"Minél több mondanivalója van két embernek egymás számára, annál lassabban mennek egymás mellett."
Én
nem is tudom, mit és hogyan írjak erről a könyvről. Nem azért, mert nem
tetszett, sőt! Nagyon is tetszett. Amolyan kis ékszerládika, tele
kinccsel, de emésztgetem, gondolkodom rajta, ugyanakkor nem tudom a
gondolataimat megfogalmazni. Azt sem tudom, mire számítottam, amikor
belevágtam, pedig régóta készülök rá, hiszen nagyon nagy becsben
tartják könyvmoly ismerőseim. Nem az a fajta könyv, ami a befejezése
után nagyon nyugton hagyna.
Mindannyian
szeretjük a meséket, a történeteket, de nem mindenkinek van képessége
arra, hogy jól, illetve legyen mit mesélnie. Ebben a könyvben a
főszereplő Péter, aki előtt már gyermekkorában világos, hogy a
történetmesélés lesz az élete, szó szerint. Eleinte az iskolában
adogatja, cserélgeti el a történeteit, így húzván hasznot
"tehetségéből", később aztán valóban ebből él. Csak Pók néven ismerik,
személyét szigorú titok övezi. Akár könyvek tucatjait adathatná ki saját
nevén, de ő úgy dönt, hogy inkognitóban marad, a neve ismeretlen az
írói társadalomban, történetei pedig beterítik a piacot. Ő lesz a szó
szerint értendő történetárus. Hihetetlen pontossággal, diszkrécióval
végzi munkáját, mindent a részletekig menően megszervez, viszont egy idő
után saját hálójába gabalyodik bele...
Furcsa, de nagyon szép könyv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése