Nem varázsolt el, mint egyik kedvenc könyvem, a ...és lámpást adott kezembe az Úr..
Bár mostanában sokszor elgondolkodom, hogy a hajdani egykor-volt kedvencek ma is kedvenccé válnának? - újra kellene olvasnom őket, de a múltbéli élményt sem szeretném elhomályosítani...
A múlt dala
Aldrich visszatért a Vörös Cédrus völgyébe és folytatta a telepesek életének történetét Jeremiah Martin családján keresztül, ahol a papa és a mama 7 leányt és 2 fiút nevelt. A házban nem volt hiány mókában és kacagásban, az életük a lehetőségekhez képest, a telepesek életének megfelelően zajlott, a lányok kirepültek a fészekből, lassacskán mindegyik férjhez ment, csak a legfiatalabb Suzanne, aki képes volt álomvilágban is élni, ő halogatta az asszonnyá válást. Az ő szíve az egyik szomszédjuk szívéért dobogott, de értelmes nőhöz hűen be nem vallotta soha.
Nem vártam mást, mint, hogy a történet megfelelően, kevés drámával folytatódik, ehhez képest volt benne háború, politika, rabszolga-sors, és-ügy. Az évek rettentően gyorsan peregtek semmit részletesen ki nem fejtve, így inkább azokon a mondatokon kalandoztak el a gondolataim, amik az 1850es évekre voltak igazak. Inkább a mai világ és az akkori világ különbségein morfondíroztam, és elgondolkodtam..: én bírnék-e így élni? Természetesen nem lett volna választásom, de az akkori temérdek fizikai munka, a ruhák varrása, a háztáji munka, az állatok ellátása mennyire elégített volna ki?
A lányok is végezték a munkákat, segítettek Sarahnak az édesanyjuknak, de már olvasáskor érezhetőek voltak a különbségek: ki miben volt ügyesebb, kinek mit kellett inkább elvégeznie, ki volt a mama jobb- ill. bal keze.
Férjhez menés után tudták a "kötelességüket", végezték a dolgukat zokszó nélkül, akkor is, amikor a férfiak elmentek a háborúba.
Néha, amikor a sok értelmiségi munkából elegem van, nekem akkor van igényem rá, hogy kapáljak, hogy sikáljak, hogy az agyamat kikapcsoljam, hogy ne kelljen döntéseket hoznom, hogy sodródhassak. Néha visszavágyom a gyerekkoromba, ahol nem volt ennyi kütyü, ahol mások voltak a normák. Tudom, hogy valaki jól érzi magát így tökéletesen, és azt is tudom, hogy most az ágyban egy laptoppal fekszem és az internetet használom, ami nem lenne lehetséges, de néha egy varázspálcával elvarázsolnám a mostani önmagam a múltba: az említett gyerekkorba, hogy ott legyek felnőtt, vagy éppen a Iowába a prérire, hogy kipróbáljam magam, hogy átéljem ott a minimalista karácsonyukat, ami akkor ott bőven elég volt.
"De azért a lányok kiakasztották a harisnyájukat, mint minden évben, gyerekkoruk óta. Mindenki tett valamit mindenkinek az otthon kötött harisnyájába. Kis hímzett zsebkendőt, tűpárnát, szegfűszeges süteményt, cukrot."
Aldrich könyve nem varázsolt el, nem repített a helyszínre, inkább bevezetett egy világba, ahová én nem juthatok el soha.
...és, hogy mi lett Suzanne-nal, az álmodozó legfiatalabb Martin-lánnyal? Megtalálta az igaz szerelmet? A háborús hősök épségben hazatértek a háborúból?
Emlékezz a múlt(ad) dalára, aminek a dallama a szívedben marad mindörökre!
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése