2009. szeptember 6., vasárnap

Anne Brontë: Agnes Grey

Agnes Grey egy angliai lelkész család második lánya, és a család elszegényedése után úgy dönt, nevelőnőként próbál szerencsét, segítve ezzel szülei és saját megélhetésének biztosítását. Két családnál is dolgozik, és próbálja legjobb hite és elvei szerint nevelni a rábízott gyerekeket, több-kevesebb sikerrel.

A regényben sok önéletrajzi elemmel találkozunk, és ezeket még hitelesebbé teszi, hogy a történetet Agnes saját maga meséli el, ráadásul a naplójába írt jegyzeteire hivatkozva.
A három, írónővé lett Brontë testvér közül (a másik kettő Charlotte és Emily) Anne valóban dolgozott nevelőnőként, és hasonlóan a regénybeli Agneshez, több családnál is dolgozott.

A történetből természetesen nem hiányzik a szerelmi szál sem (a segédlelkész, Weston úr személyében), azt azonban tudjuk, hogy a valóságban (Agnes-szel ellentétben) Anne-nek nem adatott meg a boldog házasság, saját család és a hosszú élet öröme, hiszen 1849-ben tüdőbetegségben (több testvéréhez hasonlóan) meghalt Scarborough-ban, abban a tengerparti városkában, amely egyébként az Agnes Grey-ben is megjelenik.

Ami lenyűgözött, az az a választékosság és kifinomultság, ahogy a különböző szereplők jó és rossz tulajdonságait jellemzi. Testvére Charlotte egyébként Jane Austen stílusához hasonlította Anne-ét, és van is ebben valami, bár Austen írásai azért sokkal mélyebb jellemábrázolással bírnak.
Anne inkább színesen és változatosan ír egy-egy tulajdonságról.

Élveztem az olvasását, annál is inkább, mert néhány hét múlva Angliába, Yorkba és környékére utazom, ahol a Brontë testvérek nyomába szegődve felfedezem azokat a falvakat, házakat és helyeket, ahol ők is éltek és ihletet merítettek történeteikhez. Úgy gondolom, ez a kirándulás segíteni fog abban, hogy írásaikat még jobban élvezzem, és fordítva, regényeik olvasása révén még többet kapok majd a vidéktől, ahol ők is naponta sétáltak.

A regényt egyébként 1847-ben adták ki, együtt Emily Brontë Üvöltő szelek című regényével egy kötetben. Anne az Acton Bell írói álnevet használta a megjelenéshez.

Eredeti cím/kiadás: Agnes Grey, 1847
Kiadó: Ulpius-ház, 2006
Oldalak száma: 260

2 megjegyzés:

annamarie írta...

Nagyon irigyellek a várható kirándulásod miatt. Kívánok neked sok élményt, és remélhetünk arról is egy bejegyzést!

Agnes_Villanyi írta...

Igyekszem, igyekszem...