Nagyon érdekes, hogy szokásomtól eltérően egyszerre három könyvet kezdtem el olvasni: egy gyerekirodalmat Ropi úr 6.részének formájában, egy szépirodalmat az auschwitzi hegedűről és egy full ifjúságit, a Nyitótáncot.
A könnyedség miatt ez utóbbi ragadt bele a kezembe. Nem tudom, hogy megvettem volna-e, szerintem nem, mivel hihetetlenül kevés könyvet veszek, így nem is tudom, hogy mikor olvastam volna ezt a történetet, ha egy kedves ismerősöm nem ajándékoz meg vele, hogy hasonlít az SZJG-re, talán még jobb is nála, és én úgyis szeretem ezt a fajta könnyed, szórakoztató irodalmat.
Ahogy olvastam a Nyitótáncot, én, mint ősöreg Johanna-rajongó nem tudtam nem párhuzamot vonni: ott lebegett minden négy évnyi történet a szemem előtt, de mindeközben annyira sajnáltam Tavi Katát, hogy próbáltam elhessegetni ezeket a dolgokat, gondolatokat, hiszen, ha könnyű ilyet írni, akkor nosza, rajta, írjak én is vagy mi a szösz? Én nem tudok írni, sem ilyet sem szebbet, sem mesésebbet, így csak olvastam, és belemerültem. Mielőtt azonban írok 1-2 mást is erről az új gimis könyvről azt megemlítem, hogy egy sima vámpír-, fantasztikum-, meseelemektől mentes fiatalos magyar könyvet, amelybe a tizenéves korosztály bele tud helyezkedni (akiket ez érdekel) nagyon nehéz lehet írni Leiner Laura sorozata után (vagy éppen egyéb könyvei után), ami az elsőnek is számít-hatna (nekem nem, mert az Édesvölgyi suli ikrei sorozatot imádtam gyerekként). Olyan, mintha egy tuti történetet kopiznának a Hűvösvölgyi sulival, a Nyitótánccal, vagy azzal a fiatal 13-14 éves lány könyvével is (hogy is hívják?). De ezeket nem olvastam, de ha a lányom tényleg megszerezi az említetteket. akkor azt is lenyomom a torkomon majd, és írok belőlük egy esszét. :)
Szerintem kapnak majd hideget és meleget ezek az írónők, nekem nem feladatom ezeket a kritikákat megírni. Én csak annyit tudok, hogy ugyanazt a hatást érte el, mint amit a másik történet: visszaröpített a nyálas diákkoromba, ahol folyamatosan szerelmes lehettem, epekedhettem, duzzoghattam, csacsoghattam, pletykálhattam, barátnőzhettem, bulizhattam. És ez nekem jó volt tegnaptól ma kora délutánig.
Ez a könyv -részben- egy sima gimiben játszódik, amiben táncolni, rajzolni és kosarazni lehet emelt szinten, amikhez kötődnek a nem mindennapi programok, ahova járnak a nem mindennapi egyének tele élettel, örömmel, problémákkal, ahogy minden 14-15 éves. Ebben a suliban kezd Lilla (Lil, Vörös, Táncoslány), akinek -szerintem- tök egészséges, normális élete, családi háttere, önkritikája van; s ebben a suliban kezd a szomszédban lakó új srác is:Krisztián, a régi sok-sok évvel ezelőtti, amolyan ovis-korabeli családi barát.
Meglepő, nem meglepő Lilla és Krisztián kölcsönösen szimpatizálnak egymással, amit persze mindig félreértenek, így lesznek rosszban, jóban, nehogy már a másik kerekedjen felül. Kárpáti Lilla a táncoslány, ötletekkel, véleményekkel, elrejtett vezetői készséggel illeszkedik be a Duna-parti Gimnázium 9/a osztályába, ahol barátnőkre, ellenségekre is talál, s ahol sikeresen elvégzi az első évét örömökkel, bánatokkal. Igen, itt is vannak olyan lányok, akik kicsit másabbak; igen, itt is van olyan fiú, aki barát, és akit a nagy Ő nem szívlel.
Lehet benne hibákat keresni, hogy melyik karakter hogyan lett megalkotva, hogy lehetett volna bő lére ereszteni a történetet, hogy mennyire ismertük meg a szereplőket. Annyira, amennyire meg akartuk ismerni, amennyit ki tudtunk venni a sorok közül. Sima egyszerű fiúk és lányok, egyelőre kevés felfedett tulajdonsággal, hobbival. Ami talán jó is így, hiszen olyanok, amilyenek a legtöbben. Vagy nem? Igen, van amiről többet olvastam volna, pl.
engem jobban érdekelt volna Kristóf és Márk korábbi kapcsolata, vagy éppen egy-két jelenet részletesebb kidolgozása, de szerencsére ez nem egy napló, hanem egy átfogó havi lebontású mesélés. olyasfajta, mintha Lilla a tanév végén elmegy a nagyszüleihez és a rokonaihoz Szegedre, ahogy minden nyáron szokott, és elmesél mindent az új iskolában töltött első évéről: ahogy emlékszik, amennyire emlékszik, csak a lényeget.
Nekem bejött, és bármennyire bírtam a szenvedő Rentai Renátát is, ez a lány, a Kárpáti Lilla sokkal jobban bejött nekem az életszeretetével, az örömeivel, a táncával. Szeretem a táncokat nézni, lehet, hogy ezért?
Tavi Kata a Könyvmolyképző Aranymosás pályázatán nyert, így most még azt sem tudom, hogy van-e, lesz-e ennek a történetnek folytatása?....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése