Az olasz írónő ebben a három novellában is emberi sorsokat mutat be. Talán kissé el is vannak torzítva a főhősök, ill. a szereplők jellemábrázolásai. Az elbeszélésekben ezek az emberek súlyos lelki terheket cipelnek, keresik a választ, hogy hol siklott ki az életük?
Az első novellában (Felelj nekem) egy lány életébe pillanthatunk bele. Prostituált édesanyját 7 éves korában elveszítette, onnantól kezdve sodródott az apácák nevelése és a nagynéni-nagybácsi nevelési elvei között. Gondolatai egyre rosszabbak, sivárabbak, negatívabbak, csoda, hogy túlélte a kisgyermekkor és a kamaszkort. Nagykorúvá válását azzal ünnepli meg, hogy elhagyja rokonait, és új életet szeretne kezdeni egy családnál. Élete alakulása számomra egyáltalán nem volt meglepő, az írónő sorai, történet alakítása egyértelműen ezt sugallta számomra. A végén erősen elgondolkodtam, hogyan alakul tovább a Lány sorsa, élete. Hirtelen vége lett, és én nagyon sajnáltam őt. Hiába hibázott, fel szerettem volna karolni, segíteni szerettem volna neki.
A második novella: Hány olyan ember van, aki kifelé mást mutat, mit amilyen ember valójában? Biztos rengeteg, de én naiv vagyok. Én mindig meglepődök, amikor olyan emberekről olvasok, akik a társaságban mézes-mázasok, valójában pedig kihasználják, bántalmazzák családtagjaikat.
Ez a novella egy olyan emberről, nőről szól, aki kénytelen volt elviselni férjét. Természetesen kérdezheti mindenki, hogy miért ment feleségül hozzá? Valószínűleg a kezdeti mosoly és behálózás az akció része volt ennek a beteg embernek. Két gyermek közül az egyiket fogadta el, aki a kamaszkori változások során apja oldalára állt, a másik gyerek számára az Undort jelentette.
Az apa halála után az anya, a nő visszaemlékezésein keresztül tekintünk bele életükbe, ami a feleség számára egy megvilágosodás is, azaz rájön, hol rontotta el?
A harmadik novella tetszett a legkevésbé számomra. Az eleje kissé zavarosra sikeredett, vagy a karácsonyi hangulatomban nehezen értettem a szavak, mondatok jelentését. A főhőst utáltam, a végére megtanultam őt megpróbálni megérteni. Az utolsó soroknál pedig már drukkoltam, hogy „tudja megérteni önmagát”. Hogy hol rontotta el? Sajnos ebben az esetben nem tudom. Szerintem beteg volt a lelke a vele való megismerkedésem első pillanata óta.
Érdemes volt elolvasnom, naivitásomból ismét elhagytam egy keveset.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése