Picoult és mégis más.
Több olvasó ismerősöm is örülhet az előbbi a mondatomnak. Olyanok, akik a bestseller író Jodit nem kedvelik; olyanok, akik a regényeiben folyamatosan megjelenő tárgyalást nem szeretik.
Bár ez a történet is egy olyan témát takar, amelyiken már alig maradt valami újdonság, hiszen a holokauszt témája, a második világháborúban, a zsidókkal szemben elkövetett borzalmak már annyi helyen, dokumentumban, regényben, megemlékezésekben megfogalmazódtak, hogy lehetséges, hogy valaki ezért nem kedveli majd.
A könyv két központi szereplője a magányos 25 éves nő, Sage, aki éjszaka, hogy ne kelljen találkozni senkivel, hogy ne láthassa senki a sebhelyes arcát, pékként dolgozik és egy nős férfi szeretője. A másik fontos figura a 90-es éveiben járó Josef Weber, aki az amerikai kisváros fontos és megbecsült polgára, akit mindenki szeretett, akire mindenki szeretettel gondol vissza.
Ők ketten egy terápiás csoportban találkoznak, s itt kötnek barátságot egymással: összejárnak, sakkozni kezdenek, beszélgetnek. Az öreg úr arra kéri a zsidó felmenőkkel rendelkező vallását nem gyakorló lányt, hogy segítsen neki meghalni. Nem beteg, hanem a második világháborúban SS-tisztként sok ember halála és megalázása az ő kezén száradt, de utána elmenekült, és tisztes polgárként egy kedves feleséggel élte az amerikai életét. Az élet megkímélte őt, nem halt bele a rákba, nem sikerült az öngyilkossága, szeretne végre békében megnyugodni.
Sage első felindulásában azonnal a rendőrségre siet, hogy feljelentse őt, majd elindul egy gépezet. S miközben a saját élete sem működik megfelelően, még magára teszi ezt a terhet is, amelynek hatására a saját nagymamájával, Minkával is közelebbi kapcsolatba kerül.
Picoult stílusának megfelelően Josef, Sage gondolatait ismerhetjük meg, s mellettük az FBI-os Leo véleményét is megismerjük. Minka gyermekkori lengyelországi története egy nagy fejezetet kapott, amit olvasva elfelejtettem a háttérben meghúzódó Sage-Joseph párost, és nagyon örültem, hogy az írónő nem szabdalta szét a nagymama visszaemlékezését, amely a kilátástalanságot, a halálra vágyást, a bátorságot mutatta.
A Vezeklés (The Storyteller) egy kitalált történet. Bár, amint mondtam, az olvasható borzalmakkal már máshol is találkozhattunk, de a benne lévő kérdés miatt egy új szemszöggel találkozunk.
A kapcsolódási pont mindig kiderül, a szálak közelítenek egymáshoz, a vége felé kialakulnak a saját vélemények, a gondolatok, hogy segítenénk-e, hogy megbocsátanánk-e, hogy vajon meglesz-e az a kis plusz, amit megszoktunk már az amerikai szerzőtől, s vajon ha meglesz, ki is találjuk-e?
A történetben kiderül, hogy Minka túlélését segítette egy olyan történet, amit őt írt gyermekkorában, ami segített neki a borzasztó világ elviselésében, majd a továbblépésben is. Ennek a vámpíros mesének fontos szerepe van a könyvben, s ezen kívül színezi az egész írást, elválaszt egymástól gondolatokat, elgondolkoztat, párhuzamot huzat.
A könyv olvasása ismét megríkatott, mint mindig. Ahogy Josef gyermekkoráról, a művészlelkű testvére megvédéséről, a verekedéseiben elért sikerélményeiről, a saját testvére ronggyá veréséről olvastam, elgondolkodtam, hogy vajon ezek a sikerek elegendőek voltak-e számára, hogy egyenes útja legyen egy sikeres SS-tisztség felé?Nem menthetők fel ezek a bűnösök, de nem tudhatjuk, hogy ki hogyan jutott el idáig, hogy megfeleljen a hitleri elvárásoknak, hogy odáig jusson, hogy csak a napi eszméletlenre piálás segít neki feldolgozni a saját maga tetteit, az aktuális háborús életét?
"Mindnyájunkban él egy szörnyeteg, és mindnyájunkban él egy szent is. A kérdés csak az, melyiket tápláljuk -melyiknek engedjük, hogy a másik fölé kerekedjen."
Nincsenek ebben az időszakban itt elhunyt vagy itt túlélő rokonaim, egyszerűen túlságosan érzékeny vagyok.
"Néha nem kell más, hogy visszaváltozzunk emberré, csak valaki, aki annak lát bennünket -bármilyen visszataszító alakban is mutatkozunk előtte."
Elfogultan, de mindenképpen 5*, és tovább gondolkozom a végén, a nem leírt folytatáson.
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése