Jövünk-megyünk.
Úton-útfélen.
Kint és bent.
Tiszták vagy koszosak.
Fiatalok vagy idősek.
Emberek vagy állatok.
Szülők és gyerekeik.
Kedvencek vagy nem.
Nem olvastam még Tóth Krisztinától. Olvasni fogok még Tóth Krisztinától.
Ahogy többeknél olvastam (-hallottam) éppen olyan rövid írások, amikből csak még egyet szeretnénk elolvasni, csak még egy embert szeretnénk megismerni, csak még egyet szeretnék mosolyogni, csak még egyen szeretnék elgondolkozni.
..és ilyenkor az jön képbe mindig: én nem is nyitott szemmel járok az utcán..., sőt nem is járok az utcán. (Nem is élek-állok két lábbal a Földön.) Én, ha meglátok egy aranyos bácsit az aluljáróban, aki éppen saját kötésű csokrait árulja, mindig meg szeretném menteni az éhenhalástól, de történetet ne írok előle, csak hüpp.. Vagy ha egy kutyát látok egy hajléktalan mellett, akkor a kutya miatt hüpp-hüpp, de történetet nem kerekítek köré.
Tóth Krisztina abszolút kikapcsolt. Olyan nyári olvasmány kategóriába tettem, amit bármit-bármikor lehet olvasni, még akkor is, amikor percenként nyúz a gyerek. Pillanatképek, életünk momentumai lehetnek, ha hagyjuk magunkat nyitott szemmel járni. Mivel én rohanok, sőt nem is látok általában, így Tóth Krisztina megtette helyettem.
Tóth Krisztinával ugráltam a szökőkútban, mosolyogtam, kapargásztam, rájöttem, hogy más is lehet olyan hülye, mint én; rájöttem, hogy az élet nem fenékig tejfel, de alakítsuk olyanná; erősödött bennem, hogy más gyereke sem tökéletes; szerettem volna én is labdát szerezni, de csalódottan távoztam; hangosan röhögtem a futógépe mellett; és szerettem olvasni őt.
Rövidek, de jók. Éppen elegek. Gyorsak és közben az is bebizonyosodott újra, hogy hazaérkezni jó. Ha nem találsz haza, ha valami miatt tétovázol, gyere ide, meséld el, aztán, "Hazaviszlek, jó?"
Ahogy többeknél olvastam (-hallottam) éppen olyan rövid írások, amikből csak még egyet szeretnénk elolvasni, csak még egy embert szeretnénk megismerni, csak még egyet szeretnék mosolyogni, csak még egyen szeretnék elgondolkozni.
..és ilyenkor az jön képbe mindig: én nem is nyitott szemmel járok az utcán..., sőt nem is járok az utcán. (Nem is élek-állok két lábbal a Földön.) Én, ha meglátok egy aranyos bácsit az aluljáróban, aki éppen saját kötésű csokrait árulja, mindig meg szeretném menteni az éhenhalástól, de történetet ne írok előle, csak hüpp.. Vagy ha egy kutyát látok egy hajléktalan mellett, akkor a kutya miatt hüpp-hüpp, de történetet nem kerekítek köré.
Tóth Krisztina abszolút kikapcsolt. Olyan nyári olvasmány kategóriába tettem, amit bármit-bármikor lehet olvasni, még akkor is, amikor percenként nyúz a gyerek. Pillanatképek, életünk momentumai lehetnek, ha hagyjuk magunkat nyitott szemmel járni. Mivel én rohanok, sőt nem is látok általában, így Tóth Krisztina megtette helyettem.
Tóth Krisztinával ugráltam a szökőkútban, mosolyogtam, kapargásztam, rájöttem, hogy más is lehet olyan hülye, mint én; rájöttem, hogy az élet nem fenékig tejfel, de alakítsuk olyanná; erősödött bennem, hogy más gyereke sem tökéletes; szerettem volna én is labdát szerezni, de csalódottan távoztam; hangosan röhögtem a futógépe mellett; és szerettem olvasni őt.
Rövidek, de jók. Éppen elegek. Gyorsak és közben az is bebizonyosodott újra, hogy hazaérkezni jó. Ha nem találsz haza, ha valami miatt tétovázol, gyere ide, meséld el, aztán, "Hazaviszlek, jó?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése