Érdekes regény a Csipkeolvasó. A képzeletemnek szárnyalnia kellett. Skizofrén, boszorkány ősökkel megáldott énem próbálta is befogadni a történetet, visszahúzott folyton a regény, de csak a végét olvastam egyhuzamban.
Sophya Whitney? Towner Whitney? Elhisszük a történetét? Mi a lényegesebb: a boszorkányosság vagy a 32 éves főhős csapongása, idegessége, "nem is tudom mit akarok"-sága, vagy éppen a szenvedése, önmaga keresése?
A lány/nő hazajön vagy pontosabban fogalmazva visszajön gyermekkora helyszínére, nagymamája eltűnése miatt. Salemban vagyunk valamikor a XX. század végén, mikor is a képek keverednek. Ebben semmi meglepő egy ilyen hangulatú könyvben. Bár néha elvesztettem a fonalat, és elgondolkodtam, hogy ez most a valóság? vagy éppen a másik dimenzió?
Towner élete és családjának élete betűről-betűre, sorról-sorra, mondatról-mondatra bontakozik ki. Megismerjük családját és őt, e különlegesnek tartott lányt.
Ki-ki eldöntheti magában miért is különleges:
1. családjában mindenki különleges: A nők jósolnak csipkéből, koponyából, (stb.) csipkét vernek, szervezkednek, boszorkánykodnak...
2. esetleg azért mert "megőrült"? az tény, hogy a pszichiátrián kezelték őt, a gyógyszerek még mindig vele élnek..
Különlegesség, kuriózumként is megfigyelhetjük a történetet: egy boszorkányos kitaláció, amelyben megvan a misztikum, a titok,a krimi, a család egysége-szentsége, a harag, a féltékenység, a tenger, a problémák és örömök. Minden megvan benne, ami tetszetőssé varázsolhatja sokak számára. Én nem voltam elájulva. Tagadhatatlanul vonzott a borító, a cím, az oldalak visszarántottak. De nem bűvölt el. Sokszor azt sem tudtam, hol vagyok, hol tartok. Ki is Cal? Mit akar itt? Mi a célja? Mit tett? Mi van Lyndley-vel? Ki Lyndley? A könyv vége egy csavar, bevallom nem találtam ki. Másra számítottam. Írnék egy alternatív véget :)
A boszorkányosság jobban vonz, mint a pszichiátria. Ikertestvérem sincsen. Boszorkány viszont van a közelemben. Álmodik, kártyát vet, és ki tudja, mi mindent nem mond még el nekem :$.
Ez érdekelt volna. Ettől még a történet nem rossz. Csak éppen nem ezt vártam.
Sophya Whitney? Towner Whitney? Elhisszük a történetét? Mi a lényegesebb: a boszorkányosság vagy a 32 éves főhős csapongása, idegessége, "nem is tudom mit akarok"-sága, vagy éppen a szenvedése, önmaga keresése?
A lány/nő hazajön vagy pontosabban fogalmazva visszajön gyermekkora helyszínére, nagymamája eltűnése miatt. Salemban vagyunk valamikor a XX. század végén, mikor is a képek keverednek. Ebben semmi meglepő egy ilyen hangulatú könyvben. Bár néha elvesztettem a fonalat, és elgondolkodtam, hogy ez most a valóság? vagy éppen a másik dimenzió?
Towner élete és családjának élete betűről-betűre, sorról-sorra, mondatról-mondatra bontakozik ki. Megismerjük családját és őt, e különlegesnek tartott lányt.
Ki-ki eldöntheti magában miért is különleges:
1. családjában mindenki különleges: A nők jósolnak csipkéből, koponyából, (stb.) csipkét vernek, szervezkednek, boszorkánykodnak...
2. esetleg azért mert "megőrült"? az tény, hogy a pszichiátrián kezelték őt, a gyógyszerek még mindig vele élnek..
Különlegesség, kuriózumként is megfigyelhetjük a történetet: egy boszorkányos kitaláció, amelyben megvan a misztikum, a titok,a krimi, a család egysége-szentsége, a harag, a féltékenység, a tenger, a problémák és örömök. Minden megvan benne, ami tetszetőssé varázsolhatja sokak számára. Én nem voltam elájulva. Tagadhatatlanul vonzott a borító, a cím, az oldalak visszarántottak. De nem bűvölt el. Sokszor azt sem tudtam, hol vagyok, hol tartok. Ki is Cal? Mit akar itt? Mi a célja? Mit tett? Mi van Lyndley-vel? Ki Lyndley? A könyv vége egy csavar, bevallom nem találtam ki. Másra számítottam. Írnék egy alternatív véget :)
A boszorkányosság jobban vonz, mint a pszichiátria. Ikertestvérem sincsen. Boszorkány viszont van a közelemben. Álmodik, kártyát vet, és ki tudja, mi mindent nem mond még el nekem :$.
Ez érdekelt volna. Ettől még a történet nem rossz. Csak éppen nem ezt vártam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése