Huh, kicsit fellélegezhetek. Hát mondták, hogy odavágós ez a könyv, de nem gondoltam, hogy ennyire. Tény, hogy nem vagyok egy nagy elmebajnok, amikor ki kell következtetnem egy történet végét, de hogy oldalról oldalra változtassam az álláspontomat, és megállás nélkül cipelgessem a szimpátiámat egyik szereplő után, aztán hirtelen a másik után. Ide-oda imbolyogtam, döntésképtelen voltam az érzelmeim, indulataim "hovahelyezése" terén.
Van egy teljesen átlagos, boldog házaspár. Óriási összhangban, nagy szerelemben, tényleg irigylésre méltó kapcsolatban léteznek és ez egy percre sem tűnik mulandónak. Ó, hányszor olvasok bulvárlapokban ilyen sztorikat, aztán pár hét, hónap, jobb esetben 1-2 év múlva kiderül, hogy az egész egy nagy parádé. Ahogyan Amy és Nick esetében is szép lassan fény derül a szőnyeg alá söpört dolgokra, amikor ötödik házassági évfordulójukon Amy szőrén-szálán eltűnik gyönyörű, közös otthonukból. Ekkor elképzelhetetlennek tartom (hiába a sok baráti figyelmeztetés, hogy nem lesz egyszerű a könyv), hogy bármiféle probléma is legyen köztük, pedig a nyomok egyértelműen bűncselekményre utalnak.
Nick folyamatos hazugságai, a rendőrség félrevezetése nyilvánvalóvá teszi, hogy sáros az ügyben, közben pedig Amy és az ő oldaláról is megismerhetjük szép lassan a belül dúló harcokat, amelyek évek óta, szinte kapcsolatuk kezdete óta megmérgezte a légkört. De hogy mennyire másként tudja látni egymást két ember, vagy akár ugyanazt a megtörtént helyzetet milyen másképpen értékelik...
Macska-egér harc kezdődik, de hogy ki kit kerget, miért és hogyan, az már más kérdés. Erre percenként más válaszom volt, ahogy fentebb utaltam már rá. :-) Elképzelhetetlenül beteg dolgok derülnek ki mindkettejükről, amelyek teljesen összezavarják az embert, képtelen tisztán látni. Ahogy a rendőrség sem.
Amy küzdelme azért, hogy Nick elismerését minden pillanatban kivívja, Nick küzdelme, mert ez már egyre nehezebben megy, a mérleg oldalát ide-oda ingatja bennük is, bennem is. A kezdetben lángoló kapcsolat feldolgozatlan szálai mindkettejüket kísértik.
Mértani pontossággal vannak kimérve, összerakva a részletek, és ezeknek adagolása is tökéletes. Ha nem lenne egyértelmű, biztos, hogy férfi íróra tippelnék.
Végső szimpátiamutatóm Nick felé lendült, Amy... hát... ő Amy.
Amikor már azt hittem, hogy vége, picit megnyugodhatok, újabb fergeteges fordulat adódott, és ismét lélegzetet alig kaptam.
Ó, gyorsan kell valami idegnyugtató, mert a minap a férjem nem tette be a mosogatóba a poharát és Flynn ötletgazda sugdosott a fülembe...
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése