El nem tudtam volna képzelni, hogy mire utalhat ez a cím, el sem gondolkodtam rajta. Talán olvastam egy kritikát, megkérdeztem, hogy tetszhetne-e nekem, mert érdekelnek a hányatott sorsú gyerekekről szóló könyvek. Aztán hirtelen a válasz a könyv formájában érkezett.
...és nagyon tetszett. Hogy mi tetszett benne? Nem is tudom megfogalmazni, az egész tetszett. Hogy olvasmányos, hogy pozitív, hogy reménykedős, hogy nem feladós. Az is biztos, hogy az édesanyák felé nyújtott feltétel nélküli szeretet szépen megmutatkozik benne. (S én, mint anya, hányszor utáltam ezt az anyát...!!!)
Éneklés és ökölvívás, e két hobbi, elfoglaltság jut a 13 éves Bart-nak: az elsőt szereti, a másodikat az anyukája szereti, és Bart már 55 órán részt vett, hogy szükség esetén meg tudja védeni magát.
A könyv egy elhanyagolt kamasz fiú története, életének egy szelete, éppen az, amikor talán ki tud törni abból a méltánytalan szerepkörből, élethelyzetből, amiben benne van. A könyv egy új élet reményének a lehetőségét csillantja meg. Bart, a barátok nélküli fiú (egyetlen barátjának mondott férfi, a heroinista-házbeli Geir), aki alkoholista, nagyon kövér munkanélküli anyukájával él egy szobában, ahol a folyosó drogos fecskendőkkel és mocsokkal teli. Kevés boldogságai: az operaéneklés, amit csak egyedül, a fürdőszobában tud csodálatosan kivitelezni, és Ada, az osztálytárs, a padtárs látványa.
Igen ám, de az osztály műsorra készül, és az osztályfőnök a fejébe vette, hogy az iskola történetének a legjobb előadását fogja színpadra vinni, s mivel a pletykás Ada megmutatta Bart éneklésének felvételét a tanárnak, így az könnyes szemmel tette be a fiút a zárószámként. Ez egy dolog, folyik a medrében, hogy Bart ezt átszervezze, miközben szegényes, éhes, ingermentes életét éli, próbálja túlélni a szemétkedéseket, az orrának - August keze általi- betörését túlélni. Ami megfigyelhető, hogy Bart-re nem jellemzőek a korosztályra jellemző kamaszcsínyek, inkább a fiú komolysága, érettsége, a pozitivizmus, a segítőkészség a megfigyelhető, ami az életének velejárója.
"Természetese álmodoztam arról, hogy egy színpadon állok a közönség ujjongása és tapsvihara közepette. Biztosan fantasztikus érzés. De soha nem fog megtörténni. AZ a jó bennem, hogy egyszerűen elfogadom, hogy az életben nem jöhet össze minden. Csak az idióták hiszik azt, hogy minden rendben lesz."
Aztán történik valami, szépen lassan megszűnnek a hazugságok, a nagymama segítő társ lesz, és őszintén reméljük, hogy végre jól alakul a család, és legfőképpen Bart élete.
Szerettem olvasni, és jó lenne, ha többen olvasnák a fiatalok körében is, mindössze azért, hogy bármilyen rossz is a helyzetük, biztosan vannak olyanok, akik rosszabb helyzetben is képesek élni és boldogulni, vagy ha nem is képesek a segítségek hiánya miatt, akkor is rosszabb helyzetben vannak, és ezt kénytelenek elfogadni. A történet atársadalomban fellelhető problémákat érinti (drog, munkanélküliség, alkoholizmus, szegénység), nem szájbarágósan, csak megemlítve, hogy a család ebben él, így él, amolyan "ilyen helyzetek" is vannak stílusban, ami esetleg leránthatja a hályogot néhány fiatal szeméről, ezért nem ártana ezt a könyvet, vagy részleteit esetleg irodalomórán is érinteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése