Olyan ez a könyv, amiről nem is tudok igazán véleményt mondani.Úgy jártam vele, mint Jenna Fox-szal, azaz sok ismerős dicsérte, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hogy elolvassam: ennyi kritika nem tévedhet.
Aztán rájöttem, hogy ismét beleestem abba a hibába, hogy a fülszöveg első sorát olvastam csak el, így nem is tudtam, hogy egy olyan dologba keveredek, olyan témáról fogok olvasni, ami engem nem is érdekel igazán.
Erre csak a könyv harmadánál jöttem rá, bár már az első oldalon elgondolkoztam az adományozás, a donor és gondviselő szavak és a könyv kapcsolatán. Akkor már éreztem azt a titkot, ami csak az én számomra volt az. Lassan olvastam, mert nem is annyira érdekelt végül. Abban is hibát találtam, hogy nem gondolkodtam el az első kiadás borítóján, mivel nekem a filmes van meg.
Hogy miről is van szó? Nehéz spoilermentesen írni róla, mert még a fülszöveg is elárul sok mindent. A lényeg hogy egy magániskolában játszódik a történet, ott él és nő fel Kathy, Ruth és Tommy (és még sokan), akik nem véletlenül élnek ott, nem véletlenül nem találkoztam a szüleikkel, és nem véletlenül kerül szóba az adományozás.
Tökéletesek, szépek, kreatívak (vagy nem), sportosak, ügyesek (vagy nem), okosak, és fantasztikus genetikával rendelkeznek.
Nőnek, tanulnak, egyenruhába járnak, érzelmeik vannak, szerelmesek lesznek, ebből kifolyólag csalódnak is talán, és a legborzasztóbb sokkal jobban ismerik az életük végét, mint te vagy én, mint bármelyikünk. Éppen ezért nehéz elképzelni, hogy az éveik számának a növekedésével is elfogadják a helyzetüket és nem is akarnak kitörni. Bár biztos lehetetlen lett volna. Hogy összetalálkoznék azzal, aki ....................? jaj, biztos összeesnék ijedtemben!
Valami olyasmit írtam Jenna Fox esetében, hogy nagyon távol áll tőlem ez a fajta "fejlődés" kísérletezés, "legeslegújabb" világ. Nem szeretném elhinni, hogy errefelé tartunk, komolyan küzdöttem a valóságérzéssel és meseként próbáltam felfogni, de annyira emberi, és valóságos (azaz annyira távol áll Harry Pottertől és a varázslatos mesedologtól), hogy akaratlanul olvastam, gondolkodtam, vagy nem gondolkodtam.
A történet nekem néhol kuszának tűnt, mert nehéz volt összeraknom a szálakat, de a végére képbe kerültem, és amire rájöttem a harmadánál, az be is igazolódott. Érdekes, minimalista megfogalmazás-nekem, és elhessegetem ezeket, az orvostudomány fejlődésével kapcsolatos gondolataimat. Kathy mellett álltam, Ruthot valamiért első pillanattól nem kedveltem, pedig ő igazán nem tehetett semmiről, azaz arról, hogy milyen lett az érzelmi élete, a jelleme.
P.S: a film sem kötött le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése