"Nem arról van szó, hogy te vagy-e rosszabbul vagy én, vagy anya. A maga módján mindenki rosszabbul van a másiknál. De az élet őrületes ajándék, ne dobhatjuk csak úgy el! Egyetlen elvesztegetett napot sem lehet visszahozni."
Kicsit bajban érzem magam, mert a sorozat első kötetét nagyon szerettem és ugyanekkora elvárásaim voltak ezzel a második könyvvel is.
Mia, a prímabalerinának készülő lány történetét követhettem tovább nagy izgalmakkal telítve, hiszen, az első rész végén éppen egy szörnyű tragédia történt. Sőt, nem is csak egy, hanem mindjárt kettő is. Így Mia, maga sem tudta, hogy mit akar az életével kezdeni: élni vagy halni akar; nem tudta hirtelen, hogy 15 évesen a szerelme nélkül képes-e élni?
A második rész pedig éppen Mia és Patrick szerelmének a története is lehetne, ha egy bizonyos szögből tekintenék a fiatalokra. Ellenben én ezt az alternatív síkot nehezen tudtam elképzelni, mert Patrick angyallá változott. Ő maradt az a srác, aki szerelmes Miába, s akibe Mia még mindig szerelmes. Őmiatta döntött a lány az élet mellett, s ő miatta jött ki a sötét alagútból. Patrick miatt, és az olasz nagymama, a 71 éves Olga miatt, aki egyszer csak megjelent Angliában, belépett a kórházba, és azon nyomban fogta az unokája kezét, és a saját lánya, Mia anyukája ellenére Firenzébe repítette, hogy ott ismét magára találhasson a kamaszlány.
Ezzel semmi gondom nem volt, de Patrick "hangja", hogy a fiú és barátnője beszélgettek folyamatosan, az igen, az zavart. A srác ott volt Mia fejében, szívében, még közelebbi kapcsolatba is kerültek a lány álmában. Olyan, mintha a lány sokkal szerelmesebb lenne, mint volt az első kötetben és az előző 10 évben. Brrrr.
Egy idő után inkább képzeletbeli barátként gondoltam az egészre, hogy a fiatal lánynak szüksége van egy ilyen mankója az élete folytatásához, az élete túléléséhez, hogy képes legyen újra tanulni, vagy éppen vissza tudjon térni a tánc világába, ahová tartozik. Patrick jött--ment mellette, szerintem igen önzőre sikeredett a karaktere, nem is tudtam őt megkedvelni, olyan zord apa-stílust vett fel néha. A történet egyébként rengeteg konfliktussal színesített, hiszen Olga nagyi ás a lánya Elena között soha nem volt felhőtlen vagy éppen szép bárányfelhős az ég, inkább az orkánerejű szelek kavartak felettük folyamatosan. S mi történik akkor, ha a nagyi, a kedves mama Olaszországból irányítja az akcióit az Angliában élő lánya ellen? Hát igen, ott már a cunami is közrejátszik. Angliában, vagy Olaszországban, teljesen mindegy. Mia hirtelen ismét a hidegebb országban találja magát, visszatérünk az ő kapcsolatukhoz, ami már nem is annyira heves, mint volt, egymásra találásukat is nyomon követhettem.
S miközben én drukkoltam, hogy Mia végre kiszeressen ennek a fiúból, s az örökre eltűnjön; drukkoltam, hogy jusson el végre a balett felvételire; drukkoltam, hogy Nina, Partick húga is térjen végre vissza az "élők" sorába, addig kiderült, hogy 71 évesen is lehet öröm az életben........... igen ott; kiderült, hogy Paul, a mama élettársa állandóan zokog férfi létére; kiderült, hogy Mia is eljut végre a felvételire..................
London, felvételi......... örömtánc, és végül........................... kaptam a végére egy ászt, akkorát, amivel egy teniszjátszmát meg lehet nyerni, s így el is lehet veszíteni, s hiába voltam felháborodott ezen az angyalságon, hiába kritizáltam a könyv Patrickos-vonalát, mégis kíváncsi lettem a befejező harmadik kötetre, Mia további életére, illetve arra az eseményre, amikor mindenki számára világossá válnak a történések.....
"...az is megérdemli a szeretetet, a tiszteletet és a kedvességet, aki nem éhezett, és nem élte át a háborút, és ha nekem lesz gyerekem, nagyon oda fogok rá figyelni, hogy meg is adjam neki!"
Libri Kiadó
2013
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése