet megbocsájtani valakinek,aki tönkretette a gyerekkorod,aki miatt álmatlan éjszakáid voltak,akitől rettegtél,akinek a halálát kívántad???? És miért nem lehet megbocsájtani egy anyának aki mindent megtett érted, aki megvédett?Egy hibát nem lehet jóvátenni,százat igen???

"....Ha tudtam volna,mi lesz majd belőletek,megöltelek volna benneteket álmotokban,amikor még csecsemők voltatok.

-Tekintetbe véve gyermekkorunkat,könyörületes cselekedet lett volna-mondtam ,és éreztem ahogy a vér a halántékomba tódul...."

A történet jobbára Savannah a lánytestvér betegségére van kihegyezve,Tom azért utazik New Yorkba,hogy Savannah orvosának segítsen.Mégis ez a szál lesz leggyorsabban elvarrva a végén...Tom mialatt New Yorkban van,időt ad feleségének,hogy eldöntse küzdjenek-e még a házasságukért.

A gyermekkort,az első felnőtt éveket,barátságot,szerelmet öleli fel az a regény,amely nagyon jól lett megírva,de bevallom már vártam a végét.Sok volt nekem ennyi fájdalom,ennyi gödör alján ülő élet,ennyi kudarc.A Wingo család vonzotta a bajt, a szerencsétlenséget mégis úgy tettek mint akik boldogok,jól megy soruk.Másnak látszani nagyon nehéz,ezt mindhárom Wingo későn fedezte fel.

A könyvből film is készült Barbara Streisand,és Nick Nolte főszereplésével.

Kiadja: Könyvmolyképő kiadó