Mindenkiben lakoznak olyan életesemények, amelyek a megtörténtek után is a mélyen vannak, amelyek foglalkoztatják még mindig, amelyeket -talán- el szeretne felejteni, de mégis kitörölhetetlenek?
Jók és rosszak, kellemesek és kellemetlenek. Válogatás nélkül.
Vallomás.
Emlékek.
Kitárulkozás.
Hú, de nagyon mérges lettem ettől a könyvtől!
Mérges, mert nem találtam okokat Flóra viselkedésére.
Mondjuk úgy, hogy igazi okokat.
Mondjuk úgy, hogy először voltam mérges.
A kezdetben voltam ideges.
Aztán persze kibontakozott egy élet, egy kis múlt, amelyben ismét ott voltak azok a szülők, akiknek nem volt megfelelő mennyiségű idejük arra, hogy a gyerekeikkel beszélgessenek, netalán foglalkozzanak. Szülők, akiknek esetlegesen ott voltak az elvárásaik, hogy "vegyenek már fel arra a jogi egyetemre, te lány!", vagy éppen az, hogy "tehetségesebben, kreatívabban írsz, kövesd az én szakmámat!", de ide vehetjük, hogy "későn jövök haza, foglalkozz az öcséddel!" mondatokat is, szóval ember legyen a talpán, aki ki tudja bogozni a szülők elvárásait, amelyek rejtve, vagy jobb esetben kimondva jelennek meg. Szülői elvárások vannak. Bármerre tekintünk a napi életünkben, lesznek. Amíg szülők vagyunk, ill. amíg élnek a szüleink.
Flóra 46 éves, aki papírra veti a 26 évvel ezelőtti (igen, igen 18 éves volt akkor) pár napos eseményeket, visszaemlékezve az 1986-os nyár néhány napjára. Azokra a napokra, amelyek azóta dolgoznak benne, s amelyeket most papírra vet.
..és itt jött a mérgességem: tudtam, hogy hány évesen veti papírra a sorokat, és valahogy nem akartam, nem tudtam őt megérteni. A kamaszkor után, egy lépéssel az érettségi után és a nagybetűs ÉLET előtt egyszerűen megfutamodik, önmagát bántalmazza inkább csak lelki síkon. Azt találgattam, hogy kinek akar ártani? A saját családjának? A férfi családjának? Kinek akar bizonyítani?
Izgatott szomorúsággal és mérgességgel olvastam a sorokat, és már én is elhittem, hogy abban a kórházi orvosi pihenőben más is történt, de aztán ez lett másodlagos. Inkább Flóra életét szeretettem volna helyre billenteni, hogy keresgéljen máshol, kotorásszon a saját szennyesében.
Örülök, hogy valaki a helyes útra terelte, s a végére beláttam, hogy miért is volt szüksége erre a vallomásra.
Mindenkiben lakoznak olyan életesemények, amelyek a megtörténtek után is a mélyen vannak, amelyek foglalkoztatják még mindig, amelyeket -talán- el szeretne felejteni, de mégis kitörölhetetlenek? ...........és be is akarjuk vallani őket?
Oláh Gábor ismét egy fiatal lány bőrébe próbált belebújni, és szerintem egész jól sikerült. Ha pedig valami úgy látja, hogy nem sikerült neki, akkor arra kell következtetnem, hogy az én életem sem szokványos... az elvárásokkal, a történeteimmel, a vallomásaimmal, a titkaimmal. .. mert, bár teljesen más dolgok történtek velem, teljesen másképpen reagáltak a szüleim, és teljesen másképpen reagáltam én a szüleim elvárásaira, és fel is vettek a kiválasztott főiskolára, mégis bele tudtam képzelni magam Flóra helyzetébe. S bár nem értem meg őt, érzem, hogy kellett neki ez a néhány nap, hogy utána évtizedekig nyomassza őt, foglalkoztassa őt, helyre rázza őt...... Csak a férjét sajnálom...... milyen titkokat rejthet még...
S bár maradéktalanul elégedett nem voltam, főleg Flóra viselkedése miatt, mindenképpen örülök, hogy olvastam.
P.S: Hová tűntek Miklós rajzai?
6,5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése