2010. május 18., kedd

Nicholas Sparks: Kedvesem

Kedves John!

Ez az a kezdősor amire John Tyre hétről hétre vár a laktanyai élet vagy a háborús bevetések közepette. Ez tartja benne a lelket, ez az ami erőt ad neki ahhoz hogy elviselje közte és Savannah között az Atlanti-óceán által uralt távolságot. Nem is olyan régen még nem húzta haza semmi. Édesapja jó ember és mindig becsülettel nevelte őt, mégsem tartja igazi apaideálnak, hisz alig beszélnek és ha mégis váltanak egymással pár szót akkor az csakis a közömbös dolgokról szól. Régebben kicsit más volt a helyzet amikor még apja szenvedélyéről, az éremgyűjtésről még lelkesen tudtak beszélgetni, csakhogy John kamaszéveiben rájött hogy semmi más közös témája nincs az apjával, ezért aztán szépen lassacskán még nagyobb lett az űr közöttük. John hamarosan el-elmardozik otthonról és kétes hírnevű haverjaival kezdi tengetni az iskola elvégzése utáni napokat. Mikor szinte már önmagát sem tudja elviselni jól megfontolt elhatározást követően jelentkezik a hadseregnél. Kapásból 4 évre írja alá a szerződést és hamarosan él is küldik Németországba, ahonnan a éppen a koszovói háborúba irányítják át a csapatokat, ahol békefenntartói tevékenységet folytatnak.

Hosszú idő óta először újra eltávot kap, és immár férfi emberként újra átlépi otthona küszöbét. Egészen máshogy érzi magát a bőrében, a régi barátait kerüli és ha lehet vissza sem néz többé. Váratlan segítsége akad ebben Savannah személyében, aki egyből elrabolja a szívét. Tökéletesen tisztában vannak azzal hogy nehéz lesz egymás nélkül, de eltökélten bíznak a kézzel írott levelek és a telefonok erejében. A kapaszkodók azonban elgyengülnek, amint elérkezik 2001. szeptember 11.

Rengeteget hallottam már Nicholas Sparksról és a könyveiről. Tisztában voltam vele, hogy írásait rendre nevesebbnél nevesebb sztárokkal megfilmesítik, de az az igazság, hogy még egyetlen ilyen filmet sem láttam, de még csak a könyveit sem olvastam. Mert hát szép-szép hogy ennyire megfogja Hollywoodot és a színészeket, de egyre csak Jackie Collins és Nora Roberts járt a fejemben… értük pedig nem igazán epekedek.

A Kedves John című film előzetese ösztönzött végül arra, hogy a kezembe vegyem végre az egyik könyvét. Semmi különös vagy megdöbbentő nincs ebben az előzetesben, szerintem inkább az fogott meg benne hogy kb. az én korosztályomról szól, és nem tűnt annyira nyálasnak sem. (Így utólag azért megjegyezném hogy már most látható erős eltérés a könyvbéli karakterek és a filmesek között. Savannah a könyvben barna hajú és Johnnak mindkét felkraján tetoválások vannak)

És tényleg nem az! A történetet John szemén keresztül éljük végig, ő mesél nekünk. Ami eleinte furcsa volt, mert férfi szemszögéből mai romantikus irodalmat még nem nagyon olvastam. De nem bántam meg! Sőt! Az az igazság hogy a kiszámítható végével együtt több helyen el is sírtam magam, (különösen a szülő-gyerek viszony alakulása miatt) és abszolúte meggyőzettem, hogy Nicholas Sparks könyveitől nem kell félni, mert nem fog csöpögve elfolyni a kezünkben, viszont egy kicsit megismerhetjük a mai férfi szerelmes és gyötrődő oldalát és gondolatait is, ami szerintem jelenleg hiánycikk az irodalmi piacon. És külön piros pont neki azért mert nem helyezett nagy hangsúlyt a szerelmesek szexuális életére. Azt hiszem ezért is nem sorolom magamban a ponyvák közé.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik a megható romantikus történeteket, és azoknak a nőknek akik kíváncsiak a férfiúi lélek szerelmes tipródásaira.

 Kiadó: General Press



2010. május 17., hétfő

Jean Mattern: Király fürdő

Magány.
Mindent elsöprő magány. Akkora, hogy ezen nem lehet túllépni. Valami akadályoz. Az Úr adta-elvette. Ez a két szó.

Mindent elsöprő magány. Akkora, hogy ezen nem lehet túllépni. Vagy inkább menekülés az ismerttől, inkább az ismeretlen választása.

Gabriel története. Gabriel élete. Gabriel kapcsolatai.
Léo és Laura: két fontos személy. A barát és a szerelem.

Leoval való barátsága igazán egyoldalúnak tűnt: Léo mesélt, ő hallgatott. Ez valószínűleg nyomasztotta barátját, de G. képtelen volt megnyílni előtte. Léo fájdalma testvére elvesztése miatti gyászában alakult ki, Gabriel magára ismert ebben a történetben, felhasználta és kihasználta ezt a barátságot.
Érdekes érzésem volt e barátságról szóló mondatok leírása közben: valóban létezik ilyen barátság fiúk/férfiak között? Soha nem hallottam ilyenről, sőt nem is tudom elképzelni. Valószínűleg szegényesek az információim vagy a fantáziám ezzel kapcsolatban. Két fiú, akik közelében gyerekkorukban tragédia történt. Akik hordozzák ezt a negatív eseményt, akiknek megnehezíti életét ez az esemény.

G.képtelen a barátságokra: a magányra hivatott. Adni-elvenni: minek kapjak, ha aztán nem lesz? Minek legyek boldog, ha annak egyszer vége lesz? Hogyan tudok boldog lenni, amikor ezt a nyelvet nem értem? A boldogság, a társas kapcsolatok nyelvét.

Laura: ki ez a nő? Hogyan sikerült elvarázsolnia a férfit? Mivel? "Attól a pillanattól kezdve szerettem Laurát, hogy meghallottam a nevetését." Laura volt Van Gogh napraforgója... Gabriel élete egy Rembrandt képhez hasonlít: Jeremiás siralmaihoz. Merengés, töprengés, szomorkodás.
Miért nem sikerült nekik? Nem tudunk kibújni önmagunkból? Nem tudunk változni? Gabriel nem tud változni vagy nem akar változni?
Mosolytalan, boldogtalan, barátságtalan, magányos. Keres-kutat-nyomoz. Keresi gyökereit, keresi a sok Miért?-re a válaszokat. Keresi, de aztán nem is igazán szeretné megválaszolni ezeket.

"Az Úr adta. Az Úr elvette. És ebbe bele kell törődni. És folytatni tovább. Ez volt a törvény. Az élet örökre elragadta. (....) Az anyám nem értette meg, hogy a gyermekkorom összetört abban a pillanatban, amikor Marianne teste összetört, egy októberi estén, egy kanyargós úton Champagne-ban. Jóvátehetetlenül. Az anyám nem látta, hogy én képtelen vagyok túl lenni rajta."

Gabriel szenved. Képtelen megnyílni, képtelen szeretni. Szeret, de nem jól. Inkább a magányt választja. Bár megpróbál kérdéseire választ kapni, a válaszok nem érkeznek el hozzá. Hogyan képes így élni? Nem értem meg őt. Itt áll egy harminc-egynéhány éves fiatalember, aki képtelen változtatni. A szenvedést választja. Megráznám őt és kiáltanám neki: "Hahó fiatalember! Ébresztőőőőőőőőő!"
Reménykedik, de fél megtenni a lépéseket, fél a következőtől, fél a következménytől.
Tulajdonképpen szerencsésnek tartom Laurát, hogy nem kell ezzel a férfival élnie tovább. Sajnálom Gabrielt, de az első lépés megtételéhez és kivitelezéséhez olykor nagy bátorság kell.
Haragszom rá. Haragszom a szülőkre. Drukkolok neki: "Megadatik-e még nekem, hogy becseréljem az életemet egy másik életre? Hogy kinyissak egy másik ajtót, megtaláljak egy másik utat?"

Mostanában sok magányról szóló irodalom jön az utamba. Elképedek, megrettenek, felkarolok.

A történet szépen van megfogalmazva, mégsem tudok 8/10-nél jobbat adni, mert voltak benne számomra felesleges történések, hiányoztak fontos mondatok. Nekem. Itt és most. Ebben a pillanatban, 2010.május 16-án, amikor elolvastam.

Kiadja: Magvető

Annemarie Selinko:Désirée



Így "tanulni",megismerni a történelmet,mint ahogy az a könyv megvan írva kész ,élvezet!!

1794-et írunk mikor egy Francia selyemkereskedő lánya ,édesapjától 14.születésnapjára egy naplót kap..-"És mit írjak bele?-kérdeztem zavartan,amikor ajándékaim között az asztalon megláttam.Papa mosolygott, és homlokon csókolt:-Bernardine Eugénie Désirée Clary polgártársnő történetét...."

Désirée ekkor még nem is gondolta,hogy mire a naplója végéhez ér,akkor már Norvégia és Svédország királynéja lesz,és a hosszú és rögös út a több mint 600 oldalas könyvben kíséri el Désiréet.

Amikor megismerkedik a Korzikai menekült Napoleonnal ,az volt az első lépés egy olyan élet felé,ahol hol szeretve,hol gyűlölve de mindig a császár életének része volt.Később Jean -Baptiste Bernadotte lett a férje,aki épp a Szajnába ugró Désiréet mentette meg,az csak sokkal később derült ki,hogy Napoleon miatt akart meghalni...

Felesleges bármit is leírni,ez a történelmi regény önmagáért beszél,lebilincselő,humoros és izgalmas.Désirée sosem akart több,más lenni mint egy tisztességes selyemkereskedő lánya,mégis állandó főszereplője volt a történelem eme részének.

..."Papa,én leírtam,semmit sem hagytam ki,és nincs más hozzáfűznivalóm.A polgártársnő története véget ér,a királyné története most kezdődik."

Néha elvesztettem a fonalat a rengeteg szereplő miatt, ,de lehetséges,hogy én nem figyeltem eléggé.Ennek ellenére gyorsan fogytak az oldalak,sajnos nekem olyan kiadás jutott,amiben rengeteg volt a nyomdahiba-mondatok voltak egybefolyva szóköz nélkül-borzasztóan idegesített,mivel antikváriumból rendeltem ,nem tudtam belelapozni,így ez a hiba csak olvasás közben derült ki.


2010. május 16., vasárnap

Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

Nem tudok túl sok mindent írni erről a könyvről. Igazi murakamis, a Világvége... és a Kafka... vonulatba illeszkedő. Viszont. Valahogy ezek témájának az alapjai találhatóak benne egy egyszerűbb történetbe ágyazva. A szokásos motívumok itt is megjelennek: macska, zene, magány, kék ruha, érettebb nő, álom-valóság határa, a "másik" oldal stb.

Egy fiatal lány, Szumire első szerelemét mutatja be nekünk az író, amely nem szokványos, hiszen a lány egy idősebb nőbe szeret bele. Majd megtudja annak titkát, azaz, hogy Miunak mi változtatta meg alapjaiban az egész életét anno, 14 évvel ezelőtt. Sejtelmes, misztikus, érzelmes, mély, mégis egyszerű ez a történet helyenként nagyon jó ötletekkel. Pl. a szputnyik metaforája nagyon tetszett. Ha elsőként olvasom Murakamitól, akkor biztos, hogy többre értékelném. Így viszont "csak" 8,5/10.




Ami tetszett még benne, hogy itt valahogy jobban megmutatja a humorát az író, mint az eddig olvasott könyveiben. Persze csak valami nagyon finom humorra kell itt gondolni, de ez valahogy üdítő volt ebben a világtól elidegenedett történetben.


2010. május 14., péntek

Boldizsár Ildikó: Mesék életről, halálról és újjászületésről

Nemcsak szakmámból kifolyólag, hanem általában is azt gondolom, a történetek gyógyító hatással vannak ránk. Azt is gondolom, ezt a nézetemet a legtöbb könyvesblogger és -bloggerina osztja. A mese végigkíséri életünket, kisgyermekként (szerencsés esetben) erre alszunk el, egy-egy történetből tanulunk, és ezáltal gyógyulunk. Ezt a gyógyító hatást használja ki Boldizsár Ildikó mesekutató is, aki módszerét meseterápiának hívja. E felnőtteknek szánt kötetben a teremtésről, a halálról és az újjászületésről szóló meséket gyűjtötte egy csokorba.

Hangsúlyozom, hogy e mesék sokszor brutálisak (tudom, a Piroska és a farkas sem smafu, ahogy általában a Grimm-mesék), gyakran végzik a szereplők több darabban életüket, a tesvérek megölik egymást, a szülők felgyújtják gyermeküket, szóval lehetőleg ne erre altassuk a gyereket! A különböző népek meséiben azonban nemcsak a brutalitás közös, hanem a gyermekekre és a primitív népekre jellemző mágikus gondolkodás is feltűnhet: pl. a Halál gyakran egy ember, aki maga is gyarló, olykor túl lehet járni az eszén, azonban a "dolgát" mindenkor el kell végeznie. Nemcsak tartalamilag, de szóhasználatukban is érdekesek e mesék. A kedvenceim pl. a különböző mese-befejezések voltak:

"Ez van.", "Így volt." "Ennyi elég." "Íme, engem, Ndumembát az apám, Mba tanított meg erre a történetre, ő is az apjától hallotta, de hogy a legelső ember kitől hallotta, azt nem tudom, mert én nem voltam ott. Így volt."

Mindennek ellenére nem volt ám könnyű olvasni ezeket a meséket, nagy dózisban ugyanis kissé tömények, ezért igyekeztem időd adni nekik. Lassan, darabonként ízlelgetni őket. A munka mindenképpen 9 pontot érdemel, és plusz egy pontot a szép megjelenésért...

Kiadja: a Magvető.

2010. május 13., csütörtök

Marina Fiorato: A Botticelli-titok

Több dolog miatt szerettem a könyvet:
1. Olaszországban játszódik, ami a kedvenc helyem.
2. Szerepel benne Botticelli, aki az eddig általam ismert festők közül a legeslegkedvencebb.
3. Nem csak hogy szerepel benne, de egyik festményéről szól, a Primaveráról, ami előtt az Uffiziben egyszer 2 órát ültem a képet bámulva.
4. A korszak (XV. század), az olasz városok, a szereplők, az épületek, a ruhák, a szokások mind mind megragadóak és érdekesek.

A történet egy szerelmi regény és egy krimi egyben, melyet egy firenzei kurtizán mesél el.
Nyolc olasz városon (Firenze, Velence, Pisa, Róma, Nápoly, Bolzano, Milánó, Genova) keresztül utazva rakosgatjuk mi is egy kirakós darabjait, amelyek a híres Primavera festmény alakjaiban vannak elrejtve.
Izgalmas, fordulatos olvasmány.
Amiért leginkább szerettem az a hangulata, és amiért legkevésbé, azok az elütések, és a néhol erőltetettnek tűnő fordítás.
De összességében élveztem.
És bár a könyv hátoldalán rajta van a szóban forgó festmény, aki teheti, annál legyen kéznél egy nagyobb változat és/vagy egy nagyító.

8/10

Eredeti cím: The Botticelli Secret
Kiadó, kiadás éve: IPC Mirror, 2010
Oldalak száma: 474 

2010. május 12., szerda

Suzanne Collins: Catching fire



Már akkor tisztában voltam vele, hogy az Éhezők viadalának folytatása is van, amikor kézbevettem a könyvet. Ebben alapból nem láttam semmi különöset, de amikor eléértem az utolsó ponthoz, és letettem a regényt a kezemből kicsit bizonytalan voltam. Mégis mi a fene lehet még ennél is izgalmasabb és magával ragadóbb a második részben? Persze bőven maradtak félbevágott szálak, de valahogy mégsem láttam a hogyan tovább kérdésre a lehetséges választ.

Mivel a magyar megjelenésre még várni kell így hát elég hamar kézbevettem az amerikai kiadást és bele is kezdtem.

Mielőtt továbbhaladna a kedves olvasó kérem, hogy csak saját felelősségre tegye, mert bizony a leírásom közben el-elcsattan egy két SPOILER!

Ugyanis bármennyire fogok próbálkozni, nem fogom tudni teljesen poéngyilkos mentesen véghezvinni ezt a műveletet. És nagyon szépen kérem, hogy azok akik az első részt még nem olvasták de szeretnék a világért se haladjanak a következő bekezdésekre!

Katniss megtette a lehetetlent és élve jutott ki az arénából örök védettséget szerezve magának és egy új, szép nagy otthont a családjának. Odahaza hősként ünneplik őt és csapatát, a nevét az egész országban emlegetik, mert nem csakhogy megnyerte a viadalt de el is lehetetlenítette a Kapitóliumot. Ráadásul országszerte azt suttogják hogy bármikor kitörhet a forradalom. Ez is Katnissre tereli az elnök figyelmét. Snow elnök pedig nem felejt, így azok, akik magukra vonják az ő haragját, borotvaélen táncolnak. Katniss is hamar megtapasztalja ezt az érzést, és a játékok utáni hónapok kész rémálommá válnak a számára. Újra színészkednie kell, újra egy álarc mögé kell bújnia, miközben elindul a győztesek kötelezettségének számító országos diadalmenetre. Hazatérve úgy érzi, megpihenhet végre, engedhet a szorításból és most már kizárólag csak a családjára és barátaira koncentrálhat.

Az idei évben kerek évfordulóhoz érkezik a Játék. Ilyenkor mindig valami különlegességgel készülnek a szervezők. Ilyenkor még több vér ígérkezik. Ilyenkor még többen nézik a játékot. Elérkezik az aratás napja, és Katnissnak újra padlótfog az álla…

SPOILER VÉGE!
Aggodalmam, hogy nem lesz izgalmas a könyv, szerencsére alaptalannak bizonyult. Ebben is volt kaland és adrenalin bőven, semmivel sem volt kevesebb ezek mennyisége, mint az első részben. A meglepetések? Óóóó az aztán akad dögivel!

A vége pedig olyan lett, hogy téptem a hajam. Csomókban!! Mert mégis micsoda dolog ÚGY abbahagyni!? Kérem szépen ez már kínzás. Sebaj, hamar itt a nyár és megjelenik a harmadik és egyben utolsó rész is Mockingjay címmel. 2010.08.24. Ezt a dátumot kell bevésnem a naptáramba.
Amúgy meglepő (legalábbis a mai világban) az írónő és a kiadó folytonossága. Értem én ezt az oldalak számára.

The Hunger Games – 374 oldal
Catching Fire – 391 oldal
Mockingjay – 400 oldal

Semmi stikában duplázgatás. Semmi nyújtsuk a sztorit mint a rétestésztát effektus. Csakis az izgalmas kalandok és meglepetések sokasága!

Filmes infók: mint azt legutóbb megemlítettem a Lionsgate vette meg a filmesítési jogokat, és a legfrissebb hír az, hogy 2011 őszén már válthatjuk is a jegyet az első részre. 

A magyar kiadásról még nem tudok semmi pontosat. A borítója - gondolom én az első részből kiindulva - megint csak az eredeti lesz.

Külföldi borítók: angol, görög, román, német, dán, svéd














Hszinran (Xinran Xue): Égi szerelem


A szerző újságíróként dolgozott Kínában, és egy éjszakai rádióműsort vezetett ahol többnyire a nő-férfi kapcsolatot boncolgatta a hallgatókkal, egy férfi hívta fel a figyelmét a szerzőnek egy Kínai nőre aki 30 évig kereste férjét Tibetben...

Su Ven már idősen,megfáradtan meséli el Hsznirannak,hogyan lett egy Kínai nőből Tibeti ...

Ko-csün Ven férje orvos volt,Ven bőrgyógyász.Házasságkötésük után nemsokkal férjét katonai szolgálatra hívták Tibetbe,Ven egy nap értesítést kapott,hogy férje eltűnt a harcok alatt.Ven ezt nehezen fogadta el,úgy érezte ha nem látja férje holttestét nem nyugszik meg,ezért útnak indult Kínából Tibetbe...akkoriban egy nőnek egyedül utaznia szinte lehetetlen volt,ezért férje alakulatánál jelentkezett orvosi szolgálatra...

Ven ekkor még nem sejtette,hogy legközelebb öregasszony lesz mire újra Kínai földre lép... a harcok közben amely Tibet és Kína közt tombolt Ven leszakad a hadseregtől, és egyedül találja magát a senki földjén... illetve egy Tibeti nővel aki a háború miatt volt kénytelen elhagyni otthonát,az ellenségből így lettek bajtársak...
Ven egy napra sem felejti el, hogy Ko-csünt kell megtalálnia, de a puszta túlélés is sikert jelent Tibetben.
A rövidke könyvben peregnek az események,Ven 30 éve amelyet vándorlással töltött, megrázó. Honnan volt ereje, a sok megpróbáltatáshoz? Hogyan tudott ilyen higgadt és józan maradni?Előbbre helyezni barátai sorsát, a sajátjánál?

Különleges nő Ven,aki miután elmesélte a szerzőnek a Tibetben eltöltött éveket,ugyanolyan hirtelen tűnt el, mint ahogyan megjelent... Hszinran a könyv utolsó lapján Vennek üzen,hogy megírta a történetét, emléket állítva ezzel nemcsak Ko-csünnek de Vennek és kettejük szerelmének is.
Remélem Ven még élt mikor 2004-ben megjelent a könyv,és valamilyen csoda folytán a kezébe került és olvashatta.

Sokszor hitetlenkedve csóváltam a fejem miközben olvastam,nehezen hihető,hogy létezik olyan ember aki ennyi szenvedés, éhezés, fájdalom után sem vesztette el a hitét, és véghez vitte azt amit elhatározott, sőt hazatért Kínába ahogy szüleinek ígérte.
Megrázó, megható könyv - elsirattam Ko-csünt is, akárcsak a szerelmüket.


Jennifer Crusie: Szerelmes szélhámosok

Ha felhőtlen szórakozásra vágysz,de kerülöd a bugyuta történeteket akkor ezt a könyvet a strandon,vagy a hűvös szobában a limonádé mellé ajánlom.

Adva van egy család csupa nők akik a családi galériát vezetik, egyre kevesebb sikerrel... pedig valamikor híresek, és jómódúak voltak,igaz akkor volt egy -két hamis kép is a galériában... egy véletlen folytán egy ilyen régebbi hamisítvány eladásra kerül, és persze mindenáron vissza kell szerezni mielőtt az egész Goodnight familía a börtönbe kerül.Matilda a középső lány vállalja a feladatot,annál is inkább mert Ő festette a képet.

Betörés közben, váratlan dolgok történnek, Matilda egy szekrénybe kényszerül ahol már van valaki... és innentől elkezdődik a félreértések, csókok, szekrényben töltött órák, végtelen nevetések, bérgyilkosok hosszú sora.
Az utolsó oldalig érdekes a könyv, a szövegektől elvoltam ájulva,a szerző remek humorral,iróniával mutatja be a nők minden problémáját, és rádöbbenünk,hogy legyen egy nő harminc vagy ötvenéves ugyanazok a dolgok fontosak, ugyanazokkal a gondokkal küzdenek.
Rekordidő alatt olvastam el a könyvet, és nagyon élveztem. A sok szereplő először megijesztett, de ha már tudjuk ki kicsoda, ez sem okoz gondot.

Tetszett, hogy nem egy csontot rágtunk, már ami a témát illeti, többrétegű a könyv, a család, a szerelem, a párkapcsolat, a nők gátlásai, a rossz szex!!! mind mind terítékre kerül.


2010. május 11., kedd

William Somerset Maugham: Karácsony Párizsban

Maugham eddig is gyanús volt nekem egy kiolvasott regényével a hátam mögött, de most már nagyon is valószínű, hogy nekem írt :)

Egy rövidke kis regény ez, mégis annyi, de annyi minden van benne. Mindenféle okosság. De azt hiszem én épp ezt várom az igazi irodalomtól, hogy történetekbe foglalva tanítson az életre, vagy ha nem is épp tanít, de nyújtson megerősítést, aha! élményt. És ez az írás pont ilyen.

Igazából eléggé nyomasztó: a jómódú családból származó ifjú Charley Mason Angliából ruccan át Párizsba, hogy életében először egyedül, családjától távol töltse a karácsonyt egy másik országban. Egy barátját, Simont látogatja meg eredetileg, de a dolgok úgy alakulnak, hogy egy prosti, Lydia lesz mindvégig a társasága ez alatt a néhány nap alatt. A fiatal nő sorsát megismerve Charley poharanként kapja a hideg vizet az arcába, felrázva ezzel őt az álomvilágából: welcome to the real life... És ha ez még nem lenne elég, barátja, Simon is adagolja neki a tutit rendesen, de olyan szinten, hogy Charley szinte csak hápog, nem beszélve a fegyencekről, gengszterekről, dzsigolókról, akikhez ez alatt a pár nap alatt az ifjúnak szerencséje van.

A felnőtté válásról ír tehát Maugham, de valahogy sokkal irodalmibban, mint amit ebben a témában valaha olvastam. Okosan, de nem cicomázva a mondatait, mégis nagyon kifejezően és hatásosan. Konkrét cselekmény alig van, inkább történetek, sorsok, eszmék beleágyazva ebbe a már-már elcsépelt élethelyzetbe (fiatal fiú - érettebb prosti).

És ami a legjobban tetszett benne az az, hogy nem maradhattak ki a művészetek. A festészet, a zene. Persze, hogy ezek a részek tetszettek legjobban a könyvben. Charley ugyanis nagy műkedvelő családból származik, akik az élet egyik fontos alappillérének tartják a művészeteket, különösen a fent említett kettőt. Maugham nagyon lelkesítően írta le a Louvre-ban való látogatást, azonnal meggugliztam minden képet, amit a főszereplőkkel együtt tekintettünk meg. Aztán ahogy megmutatta írásban, hogy a zene hogyan közvetít érzéseket... Nagyszerű. Annyira érezni az egész irományon, hogy Maugham mennyire otthon van a témában, mennyire érzi, tudja, hogy hogyan tudják a művészek a valóságot kifejezni a saját módjukon és mennyire átjön a mondanivalójuk az ő számára is. Mindkét oldalon ott van.

Én ezt is kötelezővé tenném középiskolában (úgy látszik mostanában ez a mániám :P)

Maugham pedig ismét megérdemel egy 10/10-est.




(Az általam olvasott kiadás borítója egyszerűen botrányos....:( nem azt raktam fel...)

A könyvre entropic hívta fel a figyelmemet a Molyon, köszönöm neki!