C. W. Gortner: Medici Katalin vallomásai

Hiába, imádom a történelmet. Pedig anno a suliban utáltam. Ehhez persze kellettek a rettenetesen száraz tankönyvek és a még szárazabb tanár…

Pedig a mai fejemmel gondolkodva nem tudok izgalmasabb dolgot elképzelni a múltban lezajlott események megismerésénél. Ehhez persze kellenek ilyen írók, mint pl. Gortner, aki rettentően lebilincselően, eseménydúsan tudja tálalni nekünk a valaha történteket. Gortner ráadásul egyetemi tanár, kutató, a reneszánsz szakértője, tehát a regényében foglaltaknak még megalapozott háttere is van, azaz nagyjából hitelesek, ami nagyon fontos számomra.

Ezen a könyvön nem lehet unatkozni. Az első laptól, attól a perctől fogva, hogy megismerkedünk a kb. 10 éves Katalinnal, aki Firenze legnevesebb uralkodójának és a művészetek legnagyobb támogatójának, Lorenzo de Medicinek a dédunokája, filmként peregnek előttünk e lány, majd asszony életének legfontosabb eseményei. És habár Medici Katalint kora egyik legveszedelmesebb és leggonoszabb uralkodójának tartották, ez a regény próbált a felszín alá ásni és könyvtárnyi levelezés, naplófeljegyzés és egyéb jegyzetek alapján elénk tárni Katalin valódi személyét, amely egy nagyon erős és határozott asszonyt mutat, aki tűzön-vízen keresztül védte egy olyan ország, Franciaország érdekeit és stabilitását, mely nem is a szülőhazája… A birodalmán kívül a családja, annak további boldogulása és a királyi cím megtartása volt az, amiért tíz körömmel küzdött. Viszont azt is megmutatja ez a regény, hogy ez az asszony hogyan vált sokszor a körülmények és a sajátjain kívül a mások intrikáinak áldozatává.

Számomra az olvasottak alapján közel sem volt ő egy vérengző és okkult dolgokkal foglalkozó őrült, sokkal inkább egy bátor és erős nő, aki nem volt lusta tenni. Én sokszor sajnáltam, mert nem igazán volt választása: belekerült a királynéi pozícióba, gyermekeket szült (a 10 világra hozott gyermeke közül 8-at túlélt…) és próbálta a feladatát a lehető legjobban elvégezni. Persze követett el hibákat, de az a kép, ami a sors fintora és a körülmények furcsa játéka során a közvélemény szemében kialakult róla, nem tűnik igazságosnak. Illetve ennek a könyvnek az alapján én remélem, hogy nem is igaz.

Azért is tetszett a regény, mert elsősorban a katolikusok és protestánsok/hugenották között dúló vallási háború köré fonódott és ezek a vallási dolgok engem mindig érdekeltek. Minden intrika, amit akár Katalin, akár vetélytársai szőttek, azon kérdés körül keringett, hogy a mindaddig katolikus Franciaország engedje-e a szabad vallásgyakorlást a kálvinista tanok követői számára. És miközben Katalin az első uralkodók között volt, akik toleranciát hirdettek az ügyben, az a fonák helyzet állt elő, hogy a vallásháború legvéresebb eseményének tartott Szent Bertalan-éji mészárlást az ő nevével pecsételték meg, amikor is a katolikusok több ezer hugenottát mészároltak le Párizs szerte…

Egy csillagot azért vontam le, mert a tökéletesen szőtt események és a világosan ábrázolt ok-okozati viszonyok mellett kevésnek találtam a hangulati elemet a regényben, illetve a mellékszereplők ábrázolása is lehetett volna mélyrehatóbb, pl. Katalin gyermekeié.

Ettől függetlenül nagyon ajánlom a könyvet annak, akit érdekel a kor és a téma, de annak is, akit nem, mert ezek után garantáltan érdekelni fogja :)