Ulickaja regényét kezemben tartva és azt olvasva igencsak elgondolkodtam ismét az előzőleg elolvasott könyvein.
Valahogy, nálam az Életművésznőket nem tudja felülmúlni semmi. A Vidám temetést nagyon szerettem, a Szonyecskát nem annyira. A Daniel Stein, a tolmács esetében már éreztem, hogy nekem a rövidebb, kisebb lélegzetvételű történetek jobban tetszenek, így kihagyva a Médeát, az Elsők és utolsókat (ezek itthon várakoznak sorukra), illetve az itthon nem lévő nem olvasottakat átugorva, az Imágót vettem a kezembe. Természetesen én leginkább az Életművésznőket dedikáltattam volna, de úgysem értem rá...(mikor érek én rá szerda este? :S)
Imágó és Zöld sátor...
Mi is a kettő között az összefüggés? A könyv címe. Eredetileg Zöld sátor, magyarul imágó.
Bevallom őszintén a legelején nem tudtam mit jelent az imágó szó. Sosem szerettem tanulni a biológiát, így megnéztem a szó jelentését (wikipedia szerint: "A biológiában imágó a neve arovarok utolsó fejlődési fázisának: a bábból való kibújás utáni szakasz a teljes átalakulás(holometamorfózis,pete-lárva-báb-imágó/kifejlett rovar) esetén, illetve az utolsó vedlés utáni szakasz a részleges átalakulásnál.") , majd könyveben is keresni kezdtem a jeleket.
Három fiú (Miha, Ilja, Szanya) és három lány (Olga, Tamara, Galja). Valahogyan kereszteződik életük. Élnek, barátkoznak, tanulnak. Három fiú, három személyiség, három élet.
Egyik egy zsidó irodalomkedvelő, akiből ki tudja, hogy lehet-e valaha író vagy tanár, hisz megbélyegzett..
Egy fotós, akinek művei országhatárokon túlra is eljutnak.
Egy csonka kezű zongorista, komolyzenét kedvelő, furcsa figura, aki különös benyomásokra jut magával kapcsolatban.
Közös: a sorsuk, az útjuk egy része, a barátság fontossága.
A három lány: a nagyon okos orvos, a kevésbé okos, de szerelmes, szimpatikus életre való újságíró, és a még kevésbé okos tornászlány.. Ők hová jutnak abban az időben amikor Sztálin meghal? Amikor Sztálin meghalt? Sztálin ideje alatt. Az esemény, amely mindenkiből mást váltott ki. (Érdekes történelem tanulmányaimból leginkább arra emlékszem, hogy a 70-es troli Sztálin elvtárs 70. születésnapja alkalmából kapta a számát. Mivel nem is tanulhattam még erről... az "én időmben" éppen a 2. Vh. volt a vég... nem tudták mit és hogyan taníthatnak.. nagyon rendszerváltás volt éppen akkor.)
Visszatérve a karakterekre, a szereplőkre. A barátságok megmaradtak. Bár az életek nagyon másképpen alakultak, azt lehet látni, hogy számítottak egymásra, a régmúlt emlékeire. A sorsok összekapcsolódtak, s mikor éppen egy szép részt, nekem talán egyik kedvenc mondataimat olvastam, s amikor már sejtettem, hogy mi lesz éppen abban a fejezetben, akkor jöttem rá, hogy itt van, megjelent előttem a címadó Zöld sátor....
Megkedveltem főleg a fiúkat. Szerettem olvasni a velük megtörténteket, a szép vagy éppen az érdekes dolgokat. Ilja fotóit a tömegről, Szanya nagymamájának kedvességét, Miha életét. Szerettem Vikát a gyermekkori tanárukat, aki oly sokat jelentett a hármasuknak.
Éveztem a könnyebben érthető történelmi utalásokat, hogy megtapasztalhattam, hogy ott sem volt könnyű. Nem is értem miért gondoltam ezt? A szamizdat hosszú évei elevenedtek meg a lapokon, akkor és ott is volt tiltott irodalom és más. Ott is gondoltak a jóra, a jobbra, ott is menekültek, és ott is voltak súlyos problémák. Sőt...
A sorsok olykor fájdalmasak, olykor nehezen felfoghatók, véglegesek, szánalmasak, sírosak, kilátástalanok. Olyan érzéseim voltak néha, mint amikor A mások élete filmet néztem.
Ott voltak az örömök és szomorúságok; félelmek és remények, talán az álmok.... Álmok? vajon szívesen mentek oda a Messzeségbe?
A történet pergett, folyt, néhol nekem elkalandozott, néhol nekem felesleges volt, de lehet, hogy csak én kalandoztam el... Mindenesetre a több, mint 600 oldal nekem mostanában sok, rájöttem, hogy 400 oldalas művekre vagyok kalibrálva. A másik problémám az volt, hogy ugráltunk az időben, ezt pedig sem könyvben sem a filmekbe nem viselem könnyen. Néha, egy új fejezet kezdetekor nem tudta
m hirtelenjében, hol is vagyok, éppen kiről is olvasok, mert máshol voltam, más szereplővel ismerkedtem, újabb nevet kellett megjegyeznem, ami az orosz nevek esetében nem mindig sikerült.
Összességében tetszett, de nem volt könnyű olvasmány a számomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése