Örökké tiéd...
Ki megijed egy ilyen kijelentéstől, ki örül neki. Sokan vagyunk, aki szeretik a kényeztetést, ha hódolnak nekünk, de el is tudunk telni vele. Meg is unhatjuk, nem is akarjuk sokszor. Fojtogató tud lenni, és egyből átértékeljük, hogy nem is szeretnénk már ezt a kapcsolatot.
Ismerős? Esetleg volt már benne részed?
A 37 éves Judith, családos barátokkal körülvéve, szerelemtől mentesen, szingliként éli napjait, dolgozik az örökölt csillár/lámpaboltjában. Imádja a fényeket, szemet kápráztatóan szereti a lámpáit, a munkáját, és elégedett önmagával is. A családjával nem annyira, de azért kitartóan fenntartja ezen kapcsolatait is.
Történetünk húsvét tájékán kezdődik, amikor az élelmiszerüzletben a sarkára lép egy férfi, és sűrű elnézések közepette szemrevételezi Judith-ot. ....és elkezdődik az ismerkedésük.
Hannes, a nevezett úriember (vagy nem az?) udvarolni kezd a nőnek, akinek kezdeti lelkesedése után elérkezik a hideg zuhany is. Erős, érett nőként kezébe veszi az életét, vagy legalábbis megpróbálja.
"Rossz volt ez? Narcisztikus volt? Arra kellett neki Bergtaler, hogy megint szépnek és kívánatosnak érezze magát? Arra volt szüksége, hogy ismét a helyén kezelje saját érdekeit? (...) Most tényleg jól van?Jó lesz, ha ez így megy tovább?"
Spoilermentesen írva, elég annyi, hogy a gondolkozzunk el, milyen, amikor a barátaink már nem is a mi barátaink; milyen amikor nem mersz a lakásból kilépni; amikor a férfi már a bőröd alá chip-elte be magát - nem a te javaslatodra.
Judith és Hannes bécsi története csendesen folydogál, és hála, hogy van Beatrix, aki 16 éves csitriként ott dolgozik a csillárboltban!
Kitaláltam különböző végeket a regénynek, kitaláltam, hogy melyiknek fogok örülni és melyiknek nem, kitaláltam, hogy rosszul leszek az egyiknél, hogy kiborulok majd esetleg. Aztán másként kezdett alakulni, én tovább szenvedtem, mert közeledett a vége, és aztán izgultam, pszichésen rángatózott a szemem, nem akartam befejezni, mert nem szerettem volna megtudni, hogy sarokba hajítom-e majd a könyvet....
Nem hajítottam, ami jó, mert nem szenvedek annyira, és nem jár rajta az agyam-annyira, ellenben éppen ezért nem 5*-os csak 4/5.
A könyv stílusa egyszerű, semmi flanc, semmi elgondolkoztató felesleg, éppen ez adta számomra az erényét, nem gondolkodtam el, hogy mi van, hanem csak egyszerűen: ez van, nesze: nincs madárcsicsergés, nincs 100% love, ott áll feketén-fehéren az igazság, a történet, a citromba-harapás!
D. Glattauer Gyógyír északi szélre könyve is kiakasztott, azt hiszem az író és a saját kapcsolatom már csak ilyen marad: kiakasztó, gondolkodtató, dühítő, semmiképpen nem felejtős és sekélyes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése