Még sosem olvastam Greene-t, pedig már régóta terveztem, és kapóra jött, hogy a könyvtárba végre nem célirányosan mentem hanem kedvemre nézelődhettem. Ez volt az egyik könyv, amit kivettem - és milyen jól tettem!
Greene egyik késői művének (1980-ban, 76 évesen írta) főhőse a magát istennek képzelő Doktor Fischer, aki egy fogkrém feltalálásával milliókat szerzett, így megengedheti magának, hogy embertársai kapzsiságát kutassa a lehető legkegyetlenebb módon és ezt még csak nem is titkolja. Fischer vejének visszaemlékezéséből ismerjük meg a történetet, aki amolyan kakukktojásként vett részt - összesen két vacsorán.
Greene úgy ír, hogy a könyvet lehetetlen letenni; izgalmas, olvasmányos, mégis mély, szépen fogalmazott (ezt bizonyára Ungvári Tamásnak is köszönhetjük, aki fordította a művet), mély gondolatokkal. Tanúi lehetünk egy tragédia folytán kiteljesületlen (nem be) szerelemnek, és egy-egy mondat után félre kell tenni a könyvet, mielőtt tovább tudnánk olvasni. Rá kell döbbennünk, hogy mennyire igaz, amiről szól, hogy minél gazdagabb valaki, annál kapzsibb lesz, és annál több mindent képes megtenni az újabb javakért; de az első pillanatra oly' ellenszenvesnek tűnő Doktor Fischert a végén sokkal inkább sajnáljuk, és sokan talán hasonlóságot is felfedezhetnek maguk és ő közötte...
Fogok még Graham Greene-t olvasni, és ha nem csalódok, komoly eséllyel lép a harmadik helyre Marquez és Saramago után a "toplistámon".
1 megjegyzés:
de jó, hogy írtál :)
Ez nagyon érdekes téma...
Megjegyzés küldése