Alessandro Baricco: Történet

Történet

Ha ezt a szót halljuk, fantáziánktól függően kevés vagy temérdek különböző történetet tudunk felsorakoztatni. Nos, valószínűleg nem úgy, mint az írók, de ötleteink lehetnek.

Alessandro Baricco Történet-e ismét egy más eseménysorozatot ír le, mint amit megszokhattam tőle. A Selyem simogatása, a Tengeróceán hullámzása  aNovecento zeneisége vagy éppen Mr.Gwyn eredetisége mind-mind különböznek ettől a regényétől. A Történet az utak története, Ultimo története.

Ultimo: the last one, Ultimo, aki szüleinek egyszem gyermeke-majdnem. Az első és utolsónak, azaz az egyetlennek tervezték. Különleges gyermek volt, majdnem mint egy szent, ahogy a gróf látta. Különlegesnek gondolom, így végig olvasva a könyvet, de magam sem tudom, miért is.
A gondolatai miatt? Az élete miatt? Nem tudom, de semmiképpen nem megszokott.
Valahogy kiskorában megcsapta a kipufogógőz, vagy éppen ráragadt a papája vágya, s ezt magában átalakítva egy különleges vágy elképzelésében és megvalósításában jelent meg.

"Arra várok, hogy beteljesíthessem azt, amire születtem.A volt az ideája: azért született, hogy felépítsen egy pályát. (...) Sehová nem vezet, sőt visszazárul önmagába, és csak körbe-körbe jársz, de nem jutsz el sehová rajta."

Ultimo magának való férfivé cseperedett. Megjárta Caporettot, magányosan dolgozott, magányosan vetette papírra életét, életének egyenes szakaszait vagy éppen a kanyarjait, míg végül........... a könyv befejeződött. S mint mindenkinek az életében, neki is voltak kereszteződések: kik voltak azok a személyek, amelyek megjelentek az ő pályáján? Életpályáján, rajzain, írásain.

A gróf?
Az édesapa?
A mamája?
Jelizaveta Hű, de mennyire nem szenvedhettem őt. Semmikor. Valahogyan nem tudtam elfogadni. Haragudtam rá, akár igazat írt le, akár hazudott, akár direkt tette, amit tett, akár csak meggondolatlan volt.

Csak Ultimora voltam kíváncsi, hogy vele mi van, mi történt, megcsinálta-e, megalkotta-e, kivitelezte-e?

"Az utak azon a napon hunytak ki bennem, amikor az egyikük összetörte apámat. Attól fogva nem láttam semmit.Elmosódott alakokat csupán. Az élet maga kuszálódott annyira össze, hogy nem tehettem semmit. Bevonultam a háborúba(......), fogságba estem(...). Majd egy leszállópálya maszkja alatt, megpillantottam azt az utat. Szentség volt benne (..), valami egészen különös. Semmi sem volt körülötte, emberek, fák, házak, hangok, élet, sehol semmi, több volt, mint egy út, maga volt az út ideája, ott volt mindannak a váza, amiről én valaha is álmodtam, minden gondolatom kikristályosodott formába öntve,a föld közepén, a semmiben. Ott volt a kincs, amelyet elveszítettem."

Barrico sajátos stílusa és történetvezetése ebben az írásában is megjelenik. Ugyanolyan, és mégis más. Kusza utak összevisszasága, kanyarok és egyenesek, mélyen és magasan, amelyek egyszer csak összeállnak eggyé. Hogy milyen ez az út, Ultimo útja, ahhoz el kell olvasni ezt a könyvet. S talán a saját utunk is kirajzolódik egyszer.

Ma, egy teljesítménytúra teljesítése közben az is eszembe jutott, hogy nem kell nekem messzire menni, hogy az én kijelölt utamat megtaláljam. Olykor rajta vagyok, majd lelépek néha, de remélem, hogy körbe érek egyszer.

Könyv az álmokról, az álmok megvalósításáról, a tettekről, a szerelemről, a gondolatokról.

S, hogy mi lett a 26 piemonti tehénnel az "Isten háta mögött"? Tulajdonképpen erről szól a könyv.