„Sokat olvastam gyerekkoromban, …. Halott írók suttognak a fülemben
folyamatosan, ez élteti bennem a lelket.”
A
könyv kinyitása előtt tudtam, hogy sokat fogok sírni. Milyen igazam lett, már a
21. oldalon könnybe lábadt a szemem, a történet végére pedig sikerült
elhasználnom jó pár papír zsebkendőt. Igaz kiszámítható a történet, biztosan tudod már
a 70. oldal környékén, hogy mi lesz a vége, de ahogy Charles Martin leírja, azt
nem szabad kihagyni. Regénye szívszorító történet, amelyben megmutatkozik a
szerző mélységes humánuma és az emberekbe vetett hite.
Egy
georgiai kisváros közelében, a Burton tó partján a világ zajától távol,
visszavonultan él Jonathan Mitchell, barátainak Reese, az egykor jónevű és
híres szívspecialista. Zárkózottságának okát csak a közelben élő sógora,
Charlie ismeri. Reese hátat fordított az orvoslásnak, a kórháznak, amelyben
dolgozott és az embereknek, most minden idejét csónakok javításával tölti. Egy
napon a sors és egy autóbaleset az útjába sodor egy veleszületett
szívbetegségben szenvedő árva kislányt, Annie-t, aki a kisvárosban limonádét
árul adományokat gyűjtve a rá váró életmentő műtétre. Az illúzióit vesztett
férfi és a reményeinek élő kislány története ettől kezdve összefonódik. Időben
ugrálós sztoriba csöppenünk, ahol egyszer Reese múltjában, másszor Reese
jelenében vagyunk. Megtudjuk miért is lett szívsebész és mi vezetett addig a
lépésig, hogy feladja pályáját. A könyvben egy varázslatos mese olvasható az
élni akarásról, a barátságról, a szeretet és a hit gyógyító erejéről.
„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg
szívedet, mert abból indul ki minden élet.”
Kivételesen
nem a főszereplőket szerettem meg a legjobban, hanem Charlie-t, Reese sógorát.
Reese szomszédságában lakik és vak. Vaksága egy szörnyű eseményhez kapcsolódik
és szerencsétlenségére ez a látvány marad meg lelki szemei előtt örökre. Ő
mégis feldolgozza, már amennyire lehet, a történteket és megpróbál a
lehetőségekhez képest normális életet élni. Rengeteget segít sógorának, támogatja
őt lelkileg. Fantasztikus ember lehet, egy igazán jól kidolgozott karakter.
Furcsálltam
a könyv címét, de erre is választ kaphatunk a történet folyamán.
Nagy sajnálatomra, azonban le
kell vonnom csillagokat, mert a vége már túlságosan sok volt. Rengeteg minden
történik pár oldal alatt, a lelkemet jól fel is zaklatta, de agyilag
eltúlzottnak tartottam. Apukám erre mondta régen: giccs. Persze attól nem ment
el a kedvem, hogy Martin többi könyvét is elolvassam, nagy szeretettel várom.
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése