Aimee Agresti: Megbűvölve

"A tizenhat éves Haven Terra, az illinoisi iskolás lány nyugodt életében hatalmas változás következik be: két társával együtt gyakornok lehet a híres chicagói szállodában, a Lexingtonban. Ebben a hotelben lakott egy időben a neves gengszter, Al Capone is. Havennek kalandos gyermekkora volt: öt évesen egy árokparton találtak rá, és az őt gondozó ápolónő fogadta örökbe; testén különös sebhelyek vannak; érzékeny, értelmes és fogékony lány. A patinás hotelépületet nemrég újították fel, és most gőzerővel készülnek a megnyitóra. Haven megismerkedik a szállodával és közelebbi kapcsolatba kerül az igazgatónővel, a gyönyörű, ám kiszámíthatatlan Aureliával, segédjével, a jóképű Luciannel, a fennhéjázó szakáccsal, Etannel, valamint a különös személyzettel is. Ahogy telik az idő, Haven és legjobb barátja, Dante, valamint a másik gyakornok, az okos Lance nyugtalanító felfedezéseket tesz: egy üres könyv lapjain üzenetek jelennek meg, fotók kezdenek el átváltozni, egy szoba magától tüzet fog, egy átjáró mögött elmondhatatlan titok lappang… Minden jel arra mutat, hogy semmi sem történik véletlenül…

De miért az ő életük változik meg? Miért akarja Aurelia olyan nagyon, hogy Haven beálljon a titokzatos Társaság tagjai közé? Egyáltalán: hogyan kerülnek ide, hiszen egyikük sem jelentkezett gyakornoknak a Lexingtonba? És a legfontosabb kérdés: túlélik-e életük legizgalmasabb, ugyanakkor legveszélyesebb kalandját?"

Fogalmam sincs mi alapján sikerül kiválasztanom azokat a könyveket, amiket mostanában olvasok, hiszen semmi ráció nincs benne. Nem mintha bármi problémám lenne ebből, csak szeretem amikor látom az összefüggéseket.

Aimee Agresti regényére biztos nem vetettem volna szemet, ha nem lenne ennyire kellemes a könyv külleme. A borító szerintem nagyon klassz lett és pont ez volt az, amiért annyira vonzott engem. Na most persze kérdezhetnétek, hogy mi van a fülszöveggel? Mivel egy párszor befürödtem velük (elspoilerezték a lényeget), ezért messziről kerülöm őket, legfeljebb csak felületesen vetek rájuk némi pillantást, hogy nagyjából behatároljam, érdekelhet-e engem a történet. A lényeg, hogy a Megbűvölve szó szerint azért került  a közelembe, mert elbűvölt a borítójával. Meglepődtem mikor a kezembe vettem, mert jó kis vaskos kötet, a maga ötszáztizenhét oldalával. Viszont nagyon rossz volt tartani, mert nem akartam megtörni a gerincét, de a betűk annyira a széltől-szélig folytak, hogy néha muszáj volt egy kicsit meghajtani, aminek egyáltalán nem örültem.

Nem mondom, hogy teljesen meg vagyok elégedve a történettel, mert ez távol állna a teljes igazságtól, igaz, azért eltöltöttem vele néhány kellemes órát. De még ne szaladjunk előre. A regény legnagyobb hibája maga a történetvezetés. Rengeteg olyan pontja volt, ahol legszívesebben átlapoztam volna, de ez leginkább az első száz oldalra vonatkozik. Ahogy elértem ezt az oldalszámot egyszerűen lehetetlennek tartottam, hogy lerakjam a könyvet. Nem tudom mi történhetett az írónővel, biztos megcsípte a cecelégy, de úgy beindult a történet, hogy lehetetlen volt abbahagyni. Csak azt nem értem, hogy ezt miért nem tudta már az elején megtenni.

Ami különösképpen megfogott az a részletgazdagság, ahogyan ábrázolta a környezetet. Szerettem, hogy a szerző ennyire belemélyed a helyszínek leírásába, mert sokkal könnyebben tudtam magam odaképzelni, gond nélkül ment a fantáziavilágom létrehozása. Mivel hasonló történethez még nem volt szerencsém eddig, ezért különösképpen nem érdekelt, hogy rájöttem valójában mik is a szereplők. Igyekezett az írónő nagyon titokzatos lenni, de azért annyira nem, hogy ne jöjjek rá a megoldás kulcsára. A befejezés számomra meglepő és furcsa volt. Nem is igazán tudom hova tenni, és nem is igazán értem.

Haven, Dante és Lance voltak az iskola éltanulói, emiatt kerülhettek be az egyik leghíresebb szállodába, ahol gyakornoki munkát végezhettek. Haven a történet szószólója, az ő szemüvegén keresztül ismerhettem meg a történetet és pont ezért nem is igazán rá fókuszáltam. Inkább a többiek személyiségét, átalakulását figyeltem volna. Sajnos itt egy kisebb falba ütköztem, mert az írónő kevésbé koncentrált rájuk, mint ahogyan azt vártam volna, nem igazán mutatta be őket a könyvében. Pedig Lance érdekes karakter, ő állt hozzám a legközelebb a csöndességével, a szerénységével. Bízom benne, hogy a folytatásban több teret enged Amiee Agresti a fiúknak és nem Haven lesz az, aki elviszi a hátán a történetet. 

Joggal kérdezhetitek magatoktól miért is adtam a végén neki egy négyest, amire én azt válaszolnám: mert a könyv elejétől a végéig egy hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ahogy az írónő belelendült a mesélésbe, úgy lett izgalmasabb a történet. Jó ez a könyv, csak még egy kicsit dolgozni kellett volna rajta.