Szeretem Pearse könyveit, mert egyediek, különlegesek ugyanakkor nagyon izgalmasak is, minden női alakját egyből a szívembe zártam.
Úgy tűnik ez a könyve, és Hope a főszereplő marad a kakukktojás a könyvei között, mert valahogy elmaradt az izgalom olvasás közben, talán a túl sok részletben vesztem el, idegesített, hogy egy-egy momentum: például az időjárás, több karakter szájából elhangzik, ismételve egymást.
A történet 1836-ban indul, Hope nem véletlenül kapta a nevét, egy házasságtörés gyümölcse és a hófehér bölcsőből egyenesen egy omladozó viskóba kerül a Renton családhoz akik egyébként a házban szolgálnak ahol Hope született....
Gyermekkorának hamar vége szakad mikor kénytelen menekülőre fogni, meg sem áll Bristolig...
Bár a történet folyamatosan pörög, változik valami mégis hiányzott nekem belőle...maga Hope személye sem lopta be magát a szívembe, igaz hogy amikor hideg volt fázott, ha nem evett éhség gyötörte de ennél jobban nem sikerült Őt megismernem és ez zavart.
Természetesen Hope hiába menekül a titkolt és ismert múltbéli dolgoktól azok egyre-másra felbukkannak az életében.
Alapvetően szeretem a hasonló regényeket, szívesen követem egy ember életútját, pláne ha ilyen eseménydús mint Hopé, de valahogy sok helyen untam már olvasni, ahogy egyik szenvedésből a másikba esik.
Ettől függetlenül Pearse az egyik kedvencem marad, hiszen korábbi könyveivel: Hit,Titkok,Utazók nekem már bizonyított.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése