Neil Gaiman: Anansi fiúk

Amikor először kezembe vettem Neil Gaiman Anansi fiúk című könyvét, nem volt nehéz nem észre venni a nagyon szépen sikerült, minőségi borítót, az alig látszódó, csillogó pókhálót közepén a pókkal. Tíz pont.

Mivel az író más könyvét még nem olvastam, így összehasonlítani nem tudom azokkal, maradok ennél. Az első száz oldal annyira szórakoztató és humoros, hogy többször hangosan felnevettem a metrón, miközben olvastam. Egy magával ragadó, fantasztikus mese, ami kimondottan nem gyerekeknek szól, bár nem a 18-as karika miatt. Sok történet, könyv, film szól a felnőtt emberekben megbúvó gyermekről, amit mindenkinek meg kellene találni illetve el sem veszíteni, ez a könyv is ezek közé tartozik. Olvasása közben egyből beugrott nekem Tim Burton Nagy Hal című filmje. A mindenki által ismert világ, kicsit máshogy, istenekkel, szörnyekkel, varázslattal, tehát mesésen.

A főszereplő, Kövér Charlie Nancy, egy igazi vígjátékba illő, szerencsétlen lúzer. Ami a családját érdekessé teszi az az apja, aki maga Anansi, a pókisten és a Charlie számára ismeretlen testvére, Pók, aki apjához hasonlóan varázserővel bír. Miután apjuk meghal és a két testvér találkozik, kezdődik a „tánc”: más istenek, gyilkos, szellem… szóval előkerül minden, amire szükség lehet.

Ideje a sok jó után kicsit visszavenni és leírni azt, ami nem tetszett. Először is a második száz oldal közel nem volt olyan vicces, mint az első. A könyv harmadik része pedig néhol erőteljes horrorisztikus elemeket tartalmaz, amit én nem éreztem a történet egészébe illőnek.

Összességében nézve nagyon szórakoztató, különleges könyv, mindenkinek ajánlott, aki felhőtlen kikapcsolódásra, szórakozásra vágyik.

Egy dal jóval azután is megmarad, hogy a benne szereplő események és emberek sorsa a por, az álom, a semmi lett.

Kiadó: Agave