Aki ismeri Jodi Picoult könyveit, stílusát, annak nem kell reklámoznom, hogy érdekes, olvasmányos és mindenképpen elgondolkodtató történeteket kapunk tőle.Aki nem ismeri Jodi Picoult könyveit, de szeret olvasni, az most azonnal rohanjon és vegyen egyet a legközelebbi könyvesboltban, és garantáltan elkerül a világ nyüzsijéből, belemerül egy olyan történetbe, amely elegendő alapossággal szolgál egy olyan területtel kapcsolatban, amely körülöttünk (legalábbis Amerikában) előfordulhat. Legyen szó egy betegségről vagy egy pszichés állapotról, vagy akár az amis vallásúakról.
Mert ez a könyv róluk szól, velük kapcsolatos. Katie Fisher egy 18 éves amis lány. Az amis vallás legszigorúbb oldaláról, szegmenséből, akik leginkább betartják az általuk felállított szabályokat, elektromosság, autók nélkül élnek, nem kérnek az igazságszolgáltatásból, az orvosi ellátásból, semmilyen olyanból, amely a "külvilággal" összekapcsolódik. Az amisok számára az egyediség, a másoktól való különbözőség bűn, az egyformaságot kedvelik. Az önellátás, a fizikai munkák, vagy éppen az élethez szükséges 8 osztály elvégzése mind az alap feladatok között vannak. Ennyi és nem több. A tanulás felesleges, hiszen mindenkinek megvan a maga feladata a családban, a gazdaságban. Ennyi, ezek és nincs tovább. Bár a fiatalok a felnőtt keresztelkedés előtt kipróbálhatják az angoloké-hoz hasonlítható életet a sörivással és a táncolással, de a keresztelkedés után ezek már bűnnek számítanak.
Mondhatjuk, hogy furcsák, sokak szerint őrültek, hogy ennyi 20.-21. századi "jóból" nem kérnek, de közben rájövünk, vagy rájöhetünk, hogy esetleg sokkal szebben élnek. A becsületesség, a jóság, a természetességből jövő segítőkészség bennük nevelődik, bennük lakozik. Önmaguk az utolsó helyen állnak önmagukkal szemben. Minden előrébb való, még, ha nem is kerülnek ki jól belőle. Az idősek már beleszoktak. A fiatalok pedig nem kérdőjelezik meg. Vagy megkérdőjelezik, de a családi összetartozás fontosabb ennél. Van, aki kiszakad, aki elhagyja a vallását, de azt is tudja, hogy a bűnei bevallása után, és egy időnyi kiközösítés után visszamehet a családba, a vallásba.
Ki is ez a Katie Fisher, akit az elején említettem? Egy fiatal lány, aki szült egy kisfiút, de ez a gyermek meg is halt. A történet elején megjelent a rendőrség, az ügyészség, és máris egy gyilkossági váddal találjuk szemben magunkat. .. és igen, ismét nyomozós, ügyvédes történet Picoult tollából. Ellie, a sztárügyvédnő -túl egy szakításon, a helyzetektől való menekülés közben- egyszer csak Katie családjában találja magát, és védelmébe veszi a fiatal nőt, s miközben megismerjük az amis családot, kibontakoznak a halál és annak előzményeinek körülményei, vagy éppen a lehetséges története, s máris megkedveljük vagy elítéljük Katie-t. Mert biztos döntünk valahogy, mert elképzeléseink születnek, alakulnak.
Míg ezeken gondolkodunk, és haladunk a történetben, hirtelen el is érkezünk az esküdtek tanácskozásáig. De az eddig megtett út fordulatos, olykor "leesik az állam" típusú, s bár sokat sejtető, mégis képes újat nyújtani. A vége? A többi könyvéhez hasonlatos. Talán nem annyira zuhantam össze, talán nem gondolkodtam a végén annyit, de az írónő hozta a megszokott formát.
Jodi Picoult-nak egy régebbi története ez. Mégis lehet naprakész, éppen az amis gondolkodás miatt. Az összetartozás, a segítségnyújtás, ami egyre távolabb kerül a mai kor emberétől. S bár nem voltam elégedett Aaron (Katie édesapja) karakterével, inkább azt mondom, hogy ez nem tetszett. Értem én, hogy nagyon kellett a történetbe. De, ha ez minden amisnál így van, azaz, hogy a feleség abszolút a férje akaratát kell, hogy teljesítse, akkor nagyon elszomorodom, és ítélkezem is, bármennyire nem szabad.
Athenaeum Kiadó
2013
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése