Katie Fforde: Hív Amszterdam

Jo Edwards, (50) miután a férje elhagyta egy fiatalabb nőért, aki ráadásul önmaga 25 évvel fiatalabb kiadása (de csak külsőre), férje jó barátja, Michael, Temzén állomásozó bárkájára költözik, hogy új életet kezdjen. Itt csatlakozik hozzá Dora Hamilton (22), lánya legjobb barátnője, aki a saját esküvője elől szökött meg.
Mindketten menekülnek, leginkább a saját félelmeik elől. Első pillantásra úgy tűnik, csupán Jo találta meg a számítását, hiszen a Három Nővér szomszédságában horgonyzó jachtok és bárkák tulajdonosai főként az ő korosztályából kerülnek ki, azonban hamarosan felbukkan az ifjú Tom, aki a közeli hajótelepen dolgozik, és nem csupán új állást, de új életet is kínál a burokban nevelkedett Dorának.
A két nő, ahogy az mai, modern hősnőktől elvárható, tehát két fronton próbálja megvalósítani önmagát: szerelmet és munkát keresnek. Jo, a sokéves háziasszonyi szerepkör után elszántan küzd, hogy ne legyen láthatatlan, és minden erejével azon van, hogy késleltesse a klimaxot és az azzal járó aszexualitást. Szerencsére kiderül, hogy messze van még ettől az állapottól, s nem csak karaktere sziporkázik, de szenvedélye is nagy lánggal lobog. Munka fronton viszont az anyai és háziasszonyi szerepkörből merít, régi kreativitását kamatoztatja új környezetben.
(Érdekes fordulat, hogy Jo új életében milyen fontos szerepet kapnak férje régi férfi barátai.)
A két nő közül fiatal kora ellenére Dora a konvencionálisabb karakter, a szófogadó, jó kislány, aki jól behatárolt keretei között érzi csak biztonságban magát. Ebből billenti ki Tom, aki bátorságpróbákkal próbálja Dora számára bizonyítani, hogy színesebb életet is élhet, anélkül, hogy túlzásokba esne vagy bárkit megbotránkoztatna.
Katie Fforde karaktereit és történeteit nem lehet nem szeretni. Mindegyik elbűvölő, pontosan olyanok, mint a jól eltalált borítók. A hősnők pedig nagyon is valóságosak, amit az eszkapizmust kedvelő kritikusok gyakran felrónak neki (miért nincs a 26 éves hősnőnek még pasija és rendes ruhatára). A feminista hajlamú kritikusok viszont azért kárhoztatják, mert mindig a férfi érkezése az, ami a hősnő életében elindítja a változást.
Érdekes, hogy az ötvenes éveiben járó írónő hősnői egyre fiatalodnak, és az újabb történetekben már a huszonévesek a főszereplők, míg a korábbi főszerepeket játszó harmincas és negyvenes nők a legjobb barátnő mellékszerepébe csúsztak. Az ajánló (Jane Austen bája és Jilly Cooper humora) is inkább ezekre a régebbi könyvekre érvényes, ahol a hősnők talpraesett, nagyon határozott, olykor talán csípős nyelvű harmincasok. Remélem, idővel ezek a történetek is sorra kerülnek, és megjelennek magyarul. Mindazonáltal Katie Fforde cseppet sem új csillag, csupán a magyar olvasók polcain.

Susanna Tamaro: Felelj nekem

Az olasz írónő ebben a három novellában is emberi sorsokat mutat be. Talán kissé el is vannak torzítva a főhősök, ill. a szereplők jellemábrázolásai. Az elbeszélésekben ezek az emberek súlyos lelki terheket cipelnek, keresik a választ, hogy hol siklott ki az életük?

Az első novellában (Felelj nekem) egy lány életébe pillanthatunk bele. Prostituált édesanyját 7 éves korában elveszítette, onnantól kezdve sodródott az apácák nevelése és a nagynéni-nagybácsi nevelési elvei között. Gondolatai egyre rosszabbak, sivárabbak, negatívabbak, csoda, hogy túlélte a kisgyermekkor és a kamaszkort. Nagykorúvá válását azzal ünnepli meg, hogy elhagyja rokonait, és új életet szeretne kezdeni egy családnál. Élete alakulása számomra egyáltalán nem volt meglepő, az írónő sorai, történet alakítása egyértelműen ezt sugallta számomra. A végén erősen elgondolkodtam, hogyan alakul tovább a Lány sorsa, élete. Hirtelen vége lett, és én nagyon sajnáltam őt. Hiába hibázott, fel szerettem volna karolni, segíteni szerettem volna neki.

A második novella: Hány olyan ember van, aki kifelé mást mutat, mit amilyen ember valójában? Biztos rengeteg, de én naiv vagyok. Én mindig meglepődök, amikor olyan emberekről olvasok, akik a társaságban mézes-mázasok, valójában pedig kihasználják, bántalmazzák családtagjaikat.

Ez a novella egy olyan emberről, nőről szól, aki kénytelen volt elviselni férjét. Természetesen kérdezheti mindenki, hogy miért ment feleségül hozzá? Valószínűleg a kezdeti mosoly és behálózás az akció része volt ennek a beteg embernek. Két gyermek közül az egyiket fogadta el, aki a kamaszkori változások során apja oldalára állt, a másik gyerek számára az Undort jelentette.

Az apa halála után az anya, a nő visszaemlékezésein keresztül tekintünk bele életükbe, ami a feleség számára egy megvilágosodás is, azaz rájön, hol rontotta el?

A harmadik novella tetszett a legkevésbé számomra. Az eleje kissé zavarosra sikeredett, vagy a karácsonyi hangulatomban nehezen értettem a szavak, mondatok jelentését. A főhőst utáltam, a végére megtanultam őt megpróbálni megérteni. Az utolsó soroknál pedig már drukkoltam, hogy „tudja megérteni önmagát”. Hogy hol rontotta el? Sajnos ebben az esetben nem tudom. Szerintem beteg volt a lelke a vele való megismerkedésem első pillanata óta.

Érdemes volt elolvasnom, naivitásomból ismét elhagytam egy keveset.

Isamu Fukui: Truancy

A cselekmény röviden:
Suzie és Tack testvérek, egy fedél alatt élnek, mégis alig látják egymást az iskolai elfoglaltságok miatt. Tack az érettségire készül. Normális esetben közepes tanuló lenne, de ebben az iskolarendszerben csak bukdácsol. Suzie első éves gimnazista.
Amikor bekapcsolódunk a történetbe már közel 2 éve folyik a háború az iskolakerülő truantok és a polgármester, valamint a hivatalnokaiból álló hadsereg között.
Tack a húgát próbálja menteni a gólyanyúzó felsőbb évesek elől, akik nem egyszer téglákkal támadnak az elsőévesekre, amikor menekülés közben átbukik a saját kerületét a kihalt 19. kerülettől elválasztó palánkon. Itt találkozik Umasival, a pacifista-filozófussal, aki limonádét árul és később a tanítómesterévé válik. Umasi látszólag nem vesz részt a harcban, de mint kiderül, csupán gyilkolás nélkül akarja átvészelni ezt a krízishelyzetet.
Zyid a Truancy vezetője, igazi hadvezér. Egyik akciójuk során véletlenül meghal Suzie és ő az odaérkező Tackkel meglehetősen rideg részvétnyilvánítást közöl. Ettől kezdve Tack semmi mást nem akar, csak leszámolni Zyiddal, akinek a szent célon kívül semmi más nem lebeg a szeme előtt.
A véletlen folytán Tack bekerül a Truancy-ba, és mivel már útközben megmutatja milyen kiváló harcos, azonnal Zyid elé viszik, aki párbajoztatja alvezérével, Nonival, majd miután a fiú legyőzte a lányt, maga mellé veszi. Tack hiába tölti minden percét Zyiddal, az események sodrásában képtelen leszámolni húga gyilkosával. Közben persze változik, fejlődik a karakter és egyre többet tudunk meg Umasiról, Zyidról és Noniról, illetve az őket összekötő kapcsokról.
Többet most már tényleg nem vagyok hajlandó elárulni. :)

Mint az utópisztikus művek esetében általában, ezúttal sem tudjuk, hogy mikor is játszódnak az események. Az ember hajlamos automatikusan rávágni, hogy a közeli jövőben, de vajon tényleg így van? Vagy csak azért toljuk a cselekményt jövőidőbe, mert jelenleg ezek a dolgok még nem történnek meg?
A magyar olvasó talán 21. századi Pál Utcai Fiúkként tudná aposztrofálni Isamu Fukui regényét. Van benne valami, ami a klasszikus ifjúsági regényeket, a középiskolás kötelező olvasmányokat idézi, amelyekre mindannyian szívesen emlékszünk vissza, amelyeken generációk nőttek fel, hogy az élményt egy életen át magukban hordozzák.
A Truancy egyszerre klasszikus és modern olvasmány. Miközben a szereplők Molotov koktélokat hajigálnak az ellenfeleikre, addig egymás közt karddal vívják eszményi párbajaikat. A klasszikus vonalat erősíti az elbeszélés lassú tempója is, amely azonban egyáltalán nem megy a történet rovására. Kifejezetten élvezetes az egyes szereplők már-már filozófiai hangvételű párbeszéde, a hosszú (de nem túl hosszú) párbajok leírása a csőbombák füstfelhőinek ködében és a Molotov koktélok okozta lángtengerek visszfényében. Minden bizonnyal ezek a klasszikus elemek jelentik a maradandó élményeket az olvasó számára és egyáltalán nem hiányoznak a gyors tempójú, harsány, reklámszerű villanások.
Szinte mindegyik szereplő hozzánk nő a történet során.
A filozofáló, pacifista tanítómester (17 éves) alakjában rejtve megjelenik az író; saját nevének visszafelé olvasott verzióját adja karakterének (Umasi-Isamu).
Képtelenség nem rokonszenvezni a könyörtelennek tűnő, az erőszakot választó hadvezérrel (Zyid), hiszen szokás szerint ő is jóval többet rejt.
Az olvasó érdeklődéssel követi a főhős, Tack választásait a történet során, miközben maga is azonosul azokkal.
Végül az egyetlen női harcos, az elvakult alvezér, Noni az, aki miatt a leginkább várjuk a folytatást, hiszen a regény végére ő az, aki leginkább fordulóponthoz érkezik, és aki ezáltal kifürkészhetetlen marad.
Egyedül a felnőttekről nem tudunk meg semmit. Nem tudjuk, mit éreznek a szülők a gyerekeik iránt, hogy vajon féltésből nyaggatják-e őket vagy embertelenségből. És nem tudjuk meg azt sem, hogy mit gondolnak a felnőtt hivatalnokok kamasz ellenfeleikről. Vajon a hatalomtól való félelem vagy valódi elkeseredettség, gyűlölet hajtja őket az összecsapások során?
Érdekes, hogy nem katonák, csupán fegyveres hivatalnokok alkotják a felnőttek hadseregét. Katonai képzettségükről semmit sem tudunk. A gyerek szereplők kiválóan gyártanak bombákat, jártasak nem csupán a fegyveres küzdelemben, hanem a harcművészetekben is, de nem tudjuk honnan szerezték ezt a tudást, vagy, hogy képzettségük meddig terjed, a kiképzésükről kevés szó esik.
Bár az író erős túlzásokkal él, érezzük, hogy van igazság abban, amit ír. Különösen megkapó az a jelenet, ahol Tacket megöleli a húga és a fiút szinte földöntúli boldogság járja át a fizikai érintés hatására.

Karen Blixen:Volt egy farmom Afrikában

Méltánytalanul hanyagoltam el ezt a könyvet,pedig nagyon jól megírt, remek történet. Egyik gyakori félelmem ismét előtérbe került,miszerint ha egy olyan könyvről kell írnom a nagy hatással volt rám,akkor egyszerűen nem tudok mit írni... illetve legszívesebben idemásolnám a könyvet. Pedig az elején kicsit csalódott is voltam, hiszen a fülszöveg arra enged következtetni,hogy egy nem mindennapi házasságba pillanthatunk be. 1914-ben Karen férjhez ment Bror Blixen báróhoz és egyúttal Afrikába kezdtek új életet. Nairobi közelében vettek egy hatalmas farmot,amelyen kávétermesztéssel próbáltak megélni, akkor még nem tudták, hogy ez a földterület pont a kávénak nem kedvez.

Az egész történet alatt mindössze ennyit tudunk meg Karen férjéről, ami lehet nem véletlen, hiszen a férj nagy nőcsábász volt, és szinte sosem tartózkodott a farmon, helyette hónapokra szafarikra indult ahol nem csak Hemingwayjel de Széchenyi Zsigmonddal is, megismerkedett!!

Karen egyedül maradt a farmon, annak minden gondjával, ám a fiatal nő sokkal inkább Afrika szépségét vette észre,mintsem a nehézségeket. Olyan gyönyörűen festette le Afrikát, nem győztem ámuldozni, a mindenre nyitott, érző szívű nő, a benszülötekkel is megtalálta a hangot, bár szinte hihetetlen mennyire eltérő a két kultúra.

A történet nem folyamatos,és nem is időrendben írja le az eseményeket ,ez mégsem volt zavaró. Karen tizenkét hosszú évig próbálta nyereségessé tenni a farmot,és ezzel nemcsak munkát hanem otthont is adva a munkásainak. A benszülöttek közül sokan a farmon születtek, és természetes volt nekik, hogy a fiatal nő nemcsak munkát adott nekik, de betöltötte az orvos és a békebíró szerepét is. Karen nem bánta ha naphosszat a nyomában voltak, ámulattal figyelték ha levelet írt-nekik ez felért egy varázslattal, de az sem zavarta ha az ablaka alatt állva hallgatták a gramofonból felcsendülő zenét.

A könyv vége nagyon szomorúra sikeredett, Karennek nem maradt más választása el kellett adnia a farmot,bizony meghatódtam mikor ezekhez az oldalakhoz értem.

"...láttam elefántcsordát, amint a sűrű dzsungelben bandukolt, ahol a nap fényét apró foltokban és pettyekben szűrik alá a liánszövedékek-olyan célszerűen vonulnak tova,mintha megbeszélésük lenne a világ túlsó végén. Óriás méretben olyan látvány volt ez, mint egy nagyon régi, felbecsülhetetlen értékű perzsaszőnyeg zöld, sárga és feketés barna szegélye. Sokszor kísértem szemmel zsiráfok menetét a síkon, furcsa,utánozhatatlan bájjal mozogtak, mintha nem is állatok hanem valami ritka, hosszú szárú, foltos és hatalmas virágcsalád nyomulna lassan előre...."

Melissa Hill:Kívánj bármit

Három különböző nő,három élet ,látszólag semmi közük egymáshoz...

Rosie,Dara és Louise mindhárman független nők,más más korban,különböző problémákkal amik hirtelen kuszálják össze nyugodt életüket.

Louise egy balesetből lábadozik,teljesen új életet kell kezdenie de ez az új élet nagyon felszínes és Louise nem is nagyon tud rajta változtatni ,nyílegyenesen rohan a végzete felé....

Rosie boldog nyugdíjas életét élhetné férfjével,ám annak hirtelen halála Rosiet arra kényszeríti,hogy magányosan töltse napjait,próbálja gyermekinél hasznossá tenni magát,bekapcsolódni az életükbe de csak elutasítást kap.És épp mikor már feltalálná magát,fia bejelenti,hogy hazaköltözik mert tönkrement a házassága....

Dara ifjú feleség,bár szereti Markot,mégis megdöbbenve tapasztalja,hogy milyen erős érzéseket vált ki belőle egy régen látott szerelem akivel igencsak furcsán ,és hirtelen szakadtak el egymástól....

A három nő sodródik,folyamatosan próbálnak biztos pontot találni felfordult életükben amikor is egy hideg napon mindhárman ugyanarra a vonatra szállnak fel,ami kicsivel később már egy tragédia színhelye lesz......

Melissa Hill nekem így első olvasásra Debbie Macomberre hasonlít stílusában.Főleg az érzelmek ábrázolása sikerült nagyon jól.Igazán kellemes kikapcsolódás lehet a történet egy,téli estére.

Geert Kimpen: A kabbalista

3 könyv félbehagyása után, azt hittem, hogy olvasási-válságban vagyok, így duplán örülök, hogy ezt a könyvet sikerült befejeznem.
„A kabbala ókori eredetű zsidó misztikus tudomány, titkos bölcsesség, amelynek segítségével az ember közelebb kerülhet Istenhez, de jobban megértheti a világot és önmagát is.”
A kabbalista egy fordulatos, izgalmas, cselekménydús regény. „Ez a regény egy alig ismert, 16. századi rabbi, Chájim Vital története. Ő volt az, aki lejegyezte minden idők legnagyobb kabbalistája, Jicchák Luria tanításait. Vital rendkívüli tehetsége nélkül a Kabbala titkai nem maradhattak volna fenn élő hagyományként mind a mai napig.”

A könyv Chájim Vital életének néhány évét öleli fel. Betekintést nyerünk a 25-27 éves Chájim életébe, aki képességeiben, a hittel való foglalatosságában felülmúlja a vele egyidőseket.
Édesapja szemefénye volt a fiú, akit –éppen emiatt- féltestvére (Józsué) megvetett, utált. Chájim az alkímiával is kapcsolatba került, míg végül a kabbala tanulmányozásánál kötött ki. A könyv elején ezen gondolatokat jegyeztem le az olvasás közben: „Chájim egy önelégült beképzelt fiú, azt hiszi, ő az Isten, ő lesz egyszer a nagy mester. Nagyon fiatalon, 25 évesen Cordovaro mester tanítványa lehetett, ebből a szempontból ott volt a tojáshéj azon a bizonyoson…., a többi negyvenes férfi egyáltalán nem nézte jó szemmel Chájim ténykedését.”
Cordovaro halála után csalódottan vette tudomásul, hogy továbbra is tanítvány marad, mégpedig Jiccháké, aki egész addigi életében a Kabbalát tanulmányozta, miközben feleségét és lányát elhanyagolta. Chájim szerelemre lobbant a lány, Francesca iránt, de a szerelmük tiltott volt. Jicchák kihasználta legfontosabb tanítványát, megíratta vele élete nagy könyvét. Mi történik Chájimmal? Hogyan alakul kapcsolata Tanítóival, a Tanítvány-testvéreivel, a nőkkel? Hogyan alakul élete, illetve mi lesz a legfontosabb életében? Mi a kabbala? Ezekre a kérdésekre kaptam meg a választ, miközben megismertem a többi szereplőt, akik vagy maguk mellé állítottak tetteikkel, vagy ellenségeimmé váltak.

A történet olvasása közben képet kapunk a zsidóságról, törvényeikről, a tóráról. A kabbala lényegét nem ismertem, így a történet alakulásán olykor nagyon meglepődtem. Bevallom egy kicsit mesének tűnt számomra, hiába tudtam, hogy valós történeten alapul. A könyvben számottevő beteg vagy beteges (nem természetes ill. természetellenes) gondolatokkal, tettekkel szenvedő embereket ismerhetünk meg, akiket vagy sajnálunk, vagy elítélünk; van, akit első percben utálunk, van akit nem. Ezek az ember- és jellemábrázolások nekem nagyon tetszettek, hitelesen tudtam magam elé képzelni a regény szereplőit.

Néhány kérdés bennem is felmerült az olvasás közben: pl. Szerethet-e valaki annyira egy Tanítót, egy embert, hogy az életét adja érte (miközben mi érezzük, hogy manipulálja őt)? Meggyűlölheti egy kamaszkorban lévő lány az édesanyját annyira, hogy meg akarja őt ölni, miközben az édesanya semmiben nem hibás? Hogyan megy végbe a tanulási folyamat a tragédiáink, a problémáink hatására? Hogyan alakíthatjuk az életünket?
„Naplójában egyszer úgy jellemezte az életét, mintha egy labirintusban bolyongana, melyben időről-időre választás elé kerül, döntenie kell, hogy sötét vagy világos ösvényen induljon-e tovább. Vajon minden választással másként alakulna élete regénye? Vagy ezek csak fordulatok lennének, amelyek a lényegen, a történet kifutásán mit sem változtatnának? Vagy az összes lehetséges élet párhuzamosan zajlik, és ő az, aki csupán ezt az egy változatát érzékeli?”

Összegzés: nem vagyok a kabbala híve, a könyvet érdekes, izgalmas, ismeretterjesztő regényként fogtam fel.

Richelle Mead:Vámpírakadémia

Már nagyon szerettem volna kézbe venni egy vámpíros könyvet,már csak azért is mert eddig nekem nem sok fordult meg a kezemben,és most ,hogy elárasztották a jó népet vámpíros történetekkel ,egyre inkább úgy éreztem kimaradok valami jóból. Lépten nyomon minden huszas és az alatti korosztály keze fekete tőr izét,meg meg vámpírszeretőket szorongatott és gondoltam utána járok a titoknak.

Erre a könyvre esett a választásom,mert elég komolynak tűnt a tartalma alapján,és bár ez is folytatásos sztori lesz,ez az első rész,tehát nem maradtam le semmiről.

A történet két főszereplője Lissa és Rose a felállás szerint Lissa mora azaz vámpír de abból is az előkelő fajta,ugyanis hercegnő.Rose pedig nemcsak a barátnője Lissának hanem a testőre is,Ő pedig dampyr.(kezd bonyolódni...)Nos ha úgy döntesz (még mora vagy),hogy valakiből nemcsak iszol,illetve táplálkozol hanem megölöd akkor az illető striga lesz,vagyis szemét,gonosz gyilkológép-nos tulajdonképpen tőlük védi meg minden dampyr a saját moráját.

A morákat sima mezei népek táplálják ,vagyis csak isznak belőlük,ez tök megszokott módon folyik...szó szerint.

A két lány a Szent Vlagyimir akadémián tanul,tulajdonképpen Lissának nincs sok gondja...ellenben Rose minden nap úgy edz mint valami megszállott,és nemcsak azért mert ez van az órarendjében hanem azért is mert Lissát folyamatos veszély fenyegeti...egyszer ezért már meg is kellett szökniük az akadémiáról de elfogták őket,a történet során aztán a lányok amint újabb nehézségekkel néznek szemben kénytelenek beavatni immáron az igazgatót és a tanárokat is miféle veszély fenyegeti Lissát,de ekkor már úgy tűnik késő....

Tényleg nyitottan álltam a dologhoz mindenféle előítélet nélkül,hiszen a Twilight is tetszett,de aztán mikor dedósra váltott már nem érdekelt.Tulajdonképpen az én meglátásom szerint ,újat és nagyon kiemelkedőt nem lehet már írni ebben a kategóriában....nekem olyan érzésem volt,mintha több sztori lett volna összegyúrva, gondolok itt: Harry Potter-ugyanis itt is megjelentek a hercegek,nemesi családok,kékvérűek,itt is megy a suliban a szurka piszka,mindenki tanul varázsolni,amit persze nem lehet használni,mégis bűbájokkal és tűzzel játszanak a tanulók.Aztán ugye a Twilight a tiltott szerelem, a jó vámpír imidzs-akik nem szívnak aszottra egy embert sem ,nem ölnek stb.És még egy történet-szerintem ez legkevésbé ismert,ez pedig a Rejtett világ!!!-nemcsak a talpraesett,lányok neve azonos Rose,de még a mentoruk,edzőjük iránt érzett vonzalom is! Sőt mindkét történetben orosz az illető férfi,sőt még az iskola is kiköpött ugyanaz.A szerelmi szálak engem kissé irritáltak,olybá tűnt,hogy az iskola összes fiú tanulója csak Lissát és Roset látja a többi lány láthatatlan.Rose nekem kicsit túl sok is volt,főleg ,hogy állandóan azon járt az esze,túlságosan is könnyűvérűnek tűnt nekem.Oké,hogy egyszer fiatal az ember ,meg a hormonok de akkor is.....

Egyszóval nekem nem jött be,és aki már olvasta a Rejtett világot annak , úgy tűnik,hogy újra olvassa a könyvet-nekem nem tisztem eldönteni melyik volt előbb...

Minden esetre most már megnyugodtam,hogy ha nem olvasok vámpíros könyveket nem maradok le semmiről.

Kiadó: Agave

A Vámpírakadémia honlapja

David Grann: Eldorádó - Az elveszett város

Tulajdonképpen ez a könyv egy útleíráshoz hasonlít leginkább, de annyi nevet, embert, sorsot, évszámot, helyet ismerünk meg, hogy inkább egy kaotikus dzsungel térkép. Mikor már épp belerázódnánk a történetbe és értenénk, hogy ki kivel van, akkor egy hirtelen kanyarral vagy előreugrunk az időben, de általában vissza és belebonyolódunk egy újabb eltűnt felfedező életébe...ez engem nagyon zavart. A végén már azt sem tudtam,hogy valójában kiről is szól a könyv, amely egyébként rettentő izgalmas és sokrétű.

Az időpont 1921, ekkor tűnik el a Brazil őserdőben Percy Fawcett, a fia és annak barátja, akik előtte pár havi rendszerességgel az indiánokkal küldtek a világnak üzeneteket. Aztán mikor az üzenetek elmaradnak, sorba indulnak az expedíciók a felkutatásukra, de mindegyik kudarcra van ítéltetve.

70 évvel később egy újságíró, David Grann elindul, hogy megtudja mi lett a Fawcett expedíció sorsa. Nagyon érdekes a két expedíció párhuzamba állítása, míg Fawcett egy darab iránytűvel és a lehető legkevesebb holmival indul útnak, addig az újságírónak és csapatának a legmodernebb technika áll a rendelkezésre, ők iránytű helyett már Gps-t használnak.

És hogy miért éppen Facwett volt ennyire érdekes? Mert Ő volt kora leghíresebb és leghatékonyabb felfedezője, akinek szívós katona ember lévén a veszély az élete részévé vált. Már előtte is többen megpróbálták a Brazil őserdőt megszelídíteni és felderíteni a még sosem látott részeit, de soha senkinek sem sikerült, ennek ellenére makacsul tartotta magát a legenda, miszerint az erdőben létezik Eldorádó, egy elfeledett civilizáció, ami páratlanul gazdag.

Elképesztő dolgokat tudhatunk meg magáról a felfedezőről és az Amazonas medencéről is, hihetetlen, de a mai napig legalább hatvan, a civilizációt kerülő indián törzs él ott, a rágcsálók akkorák mint egy vaddisznó és rengeteg betegség fenyegeti azt, aki bemerészkedik az égig érő fák közé, valamint nem csak a vadállatok, hanem kannibálok is vadásznak rá.

A legtöbb felfedező megőrült vagy meghalt a dzsungelben, kevesen élték túl az őserdőt.

A könyv megpróbálja kideríteni, hogy a sok felfedező között Facwettnek sikerült-e közelebb kerülnie Eldorádóhoz vagy anélkül halt meg, hogy siker koronázta volna bátorságát.

Kiadja: Athenaeum

Suzanne Collins: Az éhezők viadala

Suzanne Collins könyvét alig egy éve adták ki Amerikában máris több millióan olvasták világszerte. Idén novemberben pedig a mi könyvesboltjaink polcait is megrohamozta. Már annyi jót olvastam róla, hogy már jó ideje kacérkodtam vele: megrendelem magamnak, mert ezt nekem is olvasnom kell. Aztán véletlenül megtudtam, hogy az Agave hamarosan kiadja és velem madarat lehetett volna fogatni.

Ez egy olyan disztópikus könyv, amiben összemosták a Big Brothert a Battle Royale-lal, a romantikát a mészárlással.

A történet szerint a nem túlságosan távoli jövőben az Észak Amerikai kontinens régi formájában megszűnt létezni. Helyette a diktatórikus Panem született meg, amely 13 körzetből közepén a Kapitóliumból áll. Bár már ez sem egészen igaz, mert egy lázadást követően a 13. körzet porig bombázták. Hogy a többi körzet még álmában se gondoljon hasonló lázadásra, évről évre egy halálos kimenetelű viadalt szerveznek meg a Kapitóliumban, amelyet élő adásban nézhetnek végig Panem lakosai. Nem csak hogy végignézhetik, végig is KELL nézniük, a bajnok kilétére történő nagy pénzekben történő fogadások azonban már fakultatív jellegűek. A 24 résztvevő mind 12 és 18 év közötti gyermek, minden körzetből egy fiú és egy lány akit sorsolás útján választanak ki (bár van ahol önként jelentkeznek). Közeleg már az óra, amikor kihirdetik a 12. körzet bajnokait. Katniss Everdeen – akinek szemszögéből kísérhetjük végig az eseményeket - pedig még egyszer vadászni megy legjobb barátjával Gale-lel, hisz mindenre fel kell készülnie. Ha őt sorsolják ki akkor édesanyja és 12 éves húga magára marad. Katniss lélekben már felkészült mindenre, a legrosszabbra azonban mégsem számított. A sors úgy hozza, hogy végül nem szokványos keretek között, de mégis bekerül a viadalra. Ekkor éri a második meglepetés. Kisorsolják a fiú résztvevőt is, és nem akar hinni a fülének. A sors fintora, hogy Peeta utazik vele a Kapitóliumba, az a fiú aki egyszer már megmentette az életét. Katniss gondolatában feltámadnak az oltalmazó érzések, de hamar észhez kap: a Viadal a túlélésről szól, és a végén – akárcsak a Hegylakóban – egy maradhat. Előbb vagy utóbb, egymás vagy más keze által, de egyiküknek mindenképpen meg kell halnia.

Miután elbúcsúztak szeretteiktől, felszállnak a vonatra, amely egyenesen a Kapitóliumba száguld velük. Útitársaik: Effie Trinket és Haymitch Abernathy. Haymitch a 12. körzet egyetlen még életben lévő bajnoka, ezért neki jár ki a tisztség, hogy saját körzetének bajnok jelöltjeit ő maga menedzselje és készítse fel lelkiekben a dicsőséges játékra (magyarán: a földi pokolra).

Katniss és Haymitch nem lesznek a legjobb puszipajtások, de a lány hamar belátja, hogy ha haza akar térni a családjához akkor el kell fogadnia a férfi szabályait és játszania kell a közönségnek mindhalálig, hisz a szponzorok azokat a játékosokat támogatják pénzzel és különböző tárgyi javakkal, akiket esélyesnek tartanak a viadal megnyerésére. És ha szerencsés lesz, akkor az életét köszönheti majd az őrjöngő néző seregnek. Ő pedig olyat mutat nekik cserébe, amit még nem láttak Panem történelme során!

Suzanne Collins nem elsőkönyves író, mégis csak most fedezte fel magának a világ ennek a fantasztikus (igazából sci-fi) könyvnek köszönhetően bár gyerek tévéműsorokban már rengeteget bizonyított, több Nickelodeon műsor készítésében részt vett. A történet alapja nem újdonság, láttunk, olvastunk már hasonlót, mégis magával ragad az egész történet az elejétől fogva. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lehet az ami ennyire megfogja az embert. Például a jól kidolgozott történet és karakterek. Akár valós személyek is lehetnének, főleg azt figyelembe véve, hogy mindegyiknek van valami hibája, egyikük sem ma született bárány. Meg kell azonban vallanom, hogy bár Katniss jó ember mégsem nőtt a szívemhez és Haymitch sem lesz a kedvenc antifőhős-aki-valójában-jó karakterem, de azért elég erősre sikerültek. Főleg az előbb említett két ember, ők ketten érezhetően a legerősebbek a sztoriban. És ne feledkezzünk meg Peeta-ról sem, aki azért ott van a szeren (nekem ő a személyes kedvenc). A történet pereg, és a már említett Battle Royale-lal ellentétben nem részletezi annyira a haláleseteket, de a belső vívódások itt is végigkísérhetők és átérezhetők.

Én két nap alatt elolvastam. Letehetetlen. Ajánlatos azoknak, akik szeretik az izgalmas történeteket, és azoknak is akik nem rajonganak a véres-cuppogós jelenetekért de egy jó kis izgi azért belefér az életükbe. Akiknek tetszett Scott Westerfeld - Csúfok (egyik személyes kedvencem) című könyve azoknak szerintem ez is bejön majd.

Gondolom semmi meglepőt nem árulok el azzal, hogy ebből a könyvből is filmet forgatnak majd. Az a Lionsgate vette meg a jogokat akik a Fűrész sorozatért is felelnek. Hmmm… nagyon remélem, hogy nem csábulnak el és nem koreografálnak vérfürdőt a történetből. És persze az sem túl meglepő, hogy mint mostanában minden olyan könyv, amiről kiderül, hogy mozgókép lesz belőle és világsiker volt, megindulnak a találgatások. Ki játssza majd Katnisst? Peetat? Haymitchet? Na és Galet? Ahogy a Youtube egyre nagyobb teret hódít, úgy növekszik a hasonló témájú videók száma is. (Mondjuk ehhez rengeteg kreatív ember is kell, akiknek idejük és megfelelő számítógépes programjaik vannak mindehhez. Nekem egyébként ez a legszimpatikusabb, bár nem nyálaztam végig az egészet). A forgatókönyv elméletileg jó kezekben lesz, ugyanis maga az írónő fogja megírni. A várható bemutatási idő 2011. Nem számoltam ki, de tutira sokat alszunk még addig. Addig is várjuk a második rész megjelenését magyarul, mert remélem, hogy kiadásra kerül majd az is. Amerikában már megjelent Catching Fire címmel és 2010 augusztusában már érkezik a harmadik is, aminek még nem ismert a címe.

Az Agave az eredeti, amerikai borítóval adta ki a könyvet, - igaz hogy nem kemény hanem puhakötésben amit én egy kicsit sajnálok - ami szerény véleményem szerint igen jó választás volt, mert ahogy elnézem néhány más ország borítóját néha röhögve- sírhatnékom támad. Szerintem a legrosszabb a svéd és a román. Hogy a svédeknek mi volt a koncepciójuk azt képtelen voltam megfejeteni. Hátha másnak sikerül. Két igen erős kivétel akad: az egyik az Egyesült Királyság (ők kétféle borítóval is kiadták lehet választani Katnissest és Peetásat is), akik mostanában igen klassz kis borítókkal állnak elő a másik a dánoké. A németeké is egész szépre sikerült de nem olyan komor a hangulata mint amilyen lehetett volna, ráadásul igen erősen emlékeztet a már említett Csúfok előlapjára. A legtöbben azonban az itthoni példához hasonlóan a biztonságos eredeti mellett voksoltak (ezek nagy részét most be sem teszem ide).

A borítók balról jobbra:

britt, britt, dán, finn, kínai, román, holland, koreai, olasz, német, svéd, japán és orosz

Remélem jövőre a második rész magyar kiadása is a polcokra kerülhet!

Az Agave honlapján az ismertető
Suzanne Collins honlapja

The Hunger Games rajongói oldal (az egyik a sok csilliárd közül)

Itthon sajnos nem készült saját honlap a könyvnek, pedig biztosan ütős lett volna. Nekem egyébként a francia tetszik a legjobban, igaz egy kukkot sem értek belőle, de a kivitelezése akkor is tetszik.

Borostyán, 2009. december 05.

Frissítés (2010.04.15): 2 új külföldi borító: a japán és az orosz

A japánok kissé feltúrbozták a borítót. Értem én hogy ott különösen nagy szeretetnek örvend a manga és az anime, de ez azért már túlzás.

Kurt Muse és John Gilstrap:Hat percre a szabadságtól

A történet ha nem lenne igaz, izgalmas thriller lehetne,alig tudtam megállni,hogy ne egy szuszra olvassam el Kurt Muse történetét akit Dél-Amerikában Panamában bebörtönöznek.Attól a perctől kezdve,hogy az éppen hazatérő Muset a repülőtéren letartóztatják,őrült rohanás kezdődik a könyvben.

Kurt Muse azt hitte azért tartóztatták le mert a Panamai hadsereg rájött,hogy tiltott rádióadásokat sugárzott az elnyomott Panamaiaknak.Igencsak meglepte a vád,ami szerint kém!

Kurt Muse ügye egyáltalán nem volt egyértelmű,hiszen Amerikai állampolgár volt(szüleivel még gyermekkorában telepedtek le Panamában) felesége pedig a Védelmi minisztériumban dolgozott.Bár a politika jócskán belezavart Muse és családja életébe a könyv mégsem terhel minket száraz politikai tényekkel,mégis világosan megértjük,hogy Panamában elnyomás alatt éltek az emberek,diktatúra uralkodott-az embereket ha nemtetszésüket esetleg nyilvánosságra hozták,másnapra eltűntek,a börtönökben szinte csak politikai foglyok voltak,akiket halálra kínoztak.

Muset úgy próbálták megtörni,hogy a szeme láttára kínoztak halálra egy foglyot,miután pedig egy villáskulccsal átszúrták a mellkasát,közölték a férfival,hogy rá is ez vár....

9 hosszú hónapig tartott a rémálom Kurt Muse és családja számára...ez idő alatt a család , a barátok,és az Amerikai egyesült államok mindent megtett azért ,hogy a férfit elengedjék.Kimberly Muse lánya egyenesen Bush elnöknek írt levelet.

Családját ugyan kimenekítették Panamából de Muse kiszabadítására tett összes kísérlet hiábavalónak tűnt.Időközben Panamában megpróbálták megdönteni a hatalmat és a véres kezű diktátort eltávolítani,de hamarosan a hadsereg visszaszerezte a hatalmat és öldöklésbe kezdtek-Muse minden egyes reggel úgy ébredt,hogy az éjszakát már nem éli meg....mígnem egy éjszaka elszabadul a pokol...

Elég sok szereplő feltűnik a könyvben mégis könnyedén lehet követni a történetet.

A történet 1989-ben játszódik,de Muse és az író csak 17évvel később írják meg a történetet.

Tavaly a Spektrum TV csatornáján egy órás dokumentumfilmben mutatták be a történteket.