2009. október 3., szombat

Nicholas Sparks - Szerelmünk lapjai

„A fiatalok türelmetlenek, és folyton úgy érzik, meg kell törniük a csendet. Kár mert a csend nagyon tiszta dolog. Áldott. Közelebb hozza egymáshoz az embereket, mert csak azok tudnak egymás mellett csendben ülni, akik közt teljes az összhang.”

Noah Calhoun visszatér a második világháborúból és újra kezdi életét. Reggelente kenuval szeli a folyó vizét, napközben saját kezével hozza rendbe házát az utolsó deszkáig, esténként a karosszékében ülve lába mellett kutyájával Tennysont és Thomast olvas. Gondolatai egyfolytában Allie körül járnak, akit 14 évvel ezelőtt ismert meg és akitől azóta sem tud elszakadni.

Allie éppen az esküvője előtt áll, Lonnal a jó nevű, gazdag ügyvéddel. Allie teljesen lemondott a festészetről, pedig egykor nagyon fontos volt a számára. 14 év után egy hirtelen felbukkanó újságcikk miatt, úgy dönt utoljára még egyszer találkozik Noahval mielőtt férjhez megy.

Allie választásra kényszerül. Erősek-e annyira a 14 év után feléledő érzelmek, hogy feladjon mindent ami eddig biztonságosan működött az életében?

Sok minden jutott eszembe a történetről. Először is, hogy ilyen Noah félék nem rohangálnak az utcán. Kenuzik, jól főz, saját kezével építi a házát, háborús hős, verseket ír, Thomas-t olvas és nem utolsó sorban egész életében egy nőt szeret.

Allie féléből azonban, annál több van. Feladja művészi ambícióit, csak mert mások szerint ebből nem lehet megélni, eljegyzi magát egy gazdag jogásszal, bár nem tökéletes, de jó lesz alapon, csak mert ezt várja tőle mindenki és mert nagyon kényelmes.

Sparks -féle, tündérmese szerű romantika, ami persze csak egy tökéletes világban jöhet létre, ahol minden történet vége happy end, az elhagyott mindig megbocsát, és ahol a szerelem mindent legyőz, még az orvostudományt is, és egészen a sírig tart.

Ilyen világ nem létezik, de egy könyv lapjain nagyon is megállja a helyét. Szenvedélyes, érzelemmel teli regény, szívszorító befejezéssel, ami ha nem lett volna nem mondanám, hogy kategóriájában, Sparks könyvének a dobogón a helye.

(A történetből 2004-ban Nick Casavettes készített filmet.)




Nincsenek megjegyzések: