Méltánytalanul hanyagoltam el ezt a könyvet,pedig nagyon jól megírt, remek történet. Egyik gyakori félelmem ismét előtérbe került,miszerint ha egy olyan könyvről kell írnom a nagy hatással volt rám,akkor egyszerűen nem tudok mit írni... illetve legszívesebben idemásolnám a könyvet. Pedig az elején kicsit csalódott is voltam, hiszen a fülszöveg arra enged következtetni,hogy egy nem mindennapi házasságba pillanthatunk be. 1914-ben Karen férjhez ment Bror Blixen báróhoz és egyúttal Afrikába kezdtek új életet. Nairobi közelében vettek egy hatalmas farmot,amelyen kávétermesztéssel próbáltak megélni, akkor még nem tudták, hogy ez a földterület pont a kávénak nem kedvez.
Az egész történet alatt mindössze ennyit tudunk meg Karen férjéről, ami lehet nem véletlen, hiszen a férj nagy nőcsábász volt, és szinte sosem tartózkodott a farmon, helyette hónapokra szafarikra indult ahol nem csak Hemingwayjel de Széchenyi Zsigmonddal is, megismerkedett!!
Karen egyedül maradt a farmon, annak minden gondjával, ám a fiatal nő sokkal inkább Afrika szépségét vette észre,mintsem a nehézségeket. Olyan gyönyörűen festette le Afrikát, nem győztem ámuldozni, a mindenre nyitott, érző szívű nő, a benszülötekkel is megtalálta a hangot, bár szinte hihetetlen mennyire eltérő a két kultúra.
A történet nem folyamatos,és nem is időrendben írja le az eseményeket ,ez mégsem volt zavaró. Karen tizenkét hosszú évig próbálta nyereségessé tenni a farmot,és ezzel nemcsak munkát hanem otthont is adva a munkásainak. A benszülöttek közül sokan a farmon születtek, és természetes volt nekik, hogy a fiatal nő nemcsak munkát adott nekik, de betöltötte az orvos és a békebíró szerepét is. Karen nem bánta ha naphosszat a nyomában voltak, ámulattal figyelték ha levelet írt-nekik ez felért egy varázslattal, de az sem zavarta ha az ablaka alatt állva hallgatták a gramofonból felcsendülő zenét.
A könyv vége nagyon szomorúra sikeredett, Karennek nem maradt más választása el kellett adnia a farmot,bizony meghatódtam mikor ezekhez az oldalakhoz értem.
"...láttam elefántcsordát, amint a sűrű dzsungelben bandukolt, ahol a nap fényét apró foltokban és pettyekben szűrik alá a liánszövedékek-olyan célszerűen vonulnak tova,mintha megbeszélésük lenne a világ túlsó végén. Óriás méretben olyan látvány volt ez, mint egy nagyon régi, felbecsülhetetlen értékű perzsaszőnyeg zöld, sárga és feketés barna szegélye. Sokszor kísértem szemmel zsiráfok menetét a síkon, furcsa,utánozhatatlan bájjal mozogtak, mintha nem is állatok hanem valami ritka, hosszú szárú, foltos és hatalmas virágcsalád nyomulna lassan előre...."
7 megjegyzés:
Nagyon fiatalként olvastam ezt a könyvet, nem is igazán emlékszem rá. Köszönöm, hogy felidézted nekem. Szeretem az Afrikában játszódó történeteket. (Egyébként láttam a múlt héten a Libriben)
Örülök,hogy jót nosztalgiáztál.Érdekes volt olvasni már csak azért is mert nekem a film kimaradt!
Bezzeg amikor kerestem nem volt sehol,most meg már van a Libriben,de nem bánom mert nagyon szép állapotú ez a kiadás is amit megszereztem.
Volt egyszer egy dolumentumfilm Karenről a Spektrum tévén. Nagyon érdekes volt. Soha többé nem tért vissza Afrikába de minden este úgy tért nyugovóra hogy egy utolsó pillantás vetett abba az irányba amerre Afrika van.
Ezt a dokumentumfilmet szívesen meg nézém.
Olyan szomorú volt,ahogy leírta az elválást Afrikától,hogy majdnem sírtam...
Én meg nem majdnem. Végigbőgtem az utolsó oldalakat. 2009 legjobb könyvei között volt!
Rám is nagy hatással volt!
Kívánságlistámon szerepel!:)
Megjegyzés küldése