Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország

Sok jót hallottam már Murakami Haruki írásairól, úgyhogy idejét láttam olvasni tőle valamit. Erről a regényéről különösen jókat olvastam, így erre esett a választásom, illetve rá is akartam hangolódni kicsit az íróra a Kafka a tengerparton előtt, amit karácsonyra kaptam.

Nos, tényleg van egy elég sajátos, de nekem nagyon tetsző stílusa az írónak. Nehezen leírható, hogy milyen is, így először inkább a történetről. Az egész sztori két szálon fut, amelyeknek kezdetben (látszólag) az égvilágon semmi közük egymáshoz. Az egyik a meg nem nevezett, 35 éves főhős valós, tokiói élete (a keményre főtt csodaország...). Túl sokat nem tudunk meg róla, kb. annyit, hogy egyedül él és komoly munkát végez. Numerátor ugyanis a Rendszernél. A Rendszer a numerikusok szervezete, ők folytatnak információs háborút a szemiotikusokkal ebben a kissé sci-fi szerű világban. Numerátorunk feladata, hogy az agyában végzett apró műtét segítségével tudatalattijában adatokat titkosítson a Rendszer számára. Ez eléggé bizarrul hangzik, de Murakami elképesztő fantáziával találta ki és érthetően el is magyarázza a részleteket. A főhős tudtán és akaratán kívül kulcsszemélyiséggé válik az említett erők harcában, lakását feldúlják, menekülnie kell. Elképesztő kalandokat él át az aktuális megbízójának (aki egy tudós professzor) unokájával, egy dundi 17 éves lánnyal karöltve. A történet egyik csúcspontja számomra, amikor a prof elmagyarázza főhősünknek, hogy milyen módosításokat végeztek az agyában anno, hogy numerátori, adattitkosító képességét elnyerje. Csakhogy egyéb is történet akkor az elméjével, ami hősünk számára a Világvégét jelenti szó szerint és átvitt értelemben is.

A másik szál ugyanis a cím szerint a Világvégén játszódik, ahol nincs idő, így az élet örök, de az embereknek nincs elméjük, így nincsenek pl. érzelmeik sem, gyakorlatilag csak testben léteznek egy fallal körülölelt városkában, ahonnak nem mehetnek sehová... És hogy mi köze ennek a másik történethez? (*SPOILER: az hogy ez az előbbi főhös tudatalattija által felépített világ...*)

Murakami nagyon finoman, nagyon profin von párhuzamot a történet két szála között, a sztori több mint feléig csak az igazán szemfüles olvasó talál kapcsolatot, apró utalásokat arra, hogy valami közük van egymáshoz.

Tetszett a könyv sejtelmes, lassan csordogáló, ugyanakkor feszült története. Az író rettentő profin felépített világa és a részletekbe menően aprólékos történetkidolgozása. Szájtátva olvastam néha. Ami külön nagyon bejött, ahogy a (numerátor) főszereplő gondolatai elkalandoznak bizonyos tárgyakon, helyzeteken, ahogyan az életben is elmélázunk néha olyan apróságokon, mint például egy kanapé vagy egy körömvágó, vagy egy jó szám, vagy éppen egy könyv egyik szereplője. (Külön tetszett - amin magam is el szoktam gondolkodni egy könyv olvasása, vagy egy film nézése közben, hogy amikor nagyon pörögnek az események, vajon mennek-e wc-re a szereplők - na, szóval főhősünk pl. ezen is filózik egy sort...:-))))

Ugyanakkor úgy érzem, nagyon férfiaggyal íródott mű ez, nekem hiányzott belőle valami - nehezen tudom megfogalmazni, hogy mi. Talán túl rideg, érzelemmentes volt, bár sejtem, hogy épp ilyennek szánta az írója...
De nagyon elgondolkodtató könyv az emberi tudatról, tudatalattiról, emlékezetről. Nagy mű, bátran ajánlom azoknak, akik szeretik a kicsit elvontabb történeteket.




(Jó tudni: a Murakami az úr vezetékneve....:-))