2009. január 18., vasárnap

Shannon Hale: A suttogó

Nem, nem! Nem Robert Redford és nem is ló a főszereplő! Ha valakit e kettő tényező csábítana benne igazán, akkor csalódnia kell, ez ugyanis mese a javából!

Pár hete az egyik értékelésemnél reagáltam egy hozzászóló jótanácsára, ahol Gail Carson Levine nevét hoztam fel, mint példás mesemondó, aki több ifjúsági regényt is írt már, nem is akármilyen színvonalon. Ezennel örömmel jelentem be, hogy rátaláltam egy újabb versenyparipára.

Shannon Hale stílusa gördülékeny, izgalmas és elvarázsoló. Ez volt az első könyve, mégsem érezni rajta.

A mese nem új, a Grimm testvérek már elmesélték ezt a maguk módján, de Shannon Hale úgy gondolta sokkal több lehetőség adódik ebben a páratlan történetben, amely egyébként gyermekkora egyik legkedvesebb meséje volt. Így alakított a pár bekezdéses mese köré egy egész fantáziavilágot és lett belőle 405 oldal.

Anidori-Kiladra Talianna Isilee (Röviden: Ani) egy Kildenree nevű királyság koronahercegnőjeként látta meg a napvilágot. Születése után három napig ki sem nyitotta a szemét. Ez már elég ok volt ahhoz, hogy a kislányt fura bogárnak tartsák. Különleges adottsága, mely szerint képes az állatok nyelvét megérteni, és beszélgetni velük, csak súlyosbítja a helyzetet. Édesanyja, a királynő egy szép nap megelégeli a dolgot és onnantól szigorú nevelésben részesíti legidősebb gyermekét. Ani későbbi, uralkodói teendőire való felkészítés közben megtörik így teljesen magába fordul és elveszíti önbizalmát. Egyetlen barátai Selia - aki egyben udvarhölgye is – és Falada - a hófehér csődör - akit már kiscsikó kora óta magáénak mondhat. (Rendben, mégis van benne patás főszereplő! :P) Egy tragikus baleset következtében hamar rájön, hogy a sors egész más jövőt szánt neki, mint azt eddig sejtette. Belenyugodva az új fejleményekbe, hosszú útra indul hát Seliával, Faladával és 40 főnyi testőrségével a szomszédos Bayern királyság fővárosába. A több hónapos út alatt érzi ahogy megváltozik a hangulat körülötte, hallja ahogy sugdolóznak a háta mögött, és Selia is mintha teljesen megváltozott volna. Röviddel a megérkezés előtt a feszült hangulat csúcspontjára ér, megfosztják a lányt rangjától, vagyonától, nevétől és lovától. Aninak menekülnie kell és fogalma sincs hogyan másszon ki a kelepcéből, amelyet az árulók ástak neki. Addig is, hogy megéljen valamiből és közel kerüljön a királyhoz libapásztornak áll az udvarnál. Miután híre megy, hogy Bayern hamis vádak alapján meg akarja támadni az otthonát, Kildenree-t, elszánja magát a cselekvésre.

Van benne minden, ami kell: szerelem, varázslat és izgalom. Hosszú estékbe nyúlóan olvastam, erőszakot véve magamon, hogy idővel letegyem és nyugovóra térjek.

Itthon sajnos még csak ez az egy Shannon Hale könyv jelent meg, de őszintén remélem, hogy a General Press Kiadó hamar megörvendeztet bennünket a többivel is.

A kiadásról még annyit, hogy meghagyták az eredeti borítót és a számomra oly kedves keménykötésben szervírozták. Köszönöm nekik!

Ha valakit érdekel az eredeti Grimm féle verzió itt megtalálja, de korántsem annyira élvezetes és színes mint ez a könyv!

Több film is készült az alaptörténetet felhasználva, de emlékeim szerint még egyiket sem láttam. Ha a Shannon Hale féle verziót megfilmesítik, feltétlen bemasírozok a moziba jegyet venni vagy a könyvtárba DVD-t kölcsönözni!

Ajánlott: 10 éves kortól


Eredeti cím: The goose girl
Borostyán, 2009. január 18.

9 megjegyzés:

Lobo írta...

Jajj ezt a könyvet akarom majd megvenni az unokahúgomnak:) Főleg, hogy előtte el akarnám olvasni:) Eyek után előbbre jött a listán

Borostyán írta...

Szerintem nem bánod meg! :P

csbk írta...

Köszi, hogy elhívtad a figyelmem a könyvre, amint lesz rávalóm, megveszem a könyvtáramba!

Fejér Noémi írta...

hm, nem volt egyszerű idejutnom, de nagyon megérte :) én is kedvet kaptam a könyvhöz :(

Borostyán írta...

SZIA NOJA! :D Örülök, hogy idetaláltál! Üdvözöllek körünkben! :P

annamarie írta...

Annyira szép a borítója, hogy már attól elcsábul az ember. Én is kedvet kaptam a könyvhöz, köszi!

Borostyán írta...

Annamarie: a borítójától olvadoztam én is! Az életben meg még szebb! :P

annamarie írta...

Kivettem a könyvtárból! la..la...la

Borostyán írta...

Majd feltétlen mesélj a saját tapasztalataidról! :D